A hét végén rajtol a 2002/2003-as magyar focibajnokság tavaszi idénye, mégpedig - a szlovák fogadóirodák nagy meglepetésére - változatlanul tizenkét csapat részvételével. Ami nem is oly magától értetődő: a közelmúltban kipattant majd lecsengett a tippmixbotrány, szétszéledt a két évvel ezelőtti bajnokcsapat Dunaferr, csődközelbe került a Siófok. De zajlik az élet a másodosztályban is: bedobta a törülközőt a Demecser, és ha valami csoda nem történik, a Vasast is visszaminősítik fővárosi szintre.Afutballklubok gazdasági megroppanása, a kedvező politikai klíma elmúlása újfent annak felvetésére késztetett néhány sajtóorgánumot, hogy nem kellene-e végre felszántani és sóval behinteni a futballpályákat. Ami kissé radikális megoldás, még akkor is, ha egyelőre úgy fest: az üzleti alapú labdarúgás, amelytől alig három éve még a megváltást várták, ellentmondást nem tűrően becsődölt.
Feltámadás helyett
Amikor 2000 nyarán Demján Sándor lett a Magyar Labdarúgó Liga, a magyar labdarúgás gazdaságilag a padlón volt. A Gázszer, a Vác, a Szeged, a Diósgyőr és a Siófok gyakorlatilag ellehetetlenült, de a többi klub is filléres problémákkal küszködött: a takarítótól kezdve a szertároson át közel ötszáz játékosnak és szinte valamennyi edzőnek tartoztak. A pénzcsapokon fekete és állami pénzek csöpögtek, számviteli bűvészkedés zajlott, a patinás fővárosi kluboknál - a rendezett hátterű MTK kivételével - az elnöki székbe beleült a politika (a kisgazda triász: Torgyán József - FTC, Szabó János - Kispest, Lányi Zsolt - UTE és a szocialista szólójátékos, Katona Béla - Vasas). A profiliga éves bevétele 1999-ben mindössze 84 millió forint, ehhez képest a tévés jogdíjakból ma majdnem ennyi jut egy csapatnak.
A járulékos hatások nélküli piac jelenleg öt- és hatmilliárd forint közé tehető, a klubok bevételeiből minden ötödik forint magánbefektetőtől származik. Ez, ha messze van is az ideális állapottól, mindenképp pozitív tendencia: két éve ez az arány a mostani alig ötöde volt. Nincsenek továbbá olyan volumenű körbetartozások, mint korábban, az elmúlt két és fél évben a csapatok végigjátszották a bajnokságot.
Némi iróniával azt mondhatjuk: pár klub becsődölt - az üzleti alapú labdarúgás működik. Demján szerint ez nem is olyan nagy probléma: a szűkebb kereslet lejjebb nyomja az irreálisan magas játé-kosfizetéseket. (Nemzeti Sport, 2003. február 17.) A Dunaferr esete speciális (az acélválsággal függ össze), de a többi esetben visszaköszönnek a megszokott gazdálkodási problémák: a gazdasági társaságok (egyesületek) (ál)tulajdonosainak komolyan kellett volna venniük, hogy egy NB I-es csapatba minimum évi 100-150 millió forintot kell belefeccölni saját zsebből, és brusztolni azért, hogy a másik száz összejöjjön valahogy a szponzoroktól.
2000 előtt a minimális alaptőkével létrehozott kényszer káefték egymással versenyezve rontottak saját szponzorszerző képességükön, ezért tűnt ésszerűnek olyan testület létrehozása, amely a bajnoksághoz kapcsolódó jogok kezelésével sokkal jobb feltételeket tud kiharcolni a kluboknak. (Ezen az alapon működik az amerikai kosárbajnokság vagy a Bajnokok Ligája.) Az elmúlt két évben szervezetileg felállt a futball jelenlegi intézményrendszere (amatőrliga, profiliga, futballszövetség), az első és másodosztályú bajnokság szervezésével megbízott Magyar Labdarúgó Liga lefektette azokat a szabályokat, melyek a nevezés feltételeit (pénzügyi és szakmai terv, támogatói szándéknyilatkozat, létesítményi feltételek) is pontosan meghatározták. Elvben tehát csak úgy indulhat egy csapat, ha a versenykiírásnak megfelelően képes végigjátszani a bajnokságot. Demján vezetésével a liga vállalta, hogy a profi futball nem kér az állami konszolidációból (adósságelengedés), és 21 milliárd forint értékben kötvénykibocsátást kezdeményezett; ebből 12,7 milliárd eszközfejlesztési, 8,3 reorganizációs célokat szolgált volna. Muszbek Mihály ligaigazgató a Narancsnak akkoriban azt mondta: "Nem egyszerűen pénzosztásról van szó", hanem "a klubok hitelhez juthatnak, és ennek fejében bepillantást kell engedniük a könyvelésbe". Nem titkolta, hogy záros határidőn belül a személyi vezetésnek ki kell cserélődnie, a tőkeszegény kft.-knek át kell alakulniuk részvénytársasággá. (Lásd: Új a hús!, MaNcs, 2000. június 15.) Ebben még az az eredeti szándék tükröződött, hogy a labdarúgó-bajnokság amerikai mintára átalakítható, a klubok (sportvállakozások) franchise-szerűen - azonos szervezeti felépítéssel és üzleti szabályzattal - működtethetők. Demján a Nemzeti Sportnak adott interjúban kifejtette ugyan, hogy a profi futball élt a reorganizáció lehetőségével, valójában az erre kitalált hitelkonstrukciót a klubok nem használták ki, csak forgóeszköz-finanszírozásra vettek fel a ligától (és máshonnan) némi készpénzt. A 10-50 milliós kölcsönök tipikusan a hitelből élés gyakorlatát hozták vissza: a liga mindig adott, holott ezt akarta eredetileg elkerülni. Az elmúlt két évben felpuhult a klubok költségvetése, így a szigorú nevezési feltételek is komolytalanná váltak. Villás Károly, gazdasági ügyekért felelős igazgatóhelyettes a Narancs kérdésére egymilliárd forintra becsülte a liga kihelyezéseit, amiből 600 milliót már visszafizettek. Reorganizációra ennyiből nyilván nem futhatta. Elképzelhető, hogy a klubok féltek nagyarányú fejlesztésekbe fogni, mert ha a befektetések ellenére az UEFA-kupás hely megszerzése (80 ezer svájci frank/forduló) vagy az esetleges BL-részvétel (több száz ezer svájci frank/bejutás) nem valósul meg, akkor rövid úton lehúzhatják - a vezetők előtt is - a rolót. (A liga a re-organizációs hitel mértékében tulajdonrészt szerzett volna a kft.-kben.)
Államcsapat
Muszbek a lemondásakor, 2002 novemberében azt üzente: példát szeretne mutatni, hiszen a sportágnak nincs szüksége megélhetési vezetőkre (Index/MTI, 2002. november 7.). Magyarán: a tulajdonosi jogok gyakorlói sok esetben nemhogy a saját vagyonukat nem kockáztatták, hanem épp ellenkezőleg: lenyúltak a pénzekből. Az eszközfejlesztésre szánt 12,7 milliárd forint pedig mindaddig jól hangzó blöff volt, amíg a kormányzat nem állt mögé a stadionrekonstrukciós tervvel. (E terv azzal számolt, hogy a magán- és önkormányzati tőke ezt az összeget felfújhatja a korábban elhangzott 21 milliárd forintra. Talán e ponton kezdett a stadionrekonstrukció egyben reorganizációt is jelenteni.)
Ám amikor 2001-re világossá vált, hogy a klubok nem fognak saját kockázatukra újjászerveződni, jött megint az állam, és a Magyar Fejlesztési Bankon, illetve az állami vállalatokon keresztül lehetőséget kínált az egyesületeknek a saját árnyékuk átlépésére, aminek első - és szinte egyetlen - homályos jele a nagypapa korú brazil Tulio gólja volt a tavaszi szezon nyitányán. Csakhogy ezzel - függetlenül az eredményességtől - sérült a liga azon elve, miszerint "csapatokat egyenként nem kell támogatni". De a kisgazdák után Orbánék sem állták meg, hogy ne vegyék figyelembe azt, amit korábban a sportfinanszírozás kapcsán kikötöttek: nem osztogatni, hanem jogszerű csatornák és programok mentén támogatni kell.
Az Orbán-kormány sportpolitikáját úgy szokás jellemezni, hogy a miniszterelnök szeret focizni, a miniszter bátyja atléta volt, és e két támogatott sportág mellé hozzácsapták a kosárlabdát. "A foci eleve különleges helyzetben van, és ennek semmi köze ahhoz, hogy a miniszterelnök igazolt játékos-e. Az aktív sportolók létszáma ma 200-220 ezer főre tehető, ennek több mint a fele labdarúgó. A felmérések szerint ez fajlagosan a legolcsóbb és a legnépszerűbb sportág, az egyetlen olyan sportszabadidős tevékenység, aminek a létesítményi feltételei a települések 80 százalékában adottak, így a legelterjedtebb módja a kollektív sportélmény megélésének. Ha a lakosság elképesztően rossz népegészségügyi állapotát a mindenkori kormányzat komolyan veszi, akkor a sportfejlesztésen belül kizárt, hogy a labdarúgás ne gazdagodjon. Mellesleg ráfér: a négymilliós Norvégia félmillió vagy a 14,5 milliós Hollandia egymillió igazolt labdarúgójához képest rohamos létszámgyarapodásra van szükség. Ezt szolgálja a Bozsik-program" - védte a Narancsnak a sportág becsületét Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. Villás Károly szerint globális érdek, hogy a sportból ne vonuljon ki az állam, hanem az infrastrukturális fejlesztésekben és az utánpótlás-nevelésben segítséget nyújtson. Az előbbi nyilvánvaló, hiszen a létesítmények többsége önkormányzati vagy állami tulajdonban van. Ezért a Medgyessy-kormány kijelölhet más nyomvonalat, mondhatja, hogy a hagyományos olimpiai sportágakat vagy a tömegsportot támogatja, és tornacsarnok- vagy uszodaépítésre koncentrál. De a jelenlegi helyzetben - az egykori szocialista nagyberuházásokra emlékeztető félkész stadionokkal a háttérben - nem teheti azt, hogy nem csinál semmit. Ráadásul a programba bevont stadionok 80 százalékának a műszaki állapota az ellenőrzés szerint eléri az életveszélyes fokozatot. Mindenesetre vannak arra utaló jelek, hogy folytatódik a beruházás ("nem mennyiségre, hanem a minőségre koncentrálunk"; "csak a beruházások üteme módosul" - nyilatkozta több helyütt Jánosi György sportminiszter), amit az előző kormányzat pénzügyileg eleve alultervezett.
A szakmában jóval nagyobb a vita arról, hogy az utánpótlás támogatása milyen mértékben állami feladat. A szakminisztérium számára készült fehér könyv (Helyzetkép a magyar sportról, 2002) kritizálta a korszerűtlen állami monopoltörekvést. Frenkl Róbert, a vitaanyag egyik szerkesztője a Narancsnak kifejtette: a nyugati kluboknál a saját nevelésű futballisták értékesítése számít a legfőbb valutának, és erre itthon jó példa a Várszegi-féle agárdi sportközpont. Az MLSZ viszont arra hivatkozik, hogy gyorsan kellene sok gyerekkel megszerettetni a labdarúgást. Frenkl szerint ez a szakszövetség elemi érdekét is tükrözi, hiszen a kezébe került az anyagi források elosztása, bár az iskolai sporthoz rendszerszerűen korábban nem volt kapcsolatuk. Egy minisztériumhoz közeli forrásunk szerint nem baj, ha egy kormányzat jogszerű csatornákon keresztül ösztönzi a profi futballt, mert ezáltal a magántőke is jobban aktivizálódik; a fő cél úgyis az állam fokozatos kivonulása a futballpiacról. Erre volt példa, amikor a köztévé - erős kormányzati ösztönzésre - megszerezte a közvetítési jogokat. Mellesleg az akkumulált nézőszám a 2000/2001-es bajnokságban meghaladta a 36 milliót, ami még ilyen színvonalú foci mellett is hozzájárult ahhoz, hogy a liga főszponzora piacvezető céggé váljon.
Lefelé vagy felfelé
A megkérdezettek szerint épp az a legnagyobb baj, hogy az eladásra kínált termék vacak. Frenkl egyenesen úgy véli, hogy a lassan húsz éve tartó eredménytelenség miatt a futball szinte elvesztette tárgyalóképességét. "Lehet újracsomagolni, túlélési stratégiákat folytatni, 12-16-18 csapatos bajnoki rendszert kiírni, ez a színvonalon nem változtat." Az üzleti futball strukturálisan tényleg kiépült, csak épp az szúr szemet, hogy az ösztönzők nem tükrözik a teljesítmény valós értékét. "Már játszottam több helyen külföldön, tehát nem félek attól, hogy mi lesz, ha kevesebbet fizetnének itthon, netán bevezetnék az amatőr futballt. Találnék kint csapatot. De erre nem fog sor kerülni. A vezetők érdeke, hogy a játékosárak magasak maradjanak, hiszen csak így tudnak nagy pénzeket szakítani" - mesélte lapunknak egy élvonalbeli futballista.
Frenkl Róbert szerint a magyar focit morális teher nyomja; ennek egyik fő oka, hogy a 80-as évek derekán elmulasztották kivizsgálni a bundabotrányt. Azóta csak gyülemlenek a "különös esetek" (a tévéközvetítési jog átjátszása a Futball Duó Kft.-nek, játékostranszfer során visszajuttatott pénzek, bajnoki kiírás megváltoztatása, UEFA-edzőképzés bevezetése a korábbi szakképzettségi feltételek hatályvesztése nélkül stb.); mindenki tudja a másikról, hogy vaj van a fején, és ez permanens módon mérgezi a közeget. Egy futballban járatos forrásunk szerint a tavaszi idény folyamán kiderül, mennyire képes bekeményíteni a liga a klubokkal szemben: lesz-e ereje érvényesíteni a nevezési feltételeket, vagy sodródik tovább, és a focivilág - mondjuk szerteágazó politikai kapcsolatain keresztül - visszavonhatatlanul korrumpálja.
Bogár Zsolt
"Az indulás többe szokott kerülni"
Dr. Géczi István miniszteri megbízott
Magyar Narancs: Figyelmeztetett, hogy a titulusa nem miniszteri biztos, hanem megbízott.
Géczi István: Az előbbi főállásban végzi a tevékenységét, miniszteri megbízottként viszont tovább dolgozhatok a XV. kerületben az Ifjúsági és Sport Központ vezetőjeként.
MN: Nem tartott attól, hogyha visszatér az országos politikába, rögtön kikezdik?
GI: Egész életemben a labdarúgás közelében voltam. A Fradival ötször nyertem bajnokságot, háromszor játszottam európai kupadöntőt, a válogatottal második lettem az olimpián. Testnevelő vagyok és szakedző. Negyed- százada részt veszek a felsőfokú edzőképzésben, öt év óta vagyok az UEFA-edzőképző program instruktora. 1988-ban képviselői javaslatomra jött létre az Országgyűlés állandó ifjúsági és sportbizottsága. Ha valaki ezen az életpályán kivetnivalót talál, lelke rajta.
MN: Az előző kormány 4,2 milliárd forintot szánt műfüves pályák építésére. Mostantól ennek a felhasználását is ön felügyeli.
GI: Az előző kormány 4,2 milliárdos kezességvállalást tett a műfüves programra, amely hitelfelvételi lehetőséget jelentett. A mostani kabinet ezt készpénzzé tette, amely az önrésszel együtt 8,4 milliárdos, 3 év alatt megvalósuló lehetőséget ad.
MN: Két évvel ezelőtt megszületett a Bozsik-program, de végrehajtását rengeteg kritika éri. A szakszövetség marad ennek a gazdája?
GI: A program a szövetségnél marad, hiszen a szakmai munka ott van. De ha közpénzből finanszírozzák, akkor azt is meg kell nézni, hogy a felhasználás a minisztérium szándéka szerint történt-e.
MN: A Sport + Fociban bemutatott dokumentumok szerint a Bozsik-program segítségével az egyesületek részére vásárolt tárgyi eszközök (mez, labda, kapu, bója) elosztása óriási aránytalanságokat mutat, a kormányzati és szövetségi megbízottak bérezése is túlzónak tűnik (24 millió Ft), noha nem derül ki, hány ember osztozott rajta. Az elszámolásból egyébként is csak az eszközök értéke, nem pedig a darabszám tudható. Most csak néhány dolgot emeltünk ki a felsoroltakból.
GI: Az, hogy bizonyos sajtóorgánumok lehoznak dokumentumokat, nem jelenti azt, hogy az összegeket valóban felhasználták, vagy hogy azok mögött teljesítés van vagy csak ígéret volt. Ezzel én nem szeretnék foglalkozni. Az indulás magától értetődően mindig többe kerül, mint a következő év, hacsak nem érünk el olyan óriási létszámnövekedést, hogy sok száz edzőt kelljen pluszban alkalmazni. Ezért valószínű, hogy a működtetés pénzügyi átcsoportosításokat igényel.
MN: Azért mégis jó lenne megbizonyosodni róla, hogy az eszközök eljutottak a megfelelő helyre.
GI: A program elindult: sok száz edző dolgozik, a gyakorlati megvalósítás tükrében viszont folyamatos javításra van szükség.
MN: Igaz, amit dr. Mezey György, a program szakmai felügyelője mondott, hogy a Bozsik I (iskolai labdarúgás támogatása) és a Bozsik II (egyesületi szintű labdarúgás fejlesztése) 110 ezer gyereket nyert meg a futballnak? Állítólag előfordult olyan is, hogy ugyanazt a munkát mindkét programban premizálták. Tehát valójában kevesebb gyerekről van szó.
GI: A kérdés jogos, hiszen a Bozsik I program egy részprogramot, a Góliátot váltotta ki, illetve olvasztotta magába. Én is azt hiszem, hogy előfordult duplikáció, és ezért hangsúlyoznám, hogy a jövőben ügyelni kell arra, hogy csak teljesítmény után történjen kifizetés. De ha van egy kis átfedés, akkor is legalább 100 ezer gyereknek kellett volna bekerülnie a labdarúgás vérkeringésébe. Ennek az adminisztratív ellenőrzése a következő napok feladata.
MN: Mikorra várhatjuk, hogy a Bozsik-program révén ütőképes generáció jelenik meg a fociban?
GI: Az U13-as, de a kiválasztás rendszerében már az U15-ös korosztálynál is érződnie kell az elmúlt öt-hat év munkájának.
