A merénylet után a tévék gyorsan reagáltak, a verseny tempóját azonban nem a friss hírek, hanem maguk a tévék diktálták. Meg is lett az eredménye.
TV 3: A megalapozatlanság megalapozása
A 17.40-kor elkövetett gyilkosságról elsőként a TV 3 hírműsora, a Hír3 számolt be - híradójuk néhány hete került át a náluk alacsony nézettséggel bíró félnyolcas kezdésről 18.45-re. A vállalkozó meggyilkolásának ténye mellett ők kezdték el terjeszteni azt az információt, amely később végigsöpört a magyar sajtón: "Egyes értesülések szerint a Vico birodalom tulajdonosa legalább 500 millió forinttal tartozott, és közel 35 különféle bírósági pere volt folyamatban." Ez a mondat nem egészen 59 perccel a gyilkosság és negyvenegy perccel a halott azonosítása után hangzott el, és mintegy előrevetítette a következő órákban és napokban uralkodóvá váló narratíva fő elemét és interpretációs keretét: Fenyő, az ember, akit lelőttek, rosszban sántikált. Adósságai voltak (hogy ez az állítólagos félmilliárd forint sok vagy kevés, és mihez képest - mondjuk Fenyő vagyonához képest -, azt a hírműsorokból nem tudhattuk meg), perek tucatjában volt érdekelt (alperesként?, felperesként?, mindegy). Gyanús alak volt, no.
A TV 3 további híradásaiban is az áldozat iránti ösztönös ellenszenv jelent meg: a vállalkozó halálát követő napon megszólaltatták Fenyő apósát és anyósát, ez utóbbi beszámolóját azzal a fontos információval egészítették ki, hogy Kristyán Judit férje nem támogatta őket, még a villanyszámlát sem fizette ki helyettük. A tragédia tálalásának mélypontja Lugossy Viktória összeállítása volt. Amikor a képernyőn megjelent Fenyő ötéves gyermekének képe, a riporter pedig azt mondta alá, hogy Fenyő lányának vélhetően nem lesznek anyagi nehézségei, mert a birodalom a tulajdonos halála után is működik. Lugossy Viktóriának mindössze abba kellett volna belegondolnia, hogy ha - ne adj´ isten - vele történik valami, és a nekrológját egy kolléga arra futtatja ki, hogy bizony, L. V. gyermekeinek nem lesznek pénzügyi gondjai, hisz L. V. felkapott tévériporter volt, hogy tehát ez nem lenne-e véletlenül határtalan bunkóság.
RTL Klub: A faktualitás mocsarában
Az RTL Klub gyors volt és tényszerű. Szerda este hét órakor a Híradóban az első hír: "Nyílt utcán kivégezték Fenyő Jánost." (Azon talán érdemes elmerengeni, hogy szerencsés-e a "kivégzés" szó, hiszen ez a hallgatóban vagy nézőben egyfajta törvényes ítélet illúzióját keltheti.) Helyszíni riporterük, Pető György összeállításában az apró információk domináltak ("a hatszázas Mercedes motorja még mindig jár", "húsz üres töltényhüvelyt számoltam össze"), a riporter nem dobálózott álinformációkkal, és tőle tudtuk meg először, hogy a gyilkos autója ugyan Mitsubishi, de nem terepjáró. "Az indítékokról csak találgatni lehet", mondta a műsorvezető, találgatni viszont, szerencsére, nem kezdtek el. Sőt. A másnapi híradó összeállítást mutatott a médiavállalkozóról, amelyben a készítők kiemelték: Fenyőről rengeteg bizonyítatlan és hitelesen alá nem támasztott információ látott napvilágot a sajtóban. Megemlítették továbbá, hogy Fenyő műkincs- és gyémántkereskedelemmel is foglalkozott, és bemutatták a vállalkozó repülőgépét. Náluk bukkan fel először politikus: Csintalan Sándor arról beszél, hogy ő nem tartozott abba a körbe, mely repülőgéppel járt kirándulni Fenyővel. Miközben más adók első helyen említik Fenyő vitáját a budai lövészegylettel, az RTL Klub közli, a vita egy hónapja megegyezéssel lezárult.
TV 2: Okold az áldozatot
A másik országos kereskedelmi csatorna, a TV 2 egyrészt közröhej tárgyává tette magát, másrészt tovább építgette a gyanús üzleti kapcsolatokkal rendelkező médiamágnás képét, aki a tetejében még zsebcézár és krakéler is volt (mert hát mi más is lenne az érvényesülés záloga e borzasztó korban).
A helyszíni bejelentkezés után a műsorvezető (Pachmann Péter) felkonferálja a Magyar Nemzetben 1996-ban megjelent cikksorozat szerzőjét, Párvay Tivadart, és arra kéri, hogy ugyan, mondja már el, mire jutott kutakodása során, invesztigatíve. A (televíziós) oknyomozás már e ponton felszámolta önmagát. Ugyanis sem a cikksorozat szerzőjét, sem Pachmann telefoninterjú-alanyát nem Párvay Tivadarnak hívják. Az előbbi neve Kormos Valéria, az utóbbié Párvay Tivadar. Pachmann rezzenéstelenül folytatja a beszélgetést: sem neki, sem a nézőnek fogalma sincs, hogy tulajdonképpen kivel. Egy igen bonyolult történet következik a Vico szlovákiai tevékenységéről; valami görbe dolog persze ez is, és ez a lényeg: ennél többet sem Pachmann, sem más nem ért az egészből. Viszonthallásra, mintha mi sem, és főként nem egy oltári bukta történt volna.
A TV 2 következő stúdióvendége Szényi Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, akinek a másik műsorvezető, Máté Krisztina kérdéseiből ítélve a "gonosz Fenyő, aki azt kapta, amit érdemelt" (illetve: amihez képest mást nem is igen kaphatott, hiszen aki korpa közé stb.) pályaképhez kell némely ecsetvonásokat szolgáltatnia. A Magyar Nemzetet és Kormost, a szerzőt a fent említett cikksorozat miatt a néhai vállalkozó beperelte: a perekben egyelőre nincs bírósági döntés. "Ettől az embertől mindenki félt", mondja Szényi kéjjel, "mert Fenyő nem tett le a bosszúról", és mert "érinthetetlen volt". Szényi szinte megmámorosodik saját hősiességétől, pedig alig történik más, mint hogy egy polgári peres eljárásban az egyik fél óvatosan gyalázza a másikat, aki történetesen nincs jelen, és nem mondhatja el a maga igazát. Akit történetesen néhány órával azelőtt lőttek le a nyílt utcán.
A rend kedvéért: a TV 2-n Szényi után megszólalt Lakatos Mária, a Népszava egykori főszerkesztő-helyettese. Az övé volt az egyetlen emberi hang aznap este. Könnyű neki, persze: ő közelről ismerte Fenyőt.
MTV 1 (Híradó): A vád koholói
A Magyar Televízió félnyolcas híradóját akár szerencsésnek is mondhatjuk: a Szabadság tér nincs messze a gyilkosság helyszínétől, és ők kezdenek a hírműsorok közül a legkésőbb. Siklós András első megszólalása már tartalmazta a TV 3 közlését a tartozásról és a bírósági perekről. Összeállításukban Lázár János dandártábornok válasza ("nem tudom cáfolni az információt") a kérdésre, hogy Fenyő János-e az áldozat, már-már politikusi erényeket csillogtat. A médiavállalkozó holtteste még az autóban van, amikor a közszolgálati tévé az állítólag többmilliós filmjogdíj- és Szikra lapnyomda-tartozásról, Karib-tengeri cégekről és az engedély nélkül épített sváb-hegyi villáról beszél. Fenyő portréjának híradós megrajzolásában szerepet kap a politika is: "Feltehetően politikai kapcsolatai is voltak, bár ezt egyetlen politikus sem erősítette meg." Ez az állítás legfeljebb arra alkalmas, hogy Fenyőt és zavarosnak ábrázolt ügyleteit rávarrja a "politikára". A két fél, "Fenyő" és a "politikusok" egymást piszkítják be ily módon. Az általános politika- és politikus-, valamint gazdagember-ellenes hisztériába légmentesen, kiálló részek nélkül simul bele ez a mondat: "feltehetően", mondja, és akkor nem kell bizonyítani semmit; nem kell utánajárni, hogy milyen politikai kapcsolatai voltak Fenyőnek, nem kell megmondani, hogy mely politikusok cáfolnak és pontosan mit, nem kell csinálni semmit, csak gyáván és sunyin kushadni a hasonlónak gondolt közvélekedés szélvédett zugaiban.
MTV 1 (Aktuális): Kriminális
A néhány órával később kezdődő Aktuálisban Bocskay Zsolt ugyan kísérletet tesz arra, hogy cáfolja a Híradóban elhangzott prejudikáló kijelentéseket, és a stúdióban konzekvensen ártatlan áldozatról beszél. Juszt László azonban rendkívüli Kriminálist tart a helyszínen, és bizonyos "újságíró kollégákra" hivatkozva - a rendőröket erről speciel nem kérdezte - maga is több százmilliós tartozást emleget. A félmilliárdos tartozásról szóló híresztelésre egyébként még aznap este reagált a Vico: cáfolta. Másnap a Híradóban Pálmai Erika, a Fővárosi Bíróság jogtanácsosa kijelenti: valóban folynak polgári perek a Vico Rt.-vel szemben tisztázatlan anyagi követelésekről, és van büntetőeljárás Fenyő János ellen rágalmazás miatt. Arról, hogy ezek az ügyek vélhetően nem lehettek indítékai a gyilkosságnak, egy másik televízióból értesülhetett a néző. Juszt jóvoltából ezen kívül meghallgathatjuk Berta Attilát arról, hogy bizony, ilyen dolgok történnek, ha a bűnelkövetők jogait túl sok szervezet védi, és ha "az üzleti tevékenységet" nem ellenőrzi a rendőrség. Hiába, csak ilyen lehet a "közbiztonság", ha a rendőrséget nem hagyják békében verni a gyanúsítottakat.
Bocskay Zsolt ezután a stúdióban bemutatja Szikinger István jogászt. Szikinger szerint Fenyő meggyilkolása arra utal, hogy a rendőrség, ha nem is gerjeszti, de jobbnak látja tétlenül nézni, amint az alvilági csoportok egymással számolnak le. Bár a helyszínen nem történik semmi különös, Juszt bejelentkezik, hogy megadja a szót Berta Attilának, aki semmi fontosat nem mond, csupán annyit, hogy a törvénnyel van baj, meg a büntetőeljárással, mert ők ugyan elkapják a bűnözőket, de mire azok bíróság elé kerülnek, a vádlottak elfelejtik, hogy mit csináltak. Bocskay próbálkozása, hogy "ezt a vitát máskor kellene lefolytatni", nem jár eredménnyel. Juszt és Berta duettje a "közbiztonságról" folytatódik, és még egyszer eltereli a figyelmet arról a tényről, hogy nem sokkal előbb valakit meggyilkoltak.
*
Foglaljuk össze a történetet úgy, ahogy az kikerekedni látszik a tudósításokból.
A maffiózót, aki vagyonát bűnös úton szerezte, utolérte végzete. A hibás persze ő - ilyen életvitel mellett, ilyen ügyletekkel a háta mögött a büntetés törvényszerű. A maffiózónak politikus barátai is voltak, akik e barátság révén maguk is kapcsolatban állnak az "alvilággal". A gazdagság bűn, és a bűnösök meglakolnak. Senki nincs biztonságban senkitől.
Hitelt érdemlő, biztos információk, amelyek e történet bármely elemét alátámasztanák, nem hangzottak el. Csak ez a történet van. Lett. Kezdjen vele mindenki azt, amit akar.
*
Majd´ elfelejtettük. Talán mert nem tartozik szorosan a tárgyhoz. A Napkelte. Pedig nagyot gurítottak most. Egy riporteri baki okán (Olajos Gergő - TV 2 - két ízben véletlenül Fenyő Miklósnak nevezte Fenyő Jánost) bizony, behívták a kiérdemesült rocksztárt egy kis stúdióbeszélgetésre. Ez igazán ízléses trouvaille volt. Ugyanolyan ízléses, mintha a volt újságíró, Havas Henrik halálhírét - Isten éltesse az egykori nagyszerű riportert sokáig! - mondjuk Télapó-jelmezben és műhóesésben mondaná be egy tréfás kolléga. Vagy a meteorológus! A Havas-napoknak vége.
Hát nem meg kéne a röhögéstől szakadni?
Pásztor család
A módszer: tervezés és tűzerő
Az akció rendkívül merész és célratörő volt - Fenyő Jánosnak nem adtak esélyt a túlélésre.
Egyelőre nem tudni, miért és kik ölték meg Fenyőt, de az biztos, hogy az alvilág átlépte a Rubicont, a lakosság a rendszerváltás óta először nem irigyli a gazdagokat, a rendőrök pedig szinte maguk sem tudják, mit gondoljanak: hivatásos volt-e a merénylő, vagy egy vagánykodó, alkalmi bérgyilkos? A zavarodottság és a tanácstalanság érthető: ilyen gyilkosságot még nem hajtottak végre Magyarországon.
A merénylők csak a feladatra összpontosítottak, és semmit sem bíztak a véletlenre, a késő délutáni csúcsforgalom idején is - a meglepetés erejében bízva - vállalták a végrehajtást, lapzártakor úgy tűnik, pontosan tudták, mit cselekszenek. Lehet, hogy Fenyőt hosszabb ideje követték, tanulmányozhatták mozgását, megszokott útvonalait, környezetét. Óriási tűzerőt alkalmazva ölték meg áldozatukat (szintén új mozzanat: eddig leginkább pisztoly volt a merénylő fegyver), akinek viselkedéséről, szokásairól valószínűleg rengeteget tudtak; az a magabiztosság, amivel a merényletet végrehajtották, arra enged következtetni, hogy annak, aki a fegyvert végül is az áldozatra fogta, a Mitsubishi sofőrjén kívül más segítői is kellett hogy legyenek, akik a logisztikával foglalkoztak, autót, rejtekhelyet, kommunikációs eszközöket, fegyvert biztosítottak.
A gyilkosság és a menekülés - legalábbis az egyik elképzelés szerint - alaposan és jó előre el volt tervezve, és a végrehajtó csak a kellő alkalmat várta. Hogy ez miért pont ott és akkor következett be, nem tudni.
A másik változat szerint a gyilkos és társa Fenyő nyomába eredt és első adandó alkalommal megölte - nem törődve semmivel, sem a helyszín adottságaival, sem avval, hogy belefuthatnak egy rendőrjárőrbe, és tűzharcba kerülhetnek, sem a biztonságos visszavonulással; ezen forgatókönyv szerint már csak azért sem lehetett igazán profi a gyilkos, mert nem bízott magában, és géppisztolyt használt. Holott: a gyilkos nyilvánvalóan arra törekedett, hogy adott időegységen belül minél nagyobb tüzet zúdítson áldozatára.
Anélkül, hogy bármilyen párhuzamot vonnánk a Fenyő-gyilkosság és egyéb bűncselekmények között (és a tettes esetleges származására sem akarunk utalni!), érdemes megemlíteni, hogy Jugoszláviában ilyen - vagy ha úgy tetszik, hasonló - módszerrel eddig több mint húsz merényletet követtek el. Közös jellemzőjük, hogy (a rendszerint felfegyverzett vagy páncélmellényt viselő) áldozat olyan helyzetben volt, hogy nem tudott védekezni: autóban ült, esetleg abból/abba szállt ki vagy be. A másik közös vonás a nagy tűzerő: Belgrádban leggyakrabban géppisztoly volt a gyilkos fegyver. A merénylők ott is közvetlen közelről - az utcán, gyakran fényes nappal - végeztek áldozataikkal. Köztük a kormányzó párt vezető tisztségviselőjével és a belügyminiszter helyettesével. Tettest eddig nem kerítettek kézre.
A belgrádi példákat azért idéztük fel, mert a merénylet egy új és félelmetes fejezet kezdetét is jelentheti Magyarországon: Fenyő János vállalkozó volt, ismert lapkiadó, a formálódó magyar piacgazdaság markáns szereplője, a honi elit tagja - azok közé tartozott, akikre eddig nem emeltek kezet. Jobb nem belegondolni, mi következhet ezután.
- jm -
A politika reagál
Határkő a rendszerváltás utáni magyar bűnözés történetében Fenyő János meggyilkolása, állította egybehangzóan több rendőri vezető. Első ízben lett utcai leszámolás áldozata egy médiabirodalom és legális vállalkozások élén álló neves közéleti személy. A gyilkosság kiváltotta hangzavarban e tényről sokan megfeledkeztek. A politika szereplői kezdetben feltűnően hallgattak, ám a hét végén - köszönhetően a gyors reagálású Horn Gyulának - igen hamar a közbiztonságra terelték a diskurzust.
A Fenyő János elleni gyilkosságot csak az MSZP használta egyfajta kampánymunícióként: Horn Gyula elszánt államférfiként kijelentette, hogy ami van, az nem közbiztonság, illetve a nagyobbik kormánypárt nagy hirtelen lázas munkába kezdett, hogy hát akkor rendbe tegyék végre ezt a dolgot is. Horn Gyula látványosan utasítja belügyminiszterét (az SZDSZ elnökét), készítsen tervet vagy mit a tűrhetetlen helyzet megoldására, továbbá a média ellenőrizetlen félinformációira hajazva a kormányülést követő sajtótájékoztatón bejelenti, hogy a gyilkosságok, rablások nyolcvan százalékát külföldiek követik el. (Ezt a Miniszterelnöki Hivatal később egy nyelvtanilag nehezen értelmezhető megjegyzéssel pontosítja, miszerint "az utca rendjét és a lakosság biztonságérzetét jelentősen befolyásoló cselekményeknél, amelyek közterületeken, szórakozóhelyeken vagy azok előtt, az elmúlt években elkövetett bűncselekmények, például az emberölés, emberölés kísérlete, valutázás, rablás és minden olyan bűncselekmény, amelyben fegyvert használtak, az elkövetők és a sértettek nyolcvan százaléka külföldi". A vízumkényszer ötletének újbóli előráncigálása csupán logikus következménye az előbbieknek.
(A hivatalos statisztikák szerint a horni kijelentés ellenkezőjét mutatják: tavaly a rendőrség által elfogott összes tettesnek 3,75 százaléka volt külföldi, a gyilkosságokban és rablásokban ennél is kevesebb. A nyolcvan százalékot egyetlen területen haladja meg a külföldiek aránya: a kizárólag külföldiek által elkövethető jogellenes belföldi tartózkodás vétségét megvalósítók esetében.)
Horn Gyula közbiztonságügyi gondolatai persze a parlament hétfői ülésnapján is vitát váltottak ki. A miniszterelnök napirend előtti, több mint húszperces expozéjában semmi újat nem mondott (viszont a közbiztonságról való szónoklatát egy "jó hír" bejelentése előzte meg: Horn közölte, visszafizettük az adósságot a Nemzetközi Valutaalapnak). A hétfői szópárbajban a legszínvonalasabb hozzászólás a Boross Péteré (MDF) volt. Egyrészt világosan kifejtette, hogy a nemzetközi megállapodásokat is érintő vízumkényszer lebegtetése felelőtlen, populista handabandázás, másrészt ő volt az egyetlen, aki szóvá tette: Horn lázas közbiztonságügyi serénykedése lényegében az SZDSZ-vezetésű belügyi tárca egyfajta miniszterelnöki gyám alá helyezését jelenti. Boross Péter szerint egy olyan merev hierarchiára épülő szervezet számára, mint amilyen a rendőrség is, az ilyenfajta kettősség a legkárosabb ("Kunczéhoz sorakozz, de Hornhoz igazodj", jellemezte a helyzetet).
A szabad demokratáknak ugyanakkor szavuk sem volt erről. Szónokuk, Szent-Iványi István azt bizonygatta, hogy pártja nem nézheti tétlenül a közbiztonság e tarthatatlan helyzetét, s ezért konkrét javaslatokat dolgozott ki. "Az alvilágot, uraim, le kell fegyverezni", mondta, mire nevetés hullámzott végig az üléstermen. Aztán arról győzködte képviselőtársait, hogy látni kell azért az eredményeket is: 1994-ben 16 000 gépkocsit loptak el, tavaly viszont csak 14 500-at. Elszomorító nyolc perc volt.
Arról viszont, hogy a politika szereplői mit gondolnak a magyar közélet (amelynek ők is részesei) egy neves alakjának meggyilkolásáról, lényegében semmit sem tudunk.
A fegyver: típus és eredet
A "géppisztolyt kifejezetten az ellenséges erők teljes megsemmisítésére fejlesztették ki", írta a Népszabadság szombati, február 14-i számában a Fenyő-gyilkosságban használt (és a tetthelyen eldobott) Agram 2000 típusú, cal. 9 mm Para űrméretű, Horvátországban gyártott fegyverről. Az olvasó kellőképpen borzonghatott, lám, mennyi gyilkos indulat szorult a rusnya délszlávokba: még a fegyvereik is ölnek, szemben, mondjuk, a mignon-sorozatokat köpő Uzival vagy a Kalasnyikovval, amelyet kimondottan az ellenséges erők megjutalmazására és rendkívüli szabadságolására fejlesztettek ki.
És még csak nem is ez volt a legemlékezetesebb mondat. Mintha a tragédia maga nem lenne elég szörnyű és jelentős, a sajtó, holmi verseny jegyében - és a tényekkel mit sem törődve - álhíreket gyártott, féligazságokat és részinformációkat nagyított fel. Egyik ilyen dezinformációhalmaz a gyilkos fegyver típusa és eredete volt. Az első napokban a sajtóból nem lehetett pontosan megtudni, milyen fegyverrel ölték is meg Fenyő Jánost: a rendőrség a merénylet után közölte, hogy a gyilkos Agram 2000 típusú, jugoszláv gyártmányú géppisztolyt használt; két napnak kellett eltelnie, mire pontosítottak, és kiderült: a fegyver Horvátországban készült. A sajtó mindkét állítást igaznak fogadta el, holott, ha utánanéznek (szakértők, nagykövetségek, szakkönyvek), kiderült volna, hogy Jugoszlávia - fejlett és szerteágazó fegyveripara és -fejlesztése ellenére - nem gyárt Agram 2000 típusú fegyvert, ráadásul egyáltalán nem gyárt ilyen űrméretű géppisztolyt. Kapásból három dologra lehet gondolni: a lapszerkesztők a szerbekről bármit el tudnak képzelni (lelkük rajta); a lapszerkesztők bármit elhisznek a rendőrségnek (elég nagy baj, ha így van); a honi sajtóban a "szakértő" fogalma a fecsegés, a mellébeszélés és a szerkesztőségi találgatás szinonimájává vált.
Például: az alapos tájékozottság pózában tetszelgő Blikk pénteki, február 13-i számában egy "magát megnevezni nem kívánó" és "a >>szakmát>lenyúlták<< az eredeti, amerikai Ingram M 10 típusú fegyvert." Nem lesz könnyű rendet vágni ezen állítások kuszaságában, a forrásoknak mindenesetre meg lehet köszönni a közreműködést és el lehet égetni a telefonszámaikat.
Szóval: az Agram 2000 nem volt - és nem is lehetett - rendszeresítve a Jugoszláv Néphadsereg semmilyen alakulatában, és nem csak azért, mert a horvátok gyártották, hanem mert akkoriban ("´80-as évek vége") nem létezett. Horvátország az elszakadás után, a Nagy Honvédő Háború elején (´91-´92) kezdett saját fegyverek fejlesztésébe (nemcsak géppisztoly, de tank is készült háztájiban); az egyik első géppisztolytípust Zaginak, a másikat Erónak hívták - valószínű, hogy valamelyik továbbfejlesztett, exportváltozatát nevezték el Agramnak. A fegyvergyártás mögött nem kell romantikus okokat sejteni (hogy például nem volt elég fegyverük): elsősorban lélektani jelentősége volt, haszna nagyjából annyi lehetett, hogy erősítette a hazai termékekbe vetett hitet. A konstrukció ugyanis nem véletlenül nem híresült el, a termelés egy részét Boszniában passzolták el, ezenkívül az "alternatív terjesztésbe" is bekapcsolódtak: Észak-Írországban házkutatás során talált Agram 2000 géppisztolyt a rendőrség, és a hollandiai feketepiacon is megjelent. Aztán: "szerbiai Nis fegyvergyár" nem létezik; Nis (helyesen: Nis) egy város, a híres fegyvergyár pedig a Crvena zastava (a Vörös Lobogó, tetszik tudni), de az meg Kragujevac mellett van (ott készültek a Zastava automobilok is egyébként). De a fifikás "jugók" nem is "nyúlták" le az Ingramot, hisz´ nem is gyártanak ilyen űrméretű géppisztolyt, lásd feljebb.
A képen egyébként egy Ingram van, és nem hasonlít az Agramra.
- mj -
