A Parlamentnek nem ez volt az első próbálkozása ez ügyben: júniusban nyolc MDF-es képviselő nem szavazatán bukott meg a dolog. A Demokrata Fórum akkori hivatalos indoklását - hogy tudniillik "véletlen szavazási baki" történt - senki nem vette komolyan, mint ahogyan szeptember 10-én sem csodálkozott senki sem azon, amikor éppen egy MDF-es (Sepsey Tamás) érvelt amellett (egyébiránt nem alaptalanul), hogy a szavazást ilyen körülmények között is meg kell tartani. Az eredmény így, természetesen, a Néppárt újabb látványos parlamenti kudarcát jelentette volna.
Sérelmek
Az MDF tavaszi frakciószakadása sem orvosolta a Szabó Iván-pártiak (vagyis a megalakult Néppárt) és a lezsákisták egymással szembeni averzióit, pedig nyilatkozataikban, legalábbis kezdetben, maguk az érdekelt felek ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatták. A néppártiak ma sem állítanak mást: a kiválással, így ők, a két csoport között éppen annak az együttműködésnek a feltételeit teremtették meg, amely lehetetlen lett volna akkor, ha az MDF-ben maradnak. A másik oldalon azonban úgy vélik, túl sok mindent kellett lenyelniük a szétválás óta ahhoz, hogy felhőtlen viszonyról beszéljenek. Vezető MDF-es személyiségek szerint a Néppárt közeledést sürgető retorikája, a meg nem értett harcostárs fájdalmas attitűdje voltaképpen céltudatos stratégia. Ez pedig, úgy vélik, nem más, mint az MDF pozícióinak folyamatos gyengítése. Értelmezésükben ez egyrészt szavazatelhódítást (illetve erre való törekvést) jelent, másrészt azt, hogy ily módon a néppártiak az MDF eljelentéktelenedésére hivatkozva saját fontosságukat előtérbe helyezhetik, s ezen az alapon kérnek bebocsátást az alakuló polgári szövetségbe. A fórumosok tévé- és rádiókuratóriumi ügyeket említettek állításuk igazolására: az MDF által delegált Wéber János átigazolt a Néppártba, ráadásul a Néppárt ezután bejelentette, hogy Debreczeni Józsefet saját jogon jelöli; a Duna TV testületében a papíron fórumos Kodolányi Gyula MDF-es vélemények szerint nettó Néppárt-káder. Azt is sérelmezik, hogy szerintük Jeszenszky Géza MDF-es helyet foglal el Strasbourgban. Azt azonban az MDF-ben sem tagadják, hogy a parlamenti munkában az előbbiek ellenére is fenn kívánják tartani a két frakció közötti egyeztetést.
Hűtlen barátok
Néppárti oldalon mindezt máshogyan látják. Szerintük az MDF-re olyannyira jellemző "érzelmi politizálás" a legfőbb oka annak, hogy Lezsákék mindmáig képtelenek voltak túllépni a márciusban történteken. Azt a felvetést, hogy ők gyengítik az MDF-et, nevetségesnek tartják: "ennyire még nem vagyunk erősek", jegyezte meg egyikük némi öniróniával. Úgy látják, hogy éppen az MDF az, amelyik "diverzáns akciókkal" próbálkozik: időről időre felröppentenek neveket, akik, úgymond, megbánva kilépésüket a fórumba való visszatérést fontolgatják. "Utoljára Pusztai Erzsikéről hallottuk ezt", mondta a Narancsnak az egyik elnökségi tag, hozzátéve, hogy ismeretei szerint az ilyen dezinformációk mögött "a rafinált" "Boross Pétert" kell sejteni.
A lényeg persze nem ez, hanem az a szívós munka, amit az MDF annak érdekében fejt ki, hogy a Néppártot marginalizálják, s távol tartsák az ellenzéki szövetségtől. Az, hogy a tavaszi ellenzéki tárgyalássorozatból a Néppártot kihagyták, elsősorban Lezsák Sándornak tudható be, bár például a Néppárt által "természetes szövetségesnek" tekintett Fidesz ódzkodását ezenkívül az is befolyásolta, hogy Szabó Ivánékat nem követte az új pártba az MDF-esek "legalább 30 százaléka", ahogyan azt a kilépők remélték kezdetben. S persze ne feledkezzünk meg a kereszténydemokraták elnökéről sem: Giczy György, aki a Lezsák-Szabó Iván párharcban nyíltan az előbbi pártjára állt anno, nem érdekelt az utóbbiak szövetségbeli térnyerésében. Ennek elsődleges oka a KDNP-ben folyó egyre élesebb hatalmi harc. Mivel a Giczy legfőbb ellenfeleként számon tartott Latorcai János nem zárkózik el a Néppárttal való együttműködéstől, az esetlegesen négypártivá bővülő formáció komoly presztízsveszteséget jelentene Giczynek mind pártjában, mind a szövetségben.
Vég nélkül
A tavaszi hárompárti (Fidesz, KDNP, MDF) elhatárolódásnak volt racionális megindokolhatósága is: a Néppárttal való együttműködés feltétele az, hogy világosan kiderüljön: csupán frakciópártról, avagy tényleges bázissal rendelkező pártról van-e szó. Előbbi esetben a remélt szövetségnek semmi haszna sem származna Szabó Ivánékból, legfeljebb káderpolitikai konfliktusok (például a jelöltállításokkor), amelyek persze így is lesznek, ám egy súlytalan párt miatt vállalni ilyeneket teljesen értelmetlen. Ami a második lehetőséget - a Néppárt felfutását - illeti: a párt Iskola utcai székházában egy Magyarország-térképen kis zászlókkal jelzik azokat a településeket, ahol helyi szervezet működik. Mint hallottuk, a jelzések gyarapodnak, s ezt Orbán Viktor megelégedéssel nyugtázta a múlt csütörtöki Néppárt-Fidesz megbeszélésen. Ki is jelentette, hogy ideje újragondolni a Néppárt esetleges bevonását az alakuló ellenzéki formációba. A Néppárt országosan ugyan még mindig egy százalék körül mozog - igaz, egy időközi önkormányzati képviselőválasztáson 16 százalékot értek el, s ezt büszkén emlegetik az Iskola utcában, bár az is tény, hogy a Munkáspárt ugyanezen választáson 18 százalékot kaszált, s ezzel lett harmadik -, tehát a látványos gyarapodás aligha motiválhatta Orbán kijelentését. Hogy akkor mi, arra a Narancs olvasói hamarosan választ kapnak.
B. I.
