A Magyar Állami Operaház eddigi főigazgatója, Szinetár Miklós távozott az intézmény éléről, mert - saját megfogalmazása szerint - a munka a fenntartó elvárásai következtében folytathatatlanná vált. A tárca a realitásokkal nem számoló gazdálkodás okozta hiány megszüntetésére és a modernizációra keresett és talált embert Hegyi Árpád Jutocsa személyében.
"Egy ember, aki meggyőzte a színház tagjait arról, hogy a meglévő erőkkel sokkal magasabbra nőhet Operánk művészete, ha végképp sikerül belőle kiirtani a 10 év óta befészkelődött nyárspolgáriságot, becsvágy nélküli szellemet. Eddig lélektelenül, gépiesen ment minden." Mindezt Gustav Mahler budapesti bemutatkozása után írta egy korabeli lap újságírója. Három év múlva Mahler zilált idegekkel menekült vissza Bécsbe. Bő 30 esztendővel később jött Radnai Miklós, aki "terrorisztikus módszerekkel, de megszüntette az előadások lazaságait, s az általános ellenszenv dacára eredményt mutatott fel". Négy évvel ezelőtt Győriványi Ráth György nem volt ilyen szerencsés, s alig egy év alatt egyesek megfogalmazása szerint "elüldözte őt a Kossuth-díjasok tiszteletre méltó társasága". A múlt pénteki társulati ülésen és az azt megelőzően történtek fényében az eddig igen optimista új főigazgató jövője is kérdésesnek tűnik. Amint a fenti áttekintés is mutatja (a bot-rányokról részletesebben lásd László Ferenc Dalműtétek című cikkét - a szerk.), Hegyi esetleges kudarca nem csak és kizárólag az ő személyére vezethető majd vissza. Egy elejtett megjegyzés szerint "a falakban lehet valami", és ez a cikk megírása közben személyes tapasztalattá is vált: sokan elzárkóztak a nyilatkozattól, mások névtelenséget kértek, néhányan inkább csak rágalmaztak. Az operaház problémái fennállása óta visszatérően ismétlődnek: a pénztelenség, a politika befolyása, a szakmai irigység és áskálódás hosszabb-rövidebb időszakokra szorult csak vissza, hogy egy-egy jelentősebb személy akaratának engedelmeskedve teret engedjen az alkotó munkának is.
"Mi fáj, gyere, meséljÉ"
Gulyás Dénes szerint az operaház jelenlegi helyzetéhez alapjaiban járul hozzá a lényegileg megváltozott hazai közízlés. Szerinte a társadalom nem képes kikövetelni magának a kultúrát, a kultúra előállítói pedig a látszólag nem létező igényhez nem tudnak forrásokat teremteni. Hans Hotter, a nemrég elhunyt világhíres basszbariton Berlinben még 1944 októberében is rögzített lemezt, 2005-ben viszont az Opera méltatlan körülmények között kénytelen egyik napról a másikra élni. Álláspontja szerint a kultúra és az oktatás területén nem bevételről, hanem értékekről, évtizedek alatt a gondolkodásban tapasztalható megtérülésről kellene beszélni. Azzal egyetért, hogy modernizációra, racionalizálásra szükség van, de ezt pusztán tervszámokkal alátámasztani nem lehet.
Koltai Tamás színikritikus szerint a jelenlegi helyzet kialakulásában az is fontos szerepet játszott, hogy az elmúlt években elhanyagolták a szakemberképzést. Kevés az elfogadható rendező, énekes-színész, emellett hiányzik az utánpótlás a műszaki és a kézműves szakemberekből is, akik nélkül megfelelő színvonalú előadások nem jöhetnek létre. A legfőbb baj azonban, hogy nincs olyan nagy formátumú, széles látókörű s nemzetközi tapasztalattal is bíró, vezetésre alkalmas ember, aki a műfaj történelmi és mai trendjeinek szellemi birtokában meghatározna és menedzselni is tudna egy operaművészeti koncepciót. Utoljára Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv tudta az operaházat zenei és színházi szempontból is saját korának nemzetközi szintjén működtetni, sajnos azonban már ők sem gondoskodtak az utánpótlásról. Ennek következtében, bár utódaik között számos jeles művész akadt, a sok közepes iparos miatt a karitatív, szakszervezeti szemlélet rendre fölülírja a művészi igényességet. A bajt tetézi, hogy a fenntartónak sincs elképzelése az Operáról, nem tudja megfogalmazni, mit vár el, és nincs tisztában azzal, hogy ez milyen anyagi teherrel jár. A jelenlegi rendszer álságos és hamis: a kiöregedett, nagy művészeket ugyanis nem az operaház működési költségéből kellene eltartani, hanem jelentős állami nyugdíjban lenne szükséges részesíteni, a műsort viszont a jelen és a jövő énekeseire kellene építeni. Ezzel szemben a közelmúlt operaházi irányítóit a sajtóhadjárattal megtámogatott "megélhetési nagyságok" befolyása uralta, ennek megfelelően az utóbbi évek döntéseit a fáradhatatlan szakmai szenvedély helyett a politikának vagy egyes érdekcsoportok igényeinek való megfelelés irányította. Mindenki négyéves ciklusokban gondolkodik, holott egy működő operaház új vezérkarát legalább két-három évvel az előző vezetés mandátumának lejárta előtt kellene kinevezni. Egyik napról a másikra azonban nem lehet nyulat elővarázsolni az amúgy is üres kalapból: 40-50 év tervszerű munkájának elmulasztását pár esztendő alatt nem lehet bepótolni.
Kovalik Balázs, a Zeneakadémia opera tanszakának vezetője hozzáteszi: az ország egyetlen operaházának vezetője a központosított hatalom, a fővároscentrikus kultúra, az "egy operaház elmélet" miatt szükségszerűen egymásnak ellentmondó igényeket kénytelen kielégíteni, ami hosszú távon amortizálja az operajátszást. A kultúrpolitika tehetetlenkedik, a szakma szellemileg zárt, a sok eszkimó az igen kevés fóka fölött marakodva próbál életben maradni. Miközben a társulatok státusai megteltek vagy megszűnnek, addig az egyetemek a szűkülő hazai megmutatkozási lehetőségek dacára, a fejkvóta reményében, egyre több diákot vesznek fel. Véleménye szerint ebben a helyzetben egy hiteles, a fenntartó által valóban helyzetbe hozott személy sokat segíthet, akit tehetsége, rátermettsége miatt hajlandók követni a ház dolgozói. Az opera viszont drága műfaj, s csak karizmával még senki nem ment semmire.
Jutocsa is inda houseÉ
Ebben a helyzetben került a vezetői székbe Hegyi Árpád Jutocsa, akinek megbízatása erősen megosztotta a szakmai közvéleményt. 'szinte véleményt csak kevesen mondtak, annál többen engedték sejteni: kívülről és felülről jött, nem szívesen látott ember. Autokratának, diktatórikus hajlamokkal felvértezett vezetőnek mutatták, amit alátámasztani látszott a Petrovics-ügy tálalása is. Önmagában az a tény, hogy valakit egy társulat pozíciójában megerősít vagy nem, még nem bizonyíték alkalmasságára vagy alkalmatlanságára, mert a tagság érdekei gyakran ütközhetnek azzal a művészi-szakmai érdekkel, amelyet a fenntartó és a művészeti vezető képvisel - fejti ki Koltai Tamás. (Ennek fényében pusztán tényként kell megjegyezni: volt idő, amikor Petrovics Emilt is a társulat menesztette az Opera éléről.) Szerinte az új főigazgató autokrata, nehezen együttműködő személyiség, akinek eleinte voltak jó elképzelései Miskolcon, ám ezeket sem vitte következetesen végig, s nem tűrt meg maga mellett önálló koncepciót. Szerinte Hegyi kinevezése leginkább a kapkodás számlájára írható.
Az új főigazgató az ellene megindult támadásokat annak tudja be, hogy nagyon veszélyes helyzetben vette át a vezetést: most kell ugyanis levezényelni a rendszerváltást az intézményben. Elismeri, hogy az eddigi reformpróbálkozások rendre elbuktak, úgy érzi azonban, hogy a kudarcokat a tudatos aknamunkán kívül betudhatjuk az újítók felkészületlenségének is. Neki és gárdájának valódi színigazgatási tapasztalatai vannak, s pontosan tudják azt, hogy mikor kivel hány frontot lehet egyszerre megnyitni és megvívni. Hegyi az őt autokratának bélyegző kritikákra válaszként felhozza: egy színház demokratikus módon nem működtethető, mert kell egy vezető, aki határozottan elindul egy irányba, s mivel ezzel érdekeket sért, szép számmal gyűlnek az ellenségei is. Hozzáteszi: "a feljelentő leveleket idehaza amúgy is megírják", de tetszik vagy sem, a színházban a "kapitány dirigál, s míg Amerika felfedezése közös győzelem, bukás esetén csak a kapitány viszi el a balhét". Azt elismeri, hogy a munka közben felhalmozódó indulatokra eddig nem fordított kellő figyelmet, ezért most elővigyázatosan jár majd el.
Az új főigazgató eredeti csapatának a művészeti igazgató Kesselyák Gergely, a stratégiai igazgató Müller Péter Sziámi, a gazdasági tanácsadó dr. Kunos József, az állásában meghagyott ügyvezető, Závecz Ferenc és a nemrég távozni kényszerült Petrovics Emil volt a tagja. A legújabb felállásban a fő-zeneigazgató tisztét Kesselyák tölti be, a balettigazgató Keveházi Gábor, a balett művészeti vezetője a Hollandiából hazatért Aradi Mária, Zeke Edit lett az új szcenikai vezető, s életre hívták a marketingértékesítési igazgatói posztot is, melyet Herczeg Tamás birtokol. A társulati ülésen többen felvetették, hogy szemmel látható ellentmondás van az igazgatói pozíciók szaporodása és a meghirdetett taka-rékossági program között. A bizto-sítékot a társulatnál azonban a főigazgató egyik korábbi, és most megismételt mondata csapta ki, mely szerint a reform eredménye egy európai színvonalon működő intézmény lehet.
Európai színvonalú-e vagy?
Gulyás Dénes operaénekes felveti: ha valaki ilyen kijelentésekkel dobálózik, akkor annak illene meghatároznia, miért nem az, s mitől lesz európai szintű az operaház. Koltai Tamás szerint például attól, hogy magas szakmai nívón és következetesen megvalósított művészi koncepció alapján a kor színvonalának megfelelő zenei, színházi, képzőművészeti elveket és gyakorlatot követ. Az operaházban vannak tehetséges emberek, és születnek nagyszerű előadások - például a Vérnász (rendező: Kovalik Balázs), A törpe/Várakozás (rendező: Zsótér Sándor) -, egészében mégis a Monarchia nosztalgiamúzeuma. Ennek megfelelően máig hazug tisztelet őrzi Oláh és Nádasdy fél évszázada tényleg világszínvonalú Bohémélet-rendezését, amely elhanyagoltságában és napi rutinjában ma már elfogadhatatlan.
A főigazgató szerint az európai színvonal attól függ, hogy az operaélet résztvevőinek jellegzetesen magyar szemléletét, munkakörnyezetét, vagyis az egész rendszert átformálják-e. A jelenlegi hazai mentalitás Hegyi szerint abból adódik, hogy az ország épp Kelet és Nyugat határán van: míg tehetségekben a Kelet bővelkedik, a lehetőségek a Nyugathoz kötnek minket. A hazai viszonyok emiatt kiszámíthatatlanok, ám a főigazgató számára épp ez adja az alkotás igazi izgalmát. Mindez persze magában rejti a léhaság, a szellemi és fizikai slamposság és az igénytelenség lehetőségét is. Ez utóbbival egyetértve sürgeti a szemléletváltást Kovalik is, aki úgy véli: a hazai gyakorlatra a számára elfogadhatatlan "felelősség és felelősségre vonás nélküli nyammogás a jellemző, miközben mindenki azon nyafog, hogy nálunk mindig mindent meg lehet úszni, viszontmeg is tesz mindent azért, hogy ez az állapot fennmaradhasson". (Erre némiképp rímelni látszanak a közelmúlt eseményei: a korábban sokak által bírált fő-zeneigazgató eltávolítása példátlan/indokolatlan [?] szolidaritási hullámot váltott ki.) Hegyi kijelentette, hogy a világ szemmel láthatóan elment a ház mellett: a korábbi vezetés csak működtetni akarta az Operát, a minőség azonban nem szerepelt el-várásaik között. Közben a nemzeti opera mint élő és működő kultusz igenis lemaradt az élvonaltól, ki-esett a világ "operatudatából" is, emiatt a nemzetközi műsorfüzetek nem jegyzik a Magyar Állami Operaház repertoárját.
Kesselyák Gergely szerint mindez rányomta a bélyegét a művészi munkára is, melyből leginkább a szerkezet, a szervezettség hiányzott. Előfordult, hogy a karmester más szereplőkkel próbált, mint akik az előadáson felléptek, a kórus hónapokkal korábban énekelte el utoljára a darabot, a főszereplő pedig a premieren látta először egyben a díszletet, s fogalma sem volt, merre talál ki a színpadra. Az emberek beleszürkültek a sok fölösleges próbába, hiszen az előadás esetlegesen kialakuló végeredményében a befektetett munka nem vált láthatóvá, az energiák 90 százaléka a túlélésre ment el, és a sok tehetség elsikkadt, felőrlődött.
Aki pedig a működő rendszert nemrég a saját bőrén tapasztalhatta meg - ezért anonimitására gondosan ügyel -, így fogalmaz: az épületben elképzelhetetlen mértékű kuszaság uralkodik, sok a feladat nélküli vezető, az egymást átfedő hatáskör. Motiválatlanság, rendezetlen viszonyok, pitiáner személyeskedés, ezer sebből vérző technikai megvalósítás jellemzik a házat. Eközben egyszerre van jelen a pénzhiány, a járandóságok zsarolásízű visszatartása, illetve a fedezet nélküli bérkiáramlás és a külsős cégeknek mondvacsinált okok miatt kifizetett horribilis díjak. Summázataként: "Az emberek intrikálnak, az új kezdeményezéseket elutálják, a hangulat szörnyű, aki pedig teheti, az lop, csal és hazudik."
Együtt és egyedül
Mindezekből a társulati ülésen semmit nem lehetett észrevenni, a tagság összezárt, s kifelé egy nagy, boldog közösség látszatát keltette, amely könnyes szemmel búcsúztatja egy nagy és termékeny korszak kényszerűen távozó vezetőjét. A legnagyobb kérdés tehát most az, hogy a vezetés a meghirdetett programot milyen következetességgel képes átültetni a gyakorlatba. Ebben szerepel az intézmény átvilágítása, majd átszervezése, s az esetleges intézményi átalakulás megfontolása is, mellyel kapcsolatban egyelőre ellentmondóak a nyilatkozatok. Kunos József gazdasági tanácsadó szerint az egyik legfontosabb teendő az operaház pénzügyi-gazdasági működésének racionalizálása. Az új vezetés fellépését sokan azért tartották eleve komolytalannak, mert csökkenő állami támogatás mellett, a jelenlegi hiány továbbvitelével együtt vállalták a működtetést s egyben az átalakítást. Kunos szerint a híresztelésekkel ellentétben a hiány korántsem kezelhetetlen, mértéke a februári állapothoz képest kiválónak minősíthető, a fontos az, hogy év végéig mennyiben sikerül gazdaságosabb működésre ösztönözni a dolgozókat. Ennek némiképp ellentmond Závecz Ferenc társulati ülésen mondott beszédének egy része, melyben "napi finanszírozási gondok"-ról tett említést. Bárhogy is van, a gazdasági tanácsadó szerint létkérdés a forrásbevonás új mó-dozatainak megteremtése, a szpon-zoráció, a mecenatúra és a fund raising operaházhoz kötődő módozatainak meghonosítása, hiánypótlásra fordítható bevételek gyűjtése. A főigazgató azonban továbbra is hangsúlyozza: ez a Magyar Állami Operaház, tehát az államnak kötelessége jelentős összeggel támogatni, ha eredményt szeretne. Mindemellett napirenden van a ház saját arculatának kialakítása is.
A működés átformálásával egyszerre történik az operaház művészeti koncepciójának felülvizsgá-lata. Kesselyák Gergely szakmai elvárásait a "népszerű opera" ki-fejezésben tudná összegezni, célja olyan bátor szerzők felkutatása, akik igenis mernek népszerű dallamokat magas színvonalon megalkotni, amely így vonzó tereppé válhat szélesebb közönség és a támogatók számára is. Teret biztosítana ugyanakkor a kortárs operának, a formabontó rendezéseknek is; csökkenteni kívánja a repertoárt, s sort kerít a társulat régóta halogatott fiatalítására is.
Koltai Tamás mindennek ellenére pesszimista, s Kovalik szerint is túl vagyunk a huszonnegyedik órán. Koltai szerint a teljes megújuláshoz olyasmire lenne szükség, mint amilyen lehetőséget va-lamikor Németh Antal kapott: a Nemzeti Színházban mindenkinek felmondtak, és mint frissen kinevezett igazgató, a nulláról indulhatott. Szerinte új műsorhoz új férfi kell, akinek van tekintélye, múltja, pártok fölött álló jövője, és megkapja a fenntartótól mindazt, amit kér. Külföldön talán található ilyen személy, Mahler egykori kudarca azonban az ő sikerét is kétségessé teszi. Az új vezetők szerint a sikerhez jelen pillanatban minden feltétel adott. A pályázatot megnyerő csapat a győzelmet követően sem esett szét. Ha minden másképp alakulna, akkor talán - mint a cikk címét adó Britten-operában - ismét az ártó szellemek győztek.
Kunos József gazdasági tanács-adó elmondta: jelen pillanatban érvényes, azaz a főigazgató által aláírt büdzsével a Ház nem rendelkezik, becslése szerint azonban a teljes költségvetés év végére elérheti a 8,3 Mrd forintot. A Ház saját bevételei év végéig a főösszeg 12-15 százalékára rúghatnak, amelynek 90 százaléka jegybevételből származik. Az ideális állapotot a tanácsadó a londoni opera helyzetében határozta meg, ahol a saját bevétel a teljes költségvetés negyedét teszi ki, de 20-22 százalékkal is kiegyezne. Jelenleg kiadásaik 82 százalékát személyi jellegű kiadásokra fordítják, a hiány mértéke 450 millió forint körül mozog, pontos adat azonban csak a teljes szervezeti átvilágítást követően áll rendelkezésükre. Kunos József elmondta: a modernizáció és racionalizáció jelenleg zajlik az intézményben, ennek része új bevételi források felkutatása. Ennek egyik fontos eleme a most megerősített marketing-értékesítési terület, melynek hatékony működésétől jelentős bevételeket remélnek. Lapzártánk pillanataiban érkezett a hír, hogy Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója szeptember 5-i hatállyal visszavonta Závecz Ferencnek, az intézmény ügyvezető igazgatójának megbízatását, s a feladat további ellátását Kunos Józsefre bízta. Ezzel egyidejűleg Kesselyák Gergelyt az intézmény művészeti vezetőjének, Herczeg Tamást pedig kommunikációs és marketing igazgatónak nevezte ki.
