A bírák kilencpontos ítéletét mindenki másképp értelmezi. A leggyakrabban idézett tételek szerint a bíróság jogtalannak ítélte azt, hogy Magyarország 1989-ben leállította az építkezést, és azt, hogy 1992-ben egyoldalúan megszüntette a vízlépcsőszerződést. Ekképp a hágai bírák továbbra is érvényben lévőnek nyilvánították az 1977-es szerződést. Ugyanakkor jogsértőnek minősítették a Duna önkényes, szlovák területen történt elterelését és jelen működtetési módjuk mellett ennek műtárgyait, azaz a C-variánst.
A bírák tehát jogszerűtlennek mondták ki úgy a magyarok, mint a szlovákok egyoldalú lépéseit, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a jogkövetkezmények levonásakor nem hagyhatták figyelmen kívül az egyoldalú lépések eredményeként azóta bekövetkezett változásokat. Ezért nem rendelték el a C-variáns lebontását, de abban sem korlátozták a feleket, hogy ezt (vagy épp Nagymaros felépítését) fontolóra vegyék. A bíróság nem azért hívta fel a felek figyelmét a felépült és működő C-variánsra, illetve az eltakarított nagymarosi erőműre, hogy mindkét félnek osszon valamit, hanem a saját alapelvei szerint járt el. Hágában ugyanis nemcsak a nemzetközi jogelvek, jeles szakértők álláspontjai és a testület korábbi ítéletei alapján születnek a döntések, hanem a bírák maximálisan figyelembe veszik a felek közötti megegyezéseket, illetve az erre való hajlandóságról szóló jelzéseket is. Az a gyakran hallható állítás, miszerint a bíróság végrehajtható ítéletre törekszik, ezt is jelenti. Így a Duna ügyében a bíróság figyelembe vette azt, hogy a szlovákok jelezték, nem ragaszkodnak a csúcsrajáratáshoz, ami a nagymarosi erőmű felépítésének legfőbb oka volt. A bíróságnak volt füle a magyar fél képviselőjének záróbeszédére is. Lapunk is többször foglalkozott már Szénási Györgynek azzal a néhány mondatával, amely felvillantotta a C-variáns közös megegyezés útján történő legalizálásának lehetőségét. (Legutóbb: Dunaorzó, szeptember 17.) Erre hallgatva a bíróság jogszerűtlennek ítélte ugyan a C-variánst (ami mindenképp megkönnyíti a magyar fél pozícióját a tárgyalásokon), de a mű jövőbeni sorsát a két fél megegyezésétől tette függővé. Vagyis: bármi lehet, a lebontástól egészen a közös üzemeltetésig.
A szerződés érvényessége
Ugyanígy a szlovákok érvelésének fő csapásiránya, a 77-es szerződés érvényességének kimondása (ami a szlovákok tárgyalási pozícióját erősíti) sem jelenti azt, hogy meg kéne építenünk Nagymarost, vagy az abban foglalt üzemeltetési rendnek, vízmegosztásnak stb. kellene megvalósulnia. Mindezekben az ítélet visszatérő vezérmotívuma ugyanis ez: "ha a felek nem állapodnak meg másképp". A bíróság kompromisszumos ítéletet hozott, de úgy, hogy minden lényeges kérdésben maximális teret engedett a két fél megegyezésének. És ez volt az, amit a Horn-kormány akart. Ezért hajtotta annyira a peren kívüli megállapodást (ami döntően szlovák belpolitikai okok miatt hiúsult meg), és ezt jelezte a magyar és a szlovák küldöttségvezető is záróbeszédében.
Peter Tomka végszavaival jelentősen módosította a peranyagukhoz csatolt szlovák követeléseket. A negyedik pontot - amelyben Szlovákia arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze Magyarországot a 77-es szerződéshez való visszatérésre (vagyis állítsa helyre az ennek megfelelő állapotot, például építse fel Nagymarost) - például azzal pontosította Hágában a szlovák küldöttségvezető, hogy "illetve azokhoz az esetleges módosításokhoz, amelyekről a felek kölcsönösen megállapodnak". Vagyis ők nem ragaszkodnak ahhoz, hogy az alsó erőmű Nagymarosnál legyen, lehet az akár Szobnál is, vagy sehol sem, viszont szeretnék, ha Dunacsúny szerepelhetne Kiliti helyett az elterelés műtárgyaként. A hágai ítélet szerint mindkettőt megtehetik. Persze nem kötelesek megtenni, és akkor a C-variáns megegyezéses legalizálásának lőttek.
A 77-es szerződés tehát érvényes, de nem konkrét tartalmát, hanem céljait és a felek akkori szándékait tekintve. A majdani dunai rendszer felállítása, üzemeltetése megegyezés kérdése, a felek döntik el, hogy Dunakilitit (eredeti szerződés) vagy Dunacsúnyt (C-változat), vagy mindkettőt használva pörgetik-e meg a bősi turbinákat, tehát a vízmegosztás is az ő dolguk lesz. Fontos itt megjegyezni, hogy a Duna ökológiai - tehát nem energetikai, hajózási, kisebbségpolitikai stb. - jövőjét ez a kérdés határozza meg: mennyi víz jut a régi (öt év alatt sokat öregedett) Dunába, és az üzemvízcsatornán keresztül mennyit küldenek energiát termelni Bősre.
Mindkét ország okozott kárt a másiknak, mondta ki a bíróság, de nem jelölte meg, hogy a károk listáján mely tételek jogosak, melyek nem. Mindazonáltal azt javasolta, hogy a felek vonják vissza igényeiket és törekedjenek nullszaldóra. Az építési költségek közül pedig azon létesítményekével kell majd számolni az egyezkedésnél, amelyeket a két ország használni akar. Ez például azt jelentheti, hogy a nagymarosi tízmilliárdokat nem fogjuk tudni beszámolni. Ugyanakkor, ha részesülni akarunk a C-változat hasznaiból, utólag hozzá kell járulnunk annak építési költségeihez.
Környezetvédelem
A legtöbb nyilatkozó szerint a bíróság a 77-es szerződés érvényességének kimondásával a környezetvédelmi érvek és jog elé helyezte a szerződések egyoldalú felmondását tiltó jogelvet. Nemcsók János, a nemsokára a szlovákokkal tárgyaló küldöttség vezetője, illetve Horváth Tamás, Horn külpolitikai főtanács-adója alig titkolt elégedettséggel fordították ezt le úgy, hogy immár vége a zöldek politikaformáló károkozásának, józan pragmatizmus és szakmaiság következik. De Vargha János (Duna-kör) is a környezetvédelem háttérbe szorulását hallotta ki a bírák szavaiból.
Általános vélemény, hogy a bíróság nem az általunk elvárt súllyal vette figyelembe a környezetvédelmi érveket. A bíróság látszólag nem tartotta elégségesnek Magyarország azon - környezetvédelmi kockázatokról szóló - érveit, amelyekre az építkezés felfüggesztése, majd megszüntetése kapcsán hivatkoztunk. Így magyarázva tehát a szlovákok jogi érvei erősebbnek bizonyultak a mi környezetvédelmi érveinknél. Holott a bíróság annyit mondott: ahhoz, hogy el tudja dönteni a hozzá intézett kérdéseket, nem kellett mérlegelnie a két fél tudományos érveit, nem kellett válaszolnia arra, hogy a magyarok ökológiai aggályai vagy a szlovákok megnyugtató szavai igazak-e. Ez pedig nem azt jelenti, hogy a környezetvédelem háttérbe szorult, hanem azt, hogy ebből a szempontból rosszul voltak megfogalmazva a kérdések.
Ugyanakkor a bíróság hangsúlyozta, hogy a 77-es szerződés jelenlegi alkalmazására a környezetvédelmi jog új normái érvényesek, a nemzetközi környezetvédelmi megállapodásokat be kell építeni a szerződés céljainak a megvalósításába. Ez pedig azt jelenti, hogy a mű környezeti hatásait a mai normák alapján újból meg kell vizsgálni. A bíróság kimondta, hogy a feleknek, "ha üzemeltetni akarják, ismét tekintetbe kell venniük a Gabcikovo erőmű működésének a környezetre gyakorolt hatásait. Így mindenekelőtt megfelelő megoldást kell találniuk a Duna medrébe és a folyó mellékágaiba juttatott víz mennyiségére nézve."
A bíróság mostani ítéletében valóban nem írta elő, hogyan kell a környezetvédelmi szempontokat beépíteni a majdani rendszerről szóló régi-új megállapodásba, de azt igen, hogy bele kell építeni. A 77-es szerződés céljai érvényesek, köztük pedig ott a vízminőség és a természeti környezet védelme, tehát érvényesíteni kell ezeket is. Akkor pedig ugyanott vagyunk, mint a nyolcvanas évek elején, amikor páran szóvá tették, hogy micsoda környezeti kockázatokkal jár Európa legnagyobb föld alatti ivóvízkészlete felett, egy síkvidéki folyón, egyedülálló ökológiai rendszerek helyén vízerőművet építeni. És mielőtt bármibe is belekezdenénk, először végezzünk el egy alapos és független környezetvédelmi hatástanulmányt.
Kerényi György
