"Pedig lakják egypáran ezt is itt - cammog elõttünk Juracsek Ferenc kerületi erdész a Ferihegyi erdõben -, nem is kell messzire menni." Alig száz méterre a Csévézõ úttól lábnyomok térnek le a kitaposott ösvényrõl a hóban, s hamarosan feltûnik a furnérlemezekbõl tákolt tanya. A kutyák õrzik a keveset, a gazdi szava ellenére vicsorognak tovább.
"Csak pár kérdés, és már mennénk is",
szabadkozunk, majd betuszkolódunk a parányi hajlékba. Sötét van és meleg. Izzik a sparhert, pár hasáb krumpli a tányéron, készül az ebéd. A középkorú asszony barna lófarka féloldalt ereszkedik a vállára, csöndben ül az ágyon, a férfi az imént tért vissza a Baross utcai munkaközvetítõbõl. Van három szakmája, de október óta hiába kilincsel, negyvenhét évesen nem kell a menedzsereknek.
Fél óra alatt még négy tanyát regisztrálunk a környéken. "Évek óta itt állnak, a hajléktalanok nem költözködnek ide-oda - vágja az utat Ferenc -, minden energiájukra szükség van a túléléshez." Pedig egyik-másik viskó alig több egy õsszel leakciózott corás hamar iglo-sátornál; ezek fûtetlenül guggolnak a fiatal akácos szaggatta napsütésben.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nagyvárosaiban évrõl évre újraszámolják a hajléktalanokat. Az elmúlt évek budapesti becslései a pár ezres létszámtól az ötvenezres nagyságrendig terjednek. A hatalmas különbségek definíciós eltérésekbõl fakadnak: az idõszakosan munkás-, szociális vagy egyéb szállásokon élõket - akik olykor rövidebb-hosszabb idõtartamokra az utcára kényszerülnek - sokszor nem különböztetik meg azoktól, akik tartósan fedél nélkül töltik az éjszakákat. Ugyanakkor a legtapasztaltabb szakemberek is elismerik, még ezres nagyságrendû becsléseik is merõben eltérhetnek a valóságos adatoktól.
A X. és XVII. kerület határán, a Jászberényi úttól száz méterre a három komfortos faépületet négyen lakják, sõt az egyikhez tapasztva még egy lakókocsit találunk. Jánosék éppen fûrészekkel érkeznek az erdõ felõl, és ha már itt vagyunk, megkérdik Ferenctõl, mikor irtja a gazdaság a Helikopter úti erdõszakaszt. Ott lennének õk is, összeszedni, ami leesik a teherautókról. János sorsa régen megpecsételõdött. Autószerelõként egy súlyos balesete volt: mire magához tért, komoly koponyamûtéten esett át. Sajnos sikerülhetett volna jobban is; ráment a fiatalkora. Most itt dolgozik, a zöldségesnél - legalábbis tavasztól õszig meg a karácsonyi fenyõfaárulás idején. A fõnökétõl vette a lakó-kocsit is, ha netán kipaterolnák az erdõbõl, bárhova arrébb vonszolhatja az "életét". Két éve nem iszik, azóta spórolt össze mindent - fordul körbe kitárt karokkal, büszkén.
A bódé rendezett,
az ágyon mobil hever, a kályha mellett kopott kredenc, szekrények, sõt tévé, videó, dvd. Van mosógép is, meg aggregátor; ha minden egyszerre megy este, egy-két litert ketyeg el. Egyedül a víz hiányzik. Tervezték, hogy összedobják a rávalót, és fúratnak egy kutat, de aztán nem lett belõle semmi. Így aztán amióta elzárták a közkutakat, kunyerálják a vizet. Két birkát is nevelnek. Az anyát még tavaly hozták húszezerért Debrecenbõl, azóta lefialt. "Még nõ egy kicsit az úrfi, aztán bégethet másnak - már megvan a vevõ - egy húszasért."
A törvény szerint tilos az erdõben élni, ám az illetékesek csak akkor intézkednek, ha súlyos károkozókkal találkoznak. A budai hegyekben például egy tíztagú "lakóközösség" rövid idõ alatt 60 köbméter fát vágott ki és 200 köbméter szemetet termelt, de nem ez a jellemzõ. Legtöbbször az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ad klórmeszet a hajléktalanoknak, sõt az önkormányzat oltatja a kutyáikat, s a rendõrök is csak jogerõs bírói határozatra mozdulnak. Ferenc a "bankok ingatlanpolitikája" mellett ezzel is magyarázza, hogy az elmúlt öt évben így elszaporodtak az erdei lakok.
Az elsõ csontig fagyott remetét az elõzõ rendszer végén találta a rákospalotai erdõben és vitte be a közeli MSZMP-irodába - emlékszik vissza -, azok aztán sínre tették valahogy "adminisztratíve".
Szeméthegyek közt szlalomozunk az ezerhármas Ladával, nem messze az Éles saroktól, a vasúti töltés mentén. Az erdész elsápad, ahogy a tõben kifûrészelt fák egyre sûrûsödõ csonkjait nézi a hajdani gyakorlótéren. Három tanya is van egymástól alig ötven méterre, itt már nem csak kutyák õrzik a portát, drótháló kerítés fut a roncs-ranchok körül.
A középsõben negyvenes nõ és huszonnyolc éves barátja fogad. A srác egy kopott gitárt állít a sarokba, s kissé bizonytalanul támolyog ki-felé. Az erdész megemlíti a fákat, de rögvest mentegetõzés a válasz: a fiatalember méheket tart, a mézet megosztja a környékbeli csövikkel, hülye lenne pusztítani az akácost. Logikus.
Egyébként hangszerkészítõ, elektromos gitárban utazik. "Mert van itt munka, csak dolgozni kell." Az öccse is itt él, még csak huszonhárom, de meg lehet nézni, milyen keze van. "Ezt itt, meg a szomszéd házat is õ ácsolta. Most is dolgozik, azért nincs itthon", mondja, aztán egy homályos váltással az Európai Unióra tereli a szót, "attól itt a nyomor", meg hogy lassan elgettósodik a környék, ahogy Amerikában. Hümmögünk valamit, inkább az asszonyt kérdezzük, ki lakik még a környéken, hogy jutunk tovább. "Azért este ne gyere erre, lehet, hogy még én is leszedem a cipõdet."
A hajléktalanszámlálást a Menhely Alapítvány és a BMSZKI finanszírozza, azt mondják, bagatell összeg. Pár tucat dosszié, néhány gyûjtõ fénymásolópapír, térképek - ennyi a mérleg. A televíziókban és a rádiókban sugárzott, önkénteseket toborzó hirdetések társadalmi célúak, a számlálásra jelentkezõknek pedig
semmilyen költségtérítést
nem fizetnek. Az állami támogatás is inkább eszmei értékû: Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri biztos egymaga vállalt néhány körzetnyi számlálást.
Juracsek Ferenc maga sem érti, mi vonzotta az erdõbe nyolcadik kerületi fiatalként, mindenesetre már a legnagyobb gyerekét is elkapta a kór. Hiába mondja neki, nyissa ki a szemét, ezzel még annyit sem keres, mint János a zöldségesnél, a gyerek is szívesen járja az erdõt, gondozza a ház körül az állatokat. Merthogy Ferencék is bõ kilométerre élnek a civilizációtól, van négy lovuk, huszonnyolc kecskéjük, ha a gidákat nem számoljuk, kutyák, ilyesmi.
A rákospalotai Páskomligetben az elszórt tanyák közt egy kis kommunát találunk. Tizenkilencen élnek tizenhárom fatákolmányban egy harmincméteres körben. Csak nehezen mozdul valaki a jónapotozásra, mindenki a másikra vár, de azért lassan elõkerülnek. A "populáció" életkora 22-65 év közötti. Legtöbbjük a palotai lakótelep kukáit fosztogatja nappal, aztán visszabújik "Sherwood" sûrûjébe, és ott válogatja, mi használható még. Károly vezet körbe bennünket, õ egyébként is kalauz.
Mindenhol esznek, de azért "szíves-örömest" rendelkezésünkre állnak, a rádióban hallottak a számlálásról. A személyijüket keresgélik, hiába mondjuk, ezt hagyják meg a hatóságoknak, nekünk szigorúan tilos személyes adatokról érdeklõdni. Károly feleségét és két - már felnõtt - diplomás gyerekét hagyta a városban, amikor elvált. Úgy-ahogy tartják a kapcsolatot, de nem akar kolonc lenni a nyakukon. Mikor megérkezünk a korelnökhöz, kicsit lemarad. Nincsen jóban a három masztiff-félével, de azért a közelben topog, hátha szükség van még rá. Az öreg panaszkodik, ki mindenki lakik már az erdõben, néha fél kimozdulni a házból. Övé volt itt az elsõ viskó, hét éve tengõdik itt, de mára kész "lakóparkövezet" a környék. Nemrég ellopták az egyik kutyáját, szemben a fenyvesben meg "románok" vannak, jobb oda sem menni. Egyébként jól szolgál az egészsége, bár legutóbb 230/130 volt a vérnyomása: "De hát az ember nem fiatalodik", mondja, és nagyot szippant a mezítlábas cigibe.
Molnár Dénes
Erdõn
A budapesti erdõkben élõ hajléktalanok számlálását segítendõ a Pilisi Parkerdõ Gazdaság hat kerületvezetõ erdésze kíséretét ajánlotta fel az önkénteseknek. Az észak-pesti erdõ körzete az újpesti Duna-szakasztól a IV., XV., XVI., XVII., X. és XVIII. kerület önkormányzati, állami, valamint magántulajdonú erdõs és zöldterületeit foglalja magában a Ferihegyi reptérig. Juracsek Ferenc kerületi erdész vezetésével a Magyar Narancs önkéntese összesen hetvenegy hajléktalant és további hat - ottjártunkkor - üres "lak"-ot regisztrált.
Városban
A Február Harmadika Munkacsoport, amely a Menhely Alapítvány, a Twist Olivér Alapítvány és a Budapesti Módszertani és Szociális Központ és Intézményei egyes tagjaiból áll, 1999 óta minden év február 3-án szociológiai felmérést végez a Budapesten élõ hajléktalan emberek körében. Eddig ez a menedékhelyeken élõk kérdõíves felvételével készült, ám ebben az évben kiterjesztették, és nyilvános felhívás keretében hajléktalanszámlálást tartottak Budapesten és az ország fõbb nagyvárosaiban február 3. és 6. között. A fedél nélküliek 2005. évi regisztrációján Budapestet 138 körzetre osztották, s ebbõl 49 körzetre jutott önkéntes; a nagy hírverés ellenére alig 70-80 segítõje volt az akciónak.
Az egyes körzeteket a kapott térképszeletek alapján utcáról utcára be kellett járni és megszámlálni az utcán alvókat, megbecsülni nemüket, korukat - vagy lakó híján a cókmók tényét feljegyezni. Budapesten vasárnap 19 óráig 567 embert találtak az utcán, illetve a telefonon beérkezett bejelentések alapján további 160 fedél nélkül élõ embert regisztráltak - e kettõ közt átfedés lehet. Pontos adatokkal - a többi városéval kiegészítve - február 15-én szolgál a Menhely Alapítvány.
Ketten a VIII. kerület egyik körzetét jártuk be az Üllõi út és a Baross utca között, illetve a Tisztviselõ-telepet. A nagy hidegben három kinnalvót találtunk. Kemény alkoholfüggõnek látszottak; már nem menekültek, még a hideg elõl sem. De nem csak mi találtunk kevés hajléktalant, mindenki más is. A hideg miatt a legtöbben menhelyekre és bármiféle fedett helyre - lépcsõházakba, padlásokra, pincékbe, garázsokba - vonultak be.
A városban számtalan elhagyott, lomos pince van utcára nyíló ajtóval. A leghidegebb téli napokon sok hajléktalan ilyenekbe húzodik: éjjel tüzet raknak, nappal dolgoznak. Nem köztudomású ugyan, de a hajléktalanok nagy része rendszeres keresõtevékenységet végez. Mobilja is van jó néhányuknak: a munkához kell. De többen mondják: õk inkább koldulnak, az egyszerûbb, kötetlenebb. "Két-háromezer forintot úgyis összeszedünk, az meg elég piára, cigire meg anyagra."
A Menhely Alapítvány melegedõjében 2003 óta filmklubot is szerveznek - a filmklub faliújságjára a látogatók felírhatták, hogy milyen filmeket szeretnének látni. Egy, a saját világukhoz közel álló mû gyõzött: a Kontroll.
Venczel Sára
