"Az államháztartás, a költségvetési szisztéma átláthatóságának hiánya, bizonyos fehér foltok a számvitelben, gyakorlatilag a sajátos államszámvitel hiánya, valamint az, hogy külön sínen futott a költségvetési tervezés és az ágazati, illetve szakpolitikák megalkotása, miközben nem volt és a legtöbb helyen ma sincs a kor követelményeinek megfelelő, nemzetgazdasági szintű középtávú tervezés" - sorolta az alapproblémákat Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke egy májusi konferencián.
A jelenlegi állás szerint jövőre ugyanezt el lehet majd mondani, hiszen a parlament előtt fekvő költségvetési törvényjavaslat ugyan a hiánycélt messzemenőkig szem előtt tartja, de sem a (közterhek mérsékléséhez szükséges) komolyabb kiadáscsökkentést, sem a túlzott elvonással rendelkezésre álló pénzek ésszerűbb felhasználását nem tartalmazza. Márpedig ha sikerülne az állami feladatokra szánt pénzt a jelenleginél sokkal hatékonyabban elkölteni, akkor - mint azt már minden óvodás is kívülről fújja - két megoldás jöhetne szóba: a feladatellátás jelenlegi szintjét kevesebből finanszírozni, vagy a jelenlegi forrásokból az ellátást bővíteni, minőségét javítani. Az előbbi eljárás komoly adócsökkentést, gyorsabb gazdasági növekedést, ugyanakkor nagyobb jövedelemkülönbségeket hozhat magával, míg a másik lassabb, de kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb és kevesebb társadalmi feszültséggel járó növekedési folyamatot generál.
Ellenben ha egy bármilyen okból erőtlen kormány képtelen az ellátási struktúrákat megújítani, ámde a költségvetési egyensúlyt szívügyének tekinti, akkor egyet tehet: semmit.
A 2009-es költségvetés tervezete éppen ez utóbbi eset számokban megmutatkozó lenyomata. A konvergenciaprogram derűs elképzelései 2008-ra már a reformokkal alátámasztott kiadáscsökkentés révén remélték elérni a hiány mérséklését, ám a büdzsé tervezete ilyesmiről már nem tud. (Pontosabban: az újraelosztás mértékének csökkenésére valami egészen kis számot azért ki lehet hozni.)
Ötlettelen tervezés
A tervezet szerint a költségvetési hiány jövőre 856 milliárd forint, a GDP 3,2 százaléka lesz. Mivel a magánnyugdíj-pénztári tagok miatti járulékkiesés (373 milliárd) egyötödét idén utoljára még le lehet vonni az uniós előírások szerinti deficitmutatóból, a hiány eleddig teljesen ismeretlen tartományba kerülhet: a javaslat értelmében 2,9 százalék körüli szintre. Mindezt úgy, hogy Magyarország a régió legmutatósabb államadósságával büszkélkedhet, így a kamattörlesztés maga elviszi a GDP csaknem 4 százalékát, 1164 milliárdot. A dicséretes hiány(cél) ilyen körülmények között úgy érhető el, hogy szinte minden fejezet kevesebbet kap valamennyivel, mint tavaly: akár abszolút értékben is, esetleg úgy, hogy a növekmény nem tart lépést az infláció várható mértékével. Látványos bőkezűség csupán néhány területen mutatkozik. "A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése" előirányzat például 89 milliárd forinttal járhat jobban a tavalyinál, jelentsen ez a gyakorlatban bármit is. A nyugdíjak (és minden nyugdíjszerű ellátás) 3149 milliárdos főösszege 9 százalékos növekedést takar. Ez természetesen a jogszabályokból automatikusan következik, mindenesetre ezzel sikerülhet végre elérni, hogy a nyugdíjkiadások meghaladják az összes állami kiadás egyötödét. Ezen kívül még az oktatási tárca és a Miniszterelnöki Hivatal került a jutalmazott tanulók közé.
Az érdemi adócsökkentéshez természetesen sokkal komolyabb vágásra volna szükség a kiadási oldalon. Ám mivel a költségvetési törvény lényegében az ágazati törvények, a társadalombiztosítás, az önkormányzati rendszer, az intézményfinanszírozás stb. pénzügyi leképezése, és e területeken idén nem állt be változás, a törvényjavaslat semmi meglepőt nem tartalmaz. Ilyen körülmények között az adócsökkentés csak úgy oldható meg, ha a "kiválasztott" területek különösebb gondolkodás nélkül kevesebbet kapnak, lesz, ami lesz, jut, amire jut. Jövőre legjobb példa erre a mechanizmusra az egészségbiztosítási alap helyzete. A tervezett főösszeg szinte fillérre megegyezik az ideivel - növekedni már csak azért sem bír szegény, mert jövőre a munkaadói és a munkavállalói egészségbiztosítási járulék együttesen négy százalékkal csökken, és ezt nem pótolja ki a központi költségvetés. Márpedig ugyanaz az öszszeg jövőre kevesebbre lesz elég: hisz az infláció, az egészségügyi dolgozók emelkedő bére, meg a vizitdíj eltörlése miatt megnövekedő kereslet el is visz mindent. Így azután az idei több tízmilliárdnyi szufficitet felváltja az ötmilliárdnyi hiány. A változatlan szerkezetű ellátás reálértékben csökkenő finanszírozással párosítva az intézményi adósságspirál létrehozásának legjobb eszköze.
Ráadásul a legtöbb átalakítás, ha ésszel csinálják, eleinte inkább vinné a pénzt, és csak hosszú távon fordulna termőre. A bőkezű készpénzes anyasági támogatások időbeni elhúzásánál például sokkal többet érne, ha a munkába járást minél előbb lehetővé tennék a gyermekelhelyezési lehetőségek nagyszabású bővítésével (magyarán: bölcsődeépítéssel), de ez időbe telik, sokba kerül. Vagy az árkiegészítés, gázártámogatás, áfacsökkentés hosszú távon szintén sokkal pazarlóbb megoldás, mint a fűtéskorszerűsítés, hőszigetelés támogatása - de utóbbihoz átgondolt programok kellenek, és egyszerre sok pénz. A segélyezést részben kiváltó közfoglalkoztatás kiterjesztésére pedig lesz ugyan jövőre 97 milliárd, de a foglalkoztatási mutatókon ez hosszú távon vajmi keveset segít.
A máról holnapra élés jó példája az önkormányzatok kezelése is. A helyhatóságok eladósodottsága mára elérte a GDP 3 százalékát, és megállíthatatlanul növekszik, amit a költségvetési törvény kárenyhítéssel kíván orvosolni. Bár pénzügyeik, vagyongazdálkodásuk kontrollálatlan, feladataik és a finanszírozásuk köszönő viszonyban sincs egymással, "cserébe" szinte teljes körű jogi függetlenséget élveznek. A megoldás egyelőre mégis pusztán fiskális: jövőre nyolc százalékkal többet kapnak, egy darabig majd ellesznek. És itt újra felsorolhatnánk az ország fejlődése előtt tornyosuló összes olyan problémát, melyekről az elmúlt két év világossá tette: megoldásukra a politikai elit nem képes, a változásokra a társadalomban nincs fogadókészség. A 2009-es költségvetési törvényt megalapozó kormányzati, illetve parlamenti munka pedig megmutatta: nemhogy valamennyi szektor évekig tartó, alapos modernizálása nem fog mostanság elkezdődni, de egyetlen apró részterületé sem.
Ötletes ellenzék
Az SZDSZ által elővezetett "plafontörvény" a kormány költségvetési gondolkodásával teljesen analóg, az egyetlen különbség, hogy ők egy kicsivel nagyobb, de ugyanolyan koncepciótlan kiadáscsökkentést szorgalmaznak. A javaslat szerint a gazdaság szereplőinek "levegőt kell adni", ezért jövőre a költségvetési kiadások egyáltalán nem emelkednének (a 2008-as tervhez képest), utána pedig csak az előző évi gazdasági növekedés felével. A bevételi többletet és a kiadási megtakarításokat először hiány- és adósságcsökkentésre, majd ennek felét a második évben már kizárólag adócsökkentésre lehetne felhasználni. Az felső határ mechanikus bevezetése komolyságában ugyan nem vethető össze az egy éve a parlament előtt fekvő, kétharmados támogatásra váró közpénzügyi törvénycsomaggal, de a szabad demokraták szerint egy ilyen sima többséggel megszavazható törvény még mindig több a semminél. "Az időbeli ütemkülönbség a tárgyévben kimutatott forrás és a tárgyévet követő második évben megvalósuló adócsökkentés között a meglapozottságot és a gondos előkészítést, az államháztartási hiány kézben tarthatóságát szolgálja" - áll a javaslat indoklásában.
A "gondos előkészítés" viszont nehezen képzelhető el decemberig. Ugyanis az SZDSZ-nek október 20-ig mindenképpen el kell fogadtatnia a Fodor Gábor, Kóka János és Horn Gábor által benyújtott törvényjavaslatot: a kiadási oldal 314 milliárdos lefaragása kihatással lesz a büdzsére, melynek főösszegeit - ha meglesz a szükséges többség - november 30-ig fixálja a parlament. Ugyanakkor a közel 250 milliárdos bevételkieséssel kalkuláló adócsökkentő módosítóikat is csak úgy tudják helyzetbe hozni a Házban, ha előtte sikerül visszanyesni a kiadási oldalt. Így a liberálisok elmondhatnák, hogy a 10 paragrafusból álló javaslatukkal ellenzéki pártként átírták a büdzsét, és a Pénzügyminisztérium terveihez képest további százmilliárdokkal csökkentették az adózók terheit - ha már a "szakértői kormányt" nem sikerült hatalomba emelni, legalább "cselekvésre késztették" a szocialistákat.
Ehhez az akcióhoz az MSZP-frakciót kellene megnyerni, így lenne a legegyszerűbb a többség biztosítása. A nyilatkozatok szintjén a szocialisták szakpolitikusai már többször jelezték, nyitottak a javaslatokra, tudják, hogy a megegyezésnek ára van, miként azt is, hogy a kiegyezés elmaradása még többe kerülne a költségvetés zárószavazásakor. Ennek megfelelően a házbizottságban támogatták a házszabálytól való eltérést - csak így lehet viszonylag rövid idő alatt, október végéig keresztülverni a plafontörvényt. MSZP-s forrásaink legfőképp azt kifogásolják, hogy az SZDSZ-esek nem álltak elő konkrét kiadáscsökkentő tervekkel, így a nadrágszíj meghúzásának ódiuma rájuk hárul. Pár hete a miniszterelnök a közgazdasági egyetemen tartott előadásában ugyanakkor jelezte, nem nagyon lát olyan területet, ahol jelentős mértékben vissza lehetne fogni a költekezést.
"Jónak tartjuk a reáladósság-szabályt, amely a deficitet és az államadósságot foghatóvá tenné, ugyanakkor megvannak az észrevételeink. Tény, hogy csak azokhoz a szabad tételekhez nyúlhatunk hozzá, melyeket nem szabályoznak más törvények. A javaslatot lehet olyanná alakítani, hogy számunkra is elfogadható legyen" - mondta a Narancsnak Szabó Lajos, a költségvetési bizottság szocialista alelnöke. Ám Kóka János egy múlt pénteki sajtóbeszélgetésen leszögezte, egy túlzottan átszabott törvényt nem fognak támogatni, ha kell, akkor az ellenzéki frakciókkal együttműködve fogadtatják el - akár a kisebbségi kabinet ellenében - a javaslatot.
Ebben az esetben az SZDSZ rákényszerülhet az adok-kapok egyezkedésre: a plafontörvényért cserébe át kellene engedniük a Fidesz, az MDF és a KDNP több módosítóját, amelyek fél évvel az EP-választások előtt bizonyára nem kiadáscsökkentő szellemben készülnek. A liberálisok vélhetően a Demokrata Fórummal tudnak a legkönnyebben megegyezni: mindkét párt az egykulcsos adó, az átjárható adótábla híve (igaz, ketten egyedül nem mennének semmire). Információink szerint az MDF az örökösödési adó eltörlését kérheti a plafonjavaslatért cserébe, csakhogy az SZDSZ a vagyoni típusú adók nagy barátja, márpedig jelenleg Magyarországon ez az egyetlen ilyen központilag beszedett teher. Úgy tudjuk, kis öröklés esetén, egy bizonyos jövedelemkategória alatt a liberálisok készek eltörölni a "haláladót".
"Rokonszenvesek az SZDSZ-javaslatok, mert mind jó irányba mutatnak, arra, hogy erősítsük a hitelességet. A liberálisok által ajánlott technikai megoldásról lehet tárgyalni" - nyilatkozta egy hete a legnagyobb ellenzéki párt gazdasági szakpolitikusa az MTI-nek. Matolcsy György mellett a Fidesz másik szakembere, a Kókával hétfőn tárgyaló Varga Mihály is hasonló véleményen van, ráadásul a pártnak nagyon jól jönne, ha a választások előtt megkurtíthatná a szocialisták költekezési mozgásterét. Igaz, a törvény 2011-ig kihatna, márpedig Orbán Viktor a Fodor Gáborral folytatott tárgyalások után kijelentette, semmilyen kiadáscsökkentést nem tudnak támogatni. Ha mégis belemennek az alkuba, kérdés, hogy mit kérnek cserébe: az áfacsökkentő elképzeléseik, a családi adózásról alkotott felfogásuk, az ingatlanadóval szembeni ellenérzéseik miatt jelentős a szakadék a két párt között. Mindenesetre a Fidesznek van ütőkártya a kezében: az általa irányított költségvetési bizottságban le akarja cserélni a korábban általa jelölt, közben függetlenné vált két képviselőt (Tóth András esetében nem sokkal lapzártánk előtt sikerrel jártak), amivel ellenzéki többséget teremthetnek, és törvényjavaslatokat torpedózhatnak meg.
Vélhetően csakis ellenzéki támogatásra számíthatnak az SZDSZ-esek az adócsomagjuk esetében is. Szabó Lajos - határozottan jelezve, hogy magánvéleményét osztja meg a Narancscsal - azt mondta, a javaslatok többsége nem méltányos, hiszen elfogadásukkal elsősorban a tehetősebbek járnának jól, ráadásul komoly bevételkiesést okoznának. Márpedig a szavazók által is érzékelhető adócsökkentés nélkül a plafontörvény önmagában nem sok hasznot hajtana a parlamentből való kieséstől rettegő SZDSZ-nek.
