Magyar Narancs, IX. évf. 26. szám, 1997. június 26.
"A magyar Állam a pénzbeli kártalanítási igényt hosszú távú befektetésnek tekinti" - egy mondat, amely a megállapodásban egy konkrét ügyre (a nem ingatlanként számon tartott egyházi igények járadékként való kifizetésére) vonatkozik, és amely mégis átvitt jelentéssel bír: a kormány a hitéletbe invesztál. Ha ugyanis minden terv szerint halad, a római aktussal a magyar állam az eddiginél szorosabb finanszírozási viszonyba kerül a katolikus egyházzal, és ha ősszel az MSZP a keresztény pártokkal együtt megszavazza az egyházfinanszírozási törvényt, akkor a többi "történelmi" egyházzal is. De kezdjük az elején.
Az 1948 és 1952 között államosított, azóta állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő, működésükhöz szükséges egyházi ingatlanok visszaadását az 1991. évi XXXII. törvény írja elő, azzal a megszorítással, hogy az Alkotmánybíróság 1993 februárjában - épp az akkori ellenzéki pártok beadványára - kimondta: a világnézetileg semleges államnak feladata ugyan az egyházi iskolák működését biztosítani, de
nem kötelezhető
fenntartásukra. Ahol pedig állami iskola kerül újra egyházi kézbe, ott az állam kötelessége a nem vallásos neveltetés megszervezése. A dolog tehát nem csupán ingatlanok visszaadásáról, hanem - leginkább - az egyházak finanszírozásáról, az állami büdzsétől való civil függőségről szól. A költségvetés 1992-től évente 1-4 milliárd forintot adott ingatlanrendezésre. (A katolikus egyház az összes címen együttvéve évi 12 milliárd forint állami pénzhez jut.)
A listák összeállítása hosszú időt vett igénybe, a kormány viszont garantálta, hogy nem cenzúrázza az egyházi igényeket. A kormányváltás után az egyházi tulajdonrendezés problematikája a Miniszterelnöki Hivatalból elvi okokból átkerült a kultusztárcához, ahol külön iroda foglalkozott vele. 1995 májusában, a Bokros-csomag után három hónappal Horn Gyula - az ország gazdasági állapotára hivatkozva - önmérsékletre bírta az egyházakat, és megállapodott velük, hogy tíz évvel később, 2011-re fejeződik be a vagyonrendezés.
1992-es adat szerint 12 felekezet még összesen 6166 ingatlanra jelentett be igényt (ebből a Magyar Katolikus Egyház 3120-ra), négy évvel később a Népszabadság 4 ezer ingatlanról írt 143 milliárd forint értékben, decemberben pedig a kultusztárcától a miniszterelnökséghez került Platthy Iván államtitkár arról számolt be, hogy az egyházak összesen 3500 darab, kb. 120 milliárd forint értékű ingatlant követelnek, s a jóvátétel kétharmad részét nem ingatlanban, hanem kápéban kérik. A végleges listák a hónap végére állnak össze; lapzártakor 885 katolikus ingatlankövetelésről tudni. Igaz, "az egyház nem gazdagodni akar, hanem
élni és dolgozni
hívei s az egész magyar társadalom számára" - közölte Gyulay Endre püspök az Új Magyarország belpolitikai rovatába írt cikkében.
Tavaly szeptemberben röppent fel, hogy a kormány különtárgyalásokat kezdett a katolikus egyházzal a tulajdonrendezésről - a tárgyalásokat nem is a Vatikán, hanem Horn Gyula kezdeményezte, aki eredetileg átfogó konkordátumot is aláírt volna, ha hagyták volna; de nem hagyták. A SZDSZ tudott a tárgyalások tényéről, csak arról nem, hogy azok milyen stádiumban vannak, formális koalíciós egyeztetés nem volt. A Magyar Bálinttal amúgy jó kapcsolatban lévő Szabó Zoltán MSZP-s államtitkár a HVG-nek maga is elismerte, hogy csak a végső fázisban tájékoztatta a minisztert a készülő különalku részleteiről. Így aztán sok liberális nagyot nézett, amikor Horn Gyula pünkösdre időzítve bejelentette: hamarosan aláírják a megállapodást a Vatikánnal (a magyar egyház felettesével).
Így ugyanis a másik három "történelmi" egyház - három nappal a vatikáni aláírás előtt - már csak rábólinthatott a finanszírozási modellre, és a készülő egyházfinanszírozási törvény vitájánál is
kész tények,
azaz egy nemzetközi szerződés alapján történő hazai törvénykezés előtt áll majd a T. Ház. Az eljárás különalkujellegén mit sem változtat, hogy például Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek igazgatója a Narancsnak nyilatkozva kifejezetten üdvözölte a megállapodást: "Éppen ezzel szűnik meg a diszkrimináció." Zoltai szerint az ennek szellemében készülő törvény valószínűleg jobban garantálja majd az állami funkciókat is átvállaló egyházak tevékenységét, mint a korábbi modell, kiszámíthatóvá válik a finanszírozás, a zsidó közösségi kárpótlásról szóló korábbi döntést pedig a készülő törvény nem érinti, a visszakövetelt zsidó ingatlanokról szóló tárgyalások "előrehaladott állapotban vannak".
A Magyar Hírlap május 31-i számában Horn ugyan beszélt állam és egyház szétválasztásáról, de úgy, hogy közben az egyházat egyfajta állami támogatásra érdemes, már-már baloldali értékrendű, népboldogító lelkisegély-szolgálatnak tartotta ("a csüggedőkbe erőt önteni, az országot együttes erővel építeni kell"), kimondva azt is: "Egyház és állam, egyház és kormány egymásra van utalva - anélkül, hogy egymás kiszolgálói lennének." Később a jobbra is nyitó "népfront-kormányról" való beszély már csak erősítette a gyanút, hogy erősen
politikai üzenete
lehet a gyors megállapodni akarásnak. Gellért Kis Gábor, az emberi jogi bizottság szocialista elnöke azonban kérdésünkre cáfolta ezt a spekulációt: "Ezzel a témával szerintem nem lehet új választókat nyerni, de sokat lehet veszíteni."
"Az egyházfinanszírozás szempontjából nincs veszélyben a civil szférának a személyi jövedelemadóból szánt 1 százalék" - jelentette ki kérdésünkre Pankucsi Márta, a kultusztárca Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője annak kapcsán, hogy az egyházaknak plusz 1 szja-százalékot lehet majd adományozni a jövőben, és ebből felet az állam garantálna. "Az egyházak jogi értelemben különben sem a civil szférához tartoznak; külön jogszabály foglalkozik velük" - mondta a civil-szakértő. Hozzátette: a most készülő nonprofit törvény - amely a civil szféra működését és finanszírozását szabályozza - célja, hogy a civil szervezetek ne kerüljenek hátrányba senkivel (így például az egyházakkal) szemben sem.
Az SZDSZ kifogásainak
(az elvi, eljárási és hatalomtechnikai fenntartások mellett) egyik csapásiránya, hogy a listák igencsak pontatlanok, olyan ingatlanokat is tartalmaznak, amelyek vagy nem voltak egyházi tulajdonban, így nem esnek a törvény hatálya alá, vagy már visszaadták őket, vagy visszaadhatatlanok (lakóház, üres telek, trafóház). Két, birtokunkban lévő okmány szerint például a 231., 235. és a 236. debreceni tétel tévesen szerepel a jegyzéken, a 133. és 138. budapesti tétel azonos, az ORFI Frankel Leó utcai visszaadandó épületeiben pedig nem biztos, hogy átadás után azonnal bevethetők lesznek katolikus gyógymasszőrök. Apácarend kapná vissza a Fidesz bölcsőjét, az ősliberális Bibó Szakkollégiumot is, amelynek hallgatói a Narancsnak elmondták: a politika szereplőinél lobbiznak az ELTE-intézmény megmaradásáért.
Az MSZP és az SZDSZ konfliktusának tulajdonképpeni forrása azonban a megállapodásnak az a része, amely az egyházi intézmények garantált állami finanszírozásáról, a hallgatók utáni normatív támogatásról szól (lásd keretes anyagunkat). Az "azonos elbírálásnak" eltérő az olvasata: Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a tárgyalások vezetője az Aktuális című tévéműsorban úgy látta, éppen ezzel a "pozitív diszkriminációval" teremtődik meg az egyenlő elbánás; lapunknak meg azzal indokolta a teljes garanciát, hogy "az egyházaknak nincs meg a gazdasági alapja, ezért ezt átvállaltuk". Fodor Gábor és pártja szerint azonban
ez a modell túllép
az Alkotmánybíróság szabta feltételeken, lévén hogy a semleges államnak nem kötelessége teljes egészében fenntartani az egyházi intézményeket, ahogy az alapítványi vagy magániskolákat sem, és pláne nem kellene hittanórákat fizetnie. Tóth András a Narancsnak elismerte ugyan, hogy a támogatásba belecsúsznak hittanórák is, de csak "a heti 36 órából kettő; most erről folytassunk vitát?".
Bretter Zoltán SZDSZ-es képviselő szerint a megállapodás ellentmond a felsőoktatási törvény 1996-os módosítása után kialakult finanszírozási rendszernek. A képzési normatívát és a hallgatói juttatást az állami intézmények hasonló jogcímen kapott normatíváival "azonos összegben" állapítja meg a szerződés. A megfogalmazás Bretter szerint jelentheti azt például, hogy ha egy állami intézmény jogi fakultásán tíz hallgató kap állami támogatást, akkor az állam ugyanennyi hallgató jogi képzését finanszírozza az egyházi intézményben is; és jelentheti azt is, hogy az államilag támogatott összes magyarországi hallgatóval azonos létszámú hallgatót támogat az állam az egyházi intézményekben.
Lapunk kérdésére Fodor Gábor úgy fogalmazott: a megállapodás
"bebetonozza a költségvetésbe"
az egyházakat. Ma ugyanis egy átlagos önkormányzati iskola működésének költségeit 60-70 százalékban finanszírozza a normatíva, a maradékot az önkormányzat adja, lehetőségeihez mérten. "Ez a megállapodás azonban a 100 százalékot garantálná az egyházi iskoláknak, ami diszkriminálja a többi egyházat és iskolatípust" - mondta Fodor Gábor. Az MSZP-s Gellért Kis Gábor szerint azonban "két követelménynek kell egyszerre eleget tenni. Szét kell választani az államot és az egyházat, és végre kell hajtani az egyházi kárpótlást. Ez csak úgy lehetséges, ha finanszírozási automatizmusokat alakítunk ki. Így ugyanis az egyházak valóban függetlenednek a mindenkori kormány belátásától."
A kisebb egyházak mindenesetre erős fenntartásaikat fejezték ki, a Hit Gyülekezete egyenesen a "klérus érdekének kiszolgálásával" vádolta a politikusokat, akik szerinte a társadalom "rekatolizációjához" segédkeznek. A hierarchiaellenes katolikus Bokor Közösség részéről Kovács László titkár elmondta: magánvéleménye szerint a szerződés aláírásával nem történt más, mint hogy "a kormány és a magyar egyház kiegyezik a Vatikánnal, és Horn eredményének tekinthető: ezután már nem prédikálnak talán annyira a kormány ellen a papok a miséken". A Bokor titkára szerint a szerződéssel "végképp nem valósul meg állam és egyház szétválasztása", különben is, "az egyházat tartsák el a saját hívei".
A Narancsnak eljuttatott nyilatkozatában a Magániskolák Egyesülete is tiltakozását fejezte ki, "jogellenesnek" és "súlyos megkülönböztetésnek" nevezve azt, ha a kormány nem adna a szerződésben vállalt támogatási garanciákat az alapítványi és magániskoláknak is.
Vád érte
az önkormányzatokat: kikérik maguknak a megállapodást, közben meg igenis lett velük konzultálva. Ezt határozottan cáfolja Karsai Péter, az Önkormányzati Szövetségek Tanácsának elnöke (önkormányzati szövetség összesen hét van az országban, az övék gyakorlatilag az összes önkormányzatot lefedi a kistelepülésitől a városiig) a Narancsnak sietett leszögezni, hogy ők támogatják a szerződés megkötését, mert fontosnak tartják, hogy "hosszú távra rendezettek legyenek az állam és az egyház együttműködésének keretei". Nem az egyház és nem is a megállapodás ellen vannak tehát: "a lebonyolítás módozata az, ami miatt tiltakozunk" - mondta Karsai, aki az egyik legnagyobb bajnak azt tartja, hogy a költségvetésben nincs előirányozva pluszforrás a szerződésben foglaltak finanszírozására, így attól tartanak, hogy az önkormányzatok forrásait faragja majd le a Pénzügyminisztérium. "A szerződés aláírása után nem sok mozgásterünk maradt" - vallotta be Karsai.
Gémesi György MDF-alelnök, a Magyarországi Önkormányzatok és Önkormányzati Képviselők Szövetségének elnöke a Narancsnak úgy vélekedett: a helyhatóságoknak fontosak az iskoláik, áldozatokat is hoznak értük, és egyáltalán nem érdekük, hogy "leadják" azokat az egyházaknak. Gémesi egyébként örül a leendő - a jelenleginél nagyobb számú - egyházi iskoláknak: szerinte "van rá társadalmi igény és színesedik majd az oktatási paletta is". Fontosnak tartja ugyanakkor az esélyegyenlőséget egyházi és világi iskola számára, ami nehezen valósulhat meg, ha "megint az önkormányzatok zsebébe nyúlnak" a szerződésben foglaltak finanszírozására.
Máig nem teljesen világos, pontosan
mennyi pluszkiadást
is jelent majd az átstrukturált oktatási támogatás a büdzsének. A Miniszterelnöki Hivatal 2 milliárddal kezdett, most 3,3 milliárdnál tart; egy SZDSZ által megbízott gazdasági cég azonban úgy számolt, hogy "a vatikáni megállapodás - jelenlegi értékén számolva - évi 6195,7 millió forint többletkiadást jelent a költségvetés számára". "Hatmilliárd forint? Ennyit a Magyar Köztársaság összesen nem költ kultúrára egy évben" - kommentálta a jelentést Fodor Gábor.
A szabad demokraták részéről Mészáros István László már tavaly március 11-én a parlamentben megfogalmazta aggályait a készülő konkordátum különalkujellegével kapcsolatban: "Õszintén remélem (...), hogy senki nem gondolja komolyan azt, hogy az egyházak sorában éppen a legnagyobb magyar egyház, a római katolikus lenne a leghátrányosabb helyzetben." December 2-án ugyanő ugyancsak a T. Ház előtt kijelentette: "Nemzeti szuverenitásunkba vágó kérdés, hogy vallásszabadságunk viszonyainak alkotmányos demokráciánkban ne a Vatikán, hanem a magyar parlament szabjon kereteket (...). Nem fogadjuk el, hogy a többi egyház sorsa is a Vatikántól függjön, mert a szabadság független a felekezetek nézőpontjától, azok fölött áll."
Azóta az SZDSZ véresen komolyan veszi a liberalizmus alapértékeit érintő témát, szakértői és képviselői belső háttéranyagokkal és kormányzati viselkedési javaslatokkal bombázzák vezetőiket. Ezzel, mintegy mellékeffektusként, a választópolgárok előtt a két koalíciós párt markánsabban jelenik meg két önálló politikai erőként, mint korábban valaha. A függetlenedő MSZP átállt "izomból" való döntéshozatalra, a tb után az egyházakat is kész szólóban lerendezni, az SZDSZ pedig defenzív liberális magányban küzd a
konzervatív etatizmus
hagyományai ellen; így fogalmaz legalábbis egy birtokunkba került belső képviselői feljegyzés.
A Kuncze Gáborhoz és Szent-Iványi Istvánhoz címzett irat alkotmányellenesnek tartja a megállapodás több pontját, bírálja, hogy az MSZP és különösen a kormányfő környezete "visszatér a pártállam egyházpolitikai filozófiájához", és azt ajánlja az SZDSZ-vezetésnek, hagyjon fel a szerződés merev, negatív kisugárzású elutasításával, inkább álljon elő pozitív programmal, "nyíltan és bátran" vállalva a párt alapeszméit. "A meggyőződéses liberális közönség rokonszenvét ugyan megszerezzük, de a többiek közül a meggyőződéses keresztény-etatisták azért haragszanak ránk, mert akadályozzuk a keresztény-nemzeti állameszmény felé való előrehaladást, a többiek pedig értetlenkednek, hogy miért akadályozzuk mi a megoldatlan problémák rendezését, amikor (...) derék ember ez a Horn Gyula, hogy meg akarja oldani a megoldatlan dolgot."
Annyiban beérhet az SZDSZ "önálló vélemény"-stratégiája, hogy a Marketing Centrum friss felmérése szerint a lakosság 46 százaléka nem helyesli, hogy "a katolikus egyházzal külön állapodik meg a kormány", 31 százalék helyesli, 23 százalék nem tudja. Ennél is érdekesebb, hogy arra a kérdésre, "véleménye szerint az egyházi iskolák finanszírozásának hány százalékát vállalja magára az egyház", bizony átlag 54 százalék úgy véli, erre maga az egyház áldozzon, 30 százalék szerint az állam, 16 százalék szerint az önkormányzat.
Nem kizárt, hogy a dolgozó nép jobban kettéválasztja az államot és az egyházat, mint a szocialista kormányfő.
Seres László(közreműködött: Bogdán Mária
Vultur Csaba)
"Ne legyenek függő helyzetben"
(A kormány) biztosítani kívánja, hogy az állam semmi módon ne avatkozhassék az egyházak belügyeibe. Az egyházak szabadságához tartozónak tekinti ugyanis, hogy azok sem jogi, sem adminisztratív, sem gazdasági értelemben ne legyenek függő helyzetben az államtól, a mindenkori kormányzattól, közigazgatástól. (...)
A kormány álláspontja az 1991. évi XXXII. törvény végrehajtásával kapcsolatban:
- a kormány felkéri az egyházakat benyújtott igényeik rangsorolására;
- nagyobb figyelmet kíván fordítani a funkcionalitás elvének érvényesítésére, a társadalmi konfliktusok és a visszaadásra kerülő ingatlanokban működő intézményeket érő hátrányok minimalizálására, a pénzügyi lehetőségekre. Oktatási, nevelési, egészségügyi és szociális célú ingatlanok átadása esetén indokolt vizsgálni a tevékenység folytatásához előírt ágazati normák meglétét. (...)
"Ugyanolyan szintű támogatás"
I.
1. Cikk
Az 1990. évi IV. törvényben felsorolt egyházi közszolgálati tevékenységek finanszírozására az állami intézményekre vonatkozó általános szabályok érvényesek ugyanezen törvény, valamint a jelen Megállapodás rendelkezései szerint.
2. Cikk
Az Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.
3. Cikk
Az Egyház egyetemi és más felsőoktatási intézményei valamennyi évfolyamának 1997. szeptember 1-je előtt felvett nem hitéleti hallgatói után képzési támogatásban és hallgatói juttatásban részesül az állami intézmények hasonló jogcímű normatíváival azonos összegben. (...)
A magyar Állam az államilag finanszírozott egyházi egyetemi és főiskolai hallgatók számára az államilag finanszírozott felsőoktatásban tanulókkal azonos jogcímeken, azonos mértékű hallgatói juttatásokat biztosít. (...)
II.
4. Cikk
A magyar Állam törvényi lehetőséget biztosít arra, hogy 1998. január 1-jétől a magánszemélyek progresszív személyi jövedelemadójuk (szja) 1 százalékáról az általuk megjelölt egyház vagy egy külön állami alap javára rendelkezzenek.
A magyar Állam 2001-ig garantálja az egyházaknak az előző évi progresszív szja-bevétel 0,5 százalékát úgy, hogy ha a rendelkezők által juttatott összeg nem éri el ezt a szintet, a magyar Állam azt kiegészíti.
