Az amerikai gazdaságtörténetben nem először okoz olajvállalat súlyos természeti katasztrófát: az Exxon Valdez 1989-ben Alaszkában megsérült tankhajójából 40,8 millió liter (353 ezer barrel) nyersolaj folyt ki. Csakhogy a louisianai partoktól 80,4 kilométerre április 20-án felrobbant Deepwater Horizon névre hallgató tengeri olajfúró sziget körül jelenleg négynaponként zúdul annyi olaj a vízbe, mint amennyi az alaszkai balesetben összesen. (A katasztrófa maga 11 ember halálát okozta; a torony két napig égett, s végül április 22-én süllyedt el.)
A fúrótorony tulajdonosa az amerikai adóhivatal követelései miatt Svájcba menekülő, és a baleset után 4 nappal 6,2 milliárdnyi negyedéves profitot jelentő Transocean, lízingelője és az akna fő üzemeltetője - 65 százalékban - a British Petrol (BP) volt. 25 százalékkal az Anadarko Petroleum, 10 százalékkal a japán Mitsui részesedett a projektből. A befuccsolt kitörésgátlót a Cameron International gyártotta, a betonozást a Haliburton végezte. A szerencsétlenség után a felek egymásra mutogattak - nyilvánvalóan azért, hogy limitálják saját felelősségüket és annak anyagi terheit. A Mitsui hallgatott.
A BP-t korábban már büntették amiatt, hogy a nyereségnövelés érdekében lazított biztonsági előírásain és ellenőrzésein. Hayward elődjét két hírhedt baleset miatt mozdították el: 2005-ben egy texasi olajfinomítóban 15 munkás halt meg egy robbanásban, s a hatósági vizsgálat kiderítette, hogy a költségcsökkentés részben felelős volt a balesetért. 2006-ban egy elrozsdásodott vezeték tört el Alaszkában, ekkor 756 ezer liter nyersolaj jutott a természetbe. A két ügyben nem kevesebb, mint 700 szabálysértést állapítottak meg. Az újonnan kinevezett Hayward első dolga az volt, hogy 50, illetve 87 millió dolláros büntetést fizetett a két államnak, és 1,6 milliárddal kárpótolta az áldozatokat és hozzátartozóikat, továbbá megesküdött, hogy javítani fogja a "kockázatmenedzselést". Yulia Reuter, a Risk Metrics munkatársa a New York Timesnak azt mondta, hogy a BP egészségügyi, környezeti és biztonsági múltja alulmúlja a többi olajóriásét. Az Exxon Mobil például szoftverrel modellezi az olajkút működését, mielőtt megkezdi a kitermelést. Ezzel - a cég állítása szerint - 2000 óta 12 százalékkal csökkentette a "balesetekkel töltött idő" mennyiségét. A mexikói-öbölbeli balesetről a Capitoliumban tartott bizottsági meghallgatáson a konkurens olajmultik vezérei mind azt bizonygatták, hogy jobban helytálltak volna, mint a BP; mire az egyik politikus epésen megjegyezte, hogy egyikük sincs birtokában annak az erőforrásnak és kompetenciának, amellyel megállítható lett volna a szennyezés terjedése.
Ugyanakkor az illetékes állami hivatal, az Ásványkezelési Szolgálat (MMS) korrupt összefonódásai is megérnek egy misét. A New York Times szerint a köztisztviselők "pénzbeli, tárgyi és szexuális szolgáltatásokat fogadtak el" az olajipar szereplőitől, a hatóság pedig a biztonsági szabályok alól mentesítő engedélyek sorozatát adta ki. Például a Deepwater Horizon burkolására vonatkozóan is, pedig március óta több jegyzőkönyvezett műszaki anomália utalt rá, hogy a toronynál nem teljesítették a biztonsági követelményeket. Nagy volt a kapkodás: a Transocean eszközeinek már 43 napja máshol kellett volna fúrniuk, a BP pedig napi félmillió dollárt veszített a kitermelés megindulásának késlekedésével.
Az Obama Katrinájának nevezett krízis kezelésében gyakorlatilag minden oldalon hibák sorát követték el. Öt akcióterv létezett a katasztrófa elhárítására (országos, regionális, vállalati stb.), de egyik sem számolt ilyen hosszú ideig tartó olajkitöréssel. A legmerészebb stratégia is legfeljebb 117 millió liter (egymillió barrel) szenynyezéssel kalkulált. Sokan kaotikusnak találták a tisztítási munkálatokat, és az Obama-kormányzat állítása ellenére úgy látták, a BP vezényli az akciót és nem az állam. A két fél pedig a sajtóban egymást okolta, miközben nem álltak szóba egymással. A kárelhárítással szövetségi szinten megbízott, és heteken át a BP szorgalmát dicsérő Thad W. Allen tengernagy - a parti őrség nevében - hivatalosan csak június elején lépett érintkezésbe a BP elnökével, amikor is a cég vezetőit a Fehér Házba rendelte. Hayward eleinte élvezte a nyilvánosságot, majd hetekkel később arról beszélt, hogy szeretné visszakapni az életét. "Mi is a miénket", szólt a szennyezett régióban élők válasza. Hayward végül bocsánatot kért; két nappal bizottsági meghallgatása után viszont egy vitorlásversenyen vett részt, amivel újfent sikerült magára haragítania az amerikai közvéleményt.
A lakosság hamar elvesztette bizalmát a hatóságokban is. A károsultak sérelmezték, hogy nehezen és lassan jutnak a pénzükhöz, és Obama szenvtelennek tűnő hozzáállását sem vették jó néven. Nem segített az elnök retorikája sem: cowboystílusban azt mondta, keresi, hogy "kit rúgjon fenékbe", és kijelentette, hogy elbocsátotta volna Haywardot, ha az ő alkalmazottja. Az ovális elnöki szobából közvetített televíziós beszédében - ahonnan csak háborúk és katasztrófák idején jelentkeznek be az amerikai elnökök - következetesen katonai nyelvezetet használt, harcot emlegetett. Ken Salazar belügyminiszter is hasonló hangon szólalt meg. Ez a Bush-adminisztráció legsötétebb emlékeit hívta elő, amikor W. háborút hirdetett minden ellen, legyen az terror, AIDS vagy szegénység. Haywardot mára elmozdították a tisztítási munkálatok éléről, és Salazar sem beszél már a kormány nevében, helyére Steven Chu Nobel-díjas energiaügyi miniszter lépett, akinek a BP volt főtanácsadója a helyettese.
Pénz
Pedig a Mexikói-öbölben nem kizárólag egy multi figyelmetlen vezetése, az olajlobbinak minden szempontból kedvező Bush-kormányzat öröksége, vagy a katasztrófaelhárításban alulteljesítő Obama-kormányzat a ludas. A háromszoros Pulitzer-díjas újságíró, Thomas L. Friedman szerint "az olajszivárgás az a környezetnek, ami a lakáshitel-zűrzavar volt a piacoknak. Ébresztő és lehetőség, hogy radikális változtatásra mozgósítsa a képviselőket." Ahogy a posztmodern pénzügyi eszközök, a komputerizált tőzsdei adásvételek, hitelezések, opciózások elszakadtak a reálgazdaság folyamataitól, úgy a gazdasági folyamatok is elszakadtak a bioszférától.
A probléma - a megértés hiánya - rendszerszintű. Az amerikai egyetemeken az Exxon Valdez balesetét az emberi hanyagság példájaként tanítják (a kapitány részeg volt), és nem a környezeti kockázatokkal szembesülés paradigmatikus eseteként. Az egyszeri amerikai fogyasztó, aki két autót/terepjárót tart fenn, s csak a recesszió miatt hajlandó változtatni életmódján, épp annyira sáros, mint a republikánus és a demokrata párt, amelyek gazdasági előnyökhöz juttatták a Wall Street elitjét, ahelyett, hogy a megújuló energiaforrásokra irányuló innovációnak biztosítottak volna adókedvezményt. De vétkesek lehetnek a különféle alapok is, melyek masszívan bevásárolták magukat a "fosszilis gazdaság" multinacionális cégóriásaiba. Ne feledjük: a világ hét legnagyobb magánvállalata közül hat olajcég (náluk csak az állami olajcégek nagyobbak).
A 2009-ben 241,9 milliárd dolláros forgalmat és 13,9 (más forrás szerint 17) milliárdos profitot produkáló, londoni székhelyű BP a brit nyugdíjalapok nagy kedvence volt, mivel vastag osztalékokat fizetett részvényeseinek, évente úgy 10,5 milliárd dollárt. Tavaly az angol cégek részvényjutalékainak 13 százalékát a BP adta. Volt is nagy felhördülés, amikor Washington világossá tette, keményen megszorongatja a BP-t, hogy az elálljon az osztalékok kifizetésétől, amíg az olajszennyezésben érintettek kárát nem téríti meg. Ez diplomáciai súrlódásokhoz vezetett a Downing Street és a Fehér Ház között, hisz az orbitális deficittel küszködő Egyesült Királyság kincstárának nagy szüksége van a BP 1,4 milliárd dollárnyi nyereségadójára. De mivel a globalizáció nem ismer országhatárokat, a nemzeti felelősség kiporciózása szinte lehetetlen: a BP részvényeinek 40 százaléka amerikaiak tulajdonában áll (miután 1998-ban fuzionált az amerikai Amocóval), s a cégnek amerikai olajvezetékben és olajfinomítóban is vannak érdekeltségei.
Politika
A republikánusok azzal vádolták Obamát, hogy az olajipar ellen szít hangulatot, hogy saját zöld stratégiáját futtassa. Az elnök az elszabadult szabadpiac túlkapásai megfékezőjének szerepét osztotta magára, ám a republikánusok úgy látják, nincs joga nyomást gyakorolni a BP-re, hogy az mélyebben nyúljon a zsebébe. Mary Landrieu, louisianai demokrata képviselőnek viszont nem volt elég Obama fellépése: "Nem mondta azt, hogy parkoljuk le a kocsinkat és menjünk gyalog." Az USA a baleset előtt "20 millió barrel (2,3 milliárd liter) olajat használt el naponta, és ezt tesszük ma is". Ebből 12 millió importból származik.
Az olajszennyezés szomorú paradoxona, hogy megakaszthatja az American Energy Bill - a tulajdonképpeni amerikai klímatörvény - szenátusi elfogadását. E törvény mérsékelni kívánja az Egyesült Államok függését az olajimporttól, és felgyorsítani az átállást a megújuló energiaforrásokra. A novemberi képviselő-választáshoz közeledve a politikusok nemigen szánják rá magukat a közvéleményt erősen megosztó törvények támogatására, márpedig az "energiaadó" bevezetésének vádja - amely a fosszilisfogyasztást terhelné - pontosan ilyen, a választókat elidegenítő aktus. A konszenzus esélyét csökkenti a durvuló választási retorika is. A John Kerry és Joseph Lieberman által beterjesztett törvényjavaslatban Obama még hajlandó volt engedményt adni a republikánusoknak, és engedélyezte a tengeri olajkitermelést (a csendes-óceáni térség kivételével), hogy megnyerje szavazatukat az üvegházgáz-emissziók csökkentésének elfogadásához. Ám a BP-incidens után ez az egyensúlyozó manőver értelmét vesztette. A tengeri olajkitermelés kegyvesztett lett (az elnök hat hónapos moratóriumot rendelt el, igaz, egy olajrészvényeket birtokló New Orleans-i bíró a körzetében már érvénytelenítette is a tilalmat), s így megdőlni látszik a törvénytervezet kompromisszumos egyensúlya.
Azzal már George W. Bush is tisztában volt, hogy az "energiafüggetlenség" - azaz az elszakadás az instabil és politikailag kockázatos Közel-Kelettől - "nemzetbiztonsági érdek", ahogy most Obama fogalmazott 18 perces beszédében. Bush a megoldást a bioetanolban vélte megtalálni, amivel hazabeszélt: a texasi gazdáknak szánt szubvenciók lebegtek a szeme előtt; s ráadásul így az elektromos autók éledező iparát is lapátra tette. A bioüzemanyagokról a 2008-as elnökválasztás óta kiderült, hogy javarészt nem energiahatékonyak: előállításuk erősen környezetszennyező, és több erőforrást igényel, mint amennyit nyerni lehet velük.
Jog
De milyen jogalapon marasztalhatják el és büntethetik meg a BP-t? Az Exxon Valdez balesete után, 1990-ben vezették be az olajszennyezési törvényt, ami pénzbírság fizetésére kötelezi a szennyezőket - még akkor is, ha nem bizonyítható, hogy mulasztás történt volna. Ez a jogszabály azonban kutanként 75 millió dollárban maximalizálta a kártérítési kötelezettséget. Ezt ellensúlyozandó, kompromisszumként az olajadóból hozták létre az olajszennyezési alapot, ami már egymilliárd dollárt költhet a balesetből eredő károk kiegyenlítésére. (1991 óta 51 esetben haladta meg a kár a 75 milliót.) A BP a tiszta vízről, a vízi emlősökről, a vándormadarakról és veszélyeztetett állatfajokról szóló jogszabályok miatt is megütheti a bokáját, s további pénzbüntetésekkel is számolhat. Elképzelhető, hogy az Ásványkezelési Szolgálatnak benyújtott terveiben félrevezető kijelentéseket bizonyítanak rá a cégre. Arról is szó volt, hogy az energiatörvényt visszamenőleges hatállyal fogadná el a kongresszus, s így határozza meg a BP fizetési kötelezettségeit - a retroaktív szabályozás azonban alkotmányellenes.
Június elején az igazságügyi tárca jelezte, hogy büntetőügyi nyomozást indít a BP ellen. Minden bizonnyal precedensértékű lesz, hogy a bíróságok meddig mennek el a BP felelősségi körének tágításában, az olajszennyezési törvény ugyanis nem definiálja ezt egyértelműen. Jogos-e a part menti államok gazdaságának visszaeséséből eredő veszteséget a BP-n követelni, ha annak oka az olajszennyezés? Florida például a becslések szerint 11 milliárdtól eshet el, lakossága pedig 195 ezer állást veszíthet, ha a turizmus a felére csökken. És meg lehet-e fizettetni a BP-vel a természeti károkat? Hogyan árazzák be például Florida korallzátonyait, a világ harmadik legnagyobb korallrendszerét? Ha a planktonok tömeges pusztulása miatt megbomlik a tengeri tápláléklánc, hogyan kvantifikáljuk dollárban annak beláthatatlan hatásait?
Egyhamar aligha kaphatunk választ e kérdésekre. Az Exxon Valdez 1989-es ügyére csak 2008-ban tett pontot a legfelsőbb bíróság határozata. A Financial Times mindenesetre óva intette a kormányt attól, hogy környezetvédő programja finanszírozására a BP pénztárcáját sajátítsa ki. Az események azonban már nem csak a BP sorsáról szólnak. (A cég kilátásairól lásd keretes anyagunkat.)
A Mexikói-öbölben történt olajszennyezés rámutat a "fosszilis gazdaság" alapvető strukturális bajaira: nevezetesen, hogy gazdaságunk az "olcsó energia" fogalmára épült. Az üzemanyag olcsóbb, mint az iható folyadék. Egy gallon, azaz 3,78 liter benzin 2,68 dollárba kerül, ugyanennyi csapvíz 0,002 dollárba, palackozott víz 3-6 dollárba, kávé 50 dollárba. Ám a három folyadék közül a benzinnek a legnagyobb az ökológiai lábnyoma és CO2-emissziója - és az ára ezt nem tükrözi. A "fosszilis gazdaság" természetre gyakorolt káros hatásainak pénzügyi terheit - néhány jogszabályi kötelezettségtől eltekintve - nem kalkuláljuk bele a termékek és szolgáltatások árába. E hatásokat nevezzük negatív externáliáknak - akkor keletkeznek, ha a gazdasági szereplők közötti tranzakció kedvezőtlenül befolyásolja a környezetet, illetve ha a tranzakció okozta kár oly nagy mértékű, hogy a kárvallottak köre jelentősen bővül. Ennek korrekciója a világgazdaság egészét érintené.
Ugyanakkor a fő republikánus ellenérv az energiatörvénnyel szemben épp az, hogy elbocsátásokhoz vezet, az üzemanyag- és energiaárak emelése pedig inflációt gerjeszt. Obama ellentábora a tengeri olajkitermelés leállítása ellen is tiltakozik, mondván, az elnök ezzel csak annyit ér el, hogy a vállalatok (800-1400 állást megszüntetve) külföldi vizekre helyezik át a termelést, ahol talán még gyengébbek a környezetvédelmi előírások.
Mégis, a Deepwater Horizon katasztrófája talán segít annak a tudatosításában, hogy a "fosszilis gazdaság" alapjáraton, tehát mindenféle baleset nélkül is nagy negatív externáliaokozó, és mint ilyen, nem fenntartható. Valószínű, hogy az olajipari tevékenység biztosítási díjszabásai megnőnek egy ilyen alacsony valószínűségű, nagy költségű incidens után - ám ezzel még nem ér véget a történet. A negatív externáliák beárazása rendszerszintű művelet, pontosabban annak kellene lennie. A globális felmelegedés - ha elfogadjuk a tételt, hogy a fosszilis energiaforrások elégetésével keletkező üvegházgázok okozzák - szintúgy ember okozta externália. Csakhogy a felelősség itt kollektív, nem testálható egy-egy cégre. John Kerry szerint az amerikai energiatörvény célja az, hogy "beárazza a CO2-emissziókat". Ha lesz egyszer klímaegyezmény, nemzetközi szinten is elkezdődhet a fogyasztói társadalmak javainak részleges újraelosztása a klímaváltozás kellemetlen hatásainak orvoslására és a globális felmelegedés megállítására.
A kiömlő olaj mértékét a BP eleinte napi 117 340 literre saccolta (1000 barrel), június 10-én már 7 millió literről (60 ezer barrel) szólt a hivatalos állásfoglalás. A BP egy megszellőztetett belső dokumentuma szerint legrosszabb esetben 100 ezer barrelről is szó lehet. Ebből a BP naponta 1,75 millió litert (15 ezer ezer barrel) képes csak kiszivattyúzni. A nyersolaj többi része, a maga tüntető sárgaságával szétárad a tengerben.
Ha minden napra a maximális becslést számoljuk, cikkünk megjelenésekor 513,9 millió liter olaj ömlött a tengerbe (4,3 millió barrel). 1979-ben Mexikóban az Ixtoc I kútnál 10 hónap alatt folyt ki 3,7 millió barrel.
És a víz alatti kamerák felvételei alapján semmi jele annak, hogy a kiáramlás lassulna.
Befellegzett a BP-nek?
A száz vállalat, 20 ezer ember és 1900 hajó részvételével folyó helyreállítási munkálatokra a BP eddig 2,35 milliárd dollárt fizetett ki. A cég ellen időközben kétszáz pert indítottak - még a részvényesei is beperelték értékvesztés miatt. A floridai főügyész 2,5 milliárdot követel államának, és Mexikó is elgondolkodott azon, hogy bíróság elé citálja a társaságot. A leghajmeresztőbb kezdeményezés: néhány ügyvéd a vállalatokkal való összejátszás, összeesküvés vádját szegezné szembe a Bush-kormányzattal.
Június 9-ig a BP a 37 ezer kárigény felének adott helyet, és Obama nyomására 20 milliárd dolláros kártérítési alap felállítását vállalta. A cég beismerte, vagyona ugyan bőséges, de likviditása nem (26 milliárdnyi hosszú lejáratú adóssága és 11 - más forrás szerint csak 7 - milliárdnyi készpénze van, továbbá 15 milliárdos kölcsönhöz juthat). A világszerte 80 ezer főt foglalkoztató BP részvényeinek értéke az áprilisi baleset óta közel 50 százalékot esett a tőzsdén, mintegy 100 milliárd dollárnyi tőkétől fosztva meg a céget. Kötvényei a bóvliszintre süllyedtek. A Credit Suisse úgy véli, a tisztítási, helyreállítási munkálatokat a BP 15-23 milliárd dollárja bánja majd, és további 14 milliárdot fognak felemészteni a kártérítések. Becslések szerint, ha a gondatlanság vádja bebizonyosodik, a BP-t a szennyezés minden egyes napjáért 258 millió dollár bírság terhelheti.
A cég további sorsa a "Texaco-szcenárió" szerint is alakulhat. A Texaco 1987-ben csődvédelmet kért, mert nem tudott perkálni egymilliárdot a bíróság felszólítására. A BP-t már most könnyű prédának tekintik. Könnyen meglehet, hogy még idő előtt csődvédelmet kér, így külön céges entitásba különítheti jövőbeli fizetési terheit, majd hagyja, hogy két erősebb vetélytársa - a Shell és az Exxon Mobile - közül valamelyik, vagy egy nagy ázsiai energiacég tehermentesen bekebelezze.
A BP maga egyelőre nem bocsátkozott becslésekbe - de ezt a meccset korántsem tekinthetjük lefutottnak. Az Exxont az 1989-es hajóbaleset után több mint 5 milliárd dollár fizetésére kötelezte a bíróság. A cég fellebbezése után ezt 4 milliárdra, majd 2,5 milliárdra módosították. A legfelsőbb bíróság végül ejtette a vádat, mondván: "hanyagság, de nem szándékos hanyagság" történt. Az Exxonnak végül 507 milliót kellett fizetnie.
