A life-long learning koncepciója abból indul ki, hogy egy sikeres munkavállalónak élete során akár négy-öt, különféle szakismereteket igénylő munkakört is be kell töltenie. Ehhez képest nálunk ma a felnőttképzésben mindössze négyszázezren tanulnak, ráadásul jelentős részük nem a fent jelölt korosztályból, hanem a tanköteles kor betöltése utáni első szakma ingyenes megszerzésének lehetőségével él. Adatok híján a felnőttképzés - gyaníthatóan alacsony - hatékonyságáról sok mindent nem tudunk, de a rendszer néhány kritikus pontja így is látható.
Először is az állam az általa finanszírozott OKJ-s szakmatanulást az esetek többségében piaci szereplőktől "rendeli meg", miközben e szektorban semmiféle folyamat-ellenőrzésre nem jogosult: az oktatás minőségét csak a kimenetnél, azaz a vizsgán ellenőrzi - a gyakorlatban nem túl szigorúan. Ráadásul nincsenek adatok a végzettséget szerzők sikeres elhelyezkedéséről sem: tavaly a Munkaerő-piaci Alapból csaknem 2,5 milliárd forint ment el első OKJ-s képzésekre, de a hat hónapos nyomon követésből csak annyi derül ki, hogy a végzettek közül alig háromezren találtak valamilyen, a szakmájukkal nem is feltétlenül összefüggő állást. Az állam úgy pénzel tehát évi tízezer fős nagyságrendben képzéseket, hogy sem a minőségükről, sem valós hasznukról nincs érdemi információja. Noha szakértők egyöntetű véleménye szerint e téren jelentős változtatásokra lenne szükség, a kormányprogramnak csak egyetlen zavaros mondata foglalkozik a felnőttképzéssel. (E mondatot egyébként úgy emelték át a választási programból, hogy még az egyeztetési hibát sem javították ki.) Mindez azért is érthetetlen, mert sokak szerint épp az érettségi után tovább nem tanulókból kerülhetnének ki azok a magasan képzett szakmunkások, akik ma annyira hiányoznak a gazdaság beindításában húzóágazatnak szánt magasabb technológiai igényű szakmákban (lásd "A gyors modernizáció útja" című keretes anyagunkat).
Bár a felnőttképzés az állandó forráshiánnyal küzdő intézményrendszerű iskoláknak is vonzó jövedelem, számos adminisztratív akadály miatt majdhogynem versenyképtelenek a magánvállalkozásokkal szemben - míg például a közalkalmazottként dolgozó pedagógus nem taníthat szerződéses vállalkozóként a saját intézményében felnőtteket, addig az iskolával konkuráló oktatásszervező cégnél minden további nélkül. Mindezek alapján nem meglepő: a szakértők körében pártállástól függetlenül határozott vélemény, hogy a felnőttképzésben újra kell gondolni az állam szabályozó szerepét. A kormányprogramban viszont erre utalás sincs.
Esély a leszakadóknak
A szakképzés modernizálása a legkevesebb eredményt a "második esély" programoknál, illetve a "tranzitfoglalkoztatás" területén hozta. Számos, részben uniós alapokból finanszírozott projekt indult és fut ma is, amelyek az iskolapadból végzettség nélkül kikerült, illetve a piacképes szakmával nem rendelkező, perifériára sodródott munkanélkülieket próbálják reintegrálni a társadalomba a szakképesítés megszerzése és a munkaerőpiacra jutás elősegítésével. Az alacsony hazai foglalkoztatási arány - a munkaképes korú 40 év feletti férfilakosság közel fele, a 15-24 éves korosztály háromnegyede inaktív - e réteg munkához juttatása nélkül nehezen javítható. Ugyanakkor egyes szakértők szerint ez a hárommilliós népesség - a többségük rendkívül leromlott mentális és fizikai állapota miatt - ma már nem valós munkaerő-piaci tartalék. A "második esély" projektek magas költségigénye éppen abból fakad, hogy a megcélzott réteg munkába állítása pusztán piacképes szakma oktatásával nem lehetséges - ehhez komplex, a mentális, szociális és életviteli problémákat egyénre szabottan kezelő szolgáltatás is kellene. Az eddig lezajlott projektek közös vonása, hogy egyrészt nagyon sokba kerültek, másrészt a programok a projekt lezárultával véget is értek. "A 'második esély' projektek tapasztalatai nem intézményesültek, és alig vagy egyáltalán nem épültek be az intézményrendszer gyakorlatába" - mondja egy szakértő. Ma mindössze két ilyen intézmény működik Magyarországon - míg például az ötmilliós Dániában közel száz. Molnár Máté, az Első Magyar-Dán Termelőiskola Alapítvány és az Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület elnöke hosszan sorolja a sikeres termelőiskolai modell elterjedésének útjában álló akadályokat: a termelőiskola, noha tizenöt éve sikeresen működik, máig pályázatokból kénytelen élni. "Ma a sikeres pályázati finanszírozáshoz vagyon kell, de azt a civilek a rendszerváltáskor alig kaptak - az alapítvány például egy romos, műemlék jellegű épületet. A kiírt pályázatok ráadásul nem komplexen finanszírozzák az egész reintegrációt, hanem csak egyes elemeit; például a képzést, de az álláskeresést, ami nem megy két nap alatt, már nem. Ezért úgy kell öszszebarkácsolni egy-egy projekt finanszírozását. Az állam nem szereti a civileket" - mondja Molnár. A rendelkezésre álló források 90 százalékát az intézményrendszerű "állami" iskolákra írják ki, holott erősen kérdéses, hogy képesek-e ugyanazok a pedagógusok ugyanazt, ugyanott másképp tanítani azoknak a gyerekeknek, akik épp ezekben az intézményekben vallottak kudarcot a tanulással. Molnárék tavaly egy memorandumban az eddigi eredményeiket bemutatva kértek segítséget az akkori felelős államtitkártól, de még csak választ sem kaptak.
A "második esély" projektre szánt állami források mértéke társadalompolitikai döntés függvénye - állítják az érintettek. Vagy vállalja az állam az ezzel kapcsolatos egyszeri magasabb terhet, és elegendő forrást biztosít az inaktívak, a társadalom perifériájára sodródottak reintegrációjára, vagy a problémát következményeiben, a szociális ellátórendszeren keresztül, illetve igazságügyi-rendészeti kérdésként kezeli, így próbálva kordában tartani a munka világából tartósan kikerült, súlyos megélhetési gondokkal küzdő és könnyen deviánssá váló népességet. Úgy tűnik, az új kormány ez utóbbi mellett döntött, hiszen az előző kurzus felemás eredményeket hozó foglalkoztatáspolitikájához képest sürgetett radikális fordulatról (ad notam: munkaalapú gazdaság), a második, sőt harmadik esély intézményeiről, a leszakadók munkaerőpiacra való visszajuttatásáról a kormányprogramban már szinte szó sem esik. A jelek szerint az új irányt inkább a belügyminiszter által benyújtott, a szabálysértési törvény módosítását célzó javaslat mutatja. "A közbiztonság javítása érdekében" című törvényjavaslat kimondatlanul is a "megélhetési" bűnözésben érintett réteg ellen lép fel: jelentősen növeli a tulajdon elleni szabálysértésekre vonatkozó pénzbírság mértékét, és lehetővé teszi fiatalkorúak esetében is az elzárást mint szabálysértési büntetés alkalmazását. Az egyelőre nem tisztázott, hogy mondjuk a téli falopáson visszaesőként tetten ért 15 éves gyerek a tankötelezettségének a harmincnapos elzárás alatt miként tesz eleget, illetve hogy hiányzását igazoltnak tekintheti-e.
"A magyarországi vállalatok versenyképessége (...) már csak a szakképzés rendszerének teljes átalakításával biztosítható" - írja a kormányprogram. A drámai fogalmazás ellenére a szöveg nem sokat árul el az átalakítás mikéntjéről; azok a nyilatkozatok pedig, amelyek az sugallják, hogy az elmúlt két ciklus szakképzés-politikája semmilyen eredményt nem hozott, nyilvánvalóan politikai megfontolásból születtek.
Nemzeti szakképzési ötletbörze
A szakképzés nincs romokban, de a fejlesztések a rendszer súlyos, jelentős részben az alapfokú oktatás szelektáló mechanizmusaiban gyökerező problémáinak többségét nem tudták megoldani. A jelenlegi feltételek mellett ez nem is lehetséges.
A kormányprogramban felsorolt problémák és megoldások viszont mintha másról beszélnének: "A hazai szakképző intézményekben ugyanis továbbra is az elméleti ismeretek oktatása dominál, miközben a vállalatoknál, tanműhelyekben folyó szakmai gyakorlatok erősen háttérbe szorulnak." Ez így nem igaz, különösen a szakiskolai képzésre nem. Az előre hozott szakképzés bevezetése mellett (erről lásd a sorozat előző részét: Elfekvő az oktatásügyben, Magyar Narancs, 2010. július 1.) ez év őszétől a szakiskolák már az első évtől akár az óraszám felét (!) gyakorlati képzésre fordíthatják - ha ez az arány tovább változik, akkor a szakiskolába járó gyerekek esetében célszerűbb lesz munka melletti tanulásról beszélni. Ugyanakkor az elmúlt években a TISZK-rendszer részeként tízmilliárdos költséggel kiépültek azok a központi tanműhelyek, amelyek épp a legkorszerűbb technológiák gyakorlati oktatását teszik lehetővé.
Kérdés, hogy a megoldás kulcsaként emlegetett és a szakképzés irányításában mind nagyobb szerephez jutó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által is támogatott duális képzés áttörést hozhat-e. A szakértők egy része ebben erősen kételkedik, hiszen jelenleg is 46 ezer gyerek képzése folyik hasonló alapokon, tanulószerződéssel - ennél sokkal több potenciális "tanonc" nincs a rendszerben, lényeges változás ettől tehát nem várható.
A kormányprogram szerint kitörési pont lehet a vállalkozások érdekeltté tétele a tanulók foglalkoztatásában, de ennek a hatékonysága is erősen kétséges. A tanulók foglalkoztatása a cégek számára összességében most is enyhén nyereséges tevékenység - ha ez a jövőben állami többletforrások révén kalkulálható profitot jelent, az könnyen a képzés torzulásához vezethet, hiszen ekkor a gazdasági szereplőknek a valós piaci igényektől függetlenül is érdemes lesz tanulókat felvenniük.
Összességében az látszik tehát, hogy a szakképzés jelenlegi rendszerében nincs sok tartalék a hatékonyság növelésére - szándék az ott megjelenő társadalmi problémák kezelésére pedig csak a jelszavak szintjén létezett. A kormányprogramban olvasható ötletjegyzéktől biztosan nem várható fordulat. De akkor hol marad a rendszer teljes átalakítása? Sőt, változik-e bármi? Hiszen attól, hogy a képzés duális rendszerben zajlik, még ugyanannak a páriarétegnek ugyanazok a rosszul szocializált, motiválatlan, súlyosan problémás gyerekei kényszerülnek a szakiskolákba - vélhetőleg az eddigihez hasonló eredménnyel, újratermelve a munkanélküliséget, a leszakadást. Nincs olyan technika, amely a középfokú oktatásban képes lenne kompenzálni az általános iskola szegregáló mechanizmusai miatt kialakuló hátrányokat - ez a baloldali oktatáspolitikának sem sikerült. Igaz, a gazdaság érdekei szempontjából rövid távon ez talán nem is meghatározó probléma, hiszen a képzés és a munkaerő-piaci igények összhangján a szakképzés jelenlegi rendszerén belüli pragmatikus átalakításokkal is lehetne javítani - egy önmagát jobboldali konzervatívként meghatározó kormánytól pedig amúgy is távol áll egy esélykiegyenlítő közoktatási reform.
Egyvalamiben viszont talán mégis reménykedhetnek a magyar közoktatás kárvallottjai - és ezt nem hagyhatja figyelmen kívül a Fidesz politikai stratégiája sem. A Gallup kutatása szerint a főbb demográfiai dimenziók tekintetében mostanra jelentősen megváltozott a Fidesz korábbi, a középosztály jegyeivel leírható társadalmi bázisa. A 2010 tavaszára kialakult új szavazótábor közel kétharmada nem rendelkezik érettségivel, míg a szavazni hajlandó munkanélküliek, betanított és segédmunkások 70 százaléka, az átlag alatti jövedelműek 72 százaléka - és ők adják a pártra szavazók 40 százalékát - a Fidesztől várja sorsának jobbra fordulását. A népesség e csoportja elhitte Orbán Viktornak, hogy a Fidesz végső soron baloldali párt. Ha persze nem is feltétlenül oktatáspolitikai, esélyegyenlőségi megfontolások miatt szavaztak a Fideszre, arra biztosan nem gondoltak, hogy az új kormány cselekvési horizontján nem az ő problémáik, hanem ők maguk lesznek a probléma: míg a depriváció sújtotta leszakadó rétegek felzárkóztatását ígérő jelszavak mögött láthatólag nincs semmiféle tartalom, a szabálysértési törvény módosítása, a családi pótlék szankcionálási eszközzé degradálása, a büntető törvénykönyv szigorítása világosan mutatja, hogyan gondolkodik róluk az új kurzus. Most már csak az a kérdés, mit értett a miniszterelnök azon, hogy a szakképzés-politikán múlik a romakérdés megoldása.
Melegedő
Niki tavaly érettségizett, "papíron" tanulói jogviszonyban államilag finanszírozott OKJ-s szakmát tanul egy felnőttképző intézményben. Bejárni, tanulni nem kell - igaz, nem is tudna, mivel számlás munkavállalóként napi tíz-tizenkét órát dolgozik. Az iskolának a jogviszonyért havi tizenötezer forintot fizet alapítványi hozzájárulás címen. A munkájából adódóan sokat utazik, így a befektetés már a félárú jegyekből meg a diákbérletből megtérül. Az igazi okosság a családi pótlékkal kezdődik, amit a szülei továbbra is kapnak, de a nagy pénz az így jóval kedvezőbb adó- és járulékfizetési-kötelezettségből jön: ezzel minimum havi harmincezer forintot spórol.
Ákos kevésbé ügyes, ráadásul valóban szeretne tanulni, de őt sem az ingyenes OKJ-s végzettség, inkább az érte járó 30 pluszpont érdekli: közel ennyi hiányzott tavaly a sikeres felvételijéhez. Most webes alkalmazásfejlesztést tanul vagy hatvanadmagával az egyik felnőttképző cég "iskolájában". Csalódott, mert a nappali rendszerű oktatást az iskola nem veszi túl komolyan: az órák harmada-fele rendszeresen elmarad. A tandíj 450 ezer forint plusz vizsgadíj lenne, de itt mindenki állami finanszírozású képzésen van, sőt néhányan már a második hasonló jellegű OKJ-s képesítést szerzik meg, mivel az elsővel nem tudtak elhelyezkedni. Félő, hogy ez most sem lesz másképp, mivel középfokú végzettségű informatikusra továbbra sincs kereslet.
Az esély intézménye
Az Első Magyar-Dán Termelőiskola Alapítvány tizenöt éve működik Zalaegerszegen. Képzéseivel azt a réteget célozza meg, amelyet az iskolarendszerű oktatás a legkevésbé preferál: rosszul szocializált, hátrányos helyzetű, a képzésből ki-, a munkaerőpiacra be sem került, gyakran deviánsnak minősített fiatalokat éppúgy, mint huzamosabb ideje munka nélkül élő, "leszakadt" idősebbeket. A pedagógiai program középpontjában a munka áll, de nem valamiféle elvont, erkölcsi értékként, hanem effektív, valóságos termelésként: diákjaik az első naptól tényleges termelőmunkát végezve tanulják a szakmát. Egyrészt mert az ő taníthatóságuknak alapvető feltétele a sikerélmény, másrészt ezeknek az embereknek jövedelemre van szükségük, amihez csak így juthatnak hozzá. (És nem mellesleg az alapítvány ezer négyzetméteres tanműhelyét így apránként, maguk építették fel.) Az már önmagában is kiugró teljesítmény, hogy a beiratkozottak több mint 90 százaléka, közel 1500 tanítvány szakmunkásvizsgát tett - de igazából a szakmájukban elhelyezkedők 80 százalék feletti aránya mutatja, hogy mire képes a termelőiskola. (Bővebb információ: www.termeloiskola.hu)
