Lapunk munkatársa a Megváltozott Munkaképességûek Teréz-városi Foglalkoztató (MMTF)Kft. bodajki foglalkoztatójában néhány napja egy kifogástalan minõségû, L-es méretû, téliesített Nike dzseki boldog tulajdonosa lett. A pipás védjegy és a márkanév a kabát hátára és a polár anyagú bélésre van hímezve, de a zsebbe varrt ruhacímkék, a cipzár húzója és a mûanyag szálon lógó, német nyelvû, színes áruismertetõ reklámkarton is a megszólalásig hasonlítanak a boltban árult kabátokéra. A foglalkoztatót vezetõ hölgy az utcáról beesõ, magát gyõri butikosnak kiadó és nagyobb tételû vásárlást belengetõ tudósítót készségesen vezette hátra a raktárba, ahol aztán sokáig válogattak együtt egyebek közt az
Adidas és Nike kabátok,
Agressor pulóverek és nadrágok, Levi's és Gas farmerek kupacai között. A termékek egytõl egyig a korábban a VPOP által a hamis védjegyek miatt jogerõsen elkobzott és karitatív célra szánt készletekbõl valók.
Tény viszont: a foglalkoztató vezetõje nem szívesen engedte, hogy egy márkajelzésektõl még nem megfosztott kabátot hozzunk el mintadarabnak. Mint mondta, ilyesmire elvileg csak azokban az esetekben van mód, ha annyi ruhát kapnak a központból, hogy az elülsõ helyiségben a varrógépeknél ülõ munkatársai nem bírják mindet márkátlanítani, viszont a falubeliek többet vinnének. Merthogy - miként a bejárathoz kitûzött cetlirõl is leolvasható - péntekenként a foglalkoztatóban árusítás is zajlik. Ilyenkor bárki, még a helyi butikos is vásárolhat a (többségében) már márkátlanított ruhákból és cipõkbõl. A kabátok 4-5000, a pulcsik 1500-1800, a cipõk 2000 forintba kerülnek, és a Narancs tapasztalatai szerint a nagyobb tételû vásárlásnak sincs akadálya. A bodajki foglalkoztatóban persze nem a saját zsebüket tömik: minden egyes eladott ruha és cipõ után át kell adniuk a bevételt az MMTF kép-viselõinek.
Önmagában is problematikus, hogy az elvileg szigorú hatósági felügyelet és készletnyilvántartás mellett zajló rendszerben akkora repedések vannak, hogy végfelhasz-nálóként ilyen könnyen lehet hamis termékhez jutni. Ha azonban elfo-gadjuk is, hogy az értékesített ru-hák többsége márkátlanított, akkor is csak árnyalatnyival jobb a kép. A baj ugyanis az, hogy az elkobzott dolgok közérdekû, szociálpolitikai felhasználását szabályozó 2000. évi XIII. törvény értelmében e javakhoz kizárólag rászorulók juthatnak hozzá egyéni szükségleteik mér-tékéig, egyedül a Karitatív Tanács (KT) nevû, állami felügyelet alatt álló szervezeten keresztül, és szigorúan csakis adományként - azaz ingyen. Hiába márkátlanítják tehát az amúgy jó minõségû kabátokat, cipõket, egyebeket, árulni akkor sem volna szabad õket.
A ruhaosztást az említett Karitatív Tanács koordinálja, mely az õszi kormányváltás óta most éppen az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium alá tartozik. A koordinatív szerepû tanácsnak - melynek elnökét mindig a felügyelõ minisztérium adja - jelenleg négy tagja van: a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt. A különbözõ hatóságok elkobozta javak túlnyomó többsége hamis márkajelzésû ruhanemû, melyeket - amennyiben a védjegy tulajdonosának képviselõje hozzájárul, és valamelyik karitatív tagszervezet igényt tart rá - a Megváltozott Munkaképességûek Szakszervezetének (MMSZ) égisze alatt egy, az MMSZ-szel szerzõdött cég márkátlanít.
A gyakorlatban mindez (elvileg) úgy néz ki, hogy a hatóságok felajánlják a KT-nak az elkobzott árut, a segélyszervezetek pedig jelzik, pontosan mibõl hány tételre tar-tanak igényt. Ezután a VPOP vagy az MMSZ leszállítja az igényelt mennyiséget az MMSZ kijelölte telephelyre, ahol arról vám- vagy pénzügyõr jelenlétében fényképpel dokumentált leltárt készítenek. A ruhákból (ha újfajta, korábban nem kódolt típusúról van szó) fajtánként márkás és márkátlanított "etalonmintát" küldenek a márkaképviseletnek. Ha a márkaképviselet jóváhagyja a jelzéseltávolítás technológiáját, az MMSZ alá dolgozó cég márkátlanítja a ruhát, amit ezután átadnak az igénylõ segélyszervezetnek. Átadáskor ismét leltár készül és jegyzõkönyv, melyet a munkát végzõ cég, az MMSZ, a márkaképviselet és a segélyszervezet is szignál. A dokumentációból egy példányt a VPOP mellett az illetékes ügyészség is kap. Az eltávolított márkajelzéseket az MMSZ elküldi a márka képviselõjének.
A márkavédjegyek visszafordíthatatlan eltávolítását, azaz a címkék, matricák, rátétek és hímzések leszedését, a kivágott vagy felfeslett részek pótlását, a védjegyes cipzárak és patentok cseréjét, az új méretcímkék bevarrását országszerte
megváltozott munkaképességû dolgozók
végzik, akiknek a foglalkoztatását az állam jelentõs összegekkel támogatja. A munkára 2001-ben jelentkezett az MMSZ, miután az 1993-ban alapított szakszervezet elnöke felismerte, hogy "más nem képes megcsinálni a márkátlanítást". Iszkráné Ambrus Éva szerint két legyet ütöttek egy csapásra: korábban a márkaképviseletek - márkáik védelmére tekintettel - ragaszkodtak a hamis ruhák megsemmisítéséhez, továbbá a karitatív szervezeteknek sem lett volna pénze a védjegyek eltávolítására piaci áron. Az MMSZ-szel kapcsolatban álló munkáltatók azonban az állami bértámogatás miatt jóval a piaci ár alatt dolgoznak, a szakszervezet pedig a 2001-ben összetrombitált 45 márkaképviselõnek olyan garanciákat kínált piaci érdekeik védelmére, hogy azok rábólintottak a márkátlanításra, ami azóta is töretlenül - ma már 110 márkára kiterjedõen - zajlik. A segélyszervezetek a márkátlanításért a ráfordított munka piaci áránál jóval kevesebbet, nehézségtõl függõen darabonként 5-180 forintig terjedõ térítést fizetnek az MMSZ-nek.
A rendszer tehát elméletileg zárt és nagyon szigorúan szabályozott, de a jelek szerint valahol mégis ereszt. A tudósító személyes, bodajki tapasztalatai mellett ugyanis az MMSZ terézvárosi, Eötvös u. 38. alatti központjával egy épületben mûködõ foglalkoztatók egyes munkatársai is hasonló fejleményekrõl számoltak be lapunknak. Az Eötvös utcában a terézvárosi önkormányzat adott ingyenes használatba egy kb. 700 négy-zetméteres épületrészt még az elõzõ önkormányzati ciklus alatt az MMSZ-nek. Az MMSZ (a hasonló foglalkoztatóhelyiségek biztosításának országos gyakorlatába illeszkedve) nem fizet bért, csak közös költséget, és a szerzõdés lehetõvé teszi a számára, hogy a használt ingatlanrészt megossza más, hasonló tevékenységet végzõ cégekkel. Cserébe meghatározott számú terézvárosi lakos foglalkoztatását kell garantálnia, és az épületre költött összegeket az önkormányzat számára átláthatóvá kell tennie. Többek közt ezek azok a feltételek, amelyek nem teljesültek a kerület szociális ügyekért is felelõs SZDSZ-es alpolgármestere, dr. Rabin László szerint, aki ezért megakadályozta, hogy az MMSZ további épületrészeket kapjon ingyenes használatra az önkormányzattól.
Az Eötvös utcai "márkátlanító komplexumban" a Narancs információi szerint az MMSZ gründolta, a szakszervezet tulajdonában álló, fent említett MMTF Kft. mellett a Jászer 95 Megváltozott Munkaképességûeket Foglalkoztató (Jászer 95) Kft. és a Megváltozott Munkaképességûeket Foglalkoztató Gyártó és Szolgáltató (MMF) Kft. mûködtet telephelyet, de fiókhellyel bír az Iszkráné férje és fia által jegyzett Megváltozott Munkaképességûeket Szervezõ (MMSZ) Bt. is, valamint itt dolgoztat legalább még egy cég. A cégrendszerben nem a nevek hasonlósága az egyetlen furcsaság. Az MMTF Kft. a nevével ellentétben elsõsorban nem a Terézvárosban, hanem például Fejér megyei falvakban (többek közt Bodajkon) foglalkoztat embereket. Ugyancsak vidéken dolgoztat az MMF Kft. is. A bodajki Bányász-lakótelepre, az MMTF foglalkoztatójába Iszkráné fia és az õ élettársa hordja a ruhákat, és õ intézi a pénzügyeket is.
A terézvárosi önkormányzat jegyzõje Rabin Lászlónak az Eötvös utca ügyében vizsgálatot indítványozó képviselõ-testületi felszólalására írt válaszlevelében néhány napja megállapította: az épület ingyenes használatbaadásáról szóló szerzõdést aláírása elõtt az önkormányzat vagyongazdálkodási bizottsága nem véleményezte, az épületrész használójának szerzõdéses kötelezettségeit pedig nem "érvényesítették". Az önkormányzat Eötvös utcai érdekérvényesítõ képességét mutatja, hogy forrásaink szerint az MMSZ az épületben dolgoztató cégekkel albérleti díjat fizettet az (ingyenes használatba kapott) önkormányzati ingatlan helyiségeinek használatáért.
Az MMSZ vezetõje
azonban lapunknak (telefonon) kijelentette: minden szükséges engedéllyel rendelkeznek, amit a jegyzõ pecsétje is bizonyít. A Narancsnak többen, köztük a tavaly decemberben a Jászer 95-tõl kirúgott irodai adminisztrátor, Barati Éva is megerõsítették: az akkori gördülékeny ügymenet hátterében feltehetõleg Iszkráné Ambrus Éva és dr. Szöllõsyné dr. Hornyák Katalin, a terézvárosi önkormányzat elõzõ jegyzõjének jó kapcsolata állt, és ezt a vélelmet az is erõsíteni látszik, hogy a volt jegyzõ férje Barati Éva szerint alkalmazásban állt az egyik Eötvös utcai cégnél. A cégcsoporton belüli kuszaságot jellemzi Barati Éva esete: a kezdetektõl az Iszkráné mellett dolgozó asszonyt, állítólag csak azért, mert terézvárosi lakos, 2002-es megalakításakor az utolsó pillanatban bevették kisbetétes tagnak az MMF Kft.-be. Az MMF Kft. ügyeirõl, nyereségfelosztásról azóta sem hallott, ellenben munkaviszonyban nem az MMF Kft.-vel, hanem a Jászer 95-tel állt. Felmondólevelén ugyanakkor (más kirúgott jászeres alkalmazottakhoz hasonlóan) annak az Iszkráné Ambrus Évának az aláírása látható, aki munkáltatói jogkört a Jászer 95 Kft.-ben a cégpapírok szerint nem is gyakorolhat.
Barati Éva már tavaly tavasszal, jóval az eltávolítása elõtt azzal kereste meg lapunkat, hogy az Eötvös utcában gyakran teljesen ellenõrizhetetlenül és zsebbe történik a ruhák adásvétele. Most ugyanerrõl számolt be egy másik hölgy is, aki az év végéig szintén a Jászer 95 Kft. alkalmazásában állt. Hercsik Imréné abban az Iszkráné által bemutatóteremnek nevezett helyiségben dolgozott, ahol a Jászer 95 Kft. egyik vidéki ruhagyárának termékeit lehet "megrendelni", és ahol korábban az épületben dolgozó beteg embereket kiszolgáló orvosi szoba mûködött. Hercsikné szerint a bemutatóterem valójában boltként funkcionál, ahol bárki vásárolhat; erre a tulajdonos önkormányzat természetesen soha nem adott engedélyt. Lapunk Barati és Hercsikné mellett több, csökkent munkaképességû, ma is az épületben dolgozó, de Iszkránétól igencsak tartó embertõl úgy tudja, hogy a ruhák mozgása átláthatatlan volt, olykor a szemük láttára cseréltek gazdát
nagyobb készpénzösszegek,
és az ott dolgozók gyakran juthattak (általában márkátlanított, de sokszor védjegyes) ruhákhoz néha ingyen, de általában pénzért. Valamennyi forrásunk arról számolt be, hogy Iszkráék anyagi helyzete - elsõsorban az általuk használt gépkocsik számából és gyakori cserélgetésébõl lemérhetõen - az utóbbi 2-3 évben látványosan javult, igaz, a család már régóta rendelkezik egyéb vállalkozásokkal, pl. két utazási irodával. Az MMSZ elnöke lapunknak nem tagadta, hogy idõnként osztanak ruhákat a bent dolgozók között, de szerinte mindez a karitatív szervezetek tudtával, a szabályok betartásával és természetesen ingyenes adományként történik; Barati Évát pedig kóros feljelentõnek és klinikai esetnek tartja.
A Narancs tapasztalatai szerint minél inkább belülrõl ismeri valaki az Eötvös utcát, annál rosszabb a véleménye a márkamegsemmisítésekrõl. A rendszert kívülrõl szemlélõk ugyanakkor általában pozitívan nyilatkoztak lapunknak. Kivétel nélkül mindegyik karitatív szervezet képviselõje dicsérte az együttmûködést az MMSZ-szel, de pozitívan nyilatkozott lapunknak a Karitatív Tanács titkársága is. Kérdésünkre megerõsítették: a márkátlanítást végzõ szervezet nem árusíthat, mivel darabszám szerint vissza kell adnia az esetleg át nem vett ruhákat. Ha mégis árusítanak elkobzott ruhákat, azok nem a KT által regisztrált mennyiségekbõl kerülnek ki, amit a hiánytalan központi dokumentáció is tanúsít. Kedvezõen nyilatkozott az együttmûködésrõl a VPOP Száva utcai vámraktárának vezetõje, Pártos Csaba õrnagy is, aki szintén kizártnak nevezte, hogy a rendszer kijátszható lenne. Mint mondta, a jelenlegi felállás mindenképpen elõrelépés ahhoz képest, mint amikor a ruhákat közfelháborodás közepette elégették; jobb rendszert pedig még nem sikerült kitalálni. Pártos szerint a ruhákért rendszerint az MMSZ megy ki a vámraktárba, de járt már õ is az Eötvös utcában.
Barati Éva lapunknak elmondta: volt a kezében Pártos Csaba édesanyjának, Pártos Andornénak a kartonja, mivel az asszony szintén alkalmazásban áll az Eötvös utcában: ezt kérdésünkre a vámraktár vezetõje határozottan cáfolta.
Lapunk feltevése szerint a rendszer leginkább az átvételkor, a VPOP-tól beérkezõ mennyiségek regisztrálásakor játszható ki: az MMSZ elnöke a Narancsnak kijelentette, hogy a beérkezõ, közösen leltárazott mennyiségek gyakran eltérnek az elõre jelzettõl, a ruhák sokszor szennyezetten vagy rongáltan érkeznek, és az is elõfordul, hogy a vártnál kevesebb van a zsákokban. Eötvös utcai informátoraink szerint szinte minden szállítmányban láttak felhasítva beérkezett zsákokat, ami ugyancsak az esetleges idõ elõtti dézsmálásra utal. Mindez természetesen spekuláció. Az viszont tény, hogy 2005 januárjában a VPOP által egyszer már elkobzott és karitatív célra szánt, ingyenes használatba adott önkormányzati telephelyeken állami bérdotációval védjegytelenített ruhákat lehetett nagy tételben, készpénzért megvásárolni a márkátlanítással megbízott szakszervezet tulajdonában lévõ cég telephelyén. Ahogy az is tény, hogy ha az ügynek lesz bármilyen következménye, azt a saját varrógépükön dolgozó, leszázalékolt bodajki varrónõk és a hozzájuk hasonlók fogják a leginkább megérezni.
Miklósi Gábor
rongyrázás
Érdekes körülmény, hogy az MMSZ a hivatalos levelein gyakran feltünteti a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nevét és címét, mintha a szakszervezet az MTA egyik fiókszervezete lenne. Ehhez képest sem az MTA titkárságán, sem a Tudományos Dolgozók Szakszervezeténél nem tudnak arról, hogy intézményeiknek bármilyen hivatalos kapcsolata lenne Iszkráné szervezetével, így az MTA nevének és címének feltüntetése jóindulatúan is önkényesnek minõsíthetõ.
