Nem mondhatni, hogy kiszámíthatatlan kacskaringók után jutott volna el az új kormánypárt végül a "nem azonnali" és "nem radikális" adócsökkentés bejelentéséig. Hiszen 1998-tól a legutóbbi napokig szinte ugyanúgy vélekedett a közterhek mértékéről: adminisztratív csökkentése pusztán akarat és elszántság kérdése. Már a Fidesz tizenkét évvel ezelőtti kampányában is nagyszabású adóreformról volt szó (inkluzíve családi adózás),
amiből végül
csak a munkaadói járulék fokozatos, tíz százalékpontos csökkentése valósult meg - de vele együtt a fő cél, a foglalkoztatás addig nem látott bővülése sajnos nem. A nyugdíjkassza hiánya viszont a bevételkiesés miatt megnőtt, és a negatív folyamatokat nem tudta ellensúlyozni a fix összegű egészségügyi járulék felemelése, de még az sem, hogy minderre ráadásul a világgazdasági konjunktúra idején került sor. Erre a finom gyakorlatra alapozta a párt a legutóbbi időkig tartó adócsökkentési kommunikációját.
A soron következő szocialista- szabaddemokrata kabinet aztán nekilátott az ész nélküli osztogatásnak, amivel az ellenzéknek nem volt baja; azzal viszont annál inkább, hogy az adók milyen magasak. Ezért 2005 februárjára elkészült a Fidesz programja a "munkahelyek, vállalkozások biztonságáért". Ebben további ötszázalékos járulékcsökkentést javasoltak, az általuk korábban megemelt egészségügyi hozzájárulásnak immár a megszüntetését, a százmillió forint árbevételűnél kisebb cégeknél a társasági adó megfelezését, a forrásadó csökkentését. Ezzel párhuzamosan a "családok és a nyugdíjasok biztonságáért" az áfa-kulcsok leszállítását és a lakáshitelek utáni adókedvezmény felső határának újbóli felemelését sürgették. "A Fidesz munkabarát adócsomagja az első évben számításaink szerint kb. 300 milliárd forintot hagyna a polgároknál. Ez azonban nem jelentkezne államháztartási hiányként, hiszen a kieső bevételeket a növekedésből fakadó többletbevétel kompenzálja. Az új adópolitika az államháztartás szempontjából már az idén nullszaldós egyenleget eredményezhet, jövőre pedig egyértelműen pozitívumot" - hangzott a szokásos, a belső kereslet felpörgésére bazírozó magyarázat. Szerencsére pár hónappal később Gyurcsány Ferenc is öt évre elhúzott adócsökkentéssel gondolta kezelni a növekvő államháztartási hiányt, így a kiadások elszaladása után a bevételek elengedésében is beállt a nemzeti egység. Az szinte csak stílusbeli eltérésnek volt nevezhető, hogy a Fidesz képviselői a kormány programját átgondolatlan ígéretsorozatnak titulálták, valamint kifogásolták, hogy szűk egy évvel a választások előtt öt évre mernek tervezni. Orbán Viktor persze a "gazdasági és pénzügyi válság" miatt úgy találta, hogy csakis egy radikális és átfogó adócsökkentés segíthetne - miközben Varga Mihály ekkor még olyan furcsaságokat mondott, hogy lehetetlen érdemi adócsökkentést végrehajtani a túlköltekezés és az eladósodás miatt. A vállalkozók szervezetei amúgy kevesellték a változásokat, mondván, hogy nem segítik kellőképpen a versenyképességük javulását. A 2006-os választási kampányban aztán elszabadult a pokol: a Fidesz újabb tízszázalékos járulékcsökkentéssel kívánta finanszírozni a 14. havi nyugdíjat (természetesen a többi pártot sem kellett félteni).
A szocialisták ötéves adócsökkentési tervének 2006. január elsején életbe léptetett elemei végleg betették a kaput, így - az összeomlást elkerülendő - az új kormány első lépése a kényszerű adóemelés volt.
A Fidesz jó előre
jelezte, hogy egyetlen olyan intézkedést sem szavaz meg, amely emeli az adóterheket - és állta a szavát. A következő zűrös évek ebből a szempontból egyhangúan teltek, a Fidesz az adócsökkentés kifejezést leginkább a "radikális" vagy a "drasztikus", időbeli meghatározottságát tekintve az "azonnali", netán "egyszeri" jelzőkkel illette, és csak néha színesítette a képet egy-egy "nagyarányú", illetve "igazi" jelzővel. Nagyjából egy évvel ezelőtt a Bajnai-kormány nullszaldós adóátrendezést hajtott végre: öt százalékkal csökkent a munkáltatói járulék és nőtt a személyi jövedelemadó sávhatára, viszont emelkedett az áfa, a jövedéki adó, megszűnt a cafeteria adómentessége stb. A cél a vállalkozások segítése és a marginális adókulcs némi mérséklése volt. Varga Mihálynak viszont az volt a problémája, hogy "megnehezítik a családok életét", úgy látta, áfa-emelés helyett az uniós pénzekből kellene támogatni az idegenforgalmat és a lakásépítést (hiszen felpörgetés egyenlő dőlő adóbevétel) - de különben is túl kicsi a járulékcsökkentés.
A választási kampányba fordulva kezdett el megváltozni a kommunikáció. Maga a választási program ugyan nem beszél adócsökkentésről (csak az adórendszer egyszerűsítéséről és vállalkozásbarát országról), de Járai Zsigmond és Parragh László ajánlásaiban felbukkan a tehercsökkentés - kizárólag a vállalkozások versenyképességét erősítendő, nem pedig a lakosság kényeztetésére. Március elején, amikor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kifejtette, hogy a közterhek régiós szintre csökkentését vállalkozások esetében négy, a munkavállalóknál hat év alatt várja el, Orbán Viktor közölte: jó, maga is így gondolta. Ehhez képest április 20-án Kövér László komlói nyilatkozata az adócsökkentéshez szükséges 4-6 évről ("Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló") már nem okozhatott meglepetést. Mivel ez egy vicces ország, a bolondozáshoz még hozzátartozott Orbán másnapi rakamazi fellépése ("Bízzanak bennem, lesz adócsökkentés"), vagy Navracsics Tibor harmadnapi karakán fellépése a köztévében ("egyszeri radikális, kétszeri mérsékelt, háromszori folyamatos, egy hónap múlva lehet, hogy meg tudom mondani"), de ez a lényegen már nem változtatott. A választás második fordulója után a vállalkozói szervezetek azonnali reformokat javasoltak (egyébként éppen úgy, mint 2006-ban), de nem verték az asztalt a munkát terhelő adók és járulékok hirtelen és nagymértékű csökkentését követelve. A leendő miniszterelnök pedig kijelentette, hogy szűkíteni kell az adóelkerülés lehetőségeit, a többit meg majd.
Nem nagy ügy, de még hátravan az adócsökkentést lehetővé tevő gazdaságpolitika ismertetése, s tán megvalósítása. Ugyan áfaemelésre már nemigen van mód, az ingatlanadó pedig köztudomásúlag szóba sem jöhet, és ez kicsit nehezíti a dolgot. Az állami támogatásokat sem lehet csökkenteni, mert az az emberek sanyargatása, és, ugye, elég volt a megszorításokból. Az alacsony színvonalon működő pénznyelő vállalatokat sem lehet privatizálni (mint például Lengyelországban), pláne az egészségügyi intézményeket nem (mint például Csehországban), legalábbis eddig így volt. Nyilván a bürokrácia és a korrupció visszaszorításából is összejön valamennyi, legföljebb az "azonnali" után a radikális is "elfelejthető". A lényeg, hogy az adóügyek tárgyalásakor az évtizedes gügyögés után a politika végre feljutott a nulla szintre.
