Augusztustól 15 százalékra nő a kötelező akciózás mértéke - itt a lista, mire vonatkozik

  • narancs.hu
  • 2023. július 31.

Belpol

A kormány az árstop kivezetése után is megvédi a csirkefarhátat.

Augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Az élelmiszerek kötelező akciózása június 1-jén indult. A kormány „az árverseny további fokozása érdekében” arról döntött, hogy augusztus 1-től másfélszeresére, 10 százalékról legalább 15 százalékra emeli a kötelező bolti akciózás mértékét, a másfél éve működő élelmiszer-árstopot pedig úgy vezetik ki, hogy a kötelező akciózás az érintett termékkörökre is kiterjed.

Az alapvető élelmiszerek tehát továbbra is a kormány álltak szabályozott áron lesznek megvásárolhatók. A GFM felsorolása szerint a kötelező akciózás jelenleg is kiterjed a baromfihúsra, a sertés- és marhahúsra, a halra és halkonzervekre, a húskészítményekre, a tejre, tejfölre és helyettesítő termékekre, a joghurtra egyéb savanyított készítményekre, egyéb tejtermékre, a sajtra, vajra, margarinra és készítményeire, egyéb zsiradékokra, a kenyérre, péksüteményekre, a száraztésztára, rizsre, egyéb cereáliáka, a lisztre, cukorra és tartósított lisztesárukra, a friss zöldségre, a friss gyümölcsre, a gyümölcs- és zöldséglevekre, a készételekre, fűszerekre, ételízesítőkre, a kávéra, teára, az ásványvizekre és üdítőitalokra.

Augusztustól a kötelező jelleggel akciósan kell árusítani továbbá

  • a kristálycukrot
  • a búzafinomlisztet,
  • a napraforgó étolajat,
  • a házi sertés combot,
  • a csirkemellet és csirkefarhátat,
  • a 2,8 százalékos UHT tejet,
  • a tojást,
  • valamint az étkezési burgonyát, kivéve az újburgonyát. 

A kormány döntése értelmében tehát a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – legalább 15 százalékra emelkedik, a kötelező akciózási szabályok pedig a korábbi 8 árstopos termékfajtára is kiterjednek. Heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni. Ráadásul átmenetileg a fennmaradó 6 termékfajta árai sem lehetnek magasabbak, mint a beszerzési ár.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.