A brit Arts & Business (A&B) harminc éve működő kultúrafinanszírozási metódusának a meghonosítását Hiller István 2006-ban hirdette meg. Ebből idén lett valami a kultuszminiszter és Kovács Gábor bankár magánakciója keretében: a meghirdetett cél a kortárs képzőművészet támogatása. Három éven keresztül minden, a Kogart Művészeti Alapítvány által megszerzett egymillió forintos magántámogatáshoz félmilliót tesz hozzá a kulturális miniszter; hozzájárulásának felső határa évi ötvenmillió forint. A pénzből a Kogart egy új gyűjteményt hoz létre, amit ugyan Nemzeti Kortárs Gyűjtemény néven Kovács Gábor már korábban meghirdetett, és amit idővel a szakma felháborodása hatására Nemzetiről Kogartra keresztelt át. A közgyűjteményi ambíciókkal fellépő kezdeményezés lényege, hogy az évente nagyjából száz támogatótól összegyűjtött egy-egymillió forintot körülbelül száz kortárs mű vásárlására fordítja, és a kollekciót évente két ízben bemutatja. A minisztérium Derkovits-ösztöndíjasaitól is vásárol évente 5-10 millió forint értékben alkotásokat, és három művészt ösztöndíjjal támogat. A gyűjteménykezelés és -bemutatás (kiállítások megszervezése, katalógusok kiadása stb.) költségeit a Kogart saját zsebből állja. A programot a miniszter három éven át dotálja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből, a Kogart pedig ezt követően még két évig tartja magát a vállalásához.
Serteperte
Öt év alatt hatalmas gyűjtemény jönne létre így, ami profiljában a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeuméhoz hasonlítható, de volumenében meghaladja azt. A kortárs piac szűk művészelitet mozgat, vagyis egy öt-hatszáz darabos gyűjtemény komoly tényező. Ha ezt a vállalkozást egy ismert bankár nevén kívül közpénz és a miniszter szava is hitelesíti, akkor még nagyobb bizalmat ébreszt, ami képes lehet mobilizálni a magánszférát a kortárs képzőművészet érdekében. Ez pedig hatékonyabb lehet, mint ha egy közgyűjtemény kapna bónusztámogatást - ez a meggondolás van e konstrukció mögött.
Hatását nehéz megjósolni a műkincspiac vagy a kortárs képzőművészeti kánonképzés szempontjából. Ez a gyűjteményezési politikán, vagyis az ötfős művészeti zsűrin is múlik majd. (Tagjai: Fertőszögi Péter, aki egyben a Kogart Alapítvány kuratóriumi elnöke is, Hegyi Lóránd, a Saint-Etienne-i Modern Művészetek Múzeuma igazgatója, egyben az alapítvány kuratóriumi tagja, Sinkovits Péter, az Új Művészet című folyóirat főszerkesztője, Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, és Wehner Tibor, a Képzőművészeti Lektorátus osztályvezetője.) A Kogart január óta harminchat befizetővel kötött szerződést - Fertőszögi ezzel azt a sajtóban elterjedt nézetet cáfolta, hogy miniszteri pénz és erkölcsi támogatás nélkül nem ment volna az üzlet.
Ha egy műgyűjtő nagy összegeket hajt föl a kortárs művészet érdekében, azzal semmi probléma. Azzal viszont annál inkább, hogy egy miniszter egy favorizált magángyűjtőn keresztül beavatkozzék a műtárgypiacba, és képzőművészeti ízlésügyekben ily módon foglaljon állást. Megteheti egyébként, hiszen az NKA miniszteri kerete, ami a járulékokból gazdálkodó kultúrafinanszírozási intézmény költségvetésének a negyedét teszi ki, közvetlen osztogatásra van elkülönítve. De e döntésével egyúttal a jócskán nehézkesebben mozduló minisztériumi fenntartású gyűjteményekkel szemben foglal állást, anélkül, hogy azon a térfélen a magántámogatás ösztönzéséről kialakult volna valamifajta elképzelés. Ezt értelemszerűen nem helyettesíti az a közel harmincmillió forint, amivel a lektorátusi gyűjteménygyarapítási keretet növelték - feltehetőleg reakcióként a felháborodáshullámra.
A szakminisztériumnál (OKM) tájékozódva egyebek közt megtudtuk: a tárca hosszú távú előnyként tartja számon, hogy "hozzájárulhat a Kortárs Művészeti Gyűjtemény (helyesen: Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény - S. N.) létrejöttéhez, amelynek célja, hogy megszülessen egy, a korunk magyar képzőművészetét méltóképpen reprezentáló válogatás". És hogy miért a Kogart? "Mert vele sikerült elsőként felelősen megállapodni." Pedig tudható, hogy az OKM nem nyílt felhívás eredményeként lelt partnerére a Kogartban. Nem értette ezt a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) sem, amely tiltakozó levélben fordult a nyilvánossághoz, mondván, hogy a miniszter egy milliárdos által létrehozott alapítvány vagyonát gyarapítja közpénzzel. Adhatott volna több pénzt a közgyűjteményeknek, vagy növelhette volna a pályázati kereteket, hiszen ezen intézmények képviselik a szakmai autoritást a kortárs területen. (Talán túl elitista az intézmények szemléletmódja? - veti fel Sasvári Edit a múlt heti ÉS-ben.)
Művészeti biznisz
Hiller a Kogart-szerződést a 2006-ban meghirdetett miniszteri program, az Arts & Business rendszer magyarországi elindításaként tálalta; a Hiller-Kovács-paktum szellemisége mindenesetre távolról emlékeztet csak az eredetiére. Az A&B valóban magánpénzhez társít közpénzt, ám a támogatást pályázathoz köti. Mi több, a közpénz csupán kiegészítő forrás, amire a már előzetesen megszerzett magántámogatás, emellett a szakmai feltételeknek való megfelelés jogosíthat fel. Politikamentes szisztémáról van tehát szó, amely a piacra bízza, mit hoz létre, egyáltalán, hogy mit ért kultúra alatt. Ezzel egyébként a miniszteri program is tisztában volt, hiszen az A&B honosítási szándéka A kulturális modernizáció irányai című dokumentumban is szerepel. Noha a szövegen inkább az angol eredeti, semmint a reformlendület érződik, az így is látszik, hogy a Kogart-szerződés nehezen egyeztethető össze vele.
Bár a Kogartot az első szereplőként hirdették meg az A&B keretében, arra a kérdésünkre az OKM sajtóosztálya nem tudott felelni, hogy milyen feltételekkel lehet jelentkezni a miniszteri hozzájárulásra. Magánszemélyként? Cégként? Mennyi tőkével kell rendelkeznünk? Hogyan biztosítsuk a szakmai minimumot? A szerződést nem előzte meg semmifajta szakmai konzultáció; az elképzelés még a hivatali utat - amely érintené a minisztérium művészeti főosztályát - sem járta be. A&B-ügyben Harsányi László, az NKA elnöke tett lépéseket, amikor tavaly novemberben a művészettörténész szakma képviselőivel arról is tárgyalt, milyen módon hasznosítsák az angol rendszert a kortárs képzőművészet finanszírozásában. Harsányi akkor óriási összegről, százmillió e célra felhasználható NKA-forintról beszélt (ami független a miniszteri, legfeljebb ötvenmilliós különkerettől); ennek egy része a gyűjteménygyarapítást segítené. Az elképzelést azonban azóta sem pontosították. Harsányi szerint "ez nem a miniszteri elképzelés korrekciója, hanem a kiterjesztése lesz" - az elnök ugyanis úgy véli, a Kogart támogatása még belefér az A&B fogalmába.
Részleges közérdek
A szakma viszont nem így gondolja, ezt tanúsítja az AICA tiltakozó levele is. "Egy nem közgyűjteményi státuszú magánalapítvány gyűjteménye magángyűjteménynek számít, amely kincsképző erejénél fogva a tulajdonos vagyonát növeli" - írják. Nem késlekedett a Kogart válasza az egyébként Hillernek címzett levélre, melynek jogi okfejtése arra fut ki, hogy Kovács Gábor vagyona, műkereskedelmi üzlete, gyűjteménye független az általa létrehozott alapítványtól, ahová a közeljövőben tetemes mennyiségű magán- és közpénz folyik be. (A válaszlevelet lásd a www.kogartkortars.hu honlapon.)
A műkritikusok aggodalma azonban nem légből kapott. A tartalmilag "akár részben, akár egészben" közérdekű célokért működő alapítvány hozzáférhető közhasznúsági jelentéseiből ugyanis egyáltalán nem tisztázható, miből finanszírozzák az alapítvány tevékenységeit (amelyek számosak: 2006-ban kilenc kiállítást rendezett, közel ennyi albumot, egy újságot is kiadott, plakátokon hirdetett). Mivel az alapítvány az áfát akkor még nem tudta visszaigényelni, a Kogart Házzal közös büdzséből gazdálkodott, következésképp egy prosperáló vállalkozás képét mutatta - miközben kiadásai egy kis alapítvány kiadásainak feleltek meg. Éppen ezért érthető az arra irányuló kíváncsiság, hogy mennyire lesz a jövőben transzparens az egyébként hangsúlyozottan külön számlára érkező milliók sorsa, mennyire különül el a házban a Kogart "közgyűjtemény" a Kogart "magángyűjteménytől", az ingatlan hasznosítása a közhasznú tevékenységtől.
Garast a garashoz
Az A&B a hetvenes évek végén jött létre a magánszféra kezdeményezéséből (www.aandb.org.uk), és kultúrafinanszírozási elve hamarosan nemzetközi hálózatban terjedt el (European Committee for Business, Arts and Culture - CEREC). A brit rendszerben a kulturális szereplő csak magántámogatás birtokában pályázhat a közpénzre, amely az utóbbi években a magánforrás legfeljebb felét, negyedét teszi ki (sokáig az egy az egyhez - pound to pound - arányú finanszírozás dívott). Az A&B nem ússza meg a kritikákat sem, sokan kifogásolják, hogy az adófizetők pénzéből túl sok megy a rendszer fenntartására.
A CEREC tizenöt tagja között ott van a 2003-ban alapított Summa Artium Kht. is - az A&B tehát nem a semmiből bukkant elő Magyarországon. A Summa elsősorban a partnerségek megteremtésén és szakmai felügyeletén dolgozik, másrészt konferenciákon és az évenkénti Mecénás napon lobbizik a kultúra érdekében.
Garast a foghoz
Kétfajta pályázati forrásra számíthatnak a kortárs képzőművészetet gyűjtő közintézmények. A Képzőművészeti Lektorátus idei kerete, mielőtt megemelték volna, 22,6 millió forint volt; az NKA képzőművészeti kollégiumának pedig 20 milliója van erre. A két legnagyobb kortárs gyűjtemény, a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum évente egyformán öt-hat millió forintot képes a gyarapításra szánni.
