A politikai rendőrség utolsó akció(terve)i 1988-89-ben - Pletyka, a bomlás virága

  • Tabajdi Gábor
  • 2009. március 12.

Belpol

Húsz év múltán is számos legenda él a társadalomban a rendszerváltozás eseményeiről. A különböző értelmezések, összeesküvés-elméletek központi szereplői a kádári titkosszolgálatok. Az évforduló alkalmából publikált kutatási eredmények eközben minden eddigi leírásnál részletesebben mutatják be a politikai rendőrség végnapjait, s jelentős részben cáfolják a leginkább politikai okokból fenntartott mítoszokat.
Húsz év múltán is számos legenda él a társadalomban a rendszerváltozás eseményeiről. A különböző értelmezések, összeesküvés-elméletek központi szereplői a kádári titkosszolgálatok. Az évforduló alkalmából publikált kutatási eredmények eközben minden eddigi leírásnál részletesebben mutatják be a politikai rendőrség végnapjait, s jelentős részben cáfolják a leginkább politikai okokból fenntartott mítoszokat.

A kádári titkosszolgálatok talán legsikeresebb akciója az volt, amikor a rendszerváltozás idején elhitették a közvéleménnyel, hogy szerveiknél mindenre kiterjedő iratmegsemmisítés történt. Bár a dossziék pusztítása jelentős volt, korántsem tekinthető teljesnek. A legújabban publikált dokumentumegyüttesek segítségével betekintést nyerhetünk az országot átfogó III/III-as osztályok utolsó intézkedéseibe, a rendszerváltás idején végrehajtott és tervezett manipulatív akciókba.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából előkerült források a rendszer működésének lényégéről árulnak el intim részleteket (és hozzáférhetők a Nyílt Társadalom Archívum honlapján: www.osaarchivum.org). A közzétett iratok jól érzékeltetik, hogy az MSZMP vezetése milyen megrendeléseket adott a titkosszolgálatoknak, és a BM III. Főcsoportfőnöksége milyen módszerekkel és erőforrásokkal igyekezett a politikai eseményeket befolyásolni 1989-ben. A dokumentumok tartalmazzák azon csoportok tagjainak, vezetőinek nevét, amelyeket a III/III-as megyei és budapesti szervek megfigyelés alatt tartottak, illetve a politikai vezetés számára összeállított Napi Operatív Információs Jelentéseket (NOIJ). (Ez utóbbiakat a naponta frissülő honlap másik menüpontján olvashatjuk.)

1956-os elítéltek, az MDF, a Fidesz, az SZDSZ (Szabad Kezdeményezések Hálózata) alakuló helyi csoportjai, egyházi kisközösségek, környezetvédők, cserkészek, "bőrfejűek", írók, rockzenészek - csak néhány azon csoportok közül, akikkel a politikai rendőrségnek 1988-tól foglalkoznia kellett.

Célkeresztben

A 452 személyi, illetve csoportnevet tartalmazó indexet szemlélve kirajzolódik a rendszer ellenségképe is, és az iratok megjegyzései számos történeti adalékkal szolgálnak arról, hogy milyen eseményekről szerzett tudomást a politikai rendőrség, melyik eseteket tekintették fontosnak, kiket, milyen fejleményeket tartottak igazán veszélyesnek. Ugyanakkor szembesülhetünk azzal is, hogy mi lett a "rendszerváltók nemzedékével", hogyan alakult az egyes megyékben, városokban 1988/89-ben aktív közéleti szerepet vállalók sorsa.

A NOIJ-k, a Belügyminisztérium ezen összefoglalói a legfontosabb titkosszolgálati úton szerzett információkat tartalmazták. (Munkáját korábban Kádár János is ezek elolvasásával kezdte.) Ezekből az derül ki, hogy a hatalmi elit milyen adatokkal rendelkezett az ország állapotáról, a szerveződő ellenzékről a húsz évvel ezelőtt felgyorsuló kül- és belpolitikai változások közepette. Az iratok szemléletesen mutatják a pártállam bomlástüneteit. 1988/89-ben minden politikai kérdéssé válhatott, ami a közrendet, a köznyugalmat megzavarhatta, az elégedetlenséget növelhette. A skála a falfirkálástól, zászlótépéstől a vallásos kisközösségi összejöveteleken és az írótalálkozókon át a független szervezetek létrehozásáig terjed. A tervezetek ugyanakkor nem nélkülözik a ma már abszurdnak ható elemeket sem. A BRFK 1989-es munkatervében például Pataky Attila, az Edda frontembere ellen indított nyomozást. Máshol még régóta húzódó, a "szocialista társadalmi" rendet fenyegető banális ügyekkel foglalkoztak: "1986. október 30-án állampolgári bejelentés alapján nyitottunk [dossziét] ismeretlen elkövető felderítésére, aki Nagy László MSZMP-tag, 'Munkásőr' c. folyóiratát közösség megsértése bűntettének megállapítására alkalmas módon megfirkálta." (Veszprém megyei jelentés, 1988)

Manipuláció mesterfokon

A megyei rendőr-főkapitányságok III/III-as osztályain minden jel szerint 1988-ban készültek utoljára éves jelentések. Az előkerült összefoglalók betekintést engednek a szervek mindennapi munkájába: a dokumentumokból a titkosszolgálati eszközök használata mellett értesülhetünk beszervezési tervek készítéséről, az állomány minősítéséről, marxista-leninista továbbképzésekről, kötelező lőgyakorlatok szervezéséről vagy középiskolai osztályfőnöki órák megtartásáról.

A szervek ekkor már elsősorban az újonnan fellépő "alternatív mozgalmakra" koncentráltak. (A BRFK 1989-es munkaterve szerint számuk országosan 80 körüli volt.) Kezdetben a helyi apparátusok korábbi munkamegosztásukhoz igazodva igyekeztek kezelni őket. Így például az MDF-fel és az SZDSZ-szel a kulturális elhárítás, a Fideszszel az ifjúságvédelem helyi nyomozói foglalkoztak, a történelmi pártokat pedig a korábbi elítéltek "vonalának" szakértői figyelték meg.

A munkatervekben azonban nincs nyoma annak, hogy a pártállami rendszertől független(edő) csoportok, személyek ellen széles körű vagy kemény fellépést terveztek volna. Továbbra is a Kádár-korszak legsikeresebb módszereivel manipulálták az állampolgárokat: a "bomlasztásos technikák" a bizalmi kapcsolatok megtörését, a társadalom atomizáltságának fenntartását szolgálták. Ezt elsősorban nem hatósági fellépéssel, hanem célzott pletykákkal, a szerv által terjesztett álhírekkel, rágalmakkal igyekeztek elérni. Emellett a titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött adatok segítségével megpróbálták az "alternatív szervezeteket" úgy manipulálni, hogy meghatározó pozíciókba kezelhető, "lojális" személyek kerüljenek. Legfontosabb céljuk tehát a civil szféra önszerveződésének befolyásolása, ellenőrzése lett.

A III/III. imázsa

De milyen mértékben járt ez a befolyásolás sikerrel? Az állambiztonsági szerveket leleplező Duna-gate-botrány óta foglalkoztatja a magyar közvéleményt, hogy a belügyi szervek milyen szerepet játszottak a rendszerváltás folyamatában.

Bár a későbbi kutatási eredmények még számos részletet tárhatnak fel, két szélsőséges elképzelés mindenképpen cáfolható. Az első a mindenkit megfigyelő, lehallgató és zaklató szervek képe: ezt már csak az állambiztonság csekély létszáma is lehetetlenné tette volna. Bár a Kádár-rezsimben továbbra is mindent tudni akartak az állampolgárokról, a társadalmi nyugalom érdekében már az 1956-ot követő megtorlás után visszafogták az átmentett (ÁVH-s irányítású) politikai nyomozó szerveket. A korlátozott erőforrásokkal gazdálkodó belügyesek többé-kevésbé képesek voltak a megrendelők információigényét kielégíteni, és a kis létszámú ellenzéki csoportosulásokat szemmel tartani. A tömeges méretű elégedetlenség kezelésére azonban a titkosszolgálatok sehol a világon nem voltak alkalmasak.

A másik szélsőséges elképzelés, a jelentéktelen, csupán a belső rendet fenntartó, törvényes keretek között működő belügyi szervekről szóló, úgyszintén jól cáfolható. Hiszen a többszöri generációváltás ellenére 1988/89-ben még mélyen éltek a szervek tudatában azok az "ávós módszerek", amelyekkel 1945, majd 1956 után a társadalmi szervezeteket és pártokat felszámolták. A megyei munkatervekből a célszemélyek köre jól látható, de a végrehajtott akciók számához és a kollaboránsok nevének megismeréséhez a Kenedi-bizottság által feltárt mágnesszalagok nyilvánosságra hozatalára lenne szükség.

A most közzétett iratok más, a köztudatban szívósan élő legendákat is cáfolnak. Legfőképpen azt, hogy a kádári titkosszolgálatok önállóan, törvényesen működtek. A pártirányítás és -ellenőrzés különböző módja, az MSZMP-vel, KISZ-szel és más pártállami szervekkel fenntartott viszony azt mutatja, hogy a politikai rendőrség az elnyomó gépezetbe jól illeszkedő, közvetlenül irányított fogaskerék volt csupán. Megrendelésre készített átfogó jellegű politikai elemzéseket vagy szerzett konkrét információt egyes célszemélyekről. A BRFK-n 1989-ban ezzel nyíltan számoltak: "Általában elmondható, hogy a politikai apparátus, illetve az államigazgatási szervek részéről jelentősen megnőtt az igény a csak titkosszolgálati eszközökkel megszerezhető információk iránt, melyekre szükség van a helyes döntések meghozatalában." A felgyorsuló események idején tehát a pontos információk szerepe még inkább felértékelődött. A megyei osztályok általában célul tűzték ki a hálózati munka hatékonyságának növelését, újabb beszervezéseket terveztek, hangsúlyozva, hogy "olyan operatív pozíciók létesítésére törekszünk, melyek perspektivikusan és kellő mélységben biztosítják elhárító munkánk hatékonyságát, az ellenséges tevékenység visszaszorítását".

A tervek megvalósítására azonban már nem sok idő maradt. A III/III. és a többi csoportfőnökség vezetői talán mindenkinél jobban érzékelték a politikai viszonyok radikális változását, az MSZMP bomlását és a korábbi pártirányítás megszűnését. Mindez egy ideig új feladatokat is jelentett. 1989-es őszi iratok szerint már a "baloldali elhajlókról" (Münnich Ferenc Társaság) is jelentettek. Energiáik nagy részét ugyanakkor ebben az időben már szervezetük átalakítása, átmentése kötötte le.

Neked ajánljuk