Az elmúlt években a nagyáruházak polcait elárasztották az olcsó, pár ezresért, esetenként néhány száz forintért kínált magyar játék- és rajzfilmeket tartalmazó DVD-k. A rendezők körében a jelenség óriási felháborodást szült, többen tiltakoztak, hogy a filmjeiket a megkérdezésük nélkül adták ki, ráadásul a DVD-ken - néhány kivételtől eltekintve - nincsenek extrák, idegen nyelvű feliratok, a felvételek többnyire rossz minőségűek.
A filmvagyon sorsának rendezése a legfőbb szakmai fórumnak, a Filmszakmai Kerekasztalnak is visszatérő témája; az ügy a legutóbbi tanácskozáson (február 15-én) is szóba került, majd személyeskedő vitába torkollott. A veszekedés oka a szocialista párt legfelsőbb köreit is megjárt névtelen levél volt, amely azzal vádolta a stúdióvezetőket, hogy elkótyavetyélik a nemzeti filmvagyon náluk lévő részét. Bár az íráson hatalmas betűkkel az szerepel, hogy "Belső használatra!", feltehetően ez az összefoglaló az, amely néhány hete kikerült a sajtóba, és jelentős port kavart több internetes fórumon is.
A vádaskodó levél jól illusztrálja a filmes világ megosztottságát, a különféle - befolyásos politikai kapcsolatokkal bíró - szakmai lobbik egymás elleni törekvéseit. A súlyos ténybeli tévedéseket tartalmazó írás ugyanakkor azt bizonyítja, hogy maguk az érintettek sem látják át a filmjogok bonyolult, zavaros ügyét, nem értik, miért nem sikerül érvényt szerezni a 2004. április 1-jén hatályba lépett filmtörvény rendelkezésének, amely leszögezi: "A nemzeti filmvagyonra vonatkozó vagyonkezelői jog a Filmarchívumhoz kerül."
A probléma nem új. A rendszerváltást követően több alkalommal felvetődött, hogy az 1987 előtt állami pénzen, állami vállalatoknál (Mafilm, Dialóg, Hunnia, Objektív, Budapest, Pannónia) gyártott filmek tulajdon- és vagyoni értékű jogait nemzeti kincsként kellene kezelni. Csakhogy a filmvagyonhoz kapcsolódó jogok (televíziós forgalmazás, adathordozókon való kiadás, terjesztés, külföldi forgalmazás, szerzői jogok stb.) szövevénye sokáig kibogozhatatlannak bizonyult. (A kaotikus viszonyokról lásd az Átláthatatlan örökség című keretes írásunkat.) "Hiába utalta kincstári körbe a 2004-es törvény a filmvagyont, az a jogszabály születésekor még üres halmaz volt, nem volt egyértelmű, pontosan mi tartozik bele" - mondta a Narancsnak Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. szóvivője.
A filmgyártóknál nem volt teljesen világos a jogutódlás kérdése sem, hiszen a Mafilmet 1992-ben felszámolták, majd egy bonyolult tranzakció folyamán részvénytársasággá alakították, a stúdiókból pedig 1994-ben kft.-k lettek. A Moképet és a külföldi forgalmazással foglalkozó Hungarofilmet 2001-ben egyesítették, ráadásul az előbbivel az Objektív Stúdió tíz évig pereskedett a szerződés felmondása miatt. "A rendszerváltás után az ÁPV és a Mokép kötött egy megállapodást, melyben leszögezték: ideiglenesen a Mokép forgalmazza az 1987 előtti filmeket, de a szerződés a kilencvenes évek elején lejárt, senki nem újította meg" - hívta fel a figyelmünket a forgalmazási jogok körüli bonyodalmakra Kabdebó György, a Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületének (Filmjus) elnöke.
Csakhogy az ÁPV-t, illetve a kulturális kormányzatot mégsem érte meglepetésként a törvényhozók 2004-es döntése. A jogszabály előkészítése már a Horn-kabinet idején megindult, a koalíció azért halasztotta el a tervezet beterjesztését, mert közeledett az 1998-as választás, és nem akartak újabb kultúrpolitikai frontot nyitni. Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) főtitkára lapunknak adott interjújában már 2000-ben egy olyan átfogó ÁPV-tanulmányra hivatkozott, "ami harminc-egynéhány évre visszamenőleg gyakorlatilag filmenként végigköveti a jogok mozgását" (részletesen lásd: Szakma és közigazgatás, MaNcs, 2000. május 25.). Az ÁPV-nél ezzel szemben azt mondták, 2002-ben kezdődött el a vagyon teljes felmérése, illetve azon adatbázis kialakítása, amely a 2004. decemberi kivásárlás alapjául szolgált.
A törvény előkészítésekor
a filmszakmán belül azonnal megindult a birkózás. A különböző érdekcsoportok arra törekedtek, hogy minél nagyobb részt szeljenek ki a filmestortából. A stúdiók vezetői - akik érzelmileg is kötődnek a náluk lévő filmekhez, hiszen számos közülük az ő alkotásuk - rossz néven vették, hogy a rájuk bízott, de az ÁPV százszázalékos tulajdonában álló vállalatokat a filmvagyon tervezett kincstári tulajdonba vételével lényegében "kifosztják". "Miközben az 1990 és 2004 között nálunk gyártott filmeket tőlünk elvették, a magáncégekben gyártott filmekre ez a döntés nem vonatkozik, pedig ezek is állami támogatással, MMKA-, NKA- vagy minisztériumi pénzből készültek" - mutatott rá a kisajátítás ellentmondásaira Sándor Pál, a Hunnia vezetője. A tervezett filmtörvény a Mokép Rt. vezetőségét is aggasztotta: attól tartottak, hogy a magyar filmek kiadási/forgalmazási jogainak elvesztése miatt a cég végleg kiszorul a multik uralta piacról. A társaság 2003-as átvilágító jelentése elismerte: "Valóban jogos lenne, hogy a magyar filmvagyon forgalmazásából származó haszon (jelenleg ez a Mokép haszna!) egy részét forgassák vissza a vagyon karbantartásába, felújítá-sába, juttassák a Nemzeti Filmarchívumnak. Azonban ez korántsem jelenti azt, hogy erre az egyetlen vagy a legjobb (vagy akárcsak célravezető és alkalmas!) megoldás lenne, ha e vagyoni jogokat [É] az archívumnak adják." Az rt. érdekeit szem előtt tartó javaslattevő arra is felhívta a figyelmet, hogy a stúdiók vagy a körülöttük tevékenykedő magáncégek a későbbiekben előjogokat harcolhatnak ki - miként ez később meg is történt -, rátéve kezüket a terjesztésre és a haszonra. ("Hallani lehet arról, hogy pl. a Budapest Film szívesen részesedne ebből az üzletből, és vezetése jó kapcsolatokat tart fenn az archívum vezetésével" - olvasható az egyik lábjegyzetben.)
Végül az állami vagyonkezelő egy bonyolult eljárás keretében hozzáfogott a filmkincs összegyűjtéséhez. 2004 szeptemberében a Budapest és a Hunnia felmondta szerződését a Moképpel, ami ellen a forgalmazó hevesen tiltakozott, de ekkor már nem volt apelláta. Az ÁPV 2004. december 16-án született alapító határozatával 900 millió forint értékben törzstőkét emelt a Dialóg Filmstúdió Kft.-ben. A korábban újjáélesztett cég feladata lett a másik négy stúdiónál lévő filmvagyon felvásárlása. A szerződéseket még 2004 utolsó napjaiban megkötötték, és megindult a pénz utalása a Hunniának, a Pannóniának, az Objektívnek és a Budapestnek. A tranzakció érdekessége, hogy a cégek 2003-as mérlegbeszámolóiban nem - vagy csak részben - szerepelt az így összegyűjtött vagyon, így jogosan adódik a kérdés, hogy mit is vásárolt meg a Dialóg. A filmtörvény 2003. év végi tervezetében egyébként még arról volt szó, hogy "a privatizációért felelős miniszter intézkedik, és biztosítja, hogy azt (ti. a filmvagyont - M. L. F.) a Filmarchívum ingyenesen szerezze meg", de ez a passzus a később elfogadott szövegből kimaradt. 2005 áprilisában az Országgyűlés kulturális ellenőrző albizottságának ülésén Vági Márton, az ÁPV Rt. akkori vezérigazgatója ezt azzal magyarázta, hogy "a privatizációs törvény eszköz ingyenes átadását nem teszi lehetővé". Érdeklődésünkre, hogy miért nem egy jelképes összeg fejében gyűjtötték össze a filmvagyont, az ÁPV-nél lapunknak azt mondták: a vagyonkezelő a korábban készített felmérésben szereplő összeget vette irányadónak, a Dialóg-féle vargabetű pedig azért kellett, mert nem hagyhatták bedőlni a céget, hiszen csőd esetén bennragadt volna az archívumnak járó vagyon.
Az ÁPV Zrt.-nél lapunkat arról tájékoztatták, hogy a filmvagyon felvásárlására a négy stúdiónak adott közel 820 milliós összeg nem veszett el, az később visszakerült a költségvetésbe. A cégadatok tanúsága szerint a hirtelen keletkezett eredmény miatt jelentősen nőtt a kft.-k befizetendő adója, az ÁPV Zrt. pótbefizetések, osztalék és készpénzes tőkeleszállítás formájában a pénz jelentősebb részét valóban visszavonta a stúdióktól. Csakhogy az éves beszámolók arra utalnak, hogy valamennyi mégis bennragadt a cégekben. A Pannónia kapta a legnagyobb falatot, bruttó 362 millió forintot, az ÁPV összesen 154 millió forint osztalékot vont el a kft.-től. Ezenfelül a Pannónia 81 milliót vételárelőlegként visszafizetett az ÁPV-nek. A stúdió 2005-ben újból veszteséget termelt, így osztalékot abban az évben a tulajdonos már nem tudott elvonni, sőt pótbefizetés formájában 21 milliót bocsátott a társaság rendelkezésére a működőképesség biztosításához, de a jegyzett tőkét leszállította 182 millióról 50 millióra. A Hunnia a pénzből 143 millióval, az Objektív 180 millióval részesült, a Budapestnek 131 millió jutott. Az elvont osztalék összege a Hunniánál 76,6 millió volt, továbbá 45 milliós pótbefizetéssel egyenlítette a számlát. Az Objektívnél 101 millió volt az osztalék, s még 40 milliót fizetett vissza mint tulajdonosi kölcsönt. (A Budapesttől levont osztalék a cégbíróságra leadott dokumentumokból nem derül ki.)
Az Objektívet
a hirtelen feltűnt összegért egyébként az APEH "a 2004. évi társasági adóelőleg nem megfelelő összegű kiegészítése miatt" 2,3 milliós bírsággal sújtotta. A stúdió hiába hivatkozott arra, hogy "december 20-ig a kft. még nem értesült a filmvagyon összegéről, és anyagi lehetősége sem volt az előleg befizetésére", fellebbezésüket elutasították. A Narancs megkeresésére válaszoló stúdióvezetők elképesztőnek tartják a sajtóban megjelent állításokat, melyek szerint felélték vagy zsebre tették a pénzt: határozottan állítják, hogy a filmvagyonért kapott összegeket ilyen vagy olyan formában elvették tőlük. "Be akarnak feketíteni, megy a szokásos filmes szurkapiszka" - véleményezte a helyzetet az egyik igazgató.
"A Moképnél és a Mafilmnél lévő részjogosultságok kivételével az ÁPV már 2005 első felében készen állt a filmvagyon átadására, de meg kellett várni a terjesztés részletes szabályait kidolgozó rendeletet, illetve a kormányhatározatot, amely előírta a vagyon térítésmentes átadását a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI), illetve az archívum és a KVI közötti szerződés megkötését" - mondta lapunknak Oravecz. Márpedig a törvényhozók, a különféle feladatokkal megbízott minisztériumok, sőt a kormány sem állt a helyzet magaslatán. Kiderült, hogy a 2004-es törvény néhány passzusa egyéb jogszabályokkal ütközik, de a törvény módosítása 2006. áprilisig váratott magára. A minisztériumok és az érintett szervek közötti feladatok leosztását elrendelő 2005-ös kormányhatározatról is kiderült, hogy hibás, ezért 2006-ban ezt is módosították. Ráadásul a vagyonátadással meg kell várni a Mokép- és a Mafilm-jogok rendeződését is, csak ezt követően lehet végrehajtani a tőkeleszállítást a Dialógnál - erre a tervek szerint 2007 második negyedévében kerül sor.
Két és fél
éves csúszással 2006. október 5-én a kormány végre elfogadta azt a rendeletet, amely részletesen szabályozta a Filmarchívum feladatait és jogosultságait. Ez 2007. januárban lépett hatályba, de az egyik kiegészítő passzus leszögezi, hogy az első pályázat lezárultáig az érintett filmek terjesztését továbbra is "az állami tulajdonú filmelőállítók és filmforgalmazó társaságok és a Dialóg Filmstúdió Kft. között a [É] 2006. december 31-ig kötött, a Filmarchívum igazgatója által ellenjegyzett felhasználási szerződések biztosítják". Márpedig az archívum szeptember végéig a filmjogok hiányos dokumentációja és az átadás cégbírósági átvezetésének elhúzódása miatt továbbra sem juthat törvényes jussa birtokába - ismerte el a múlt kedden az Országgyűlés kulturális ellenőrző albizottsága előtt Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára. A rendelet ugyanakkor előírja, hogy a pályázatok elbírálásakor a filmek eredeti előállítóit, a stúdiókat előnyben kell részesíteni.
Az említett meghallgatáson Gyürey Vera, a Filmarchívum igazgatója is jelen volt, de nem tiltakozott a filmvagyon átadásának késlekedése miatt. Furcsa ez annak fényében, hogy a 2005. áprilisi albizottsági tanácskozáson még elégedetlenkedett az ügy elhúzódása miatt. Akkor Gyürey azt mondta, az ÁPV 2004-ben egy olyan szerződéstervezettel kereste meg, amiben lehetővé tették volna, hogy a terjesztés ideiglenesen "máshoz" kerüljön, de ezt az igazgatónő elutasította. A törvény szerint azonban a vagyonkezelő - még ha csak formálisan is - 2004 áprilisa óta az archívum, vagyis az átmeneti időszakban született szerződéseket Gyüreynek ellenjegyeznie kellett. Az igazgatónő lapunknak azt mondta, e kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. Ezek szerint tudnia kellett arról, hogy megindul a DVD-k kiadása, és vélhetően arról is, hogy az archívum így jelentős bevételtől esik el. Ráadásul a mostani megjelenések telítik a piacot, hosszú évekig nem éri meg újabb kiadásra vállalkozni. Idén januárban Gyürey már azt nyilatkozta az Indexnek, hogy "minden rendben zajlik a DVD-k kiadásától a pályázatkiírásig, az ÁPV, a kincstár, a filmintézet és a stúdiók egyetértésében". Az ÁPV Zrt. érvelését - mely szerint ők a kormányrendeletre és -határozatra vártak - gyengíti, hogy a 2005-ös albizottsági ülésen Vági már arról beszélt: a megvásárolt filmjogok 2006 végéig a stúdióknál maradnak. Információink szerint az "átmeneti időszakot" a stúdióvezetők kérték a vagyonkezelőtől, arra hivatkozva, hogy ha már elveszik tőlük a filmvagyont, legalább arra legyen lehetőségük, hogy az utolsó percben még szert tehessenek a DVD-kkel valamennyi bevételre.
Filmeskörökben a legnagyobb vitát a Hunnia-féle filmek DVD-kiadása váltotta ki. Szomjas György azért rúgta össze a port Sándor Pállal, mert a Hunnia a Talpuk alatt fütyül a szél, a Rosszemberek és a Kopaszkutya című filmek előkészítésébe nem vonta be a rendezőt. Mások azért háborognak, mert még mindig nem jutottak hozzá a szerzői jogdíjaikhoz. A DVD-piacot ismerő szakemberek szerint a Hunniának a Fantasy Film Kft.-n keresztül kiadott - 1999 forintért árusított - filmeken legalább 360 forintos haszna van darabonként. A Fantasy egyébként - filmtől függően - minimum 2000, maximum 8000 példányszámban gyártotta le és dobta piacra a DVD-ket. Eddig húsz film jelent meg, további tíz kiadása van folyamatban. Kárpáti Gábor, a cég vezetője a Narancsnak azt mondta: szerették volna extrákkal megspékelni a filmeket, de nem tudták megszerezni a kiegészítőket. Ezek egy része az archívumnál található, de számos felirat, több interjú a Moképnél van, s a cég irreális árat kért értük. "A jogdíjakat ki fogjuk fizetni, ami pedig a minőséget, az extrák hiányát illeti, elismerem, hibáztam - szögezte le a Narancsnak Sándor Pál. - Az érintettektől elnézést kérek, újra ki fogom adatni a filmeket." A Filmarchívum ügyeit jól ismerő, neve elhallgatását kérő forrásunk szerint Gyürey és Sándor Pál között néhány éve elmérgesedett a viszony, s a Fantasy ezért nem jutott hozzá az extrákhoz.
A lapunk által megkeresett, DVD-bizniszben utazó cégvezetők szerint a Hunnia-Fantasy filmekhez képest vannak a piacon sokkal roszszabb minőségű lemezekkel előrukkoló vállalkozások is. Többen egyszerűen felháborítónak tartják a tévéfilmek, rajzfilmek forgalmazásában utazó DVD Kft. vagy Dotkom Média, illetve az 1945 előtti magyar filmek kiadásában jeleskedő Soundcard Kft. kiadványait, melyeken nincsenek feliratok, a hang rendszerint mono, és már az is extrának számít, ha a jelenetek közvetlenül elérhetők vagy van interaktív menü. Az Objektív kivételével a többi stúdió is beszállt a DVD-üzletbe; náluk valamivel jobb a minőség, a lemezek számos pluszszolgáltatást kínálnak - de a haszon itt sem a Nemzeti Filmarchívumot gazdagítja.
Átláthatatlan örökség
A rendszerváltás előtti filmes szerződések közül sok elveszett, az 50-es és 60-as években gyártott filmeknél pedig sokáig tisztázatlan volt a különféle adathordozókon való kiadás joga - lévén, hogy akkor még nem létezett VHS, nem beszélve DVD-ről. Ebben a kérdésben végül a Szabadalmi Hivatal mellett működő Szerzői Jogi Szakértő Testület vágott rendet, leszögezve, hogy 1973 előtt nem kerülhettek a szerződésekbe ilyen jogok, tehát az ezt megelőzően készült filmek forgalmazásakor egyeztetni kell az alkotókkal (ez a mostani DVD-k kiadásakor is gondot okozott). A "lehívásos jog" - az internetes letöltés - kezdőpontja: 1989. Tovább bonyolítja a helyzetet a szerzői jogi törvény gumiklauzulája (a 64. §), mely szerint szerzőnek minősül a forgatókönyvírón, zeneszerzőn és rendezőn felül mindenki, "aki a film egészének kialakításához szintén alkotó módon járult hozzá". A 30. § leszögezi, hogy a szerzői jogok "az utolsó szerző halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben" - márpedig ez alapján egyelőre nincs olyan magyar film, ami szerzői jogi szempontból szabad préda lenne.
Urambátyám
A kulturális tárca korábbi vezetője, Bozóki András a litera.hu-n vezetett naplójában tavaly október 25-én arról írt, hogy Szabó István miképpen nyúlt át a feje fölött és érte el a miniszterelnöknél, hogy a felesége továbbra is a Filmarchívum igazgatója maradhasson. A Hírszerző információi szerint Szabó már 2005 őszén azért lobbizott, hogy Gyürey Vera vezetői megbízatását a pályázat elhalasztásával hosszabbítsák meg (a cikk állításait Bozóki lapunknak is megerősítette). Ekkor Bozóki "az intézmény zavartalan működése érdekében" még aláírta az apparátus által elé tett papírokat, de lépéseket tett az új pályázat kiírására. Ez meg is jelent a Kulturális Közlöny 2006. május 11-i számában, ekkor Szabó megint közbelépett, egyenesen Gyurcsány Ferenc segítségét kérte, aki szóban utasította Bozókit a pályázat visszavonására. A közlöny május 26-i számában jelent meg a pályázat visszavonását tartalmazó miniszteri határozat.
