Magyarországon is megkezdõdött a Simon Wiesenthal Központ akciója, melynek keretében bejelentéseket várnak a még élõ és a felelõsségre vonást eddig elkerülõ náci háborús bûnösökrõl. Ha találnak ilyeneket, akkor õk korukra való tekintettel valóban
az utolsó pillanatban kerülhetnek bíróság elé.
A központ jeruzsálemi irodája 2002-ben, a balti államokban indította el a kampányt, majd folytatta Romániában, Lengyelországban, Ausztriában, Horvátországban, a magyar akció beindítása után pedig szándékai szerint kiterjeszti Németországra, Ukrajnára és Argentínára is. A bejelentések megtételére a szervezõk forródrótot üzemeltetnek, a telefonszám már él. A floridai Targum Slissi Alapítvány 100 ezer dolláros támogatásával indított akcióban tízezer euróval jutalmazzák azokat, akik a bûnösök elítéléséhez hiteles és érdemi információval szolgálnak.
Hatvan évvel a háború után már igen nehéz lesz a gyilkosok nyomára bukkanni és bizonyítani a bûnösségüket, bár az valóban feltételezhetõ, hogy néhányan közülük máig háborítatlanul élnek. A háborús és népellenes bûnöket elkövetõk felelõsségre vonására felállított népbíróságok 1945 és 1950 között mûködtek.
Ismeretlen számban
Ezen idõszakban 59 429 vádlott felett ítélkeztek, ebbõl 26 997-et elítéltek (477 embert halálra, 188-at ki is végeztek, az ítéletek 47 százaléka egy évig terjedõ szabadságvesztés volt). Mivel a háborús bûntettek nem évülnek el, 1950 és 1956 között - immár a fõvárosi és megyei bíróságokon - tovább folytak az eljárások, ekkor további 1469 fõt marasztaltak el. Ezután már csak néhány ügy következett, az egyik legismertebb a zuglói nyilasok 1967-ben tárgyalt pere volt. Az elkövetõk számán kívül természetesen azt sem lehet megmondani, hogy hányan úszták meg a felelõsségre vonást, amely ha nem is példátlanul, de mindenképpen szigorúnak nevezhetõ. Sokan külföldre szöktek, másokat bizonyítottság hiányában felmentettek, és nyilván voltak, akiket meg sem gyanúsítottak. Az amerikai hatóságok több száz, háborús bûnnel gyanúsítottat nem adtak ki, de a kommunista hatalom - mivel jó zsarolási alap volt késõbbi beszervezésükre - is meghatározhatatlan számú háborús bûnöst vont ki az igazságszolgáltatás alól. Ugyanakkor a népbíróságokba a hatalmi struktúra átalakításával is elfoglalt koalíciós pártok delegálták a népbírákat, így az igazságszolgáltatás a politikai csatározásoktól sem volt mentes: fõleg az egyre erõsödõ kommunista párt nyomására sokakat jogtalanul ítéltek el. Bizonyosan annyi állítható tehát, hogy vannak, akik elkerülték a felelõsségre vonást; a kérdés, hogy hányan maradtak Magyarországon, kik élnek még közülük és található-e ellenük bizonyíték.
Ha a mostani akció e kérdések maradéktalan megválaszolására nem is, de a még felderíthetõ esetek kivizsgálására, dokumentálására és lehetõség szerint a bûnösök bíróság elé állítására vállalkozik. A kapott információkat Beer Iván, a Magyarországi Holokauszt Emlékalapítvány elnöke gyûjti össze és továbbítja Jeruzsálembe. A központ a saját adataival összevetve, valamint itthoni szakértõk segítségével megpróbálja kiszûrni, hogy közülük melyek hitelesek. Ezután kiderítik, hogy él-e egyáltalán a feljelentett, illetve állt-e már a bûneiért bíróság elõtt. Ha elegendõ bizonyíték áll a rendelkezésükre, akkor az ügyet átadják a rendõrségnek. A rendõrség úgy jár el, mint minden más esetben - amennyiben a feljelentésben szereplõ adatok megalapozzák a gyanút, nyomozni kezd; a nyomozás lezárultával pedig az aktát átadja az ügyészségnek. A vádhatóságnak, ha úgy érzi, hogy sikerre tudja vinni az ügyet a bíróság elõtt, minden valószínûség szerint az emberiesség elleni bûntett megállapítását kell majd kérnie a bíróságtól: ez a bûncselekmény nemzetközi jogi formában elõször a nürnbergi törvényszék alapokmányában nyert megfogalmazást, s mint ilyen lett része a magyar jognak is. Zuroffék az érintettek nevét a bírósági eljárásig nem hozzák nyilvánosságra.
Bûnösség és szánalom
A kampány híre nem okozott itthon feltétlen lelkesedést: a témával (is) foglalkozó történészek általában nem tartják szerencsés ötletnek a hatvan év múltán elkezdett nyomozást, feljelentõsdit. Álláspontjuk szerint a ma már öreg, beteg, 80-90 éves gyilkosok bíróság elé citálása inkább szánalmat fog ébreszteni irántuk, és ennyi év távlatából annak is kicsi az esélye, hogy bizonyítható a bûnösségük. A "vérdíj" pedig amellett, hogy egyeseket ártatlanok megvádolására is késztethet, a múlt összes bûnének feltárásában szelektíven alkalmazva inkább az antiszemita indulatokat növeli.
A Simon Wiesenthal Központ viszont úgy gondolja, hogy el nem évülõ bûnökrõl lévén szó, a bûnösöket nem mentesíti a koruk, nem beszélve arról, hogy annak idején õket sem befolyásolta áldozataik életkora. Megbüntetésük továbbá azt is üzenné, hogy az efféle tettek elkövetõi életük végéig nem érezhetik biztonságban magukat. A jeruzsálemi intézet vezetõje, Efrajim Zuroff tájékoztatása szerint az akció 2002-es elindítása óta 270 nevet kaptak, ebbõl 90-et adtak át a helyi hatóságoknak, és 73 gyanúsított ellen indult eljárás; ítélet eddig még nem született. Mint azt Efrajim Zuroff lapunknak elmondta, a központ egyik sikertörténetének az 1999-ben az egykori usztasa lágerparancsnok, Dinko Sakic ellen folytatott horvátországi pert tartják. A magát a háború után Argentínában meghúzó Sakic kiadatását még a Tudjman-éra alatt kérte a horvát kormány, nem kis részt a Simon Wiesenthal Központ nyomására. Végül az agg gyilkos húsz évet kapott, s ez a sikeres ügy adott lökést az újabb akcióknak. Magyarországon már az indulás elõtt - annak hírére - három bejelentés érkezett az izraeli követségre. Jutalmat sem adtak eddig át senkinek, mert vagy névtelen bejelentéseket kaptak, vagy az informátor nem fogadta el azt. Az elsõt valószínûleg a közeljövõben, Horvátországban osztják ki.
Ahhoz, hogy a jeruzsálemi központ munkatársai kutathassanak a magyar levéltárakban, elõbb támogató nyilatkozatot kellene szerezniük a Magyar Tudományos Akadémiától. Mint Beer Iván elmondta, egyelõre õ az egyetlen Magyarországon, aki segít a központnak, a helyi partnereket-tanácsadókat még keresik, ezért az érdemi munka megkezdése még 2-3 hónapba beletelhet. Idõközben már állampolgári panasz is érkezett az adatvédelmi ombudsmanhoz, hogy vajon külföldi intézmény folytathat-e adatgyûjtést Magyarországon. A vizsgálat folytatása néhány hetet vesz igénybe.
A szervezõknek a még élõ bûnösök kézrekerítésén és a holokauszt dokumentálásán túl nem titkolt céljuk, hogy az Utolsó esély mûvelettel a NATO és az EU új tagjait a múlttal való szembenézésre ösztönözzék. Annyit már most elértek, hogy a téma fokozottabban szerepel a magyar közbeszédben.
Mészáros Bálint
A nácivadász
Simon Wiesenthal 1908-ban született a galíciai Buczaczban. Prágában építészdiplomát szerzett, majd a lengyelországi (ma ukrajnai) Lvivben élt, innen hurcolták el a németek 1941-ben. Több koncentrációs tábort megjárt, de végül a mauthauseni láger felszabadulásakor egyike volt a kevés túlélõnek. Nem sokkal késõbb nekilátott a népirtások résztvevõi ellen szóló dokumentumok összegyûjtésének, dolgozott az amerikai hadsereg háborús bûnöket kivizsgáló részlegének, majd a CIA elõdjének is. Adatait az 1946-os nürnbergi perben is felhasználták. 1947-ben több társával létrehozták Linzben a Zsidó Történelmi Dokumentációs Központot, amely elsõsorban a rejtõzködõ bûnösök felkutatását tekintette céljának. Wiesenthal információi alapján sikerült 1960-ban Argentínában elfogni Adolf Eichmannt. 1961-ben megalapította a bécsi Zsidó Dokumentációs Központot, amely számos Gestapo- és SS-tisztet kutatott fel, köztük az Anna Frankot letartóztató Karl Silberbauert, a treblinkai és sobibori hóhért, Fritz Stanglt vagy Hermine Ryant, aki bûnrészes volt a majdaneki lágerben legyilkolt több száz gyermek halálában. Összesen több mint 3000 náci háborús bûnösnek akadtak a nyomára, akiknek a 60 százalékát elítélték.
A Simon Wiesenthal Központ 1977-ben alakult meg New York-i székhellyel, de vannak irodái Los Angelesben, Jeruzsálemben, Párizsban, Torontóban és Buenos Airesben is. A központ ma már nemcsak a holokauszttal, hanem más népek és népcsoportok elleni bûnökkel is foglalkozik, valamint neonáci személyek, honlapok adatait is gyûjti.
Wiesenthal tavaly, 95 évesen visszavonult, a bécsi központ dokumentumainak rendszerezésével foglalkozik. Nemrég a brit uralkodótól átvehette az emberiség szolgálatáért adományozott tiszteletbeli lovagi címet.
