A Fidesz és az adócsökkentés - Másnap

  • Mészáros Bálint
  • 2010. április 29.

Belpol

Nyolc évig szajkózta a Fidesz, hogy ha ők kormányoznának, rögvest adót csökkentenének. Mindenki tudta, hogy ez képtelenség - de mindenki olyan szívesen hallgatta.
Nyolc évig szajkózta a Fidesz, hogy ha ők kormányoznának, rögvest adót csökkentenének. Mindenki tudta, hogy ez képtelenség - de mindenki olyan szívesen hallgatta.

Nem mondhatni, hogy kiszámíthatatlan kacskaringók után jutott volna el az új kormánypárt végül a "nem azonnali" és "nem radikális" adócsökkentés bejelentéséig. Hiszen 1998-tól a legutóbbi napokig szinte ugyanúgy vélekedett a közterhek mértékéről: adminisztratív csökkentése pusztán akarat és elszántság kérdése. Már a Fidesz tizenkét évvel ezelőtti kampányában is nagyszabású adóreformról volt szó (inkluzíve családi adózás),

amiből végül

csak a munkaadói járulék fokozatos, tíz százalékpontos csökkentése valósult meg - de vele együtt a fő cél, a foglalkoztatás addig nem látott bővülése sajnos nem. A nyugdíjkassza hiánya viszont a bevételkiesés miatt megnőtt, és a negatív folyamatokat nem tudta ellensúlyozni a fix összegű egészségügyi járulék felemelése, de még az sem, hogy minderre ráadásul a világgazdasági konjunktúra idején került sor. Erre a finom gyakorlatra alapozta a párt a legutóbbi időkig tartó adócsökkentési kommunikációját.

A soron következő szocialista- szabaddemokrata kabinet aztán nekilátott az ész nélküli osztogatásnak, amivel az ellenzéknek nem volt baja; azzal viszont annál inkább, hogy az adók milyen magasak. Ezért 2005 februárjára elkészült a Fidesz programja a "munkahelyek, vállalkozások biztonságáért". Ebben további ötszázalékos járulékcsökkentést javasoltak, az általuk korábban megemelt egészségügyi hozzájárulásnak immár a megszüntetését, a százmillió forint árbevételűnél kisebb cégeknél a társasági adó megfelezését, a forrásadó csökkentését. Ezzel párhuzamosan a "családok és a nyugdíjasok biztonságáért" az áfa-kulcsok leszállítását és a lakáshitelek utáni adókedvezmény felső határának újbóli felemelését sürgették. "A Fidesz munkabarát adócsomagja az első évben számításaink szerint kb. 300 milliárd forintot hagyna a polgároknál. Ez azonban nem jelentkezne államháztartási hiányként, hiszen a kieső bevételeket a növekedésből fakadó többletbevétel kompenzálja. Az új adópolitika az államháztartás szempontjából már az idén nullszaldós egyenleget eredményezhet, jövőre pedig egyértelműen pozitívumot" - hangzott a szokásos, a belső kereslet felpörgésére bazírozó magyarázat. Szerencsére pár hónappal később Gyurcsány Ferenc is öt évre elhúzott adócsökkentéssel gondolta kezelni a növekvő államháztartási hiányt, így a kiadások elszaladása után a bevételek elengedésében is beállt a nemzeti egység. Az szinte csak stílusbeli eltérésnek volt nevezhető, hogy a Fidesz képviselői a kormány programját átgondolatlan ígéretsorozatnak titulálták, valamint kifogásolták, hogy szűk egy évvel a választások előtt öt évre mernek tervezni. Orbán Viktor persze a "gazdasági és pénzügyi válság" miatt úgy találta, hogy csakis egy radikális és átfogó adócsökkentés segíthetne - miközben Varga Mihály ekkor még olyan furcsaságokat mondott, hogy lehetetlen érdemi adócsökkentést végrehajtani a túlköltekezés és az eladósodás miatt. A vállalkozók szervezetei amúgy kevesellték a változásokat, mondván, hogy nem segítik kellőképpen a versenyképességük javulását. A 2006-os választási kampányban aztán elszabadult a pokol: a Fidesz újabb tízszázalékos járulékcsökkentéssel kívánta finanszírozni a 14. havi nyugdíjat (természetesen a többi pártot sem kellett félteni).

A szocialisták ötéves adócsökkentési tervének 2006. január elsején életbe léptetett elemei végleg betették a kaput, így - az összeomlást elkerülendő - az új kormány első lépése a kényszerű adóemelés volt.

A Fidesz jó előre

jelezte, hogy egyetlen olyan intézkedést sem szavaz meg, amely emeli az adóterheket - és állta a szavát. A következő zűrös évek ebből a szempontból egyhangúan teltek, a Fidesz az adócsökkentés kifejezést leginkább a "radikális" vagy a "drasztikus", időbeli meghatározottságát tekintve az "azonnali", netán "egyszeri" jelzőkkel illette, és csak néha színesítette a képet egy-egy "nagyarányú", illetve "igazi" jelzővel. Nagyjából egy évvel ezelőtt a Bajnai-kormány nullszaldós adóátrendezést hajtott végre: öt százalékkal csökkent a munkáltatói járulék és nőtt a személyi jövedelemadó sávhatára, viszont emelkedett az áfa, a jövedéki adó, megszűnt a cafeteria adómentessége stb. A cél a vállalkozások segítése és a marginális adókulcs némi mérséklése volt. Varga Mihálynak viszont az volt a problémája, hogy "megnehezítik a családok életét", úgy látta, áfa-emelés helyett az uniós pénzekből kellene támogatni az idegenforgalmat és a lakásépítést (hiszen felpörgetés egyenlő dőlő adóbevétel) - de különben is túl kicsi a járulékcsökkentés.

A választási kampányba fordulva kezdett el megváltozni a kommunikáció. Maga a választási program ugyan nem beszél adócsökkentésről (csak az adórendszer egyszerűsítéséről és vállalkozásbarát országról), de Járai Zsigmond és Parragh László ajánlásaiban felbukkan a tehercsökkentés - kizárólag a vállalkozások versenyképességét erősítendő, nem pedig a lakosság kényeztetésére. Március elején, amikor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kifejtette, hogy a közterhek régiós szintre csökkentését vállalkozások esetében négy, a munkavállalóknál hat év alatt várja el, Orbán Viktor közölte: jó, maga is így gondolta. Ehhez képest április 20-án Kövér László komlói nyilatkozata az adócsökkentéshez szükséges 4-6 évről ("Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló") már nem okozhatott meglepetést. Mivel ez egy vicces ország, a bolondozáshoz még hozzátartozott Orbán másnapi rakamazi fellépése ("Bízzanak bennem, lesz adócsökkentés"), vagy Navracsics Tibor harmadnapi karakán fellépése a köztévében ("egyszeri radikális, kétszeri mérsékelt, háromszori folyamatos, egy hónap múlva lehet, hogy meg tudom mondani"), de ez a lényegen már nem változtatott. A választás második fordulója után a vállalkozói szervezetek azonnali reformokat javasoltak (egyébként éppen úgy, mint 2006-ban), de nem verték az asztalt a munkát terhelő adók és járulékok hirtelen és nagymértékű csökkentését követelve. A leendő miniszterelnök pedig kijelentette, hogy szűkíteni kell az adóelkerülés lehetőségeit, a többit meg majd.

Nem nagy ügy, de még hátravan az adócsökkentést lehetővé tevő gazdaságpolitika ismertetése, s tán megvalósítása. Ugyan áfaemelésre már nemigen van mód, az ingatlanadó pedig köztudomásúlag szóba sem jöhet, és ez kicsit nehezíti a dolgot. Az állami támogatásokat sem lehet csökkenteni, mert az az emberek sanyargatása, és, ugye, elég volt a megszorításokból. Az alacsony színvonalon működő pénznyelő vállalatokat sem lehet privatizálni (mint például Lengyelországban), pláne az egészségügyi intézményeket nem (mint például Csehországban), legalábbis eddig így volt. Nyilván a bürokrácia és a korrupció visszaszorításából is összejön valamennyi, legföljebb az "azonnali" után a radikális is "elfelejthető". A lényeg, hogy az adóügyek tárgyalásakor az évtizedes gügyögés után a politika végre feljutott a nulla szintre.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.