Nagy Imre ismeretlen élete - 1. - A múlt nélküli ember

  • Félix Péter
  • 2008.10.09 00:00

Belpol

Nagy Imre, akit 1956-os szerepvállalásáért 1958. június 16-án kivégeztek, a forradalom miniszterelnökeként és mártírjaként több mai parlamenti párt identitásának is meghatározó eleme: 1989-es újratemetése miatt a Fidesznek, haláláig vallott kommunistasága miatt az MSZP-nek, a közvetlen és közvetett személyes kapcsolatok miatt az SZDSZ-nek. A forradalom előtti életéről azonban, különösen az 1944-es Magyarországra érkezése előtti időszakról alig tudni valamit. Háromrészes sorozatunk első részében erről lesz szó. Félix Péter
Nagy Imre, akit 1956-os szerepvállalásáért 1958. június 16-án kivégeztek, a forradalom miniszterelnökeként és mártírjaként több mai parlamenti párt identitásának is meghatározó eleme: 1989-es újratemetése miatt a Fidesznek, haláláig vallott kommunistasága miatt az MSZP-nek, a közvetlen és közvetett személyes kapcsolatok miatt az SZDSZ-nek. A forradalom előtti életéről azonban, különösen az 1944-es Magyarországra érkezése előtti időszakról alig tudni valamit. Háromrészes sorozatunk első részében erről lesz szó.

Míg az 1956-os forradalom 13 napjának majd' minden percét, illetve az azt követő megtorlás legapróbb részleteit is tudományosan feldolgozták már, addig Nagy Imre korábbi, nemegyszer rémisztő tevékenységéről jóformán semmit nem tud a közvélemény. Jelentek meg persze ezzel foglalkozó publikációk is, de azokat csak a szűk szakma ismeri, a laikus nagyközönség ezeket nem olvassa.

Az 1896. június 7-én született Nagy Imre 19 éves koráig géplakatos-segédlevelet szerzett, amivel nem sokat kezdhetett, mert 1915 májusában behívták katonának. 1916-ban géppuskás őrvezetővé léptették elő. Galíciában orosz fogságba esett, ahol

hamar megtalálta az utat

a bolsevikokhoz: 1918 márciusában belépett a Vörös Gárdába, három hónappal később pedig Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista Pártjába. Edvard Radzinszkij író Az utolsó cár című könyvében azt írta Nagyról, hogy a "legenda szerint" részt vett II. Miklós és családja 1918-as jekatyerinburgi kivégzésében. Charles Gati amerikai történész ezt azonban kategorikusan cáfolja; mint írja, személyesen beszélt Radzinszkijjal, aki nem tudta megjelölni, milyen forrásból származik az értesülése. Gati szerint a jekatyerinburgi szerepvállalást Moszkvában találták ki 1956 után. Bizonyíték mindenesetre sem erre, sem Radzinszkij állítására nincs.

Rainer M. János történész szerint viszont Nagy Imre 1918-ban a Bajkál-tó déli részén, a mongol határtól 250 kilométerre fekvő, Jekatyerinburgtól 2800 kilométerre keletre található Irkutszkban bukkant föl pártmunkásként. Hogy ez konkrétan mit is takar, arról semmit nem tudni. Rainer tényként kezeli, hogy Nagy 1920. május 10-én belép az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba (OKP). A történész szerint Nagy 1921 májusában tért haza, miután "egy hónapos csekista kiképzést kapott". A Cseka a szovjetek első, 1917-ben létrehozott, közrettegésnek örvendő titkosszolgálata, a csekisták pedig e szervezet alkalmazottai voltak. Kérdés, hogy Nagy Imre tagja volt-e a szervezetnek, vagy "külsősöket" is kiképzett a Cseka.

Kaposváron egy biztosítónál helyezkedett el, miközben az OKP tagjaként nem a magyar kommunistákkal, hanem a szociáldemokratákkal (MSZDP) kereste a kapcsolatot, s 1924-ben a kaposvári szervezet titkárává is kinevezték. Az MSZDP XXII. kongresszusán már keményen bírálta a párt országos vezetőit, egy év múlva ki is rúgták a pártból. Ezután találkozott az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) vezetőivel, ami nem akadályozta abban, hogy belépjen a Magyarországi Szocialista Munkáspártba is, amelynek beválasztották a kaposvári vezetésébe. Hogy pontosan mit ténykedett ekkortájt, az jobbára máig feltáratlan. 1927 februárjában letartóztatták, de két hónap múlva kiengedték. Egy év múlva Bécsben bukkant föl hat hónapra, ahol agrárcikkeket írogatott. Ezután Budapesten az illegális KMP "falusi osztályának" vezetőjeként a legális Parasztok Lapját irányította, valamint esszéket írt a magyar mezőgazdaság helyzetéről. 1928 tehát az első év, amikor az eddigi kutatások szerint a 32 éves Nagy Imre már értett az agráriumhoz. De vajon honnan e szakértelem? Semmi nem utal arra, hogy addig tanult volna bármit is a mezőgazdaságról, ráadásul Magyarországon mindig is városlakó volt, és fiatal korában ipari munkásnak állt - Oroszországban pedig aligha a magyar mezőgazdaság problémái foglalkoztatták.

A KMP II. kongresszusát a Szovjetunióban, a Moszkva melletti Aprelevkában tartották, 1930 februárjában. Nagy Imrét is delegálták, akit "szociáldemokrata elhajlás" miatt keményen bíráltak. Talán ekkor gyakorolt először nyilvános önkritikát, amit későbbi politikai karrierje során még többször megtett. Kintléte alatt kérvényezte, hogy a Szovjetunióban maradhasson.

Két hónap múlva már a Komintern Nemzetközi Mezőgazdasági Intézeténél dolgozott Vlagyimir Joszifovics Nagy néven. Charles Gati szerint az év szeptember 4-én lépett be az akkori titkosrendőrséghez, az OGPU-hoz (az NKVD, illetve a KGB elődjébe), Vologya fedőnéven. Innentől kezdve inkább személyes szimpátia alapján ítélik meg a történészek Nagy besúgói tevékenységét. Gati Vesztett illúziók című könyvében leírja, hogy birtokában van Nagy belépési nyilatkozata, valamint tizenegy jelentésének másolata, amelyek közül ötöt kézzel írt. Beszámol további öt olyan, kézzel írt jelentésről is, amiket moszkvai kutatómunkája során olvasott. "Véleményem szerint Nagy Imre valóban az NKVD informátora volt, de együttműködésének területe és jelentéseinek az áldozatok életére gyakorolt hatása vitatható" - írja Gati.

Nehezen védhető ez a konklúzió, hiszen maga Gati is néhány oldallal később így részletez: "Nagy Imre számos, a szovjet titkosrendőrségnek írt jelentését, amelyekben beárulja emigráns társait - de legalábbis a kézírásos dokumentumokat - hitelesnek kell tekintenünk. Ezek között szerepel három névsor, amelyekben a 'szovjetellenes tevékenységet' folytatók nevét sorolja fel." Az elsőt 1936 táján, a másodikat 1939. április 20-án, a harmadikat 1940. június 15-én juttatta el az NKVD-nek. Gati szerint e három lista összesen 203 nevet tartalmazott, akik közül "többtucatnyian lettek a Szovjetunión végigsöprő tisztogatási hullám áldozatai". Paul Lendvai újságíró Forradalomról tabuk nélkül 1956 című munkájában Nagy besúgói működéséről így ír: "Kétségtelen, hogy az emigráns Nagy Imre (...) legalábbis 1936 és 1940 között, de talán korábban is rendszeresen továbbított információkat elvtársairól névsorok formájában is. Vlagyimir Krjucskov tábornok, a korábbi szovjet titkosszolgálati főnök 2005 szeptemberében Moszkvában személyesen nekem erősítette meg ugyanezeket az adatokat, amelyeket 1989 nyarán meg is küldött a túléléséért küzdő magyar kommunista párt vezetésének: Nagy információi tizenkét ember kivégzését és kétszáz ember letartóztatását vagy megbüntetését eredményezték". Az ezt a súlyos állítást is alátámasztó úgynevezett Vologya-dossziét Krjucskov 1989. június 16-án adta át Gorbacsovnak. Ennek valóságtartalmát mind Gati, mind Rainer többé-kevésbé kétségbe vonja. Ami viszont tény: Nagy Imrének a legsötétebb sztálini terror éveiben, amikor a becslések szerint tízmillió embert gyilkoltak meg politikai konspirációk során, a haja szála sem görbült. Pedig a magyarokat nemigen kímélték: Rainer M. János becslése szerint a szovjet kommunista párt körülbelül 1500 magyar származású tagja közül legalább 1250-en "soha nem tértek haza". Nagy Imrét 14 év alatt mindössze egyetlen alkalommal tartóztatták le, 1938. március 4-én. Gatinak birtokában van az a jelentés, amelyben egy NKVD-százados a következőket írja: "Vologyát 1933. január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről." E közbenjárás eredményeként Nagyot március 8-án szabadon bocsátották, ami akkoriban rendkívül ritkán történt meg.

Kevéssé ismert, hogy Nagy Imre a Szovjetunióban letelepedve igen szoros munkakapcsolatba került Kun Bélával. Kun a saját emberének tartotta Nagyot, s bevonta a

konkurens magyar emigránsok

elleni politikai csatározásokba. Kun felhasználta Nagyot a Szerényi Sándorral és az annak kádereivel vívott hatalmi harcában. Végül Szerényi veszített, aminek az lett a következménye, hogy 1933-tól tizennégy évet húzott le a Gulagon. Kun Bélát 1936-ban leváltották a KMP-ben viselt tisztségeiből. A félreállított és a Társadalomtudományi és Közgazdasági Könyvkiadó igazgatójaként dolgozó Kunt 1937. június 29-én letartóztatták. Egyes adatok szerint 1938 augusztusában kivégezték, egy másik verzió szerint 1939 novemberében, egy moszkvai börtönben halt meg. (A sors különös fintora, hogy a pártbelharcban alulmaradt Szerényi 1947-ben kiszabadult, majd hazatért Magyarországra, ahol 102 éves korában halt meg.)

Nagynak is meggyűlt a baja a nagy intrikus Kunnal; a volt Tanácsköztársaság-vezető feljelentésére Nagyot 1936. január 8-án kizárták a KMP-ből, február elején pedig a Mezőgazdasági Intézetnél betöltött szerény állásából is kirúgták. Ennek ellenére Nagy Imrével szemben nem indult semmiféle akció, sőt hamarosan megkapta a szovjet állampolgárságot is. Nyár elején a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalába került, ahol "összehasonlító agrárstatisztikai jelentéseket" írogatott egészen 1938 márciusáig. Ezután alkalmi cikkírásokból élt, miközben 1939-ben visszavették a KMP-be. 1940 februárjában a moszkvai Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar szerkesztőjének nevezték ki, 1941 júliusában pedig jelentkezett az NKVD-be; a szervezeten belül Rainer M. János szerint a "front mögötti diverziós akciókra" szerveződött különleges alakulathoz került.

Nagy Imre az önéletrajzában azt írta, hogy 1941 őszén a Vörös Hadsereg egyik felderítési osztályához került; Rainer szerint az itt szerzett kémelhárítási ismereteit Nagy legfeljebb a gyorsan szaporodó magyar hadifoglyok körében kamatoztathatta. 1942 februárjában leszerelt, és Tbilisziben dolgozott rádiós szerkesztőként. Később Révai József helyetteseként tevékenykedett a négy alkalmazottal üzemelő Kossuth Rádiónál, amelynek 1944 szeptemberében a vezetője lett. Eközben készítette el a KMP földosztási tervét - úgy, hogy 14 éve szinte semmit sem tudhatott a magyar viszonyokról.

Nagy Imre ekkor 48 éves, felnőttkorának a kétharmadát Oroszországban, illetve (annak 1922-es megalakulása után) a Szovjetunióban töltötte. Az orosz vezetés Nagy Imre abszolút megbízhatósága és feltétlen együttműködési készsége mellett fölöttébb értékelte azt is, hogy nem zsidó.

Neked ajánljuk