"A köztársaság megerősödött" (Dominique de Combles de Nayves, a Francia Köztársaság nagykövete)

  • Mihalicz Csilla
  • 2002. június 6.

Belpol

Magyar Narancs: Miközben Magyarország elszántan igyekszik az Európai Unióba, az nélkülünk sem látszik túl szilárdnak. A franciaországi elnökválasztások meglepő első fordulóját, Le Pen sikerét sokan nem is Franciaország, mint inkább az EU válságjeleként fogták fel.
Magyar Narancs: Miközben Magyarország elszántan igyekszik az Európai Unióba, az nélkülünk sem látszik túl szilárdnak. A franciaországi elnökválasztások meglepő első fordulóját, Le Pen sikerét sokan nem is Franciaország, mint inkább az EU válságjeleként fogták fel.

A francia kormány tavaly októberben Dominique de Combles de Nayves személyében új nagykövetet nevezett ki hazánkba. Az elsősorban Ázsia- és "ceánia-szakértőként jegyzett diplomata számára Magyarország az első kelet-európai állam, amelyben feladatot teljesít. A diplomatát a franciaországi elnökválasztásról, és - az április végén megrendezett francia filmnapok apropóján - a kultúra finanszírozásának francia modelljéről kérdeztük.

Dominique de Combles de Nayves: Szerintem nincs semmiféle válság az Európai Unióban, sem Franciaországban. Az elnökválasztás első fordulója azért válhatott ily viharos politikai eseménnyé, mert eredményeképpen - 1969 óta először - nem szerepelt baloldali jelölt a második fordulóban, szélsőjobboldali jelölt pedig első ízben került be a második körbe. Válságról már csak azért sem beszélnék, mert ez a fordulat a lakosság nagy részét mozgósította, és a második fordulóban a franciák túlnyomó többsége a köztársaság alapértékei mellett voksolt. Azt hiszem, hogy inkább a köztársaság megerősítése következett be a mostani választásokon, nem a rendszer összeomlása. Ugyanakkor már Le Pen korteshadjárata idején komoly aggodalmat keltett az, amikor a szélsőjobb azzal próbált szavazatokat gyűjteni, hogy Franciaországnak az unióból való kivezetését emlegette. De a demonstrációk, a második forduló eredménye és a köztársasági elnök első beszéde is egyértelművé teszi: az ország elkötelezett tagja az Európai Uniónak, és a franciák szükségesnek tartják a bővítést, még ha mindez a lakosság egy részében ellenérzést kelt is. A demokrácia akkor működik jól, ha minden vélemény és aggodalom artikulálódhat.

MN: Miközben a baloldal különböző pártjai kapták együttvéve a legtöbb szavazatot, az országnak jobboldali dominanciájú vezetése lesz.

DCN: Ha összeadjuk a jobboldali és a baloldali szavazatokat, valóban ez jön ki. De a francia választásokon az első fordulóban arra szavazunk, akit valóban szeretnénk, a másodikban az ellen szavazunk, akit nem látnánk szívesen az elnöki székben. A szakmai értékelők is úgy látják utólag, hogy a baloldali szavazótábor szétforgácsolódása miatt esett ki Lionel Jospin.

MN: Mind a magyar, mind a francia választások kételyeket ébresztettek a közvélemény-kutatásokat illetően. A fiaskót magyarázhatja, hogy a franciák 40 százaléka még közvetlenül az első forduló előtt sem tudta, hogy kire fog szavazni. Ön szerint mi az oka annak, hogy ilyen sok a bizonytalan szavazó?

DCN: A közvélemény-kutató intézetek a lakosság azon részének a véleményét, amelyik csak az utolsó 48 vagy 24 órában döntött, nem tudták előre jelezni. Ez azért róható föl, mert a jó előrejelzésnek nem a megfelelő reprezentatív minta felvételében rejlik a titka, hanem a választói viselkedés pontos ismeretében. Négy-öt évvel ezelőtt nagy változások álltak be a társadalom politikai viselkedésében. Korábban a mérés nagyon egyszerű volt, adottak a szempontok: politikai csoportok, eszmei elkötelezettség, földrajzi meghatározottság, nemek szerinti megoszlás és a többi. Ezeket tökéletesen ismerték a kutatók, így viszonylag kevés bizonytalansági tényezővel kellett számolniuk. Ugyanakkor, ha a lakosság 40 százaléka nem vall színt, vagy nem magyarázza el választásának vagy a válasz megtagadásának az okait, akkor a közvélemény-kutatók sötétben tapogatóznak. Nagy probléma, hogy sokan nem fedik fel véleményüket a kérdezőbiztosoknak. Ez a tendencia erősödik, úgyhogy a kutatóknak meg kell találniuk a módot e réteg szavazatainak a kalkulálására. Vagy a társadalomnak és a politikának kell elfogadnia, hogy a közvélemény-kutatási eredmény csak egy adott pillanat fotográfiája.

MN: Nem az a magyarázata a bizonytalanságnak, hogy az emberek nem látnak különbséget a politikai irányzatok között - hiszen az Európai Unió annyira behatárolja a belpolitikai mozgásteret?

DCN: A választók tisztában vannak azzal, hogy a politikai és gazdasági rend játékszabályai mindenkire vonatkoznak, függetlenül attól, hogy elégedett-e evvel a renddel, vagy sem. Másrészt, az ideológiai hovatartozás jóval kevésbé befolyásoló tényező, mint például a 60-as, 70-es években volt. Az emberek pragmatikusabbak, a politika sem annyira ideologizált. Tehát a választói viselkedést nehezebb kiszámítani, mint korábban. A különböző pártok politikai programja közti határok látszólag eltűnőben vannak.

MN: Mit ért az alatt, hogy a választók pragmatikusabbak? Azt nézik, ki ígér magasabb béreket és alacsonyabb adókat?

DCN: A gazdaságpolitikában mindig vannak manőverezési lehetőségek. Bizonyos politikai elképzeléseket az elosztás logikája határoz meg inkább, míg másokat a terhek csökkentése és az adócsökkentés növelése jellemez - ezek olyan különbségek, amelyek Európában mindenütt léteznek a szociáldemokrata és a liberális erők között. Az utóbbi húsz év legfontosabb tanulsága, hogy a kormányoknak nem lehet az előzőtől gyökeresen különböző politikát folytatniuk. A Le Pen által felvetett kilépés az unióból szögesen ellentétes minden eddigi elkötelezettségünkkel, és jelentős mértékben változtatott volna a francia gazdaságpolitikán. Márpedig ebben főszabály a szolidaritás elvének tisztelete, ugyanúgy, mint a szabad verseny elvéhez való igazodás. Az unión belül tehát a kormány politikai beállítottságától függően használjuk ki a gazdasági és költségvetési mozgásteret az adott keretek között. A franciáknak a vásárlóerejük növekedése a legfontosabb. Ezt többféleképpen érhetjük el: a bérek emelésével, illetve a közterhek csökkentésével. Raffarin kormánya a terhek könnyítését választotta. Nem titok, ez volt Chirac programja is a kampány kezdetén. A 70-es években még az infláció megfékezése volt a fő cél, később a frank szélsőséges árfolyammozgása keltett aggodalmat. Ma az uniós pénzügyi szabályozás mindkettőt megoldotta. Most a javak újraelosztása a fő kérdés, valamint a közpénzek elköltésének átláthatóvá tétele.

MN: Melyek azok a problémák, amelyekre a francia választók Le Pen programjában találhatták meg a nekik tetsző választ?

DCN: Az első forduló előtt konkrét témákról vitatkoztak a jelöltek: közbiztonság, munkanélküliség, integráció, bevándorlás. Ezeket tárgyalta kampánya során Le Pen is. A szélsőjobb nem vetett fel olyan kérdéseket, amelyekről a politika többi szereplői ne vennének tudomást. A kiszolgáltatott emberek helyzetének kezelése hosszú időt igényel, a problémák nem oldhatók meg néhány szólammal. De sokan vélték úgy, hogy ezeket a kérdéseket az előző kurzus nem vette elég komolyan, ezért ellene szavaztak. Ezt az üzenetet meg kell hallanunk. A köztársasági elnök szándéka a közbiztonság kérdésének átvilágítására azt mutatja, hogy a francia politikai osztály már reagált is.

MN: Magyarország és Franciaország között a kulturális kapcsolatok nagyon elevenek. Különösen a francia filmnek van nálunk rajongótábora. A terjesztői aktivitásnak köszönhetően sikerült is megnyolcszorozni a nézők számát. Miért volt ez ilyen fontos önöknek, hiszen alig pár millió emberből áll a magyar piac?

DCN: Azért népszerűsítjük a francia filmet, mert a magyar nézők fogékonyak rá. Persze akkor is így tennénk, ha nem lenne ekkora sikerünk, de szerencsére szalad a szekér. Ennek talán két fő oka van. Az egyik, hogy a magyarok és a franciák kulturálisan közel állnak egymáshoz. A magyarok sem tűrik a választék egysíkúságát, a kulturális egyenmenüt. A francia filmet sokáig a művészfilmmel azonosították. De a francia filmipar megújult, kilépett ebből a skatulyából, és ma már nagy költségvetésű, bonyolult technikát igénylő közönségfilmeket is gyárt. Az utóbbi időben rengeteg új tehetség tűnt fel, akik vígjátékokat, akciófilmeket készítenek. Ma már a filmajánlatunk nem sorolható be egy stílusba. Itt van például az Amélie csodálatos élete. Ez a tradicionálisnak tekintett francia film gyökereiből táplálkozik, és mégsem "művészfilm". Szándéka szerint a nagyközönséghez szól, a világ bármely országában. Szerintem ez a mai francia film legfőbb jellemzője: túllépett a filmelméleti vitákon, de nem akar mindenáron kasszasikercsúcsokat dönteni. Még mindig benne van a jó kézműves mestermunka, de mögötte ott a komoly nemzetközi logisztikai háttér.

MN: Mennyire van lehetőség protekcionizmusra az Európai Unión belül, ha egy ország a saját filmgyártását kívánja támogatni?

DCN: Franciaország azt az álláspontot képviseli, hogy a kulturális alkotás más, mint a többi piaci termék. A piac liberalizálására irányuló törekvések nem feltétlenül alkalmazhatók a kultúrában. Ha nem segítjük az alkotások létrejöttét, akkor azok nem jönnek létre. Ebben sok tagállam az ellenkező véleményen volt. A nemzeti filmipar támogatása természetesen nem jelentheti a határok bezárását. Franciaország például - filmiparát tekintve - az egyik legnyitottabb ország: sok külföldi rendezőt fogad, a világ minden tájáról vásárol filmeket. Nem protekcionizmusról van tehát szó, hanem támogatásról, ami elég bonyolult rendszer szerint történik. A producerek által befektetett pénzösszeg mellett direkt támogatást kaphatnak például forgatókönyvírók, elsőfilmesek. Ez eddig olyan, mint másutt. De nálunk egy speciális újraelosztási rendszer biztosítja a filmszakma számára a további filmek elkészítéséhez a pénzügyi alapot: a mozijegy árának meghatározott hányada visszakerül a filmszakmához, amely maga dönt a pénz felhasználásáról. Egy-egy sikeres film bevétele tehát az egész francia filmipart is segíti. Ez a struktúra a szakmabeliek szempontjait tartja szem előtt. Az UNIFRANCE-t, a francia film külföldi terjesztéséért felelős állami szervezetet is ebből finanszírozzák.

MN: Franciaország erősen lobbizik a saját kultúrája mellett, sokkal inkább, mint bármelyik másik európai uniós tagállam. Talán ezzel kívánja ellensúlyozni az Európai Uniónak a különböző kultúrák egyéni ízeit semlegesítő uniformizálódását?

DCN: A kulturális és a nyelvi jelenlét mint külpolitikai kérdés nálunk nagy tradícióra tekint vissza, és az Európai Unió kereteit is túllépi. Másrészt a különböző országokban való kulturális jelenlétünk kétoldalú. Ez a siker titka Magyarországon is. A Francia Intézet a magyar kulturális élet része. Nem elkülönülve mutat meg francia kulturális alkotásokat, hanem rávilágít a közös vonásokra, kapcsolódik kulturális eseményekhez, együttműködik a magyar kultúra főbb intézményeivel és szereplőivel. Nem imperialista gyarmatosítóként van jelen. A magyaroknak kiváló színházuk, filmiparuk, óriási múltú zenei életük van, élénk filozófiai és tudományos viták zajlanak itt. A siker egyetlen útja, ha a tájkép egy elemévé válunk. Ez a Francia Intézet politikája: intelligensen összeházasítani a két kultúrát.

Falvai Györgyi

Mihalicz Csilla

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.