Az idei filmszemle volt az első, ahol a magyar filmesek már egy, a parlament által jóváhagyott filmtörvény biztos tudatában nem a létbizonytalanságon, hanem egymás munkáinak minőségén rágódhattak. A törvény kidolgozásában és elfogadtatásában komoly szerep jutott a Filmes Kerekasztal prominens képviselőjének. Vele beszélgettünk a médiatörvényt követő második jóváhagyott kulturális jogszabályról.
Magyar Narancs: Mi miatt vált elengedhetetlenné, hogy megszülessen ez a törvény?
Port Ferenc: A filmkészítés sokkal pénzigényesebb terület, mint bármelyik más művészeti ág. Egy költő vagy egy író képletesen szólva papírt és ceruzát, egy zeneszerző kottafüzetet vásárol ahhoz, hogy létre tudjon jönni egy műalkotás. Egy film elkészítéséhez azonban legalább 150-200 millió forintra van szükség - és akkor még egy minimál-költségvetésről beszéltünk. A magyar állam felismerte, hogy egy olyan kicsi országban is, mint Magyarország, szükség van mozgóképiparra és filmművészetre mind a kulturális identitás, mind pedig az EU-integráció szempontjából. Márpedig ha szükség van rá, azt is tisztázni kell, hogy mekkora részt vállal ennek a művészeti területnek a fenntartásában a költségvetés. Továbbá meg kell határozni, hogy ki osztja el a pénzt, és szabályozni kell a normális működéshez szükséges hatósági intézményrendszert is. Ez a törvény alapszerkezete. Miután olyan területről beszélünk, mely nem csupán kulturális értékeket hoz létre, mint más művészeti ágazatok, hanem egyúttal iparszerűen is működik, a törvény másik pillére a befektetési és adókedvezmények meghatározása volt. Ha valaki a hazai filmiparba akar invesztálni, az mostantól - meglehet, egy bonyolult rendszeren keresztül - 20 százalékos befektetési és adókedvezményben részesül.
MN: Mi a helyzet azokkal az országokkal, ahol nincs filmtörvény?
PF: Amerikában nincs filmtörvény, mert akkora az angol nyelvű és a természetes belső piac, hogy meg tud térülni az a pénz, amit a befektetők a filmbe invesztálnak. Franciaországban sincs filmtörvény, mert a mozgókép születése óta nemzeti ügy a francia film, és itt is viszonylag nagy a belső piac. Mi azonban más, kis európai országokhoz hasonlóan be vagyunk zárva nyelvi korlátaink közé, ezért is kell az államnak támogatnia a mozgóképes területet ahhoz, hogy kulturális szerepét be tudja tölteni.
MN: Mik voltak a törvény elfogadtatásának főbb állomásai?
PF: A szakma több mint tizenkét éve akarja ezt a törvényt. A film a leghatékonyabb tömegbefolyással bíró művészeti ág, és ezzel a politika mindig is tisztában volt. Minden kormány szeretett volna filmtörvényt, mindig meg is ígérték a választások előtt. Legtovább az előző SZDSZ-MSZP koalíció alatt jutott a filmtörvény előkészítése. Akkor azon feneklettek meg a tárgyalások, hogy a terjesztést nem a filmszakma részeként kezelték, hanem csak egy olyan területként, ahonnan pénzt lehet elvonni. Ezt azonban a terjesztési lobbi nem tartotta elfogadhatónak. A siker most abban keresendő, hogy a törvényalkotási folyamat elejétől működött a kommunikáció a kormány legfelsőbb szintje és a 18 szakmai szervezetet tömörítő Filmes Kerekasztal között, ami az elmúlt három évben a szakma érdekegyeztető és -képviseleti szervezetévé vált. Amikor a mostani kormány hatalomra jutott, és a filmesek megint felvetették a törvény szükségességét, azt a választ kaptuk, tegyük le a koncepciónkat az asztalra, amelyről megkezdődhetnek a tárgyalások. Az első meglepetést, gondolom,akkor okoztuk, amikor ez a "linknek tartott" társaság 2002 nyarán háromhavi kemény munkával és komoly vitasorozat után elkészítette a filmtörvény szakmai koncepcióját. Ennek a konszenzussal elfogadott koncepciónak az alapján készült el 2003 elején a kormány előterjesztése a filmtörvény tartalmáról, ezt követően indult meg a konkrét törvényalkotó munka. Ritka kegyelmi állapot volt, hogy a politikai és a szakmai érdekek másfél éven keresztül egybeestek.
MN: Ezek szerint egységesen kellett fellépniük ahhoz, hogy tárgyalóképesnek mutatkozzanak. Nehezebb volt a szakmán belül összeegyeztetni az érdekeket, mint közös nevezőre jutni a kormánnyal?
PF: Majdhogynem. Az előző tervezetek azon buktak el, hogy hiába egyezett meg egymással a szakma bizonyos része, egyes filmes személyiségek mindig be tudtak jutni a vezető politikusokhoz, és szakmai részérdekeket képviselve meg tudták fúrni a megállapodásokat. A filmszakmán belül éles törésvonalak vannak. Egyrészt az alkotók sem egységesek, a generációs feszültségek mellett a játék-, dokumentum-, kisjáték- és animációs film területének eltérő érdekei is megosztják őket. A producereket két szervezet képviseli, a terjesztőket pedig négy. A legélesebb törésvonal természetesen az alkotói-produceri és a terjesztői oldal között volt. A tipikus, de ma már egyre kevésbé általános hozzáállás az, hogy ha egy film sikeres, akkor az az alkotó sikere, ha viszont megbukik, az a forgalmazó hibája. Az alkotói-produceri oldal nagyon nehezen tudta elfogadni azt a gondolatot, mellyel az európai kis országokban már régóta tisztában vannak: a filmgyártásba csak akkor van értelme pénzt fektetni, ha egyúttal a terjesztést is támogatjuk. Ebben az értelemben a Filmes Kerekasztal-vitasorozat a filmterjesztés emancipációja volt, ahol a terjesztőket végre elfogadták tárgyalópartnereknek. A kerekasztalviták legfontosabb hozadékának egyébként az együttműködési viszonyok kialakulását, a csapatmunkát tartom. Legalább 30-an dolgoztunk a sikerért. A csapatban volt csatár, irányító középpályás, labdaszedő stb., de nem volt vezér. Az volt az együttműködésünk lényege, hogy a hozzáértés domináljon.
MN: Milyen támogatások vehetők igénybe a törvény szerint?
PF: A törvény fontos áttörése, hogy a magyar filmek úgynevezett normatív támogatást kapnak ezentúl. Bizonyos nézőszám és fesztiválsiker után a támogatás automatikusan jár a filmgyártóknak. A terjesztésben minden elkészült film alaptámogatásban részesül, mely fedezi minimális reklámköltségeit, és legyártható belőle négy kópia. A moziüzemeltetők az "art" mozik után vehetnek fel előadásonkénti támogatást, míg a video- és DVD-kiadók az "art" besorolású filmek terjesztése után. A másik fontos eredmény az úgynevezett látogatottsági alap létrejötte, amely juttatásaira közösen kell pályáznia a forgalmazónak és a filmalkotónak. Ez kiemeli a támogatási szisztémából azokat a filmeket, ahol a producer és a forgalmazó együtt vállalja, hogy a film eléri egy átlagos amerikai sikerfilm látogatottságát. Ha nem teljesül a látogatószám, vissza kell fizetni a támogatási összeget. A 2003. év a támogatási rendszer kísérleti éve volt - az Apám beájulna esetében a filmesek pl. már pályáztak a látogatottsági alapra, és a magasabb nézőszám reményében több kópiát gyártottak a filmből. A látogatottsági alap kikényszerítheti a produkció és a forgalmazó közötti érdemi együttműködést a forgatókönyv alakításában vagy akár a kész film végső változatának meghatározásában is. Így volt ez pl. a Kontroll esetében, amikor a film tesztvetítése után született meg a végső változat. Egyébként külföldön ez megszokott gyakorlat - a Szép napok esetében szintén valami hasonló történt, a film francia forgalmazója csak úgy vállalta a bemutatást, ha a rendező egy-két dolgon változtat.
MN: Kimaradt valami a törvényből?
PF: A szakma egyetlen érdekcsoportja sem nyerte túl magát, nem gyűrte maga alá senki a másikat. Hiányoznak bizonyos dolgok a jogszabályból, de azt kell mondjam, nem örültem volna egy túlszabályozott törvénynek.Nem jó, ha valamit olyan részletekbe menően szabályoznak, hogy az már gátolja a normális fejlődését. Azok a kérdések, melyeket a törvény felölel, alapvető fontosságúak. Viszont a filmjogok tulajdonlásának részletes rendezését én nem hagytam volna tisztázatlanul. A filmszakmai vagyon (a filmgyár, a filmlaborok etc.) privatizálása sem rendezett megnyugtatóan. Ezek igen érzékeny pontjai a filmes szakmának - a privatizáció során a vagyon többsége ugyanis elveszett.
MN: Egy átlag mozinéző mit érzékel majd a filmtörvény meglétéből?
PF: A leglátványosabb változás az lesz, hogy havi rendszerességgel jelennek majd meg a magyar mozikban a közönségfilmek. A másik, hogy ismét születnek majd televíziós játékfilmek, újra lesznek magyar sztárszínészek, kialakul a természetes szimbiózis a tévé és a mozi között. A harmadik, hogy több minőségi, "art" besorolású filmmel jelentkeznek majd a forgalmazók, érzékelhető választékbővülés lesz a mozikban és a DVD-piacon.
MN: Van arra valami garancia, hogy egy kormányváltás idején nem sérül a törvény?
PF: Nagyon fontos dolognak tartom, hogy egyhangú szavazással fogadta el a parlament a jogszabályt. A kormányoldal is sok szakmai javaslatot befogadott az ellenzék részéről. Úgy gondolom, az legitimálja a filmtörvényt egy kormányváltás után is, ha lesznek hiteles filmek. Semmi más nem teszi elfogadhatóvá azt, hogy a filmesek 2006-ra megközelítőleg tízmilliárd forintot oszthatnak fel maguk között a saját szakmai szervezetükön, az MMA-n keresztül, csak az, ha jó filmek készülnek, melyek magas nézőszámot produkálnak, és fesztiválokat nyernek. A labda most nálunk van.
Hungler Tímea
