Közülük is elsősorban a történelem tanszékeken tanítók véleményére voltunk kíváncsiak, többek között arra, hogy mivel magyarázzák a már ezerszer vagy éppen a történettudomány által újabban cáfolt különböző tévhitek masszív továbbélését - amiket tapasztalataink szerint nemegyszer éppen általános vagy középiskolai tanárok (egykori történészhallgatók) adnak tovább a gyerekeknek. Néhány megkérdezett vagy egyből visszautasította a beszélgetést, vagy utóbb nem járult hozzá álláspontja közléséhez.
Aktív, passzív
"Az elmúlt négy-öt évben mindössze két-három olyan tanítványom volt, aki kéretlenül előhozakodott órán is a politikai hovatartozásával. Õk azonban kivétel nélkül jobboldali, néha szélsőséges nézeteket vallottak" - meséli Bencsik Péter, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének tudományos munkatársa. "Főleg órán kívül esik szó aktuálpolitikai nézetekről. Megfigyelhető volt, hogy egy-két évvel ezelőtt először az SZDSZ-szel rokonszenvezők tűntek el, majd divat is lett szidni a pártot. Aztán az MSZP-szimpatizánsok passzivitásba vonultak, ezzel párhuzamosan nőtt a Fidesz és a Jobbik támogatottsága. Érdekes, hogy amikor 2006-ban a szocialisták nyerték a választásokat, az MSZP-szimpatizáns hallgatók nem lettek hangosabbak. Valószínűleg azért, mert az egyetemisták között soha nem volt többségben az MSZP" - ez már Sipos József egyetemi docens tapasztalata.
Az Ifjúság2008, a 15-29 évesek körében négyévente (2000, 2004, 2008) végzett nagymintás kutatás a politikai aktivitás témakörét is vizsgálja. Az eredmények szerint a különböző politikai részvételi formákban a magukat jobbra helyezők, valamint a radikálisok az aktívabbak. Ezt támasztja alá Pelyach István, az SZTE oktatója és a Károli Gáspár Református Egyetem óraadója is, aki hozzáteszi: "Arról a szűk rétegről, akik véleményt nyilvánítanak órán a politikai nézeteikről, lehet tudni, hogy (szélső)jobboldali hovatartozásúak, ám azt nem tudjuk, milyen az arányuk a teljes történelem szakos hallgatóságon belül."
Murányi István egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem (DE) Politikatudományi és Szociológiai Intézetének igazgatóhelyettese szerint "fontos, hogy beszéljünk erről a jelenségről, de pontosat csak akkor mondhatnánk, ha rendelkezésünkre állna egy, a közelmúltban végzett survey kutatás eredménye, amely pontosan definiálja és indokolja a vizsgált alapsokaságot és mintát. Például kik azok a történészhallgatók: milyen intézményekben, tagozaton, képzési formában, évfolyamon tanulnak? Továbbá az elfogadott hibahatárnak megfelelő mintanagyság és valószínűségi mintavétel jellemzi, és a jobboldali politikai-ideológiai orientáció konceptualizálása (mit jelent?) és operacionalizálása (hogyan mérjük?) megfelelő. Persze ne feledjük a módszertani korrektség további feltételét sem: a nem történészhallgatók politikai-ideológiai orientációjának ismeretét." Az Ifjúság2008 kutatásból annyit mindenesetre tudunk a fiatalok politikai kérdésekhez való viszonyáról, hogy érdeklődésük és aktivitásuk meglehetősen alacsony. (A kutatássorozat nyolc éve alatt politikai affinitásuk nagyjából hasonlóan alakult.) Ezt több oktató is megerősítette. Legföljebb a 2006-os őszödi beszéd orientálhatta őket a közügyek felé, ahogyan lapunkban is írtunk róla korábban ("Valami egyértelmű üzenet", Magyar Narancs, 2010. március 3.).
A fentebb említett ifjúságkutatás szerint az érdeklődés függ az iskolai végzettségtől is: minél magasabb végzettségű egy fiatal, annál inkább érdeklődik a politika iránt, és minél tájékozottabb valaki, annál inkább hisz benne, hogy van beleszólása a közügyekbe. A kutatás arra is rámutatott (2004-ben és 2008-ban is), hogy "a fiatal korcsoportok körében szignifikánsan magasabb a jobbközép és jobboldali orientációjúak együttes aránya". Vagyis az ezt tárgyazó írásoknak van alapjuk, ám mint Bencsik Péter fogalmaz, "nem tömeges jelenségről lehet szó".
Az egyik megszólaló oktató szerint mindemögött megbújhat okként a fiatalok lelki, mentális állapota. A mostani egyetemisták egy része reménytelennek érzi a jövőjét, a hároméves bachelorképzést kevésnek gondolja a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez, ám masterképzésre csak a legjobbak jutnak be ösztöndíjjal. A kilátástalanság érzetének Lisznyai Sándor pszichológus szerint a radikalizálódáshoz esetleg lehet köze, a politikai jobbratolódáshoz kevésbé. Tapasztalatai szerint a mai fiataloknak hamarabb kell felnőniük, ezért talpraesettebbek, de érzelmileg labilisabbak. Anyagi helyzetüket a szélsőségesség jellemzi: vagy nagyon gazdag, vagy nagyon szegény háttérrel rendelkeznek. A mostanában oly sokat emlegetett "kapunyitási pánik" azonban nem új keletű, Lisznyai szerint minden második generációnál jelentkezik ez a tünet. "A mai fiataloknak több a lehetőségük, de ezzel együtt a bukásra való esélyük is."
Hézagpótlók
A frissen érettségizettek ismeretei a 20. századi történelemről (és más korszakokról is) meglehetősen hiányosak - ebben több történelemoktató is egyetért. Különösen áll ez az 1945 utáni időszakra; a hézagos tudásra általában az a magyarázat, hogy a középiskolában nem jutottak el idáig, az egyetemen pedig ezek az utolsó tételek a sorban, amelyekre már nem jut a hallgatók erejéből. "Már hármas történelemérettségi eredménnyel is be lehet kerülni a szakra, tehát már régen nem a legjelesebb tanulók járnak a bölcsészkarokra. Az 1990-es évektől folyamatosan esik vissza az évfolyamok tudásának színvonala, ezzel párhuzamosan pedig a bölcsészszakma presztízse. Kevés kivételtől eltekintve nem tudatosan választják a történelem szakot, ezért nem is motiváltak, nem érdeklődnek, sokszor a kötelező irodalmat sem olvassák el. Az új, minimális lexikális tudást igénylő érettségi következménye, hogy a felsőoktatásba bizony nagyon hiányos felkészültségű hallgatók érkeznek" - mondja Pelyach István.
A valódi tudás könnyebben pótolható könynyen emészthető, a "nagy összefüggésekre" "rávilágító" mítoszokkal és konspirációs elméletekkel. "Tipikusan kényes témaköröknél találhatunk tévhiteket. Ilyen például Mansfeld Péter 1956-os szerepe. Sokan hiszik, hogy Mansfeldet a forradalomban betöltött szerepe miatt végezték ki, és a kádári megtorló apparátus megvárta a tizennyolcadik életévét, hogy kivégezhessék. Ám a vasesztergályos szakmunkástanuló 1958-ban követte el azt a tettét, amiért végül elítélték: elrabolt egy rendőrt, hogy megszerezze a fegyverét. S bár még csak tizenhét éves volt ekkor, és ifjúkori hencegés volt az egész, az akkori jogszabályok szerint már tizenhat éves kortól lehetőség volt arra, hogy valakit halálra ítéljenek. Puszta véletlen, hogy az ítélet Mansfeld tizennyolcadik születésnapja után született meg. De ilyen tévhit az is, hogy a trianoni békeszerződés a Tanácsköztársaság miatt lett olyan szigorú, amilyen. A határokat már 1919 márciusában kijelölték, és a későbbi módosulások között volt számunkra kedvező, és persze kedvezőtlen is. Az ilyen és ehhez hasonló mítoszok erősen hatnak a hallgatókra is, aminek hátterében ismét az áll, hogy a tudásuk hiányos. Ugyanakkor a többségük hajlandó elfogadni a mítoszok cáfolatát is, ha azt szakszerű forrásból kapja" - összegzi megfigyeléseit Bencsik Péter. "A hallgatók szeretik a mítoszokat, az erről szóló órákat, de kevésbé terhelhetőek kötelező irodalommal, így viszont érdemben nem tudnak vitázni róluk" - teszi hozzá Pelyach.
Püski Levente egyetemi docens, a DE Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője a hivatalos órák után vagy egyéb szakmai rendezvényeken tapasztal valamit a hallgatók politikai véleményéről. Úgy látja, a jelenlegi jobboldalhoz húzó diákok szívesen olvasnak ugyan, de nem a kiadott szakirodalmat, hanem a politikai nézeteikhez közel álló írásokat, így ők még inkább fogékonyabbak a mítoszokra. "Sok esetben a politikai irányultságuk befolyásolja a történelemről alkotott véleményüket, és nem fordítva. Ez sajnálatos, hiszen először a szakmát kellene megtanulniuk a hallgatóknak - foglalja össze Sipos József egyetemi docens, majd így folytatja: - Nagy a küzdelem a tanárok részéről, hogy a diákok ne csak bemagolják összefüggések nélkül az anyagot, hanem megértsék és alkalmazzák is azt a mindennapokban. Egy töri szakosnak baráti sörözések alkalmával is tudnia kell differenciáltan kezelni a történelmet, és nem csak a jelen politikusaitól hallott mondatokat ismételgetni."
Hiányos ismereteik miatt nem csak a fiatalokat lehet okolni. "A középiskolai történelemtanárok között vannak olyanok, akik nem szeretik tanítani az 1945 utáni időszakot" - mondja Bencsik Péter. A rendszerváltozás után a tananyag tanítása sokat változott, és sokan nem képezték tovább magukat. A mostani tizennyolc-húsz éveseknek nincs már emlékük 1990 előttről, mégis élnek bennük a kádári történelemhamisítás példái.
A rendszerváltás után semmilyen kötelező továbbképzés nem volt, bár önkéntes képzések tömege segítette és segíti a 20. századi történelem tanítását. Ujlaky István kecskeméti gimnáziumi tanár szerint "aki 1987-től követte a szakirodalmat és a visszaemlékezéseket, annak saját történelemtanításában semmilyen rendszerváltást nem kellett megtennie. Abban, hogy a diákok ismerete a 20. századról hiányos, nem politikai és nem iskolai tényezők játsszák a fő szerepet, hanem merőben praktikus tények: a tizenkettedikes tananyag zsúfolt, nehéz (bár érdekes). Míg az ókort, középkort bőven van mód ismételni, a 20. századot nincs." A történelem- földrajz szakos tanár az oktatás mellett publikál is. Egyik írása (Parkettatüzek, Népszava, 2009. szeptember 16.) arról szól, hogyan lehet kezelni az aktuálpolitikai kérdések miatt felizzott levegőt egy középiskolai osztályban. A parázs disputa után, a következő órán ismét aktuális közéleti kérdések merültek fel, mire megtudta egyik kedvenc tanítványától, hogy az osztályfőnök azt kérte, ne térjenek el a tananyagtól, mondván, "órán politizálni tilos!". Ujlaky amellett érvel, hogy az iskolában nemcsak oktatás, hanem nevelés is folyik. Vajon lehet-e úgy tanítani történelmet, kiváltképp a 20. századot, ha nem beszélünk a jelenlegi helyzetről? Sipos József úgy gondolja, hogy a történelem szakosok között a mérsékelt jobboldal támogatottsága nőtt nagyobb mértékben, és nem a szélsőjobbé, ennek ellenére a történészhallgatók radikalizálódására oda kell figyelni. "Lehet ezt a jelenséget kezelni, sőt szükséges is. Természetes, hogy van politikai véleményük a fiataloknak, de sokszor ezen nézeteik szerint szelektál az agyuk, ha történelmi tárgyú írást olvasnak. Ha a vizsgán a tananyag helyett politikai nézetével áll elő a diák, a tanár nem mondhatja meg, kire szavazzon az illető, de szakirodalmat ajánlhat. Nekünk, tanároknak őszintébbnek, nyitottabbnak kell lennünk az aktuálpolitikát érintő hallgatói kérdések iránt."
Visszhang extra
Lőrinc László szerk.: Egyezzünk ki a múlttal! (Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről)
Középiskolai és egyetemi tanárok részvételével szervezett műhelybeszélgetéseket a Történelemtanárok Egylete a magyar fiatalok történelmi mítoszok iránti fogékonyságáról - ezek anyagából áll össze a kötet. A gyűjtemény nemcsak bemutatja a legelterjedtebb tévhiteket, hanem módszertani javaslatokkal, sőt konkrét óravázlatokkal is segíti az ezeket cáfolni igyekvő tanárok munkáját. A mind burjánzóbb tévtanok skálája széles, Jézus magyarságától az etruszk- magyar nyelvrokonságon át a pilisi világcsakráig terjed. A gyerekek ezeket az "izgalmas" és "agyonhallgatott" "információkat" többnyire nem otthonról, hanem főleg honlapokról, videomegosztókról és blogokról szedik.
A múlt utókozmetikázása mára annyira elterjedt, hogy a tanárok sokszor tehetetlenek a fiatalok által tényként kezelt tévhitekkel szemben. Ahogyan a szerkesztő írja a bevezetőben: "E jelenségegyüttes arra utal, hogy a magyar társadalom lelkiállapotában olyan bajok lehetnek, amelyekre a múltból próbál megoldást találni; úgy 'ábrándul bele' egy álomvilágba, mint a hantázó gyerek." A beszélgetéseken részt vevő tanárok nem egyetlen elfogadható magyarázatot akartak találni az egyes problémákra, hanem szorgalmazni szeretnék a sokféle, tudományosan alátámasztott értelmezés közötti párbeszédet.
Történelemtanárok Egylete, 2010, 213 oldal
