A kutatás-fejlesztés népi módszerei Magyarországon: A kukoricalekvár forintosítása

szerző
Ballai József
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A magyar ember különösen akkor találékony, ha pénzszerzésről, spórolásról, egy másik magyar ember átveréséről vagy az állam megkopasztásáról van szó. Ezek olykor kombinálódnak, a leleményességben ilyenkor határ a csillagos ég. Alábbi összeállításunkban azon magyar feltalálók ötletei előtt tisztelgünk, akik soha nem pályázhattak hivatalos elismerésre, mivel - elsősorban büntetőjogi megfontolások miatt - célszerűbb volt a névtelenség homályába burkolózniuk. Persze ne sajnáljuk őket, vigasztaljon minket a tudat, hogy elmés nemzettársaink azon része, amely tehetségét a népi szesz- vagy olajipar javára kamatoztatta, hülyére kereste magát.

A magyar ember különösen akkor találékony, ha pénzszerzésről, spórolásról, egy másik magyar ember átveréséről vagy az állam megkopasztásáról van szó. Ezek olykor kombinálódnak, a leleményességben ilyenkor határ a csillagos ég. Alábbi összeállításunkban azon magyar feltalálók ötletei előtt tisztelgünk, akik soha nem pályázhattak hivatalos elismerésre, mivel - elsősorban büntetőjogi megfontolások miatt - célszerűbb volt a névtelenség homályába burkolózniuk. Persze ne sajnáljuk őket, vigasztaljon minket a tudat, hogy elmés nemzettársaink azon része, amely tehetségét a népi szesz- vagy olajipar javára kamatoztatta, hülyére kereste magát.

Honfiúi keblünket méltán dagaszthatja büszkeség: az egy főre jutó Nobel-díjasok számát illetően Magyarország világelső. A magyar feltalálók - a golyóstolltól a karburátoron, a C-vitaminon át egészen a helikopterig, az atombombáig, a Rubik-kockáig és a videoszemüvegig - pótolhatatlan termékekkel gazdagították az emberiséget. A számos neves inventor mellett számtalan hétköznapi újító is munkálkodik az élet jobbá, szebbé és könnyebbé tételén. Berhelők, bütykölők, mahinálók, csavaros eszű mesteremberek és furmányos megoldásokat kiötlő, aranykezű szakik ontják a jobbnál jobb ötleteket és azok gyakorlati megoldását. Elméncség dolgában a magyarnak csak magyar a versenytársa - nincs olyan merész újítás ugyanis, amit egy másik magyar öt perc alatt ne lenne képes továbbfejleszteni, bármiről légyen is szó.

Szakaszos üzemű szeszlepárló készülék

A berendezést a hetvenes évek elején konstruálták.

Első pillantásra, de még a századikra is szakasztott olyan volt, mint egy közönséges villanybojler.

Ami nem véletlen, merthogy eredetileg tényleg villanybojler volt. De éppen ez mutatja a magyar feltalálói alaptétel (mindenből lehet valami más) örök érvényű igazságát: a vízmelegítő csapjából ugyanis pálinka csordogált.

Kisüstinek nem mondható, kisbojleresnek meg semmiképp sem (ugyanis kimondottan nagy bojlerben főtt), az ízét sem hasonlíthatták ínyenc szesztudorok márkás brendikhez, ám arra a célra, amire szolgált (reggeli alkoholszint beállítása), tökéletesen megfelelt.

A szeszlepárló eljárásnak nem annyira a módja, mint inkább energiaellátásának rafinériája keltett osztatlan érdeklődést. A bojlert ugyanis az éjszakai - filléres - árammal működtették. Emiatt volt szükség nem kevés szaktudásra az alapanyag pontos adagolását illetően, hogy a cefre teljes mennyisége kifőjön a rendelkezésre álló idő alatt, bizonyságául annak a tételnek, hogy amit lehet olcsóbban is csinálni, azt olcsóbban is kell.

Vendölamedanszé

A következő termék története ugyancsak az átkos időszakára esik. Még fejlődött a szocializmus, sőt a Szovjetunióban már a kommunizmus alapjainak a lerakásán is túl voltak. A testvéri munkásosztály ellátását kitűnő magyar borokkal biztosították - nevezzük ezt a példa kedvéért Minőségi Egyszersemjónak. A sztyeppei dolgozók torka olyannyira száraz, s így mennyiségi igényeik oly magasak voltak, hogy azzal tán a világ összes szőlőtőkéje se bírta volna a versenyt, no de a magyar borász se hiába nevelkedett Tőkén. Csak az csodálkozik az 1990-es évek borhamisításain - legjellemzőbben a harmincezer literes tételeken (vö. tartálykocsi űrmérete) -, aki nem olvasta a szociográfus Zám Tibornak a szeszmesterek igaz történeteit bírósági tárgyalások jegyzőkönyvei alapján fölelevenítő írásait.

Mert bizony megesett: oly sok Minőségi Egyszersemjóra érkezett megrendelés a Szovjetunióból, hogy az a mennyiség egyszerűen nem fért a tárolókba. Szerencsére őszre már bezárnak a strandok, így a medencék üresek, azaz a megoldás érdekében bevethetők voltak, oldalukon a táblával: vigyázat, mély víz, csak úszóknak, igazolván a második számú magyar feltalálói alaptételt, miszerint: mindenből lehet valami más is.

Két úszómedencényi Minőségi Egyszersemjó kiadott magából egy szerény vonatszerelvényt. A vasúti bárcán - elvileg - az is szerepelhetett volna: medencei bor, franciásan: vendölamedanszé.

Multifunkciós

ló nélküli lovas kocsi

A Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel háromszögben még ma is rábámulhat az autós ember egy olyan járműre, aminek láttán az ős-természettudósi fölkiáltás bukhat ki belőle: ilyen állat nincs.

Ez az izé tulajdonképpen egy lovas kocsi - ló nélkül. Bakja, kormánykereke, kuplungja, fék- és gázpedálja, középütt pedig egy fáradhatatlanul csihegő-dohogó egyhengeres dízelmotorja van. Meg neve is: csettegő. A csettegő a szőlőtermelő parasztembernek olyan, mint McGuyvernek a multifunkciós svájci bicskája, amivel minden elképzelhető (és elképzelhetetlen) feladatot képes megoldani. A csettegőt egyébiránt nem sok választja el a NASA Mars-kutató automatájától (leszámítva azt, hogy a NASA-robot elromlik, a csettegő azonban soha).

De miben is rejlik a csettegő létének értelme? Mindenekelőtt abban, hogy - lovak híján - nem kell utána lóadót fizetni. És hogy ki volt az, aki a lovas kocsi bakjára először szerelte föl az amúgy öntözőszivattyú meghajtására szolgáló MIA-motort? Ez réges-rég a legendák világába veszett; már csak azért is, mert az első mester ötletét azonmód továbbfejlesztette a második, azét a harmadik és így tovább: csettegőből sok van, két egyforma csettegőt azonban senki emberfia nem látott még.

A csettegő először is olyan eszköz, amivel egyik helyről el lehet jutni a másikra (a magyar nyelvben ezt a jármű szó fejezi ki a legpontosabban). Összkerék-meghajtású (FWD - sokmilliós japán gépeken felárért kapjuk ezt), így a sívó homokon is könnyedén átmászik. Sok-sok mázsa cuccot elbír - ám még mindig csak a felszínnél tartunk.

A csettegő ugyanis mindenre jó. A motorból mindenféle bütykök, tengelyek, áttételek állnak ki, amelyek további bütykökkel, tengelyekkel, szíjakkal összekötve az opcionális berendezéseket működtetik: a csettegő platóján helyszínre cígölt rézgálicot egy elmés levegőpumpával nagy nyomással, gyorsan és hatékonyan lehet kipermetezni a szőlőre, megakadályozandó a peronoszpóra pusztítását.

A csappantyúk, meghajtó tengelyek és szelepek a kereskedelmi forgalomban fillérekért kapható közönséges alkatrészek; alkotójuk zsenialitása abban nyilvánul meg, hogy képes volt kigondolni és megvalósítani összeszerkesztésüket, sőt hogy egyáltalán eszébe jutott fölhasználni éppen azt a bütyköt, szelepet, csappantyút. A hiper-szuper, gyári, extra - és sokmilliós - munkagépek korában nehéz elképzelni, hogy a csettegőre azért volt szükség, mert helyette akkortájt semmi sem volt. A derék szerkezet kisipari gyártmányként is csupán a negyedébe került, mint egy gyári traktor, amit azonban még el kellett látni a megfelelő fölszereléssel, így a végére az árkülönbség 1:10 arányúvá nőtt a csettegő javára. Sőt. A MIA-motor eldohogott egész nap annyi gázolajjal, amennyit az MTZ egy-két óra alatt megivott.

Advanced technology és kukoricalekvár

A piacgazdaság az illegális szférában azt jelenti: jó pénzért bármit megcsinálnak. Na mármost: szőlőből bort, törkölyből pálinkát gyártani nem kunszt; a szakma csúcsain e korlátozottan beszerezhető, változó évjáratú, ezért garantálhatatlan minőségű alapanyagok helyett mást kísérleteztek ki - figyelembe véve persze a jogállamiság azon alapszabályát, hogy minden lehetséges, amit nem tilt a törvény.

A denaturált szesz birtoklása például cseppet sem törvénybe ütköző - fogyasztása (népiesen "dura" a neve) nagy tételben a biztos halálhoz vezet, ámbár mivel egyszer úgyis meghalunk, ez beletartozik a szokásos és elfogadható kockázatok körébe. A denaturált szeszből természetesen közönséges tiszta szeszt is lehet gyártani. Ezt tették egy kisfái tanyán is, state-of-the-art technológiával, négy hűtőoszlopos lepárlóval, napi 1500 literes mennyiségben. A tiszta szesz az úgynevezett kommersz italok, azaz a hideg úton - aroma és (viszonylag) tiszta víz hozzákeverésével - kotyvasztott rum, pálinka, brandy, likőr legfőbb alkotóeleme.

Az advanced technology biztonságos működését vérszomjas pitbullok vigyázták, mint ahogyan a nagy mennyiségű, fillérekért tonnaszámra beszerezhető kukoricalekvárt is. Ez utóbbiból szintén könnyen előállítható a tiszta szesz, ha valaki úgy ismeri a szeszgyártás apáról fiúra szálló titkait, mint a tanyás gazdák.

A mindenből lehet valamit csinálni feltalálói alapelve a szeszmesterek körében úgy értendő: előbb-utóbb mindenből lehet szeszes italt készíteni.

Csak akarni kell.

És akkor a bombaalapanyagnak is kiváló nitrogénműtrágyát, mint a hamis bor alapanyagát még nem is említettük.

Kerekegyházi

Dzsokijuing

Dzsoki a Dallaszból még ősi módon dolgozott: fúrt, olajat keresett, fölszivattyúzta, eladta. Rizikózott.

A virtigli magyar Dzsokijuing ellenben tutira megy.

Az ügyvédje megmondja neki, hogy a tisztakezű, üvegzsebű politikusokból álló parlament teljesen véletlenül mely kiskapukat hagyta nyitva az olajtörvényekben.

Nézzük például az extra könnyű fűtőolajat. Ez két okból is különbözik a gázolajtól: egyrészt literenként épp a tetemes fogyasztási adó összegével olcsóbb, másrészt a hozzákevert pakurától feketébb. Ha tehát eltávolítjuk a pakurát, visszakapjuk a gázolajat, amit azonnal továbbadhatunk, úgy durván 100 százalékos haszonnal, ami literenként 50-60 forintot jelent.

A magyar Dzsokijuingnak, meglehet, nincs fogalma a Mengyelejev-táblázatról, de valaki - aligha olcsó áron - elárulta neki a frankót: lepárlással úgy kijön a pakura az extra könnyű fűtőolajból, mintha bele se tették volna. Erre a célra találta ki a - kivételesen nem ismeretlen - magyar feltaláló azt a berendezést, amely a megtévesztésig hasonlít egy közönséges pálinkafőzőre. A cucc két és fél millásért kapható (az ár természetesen áfa nélkül értendő). A szerkezetbe 400 liter olaj fér bele egyszerre, és óránként 200 literrel bír el, amelyhez pontosan 6 köbméter földgázt enne, ha a gázórát az installáláskor azonnal ki nem kötné a szakértő. (Ami olcsóbb is lehet, az legyen is olcsóbb.)

Az első lepárlót Kerekegyházán fogták, a helyi rendőrségtől kevesebb mint száz méterre. Közvetlen, továbbá közvetett bizonyítékok alapján úgy találták, hogy minimum tíz tartályautónyi mennyiségben gyártott dízelolajat. A pénz nyelvére fordítva: működésének mindössze hatvan napja alatt a szerkentyű 15 millió forintos nettó profitot termelt.

Később a fináncok a törvénytisztelő állampolgárok bejelentéseit (vagy ahogy nagyzolva mondani szokták: operatív módon szerzett adatokat) kivizsgálva még öt lepárlót foglaltak le olyan isten háta mögötti helyeken, mint Kerekdomb (2 db) és Kunfehértó (3 db). A berendezések mindegyike magán hordta ugyanannak a soltvadkerti ezermesternek a keze munkáját, akit jól meg is csíptek ennek alapján a közegek.

Vanitatum vanitas! Az egyénieskedésből e szakmában mindig baj lesz.

Steyer filter

(Dzsokijuing Nr. 2.)

Az olajlepárló, lett légyen bármilyen jó elvileg, praktikusan egy - de csak egy - szempontból elég ciki. Ha letelepítették valahová, és bekötötték a hálózatba, akkor az ott van, hosszú órákig, napokig, hetekig. Törvénytisztelő szomszéd mindenütt akad, akinek feltűnik: a mellette lakó gazda, aki eddig 412-es Moszkviccsal járt, máról holnapra Mercedesbe ül át, és érteni, mi több: használni kezd olyan szavakat, amelyekről eddig azt sem tudta, hogy léteznek, mondjuk az a szintagma, hogy orális szex. A statikusság tehát komoly rizikófaktor. Valamit kellett hát lépni, mert a magyar ember beleőrül a tudatba, hogy amúgy tartálykocsiszámra vehet engedély nélkül extra könnyű fűtőolajat, ami a százszázalékos nettó profit alapanyaga.

Mi hát a megoldás?

A megoldás a mobil olajszőkítő berendezés. (Merthogy minden jó lehet valami másra is; a vidéki ember, különösen falun, ezért nem dob ki semmit, még egy rozsdás szöget sem.) Jelen esetben egy Steyer teherautó platójára szerelt közönséges borászati szűrő (meg persze néhány, több száz literes tartály) az újítás lényege. Itt bemegy a fűtőolaj, ott kiválasztja a szűrő a pakurát, emitt meg csorog az aranysárga, dupla árú dízelolaj, isten tartsa meg a jó szokását. A batár faluról falura járva teljesítette olaj- és profitgyártási kötelezettségeit, míg be nem teljesedett rajta a végzet (lásd még: addig jár a korsó a kútra, amíg az önkormányzat el nem záratja az ingyencsapot), és lebukott.

Vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy bár búcsút kellett vennünk ettől az invenciózus találmánytól, ám csak ideiglenesen. Előbb vagy utóbb úgyis reinkarnálódik, és még hatékonyabb lesz, mint valaha. Mert a magyar Dzsokijuing megmondta, hogy kétféle anyag van: az egyikben van olaj, a másikban lehet, hogy van.

Ballai József

szerző
Ballai József
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra