Molnár Gyula akciójának terve információink szerint nem a molnári főben fogant meg: a csapást az őt futtató lobby, tételesen az egykori KISZ-esek ötölték ki. Maga Molnár is KISZ-titkár volt az áldott jó időkben, újabban viszont nem keveredett semmiféle botrányba, nem privatizálta magának a KISZ-vagyon egy részét - ellentétben az őt nyomató ex-KISZ-es újgazdagokkal, akik nagyon is jól tudják, hogy ők maguk könnyen visszaélésekkel vádolhatók, adott esetben leleplezhetők és háttérbe szoríthatók. Ezért kellett baleknak a hű fegyvertárs, akit a jelentős gazdasági erővel rendelkező egykori mozgalmi harcostársak most előretolnak - aztán ha Molnár bukik, hát bukjon, semmi gáz.
Fiatalság, bolondság
Molnár Gyuláék mégis rájöttek valamire: arra, hogy a szocialista pártból pártot kéne csinálni. E célt szolgálná az, hogy terveik szerint csak egy csapatnyi - uszkve tíz-tizenöt - ember jelenhetne meg a nyilvánosság előtt, nem nyilatkozhatna összevissza mindenki. Szemük előtt a Fidesz PR-munkája lebegett, s így rögtön PR-csapatot is gönnoltak volna maguknak (ami persze maga is MSZP-sekből állna, még szép). A szerzők éppen csak a legfontosabb dolgot keverték össze: a tanulmány szerint a PR-csapat jelölné ki a jól fésült, egész gondolatokat kimondani tudók körét, míg a Fideszben ez pont fordítva van, ott a nyilatkozni jogosultak köréhez szabták a PR-koncepciót.
Molnárék szerint tarthatatlan a jelenlegi helyzet, amikor a vagy kétezer tagozatból, lobbycsoportból, szakszervezeti miegymásból és a szokásos pártszintekből áll össze a "párt", amely széttagoltsága miatt képtelen normálisan működni. A rebellis erők a Kovács-féle pártvezetés egy másik érzékeny pontjára is rátapintottak, amikor a sajtóval való erősebb kapcsolatépítést szorgalmazták. Egyes kimutatások megerősítik abbéli hitüket, hogy a párt kommunikációs stratégiáját át kell formálni, mert az MSZP igencsak kiszorult a médiából: amíg parlamenti részaránya 35 százalékos, addig médiamegjelenése csak 17-21 százalékos (miközben a MIÉP-et leszámítva az összes többi párt parlamenti részarányánál nagyobb ez az arány, azaz mindenki az MSZP-től lopkodja el a médiát).
A másik okostóninak Tóbiás Józsefet, a BIT elnökét szemelték ki a titokzatos píárosok, kissé korán, olybá tűnik, hiszen Tóbiás ideológiai felkészültsége igen huzatos: szerinte az a baloldali pártok előnye, hogy nemcsak a fülbevalósok, de a népnemzetiek is beleférnek. Ilyen magvas gondolatok után nem csoda, hogy az MSZP-t jelenleg kézben tartó ún. "kilencek" (Kovács, Horn, Kósáné, Földes, Nagy Sándor és még négyen) számára nem jelentett különösebb problémát visszaverni azok támadásait, akik most gyökeres fiatalítást és megújulást szorgalmaznak. Mert ha a kilenceknek nagy jövőjük nincs is, tapasztalatuk és némi politikai tudásuk mégis van, legalábbis a KISZ-esek és BIT-esek totális műveletlenségéhez mérten.
Túlzás tehát azt állítani, hogy "belvillongás" folyna a párt elnökségében (Magyar Hírlap), vagy a "személyi érdekellentétek" okoztak volna nagy vihart (Napi Mao). Egyedül az állapítható meg biztosan, hogy a párt arctalan, és ezt a kilencek is tudják - ahogyan azt is, hogy egy igazán jó arcot úgysem tudnak hirtelenjében találni, per pillanat csakis csapatban erősek. Mondani viszont ők sem tudnak semmit, ennek köszönhető, hogy a múlt heti elnökségi ülés egyszerűen elnapolta a vitát egészen a jövő év őszére összehívott tisztújító kongresszusig. Az elnapolás ténye jelzi, hogy az "öregek" kezükben tartják a dolgokat, de azt is, hogy tényleg megöregedtek, és az MSZP-fiatalok iránti averziójuknál már csak a jobboldal iránti utálatuk nagyobb.
Bessz az ötletbörzén
A megújulásra viszont alighanem szükség lenne, a párt nincs valami jó formában. Azt maguk is sejtik, hogy népszerűségük megugrása a közlekedőedények elvén alapszik - nem abszolút támogatottságuk nőtt meg, hanem a jobboldalé csökkent, s még jele sincs annak, hogy az egykori Fidesz- és egyéb szavazók a bizonytalanok, vagy a nem szavazók táborából nagy mennyiségben a Maszophoz vándorolnának.
Az ideológiai és egyéb "megújulás" jelenleg még szó szerint röhejes módon folyik: a június 19-i, workshopokkal tarkított MSZP 2000 konferenciát (vagy mit) a Nádas, Boncz, Farkasházy vezette humoristatagozat zárta Jugoszlávia NATO-bombázásával kapcsolatos viccekkel. Az elődpártok még komoly szakelemekkel bírtak: Mónus Illés, Kunfi Zsigmond, de még Aczél György és Révai József is komoly műveltséggel és politikai ismeretekkel bíró (állam)férfiaknak tűnnek a jelenlegi szoci "ideológusokhoz" képest. A párt szellemi életét ma a nyolcvanas évek elejének megyei agitprop-osztályain feltűnt csillagok és a budapesti zsurnál-értelmiségiek kreálják. Nincs, aki okosakat mondjon (a komolyan vehető magyar politikai gondolkodók közül egyesegyedül Tamás Gáspár Miklós rendelkezik valaminő elképzeléssel a magyarországi szocialista, szociáldemokrata politikai és szellemi mozgalom előtt álló enigmákról), az MSZP körüli értelmiség paradigmatikus figurájának leginkább a már említett Farkasházy Tivadar, a szoftrasszista rádiókabaré (lásd az ORTT vonatkozó határozatát) felelős szerkesztője tekinthető. Mellette a magyar baloldali gondolat olyan héroszai is meg-megjelennek a párt megújulási értelmiségi dzsemborijain, mint G. György médiaproducer (már ahogyan neve a lehallgatási botrányban szerepelt) vagy Markos György kisebbségi szakértő és emberjogi aktivista.
Az MSZP, mit szépítsük, még mindig a rendszerváltáskor összeszedett betegségeivel nyomja az ágyat. A pártelit ma is acetonos szájízzel ébred, ha a "létező szocializmusról", Kádárról és az általa fémjelzett korszakról van szó. Terhes örökségnek tekintik, frusztráltak tőle, bűntudatuk van kommunista múltjuk miatt, pedig az egyik nagy poén az, hogy amíg ők szégyellik magukat emiatt, szavazóbázisuk másként gondolja: a HVG-ben publikált friss Medián-vizsgálat szerint a megkérdezettek bő negyven százaléka Kádár Jánost századunk három legnagyobb politikusa között tartja számon (utána jön Antall József és Horn Gyula huszon-egypár százalékkal), és legtöbben éppen a hetvenes éveket tartják a boldog aranykornak. Ergo ha merné, az MSZP akár a kádárista szocializmus iránti nosztalgiát is meglovagolhatná. Ennek ugyan mi nem nagyon örülnénk, de hát annak sem örültünk, amikor az MDF nyúlt vissza a Horthy-érához, a Fidesz pedig minden marhasághoz, amit jónak lát céljai eléréséhez.
Szerbhorváth György
