n "Ebben az ügyben az >>ami a tiéd, az enyém isgára is. Ezt az automatizmust a maastrichti szerzõdés 17-22. cikkelyei szavatolják. A megállapodás mérföldkõnek számít a nemzet-közi politika történetében, mert így az EU lett az egyedüli transznacionális szervezet a földön, amely saját állampolgársággal rendelkezik.
Az európai állampolgárság, akár a többi, együtt jár bizonyos jogokkal. Igaz, ezek momentán csak jelképesek, és nincs is sok belõlük, ám van lehetõség a bõvítésükre. E jogok biztosítják, hogy EU-polgárként mindenki szabadon költözhet a közösség területén belül. Jelöltetheti magát kép-viselõnek az európai parlamenti választáson, ha kevésbé nagyra-vágyó, akkor mehet voksolni. Ha külföldön érik hazájának helyhatósági választásai, nem kell hátrahagynia csapot-papot, mert a 25 állam bármelyikében szavazhat. Ha a bürgert az EU határain kívül eszi a fene, nemcsak a saját, de bármely másik 24 ország nagykövetségének diplomáciai védelmét élvezheti. Ha pedig nem sajnálja a bélyegre valót, petíciókkal bombázhatja az Európai Parlamentet és az európai ombudsmant.
Ám mik az EU-s polgár kötelezettségei? Nos, ilyenek nincsenek.
Hol, hol nem
Az biztos, hogy nem vagyunk pionírok az efféle innovációval. Duális állampolgárságra lehetõség van többek közt Belgiumban, Angliában vagy Írországban. "A kettõs állampolgárok számára adott jogok terén eltérések vannak a többszörös nacionálét elismerõ európai országok között - mondja Paul Magnette, a brüsszeli ULB Egyetem politológusa - attól függõen, hogy a két érintett állam hogyan állapodott meg. A szavazati jog tehát, akárcsak a többi jog, országok közötti megegyezés kérdése. Vannak nemzetek, amelyek nem teszik lehetõve a kettõs állampolgárok számára a szavazást. A belga törvények sem engedik."
Hova álljanak?
Az ellenpélda Görögország, ahol az ezredfordulón hozzávetõlegesen negyvenezer, a volt Szovjetunió utódállamaiban élõ görögnek adott a kormány kettõs állampolgárságot és vele szavazati jogot, a hazaköltözés feltétele nélkül. A Brüsszelben dolgozó görög eukraták szerint persze nem volt véletlen sem a nagyvonalú gesztus, sem az idõzítés: közeledett a választás, és jó elõre lehetett tudni, hogy az újsütetû állampolgárok kinek hálálják meg szavazataikkal a gáláns gesztust.
A kettõs állampolgárság bevezetésérõl azonban egy ország sem dönthet a másik érintett ország megkérdezése nélkül. "Ha a másik ország kihagyásával kíván egy nemzet a határon túl élõ társainak állampolgárságot adni, az csak kedvezményes állampolgárság lehet" - folytatja Paul Magnette. "A második állampolgárság megadásához a jelenlegi hazának számító ország jóváhagyása is szükséges. Ehhez pedig körültekintõ tárgyalások kellenek" - egészíti ki a fentieket az Európai Parlament egyik politikai tanácsadója. Szerinte a kérdés tisztázásánál "a közösséghez tartozó országoknak szem elõtt kell tartaniuk az EU-nak tett kötelezettségvállalásokat, minek részeként pedig a schengeni egyezmény vonatkozó elõirásait. A kettõs állampolgárság bevezetésének lehetõségét felcsillantani felelõtlen lépés lehet akkor, ha olyannak akarjuk megadni, akinek pillanatnyi hazájában az alkotmány ezt nem teszi lehetõvé. Hisz a polgár így döntésre kényszerül, választania kell a lelkiismerete és az egyszeres nacionáléval járó alanyi jogai között. Ha a lelkiismerete szerint dönt, és elfogadja az újonnan kínált állampolgárságot, lehet, hogy le kell mondania a korábbiról, ami bizonyos szempontból számkivetetté és törvényen kívülivé teszi lakóhelyén."
Az Európai Unió jó néhány országában, például Németországban, Ausztriában és Luxemburgban a törvények nem teszik le-hetõvé a többszörös állampol-gárságot. Ez is igényli azonban minden "küldõ" és "fogadó" ország együttmûködését. Az ilyen értelmû összefogás következményeként ma nehezebb német-osztrák állampolgárságot szerezni, mint egyszerre birtokolni német és török útlevelet. Történt ugyanis, hogy amikor a Németországban tartózkodó és az ottani állampolgárságra jogosulttá vált török bevándorlók megkapták a német iratokat, mindkét ország hatóságai elfelejtették bevasalni rajtuk a török passzust, így a Németországban élõ törökök közül sokan lettek de facto kettõs állampolgárok.
Warleigh álláspontja szerint "a kettõs állampolgárság, akármilyen kombinációról is legyen szó, ellenkezik az EU integrációs célkitûzéseivel. Az állampolgárság fogalma tulajdonképpen önmagában is exkluzív jellegû; sok országban születési alapon ad jogokat, s tesz kedvezményezetté egy csoportot a csoporton kívüliekkel szemben. Valójában az EU-állampolgárság is akkor lenne kifogástalan - magyarázza Warleigh -, ha nem csupán azon alapulna, hogy valaki a tagállamok egyikének állampolgára, hanem azon is, hogy az illetõ >>életvitelszerûenolvaszthatók a társadalomba a bevándorlók.
Ám a kettõs állampolgárság más módon is rányomhatja bélyegét Európa ügyeire. Az Európai Tanácsban úgynevezett minõsített többség alapján határoznak a tagállamok. Jelenleg ezt a tagországok lakosságának száma szerint számolják ki. A dolog kicsit árnyaltabb lesz, ha hatályba lép az alkotmány, mert a minõsített többség a tanács tagjainak 55 százalékából és az unió lakosságának legalább 65 százalékát reprezentáló tagállamokat képviselõk szavazataiból fog állni. A populáció nagysága tehát továbbra is az ország politikai pozícióját befolyásoló tényezõ lesz. Magyarország a kettõs állampolgárság bevezetésével persze még nem válna hirtelen nagyhatalommá, de kicsit javulna a helyzete a minõsített többségi matematika szerint. Ilyen formában akár még jól is jöhet az állampolgárság kiterjesztése, egész addig, míg a többi tagállam nem kap vérszemet, és nem kezdenek el majmolni minket.
Statisztikai csiri-biri
"Három-négy évvel ezelõtt a csatlakozási tárgyalások folyamán már felmerült a kettõs állampolgárság kérdése. Voltunk egy páran Brüsszelben, akik elleneztük a bevezetését" - emlékszik vissza az EU állampolgárságával foglalkozó európai bizottsági szakember, aki csak név nélkül vállalkozik a beszélgetésre. "Ha hivatalos akarnék maradni, azt kéne mondanom, hogy az Európai Uniónak nincs beleszólása a tagállamok állampolgársági ügyeibe. Kezdetben ugyan a közösség több tagja ellenezte a kettõs állampolgárság elfogadását, de mára beletörõdtek. Ismerve viszont a kelet-közép-európai helyzetet, magánemberként az a véleményem, hogy az adott kontextusban a kettõs állampolgárság bevezetése nacionalista és szélsõséges lépés. Állampolgárságot adni más országban élõknek, még ha az határon túli kisebbség is, csak azért, hogy útlevelet kapjanak, eltúlzott megoldásnak látszik. Olyan, mintha egy szúnyogot kalapáccsal akarnánk agyonütni; a szúnyog ugyan megdöglik, de a szomszéd alighanem ideges lesz a közös falon ütött lyuktól. Természetesen nem arról van szó, hogy megoldás nélkül maradjon a határon túli kisebbségek problémája. Ám számtalan más módja is van annak, hogy az anyaország megkönnyítse a beutazást, és továbbra is kapcsolatot tartson kívül rekedt honfitársaival. Azt viszont semmiképp nem kellene elfelejteni, hogy akiknek a kérdését rendezni kell, továbbra is egy másik állam polgárai. Bármilyen megoldással is rukkoljon elõ az állam, az expanzív jellegû politizálásnak még a látszatát is jobb elkerülni."
Az EU közvetlenül egyik tagállama, így Magyarország esetében sem tehet semmit, legfeljebb nyel egyet, és beveszi a pirulát, ha a december 5-i népszavazás az igenek többségével végzõdik majd. Ha viszont a magyar útlevéllel sokan fognak útra kelni az EU országaiba, akkor a régi tagállamok belsõ munkaerõpiacának védelmében bevezetett derogációs lehetõség - tehát az új tagországbeliek munkavállalási lehetõségének 2+3+2 évig tartó törvényes blokkolása - elérheti a maximális 7 évet, és nemcsak a kelet-európai olcsó munkavállalóktól tradicionálisan rettegõ németeknél és az osztrákoknál. Persze hazugság lenne azt állítani, hogy egy ilyen szigorító jellegû döntés meghozatalában csak a határon túli magyar szerencsepróbálók egyelõre megjósolhatatlan száma lenne az egyetlen döntõ tényezõ.
Takács Krisztina
