Magyar Narancs: Párttársai különféleképpen minõsítették a Lakitelek Munkacsoportot. Ön minek tartja a tizenhárom képviselõ akcióját: árulásnak, kripto-fideszes provokációnak vagy egy, a szeptember 25-i tisztújítás elõtti természetes jelenségnek?
Dávid Ibolya: Nem szeretném bagatellizálni, de túlértékelni sem a helyzetet, ami természetes folyománya az MDF mozgalmi múltjától, illetve a Fidesztõl való leválás folyamatának. A szeptember 25-i országos gyûlés lesz a fordulópont, amikor is pont kerül a vita végére. Bízom abban, hogy utána professzionális pártként, reális, vonzó programmal kezdjük meg a felkészülést a 2006-os választásokra.
MN: Ezek szerint az Antall József által megkezdett munka - egy heterogén mozgalomból kereszténydemokrata pártot gyúrni - csak most, 2004-ben zárulna le?
DI: Való igaz, a Magyar Demokrata Fórum tömegmozgalomként szervezõdött, amelyben helye volt annak idején például Konrád Györgynek, Csurka Istvánnak vagy Bihari Mihálynak. Ez 1987-ben természetes volt, hiszen abban egyetértettek a gondolkodásukban egyébként egymástól igen távol álló emberek is, hogy változás kell. Amikor azonban világossá vált, hogy a változások szabad válasz-tások útján történnek meg, akkor Antall József adott az egypártrendszerben afféle népfrontos mozgalomként mûködõ MDF-nek programot, karaktert, értékrendet. ' helyezte el a fórumot nemcsak a magyar, hanem az európai politikai palettán is. Egy parlamenti demokráciát csak pártokra lehet építeni. 2004-ben nem lehet visszatérni az egypártrendszerben kikényszerített népfrontos jelleghez; ma már egy feladat- és hatáskörében, számonkérhetõségében, struktúrájában modern európai pártot kell építeni.
MN: A munkacsoport hasonló logikát követ, mint önök, amennyiben az õ deklarált céljuk is a párt önállósága, illetve az a feltevés, hogy alternatívát kell felmutatni a jobboldali szavazóknak. 'k azonban jobbra mozdulnának el, mondván, ott vannak tartalékok, ráadásul az MDF-nek nincs mit középen keresni, mivel a Fidesz is oda tart a választások közeledtével.
DI: Ez egy fikció. Nincs két markáns irány - már nagyon régóta csak egy határozott irányzat létezik az MDF-ben: az, amely a pártot mérsékelt jobbközép, konzervatív erõként határozta meg. Ezt utoljára 2003-ban erõsítette meg az országos gyûlésünk. Errõl nem is érdemes újból vitát nyitni. Az MDF-nek megnõtt a tagsága, megnõtt a támogatói köre, és hála istennek megnõtt a szavazóbázisa. Vagyis igazolódott mindaz, amit két évvel ezelõtt stratégiai irányként meghatároztunk, és az emberek megértették a normális Magyarország megteremtéséért alkotott, azt hiszem, elég világos, markáns programunkat. Ez vezetett eredményre június 13-án. E felfogás további szolgálatát vállalom magam is. E markáns irányzattal áll szemben néhány országgyûlési képviselõ idõnként nehezen értelmezhetõ kísérlete, amely egyszerre hirdeti a lakiteleki népi balos, népfrontos gyökerekhez a visszatérést, illetve azt, hogy jobbról kell elõzni a Fideszt. Ez nem egy kiérlelt álláspont.
MN: Van valami tudásuk a választóikról? Kiknek köszönhetik a júniusi eredményt?
DI: Mindig döbbenettel hallgatom azokat a fejtegetéseket, amelyek demokráciánk tizennegyedik évében is arról szólnak, hogy ki kinek a választópolgára. A választópolgár minden választás elõtt minden pártnak lehetõséget ad arra, hogy a bizalmát elnyerje. A választók programokra, értékekre szavaznak, és hiába akarják sokan belehajszolni az embereket egyfajta sírig tartó színvallásba, az élet nem így mûködik. Azok, akik az MDF-re voksoltak, a kétpártrendszer ellen szavaztak. Arra szavaztak, hogy van helye és létjogosultsága a jobboldalon az európai értelemben vett korszerû konzervatív pártnak; azok a Normális Magyarországért programra szavaztak, mert azt akarják, hogy legyen vége annak az öncélú politizálásnak, ami ma Magyarországon folyik. Mindenkinek köszönöm a bizalmát és a szavazatát, és örülök, hogy sokan értették: ennek a választásnak a tétje nemcsak az EU-parlament volt.
MN: Azt érintették-e a gyorselemzéseik, amit már-már axiómaként szokás emlegetni, hogy ti. önök a baloldaltól vettek el szavazatokat? E megállapításra mi eddig nem találtunk adatszerû igazolást. Ön szerint van e kijelentésnek racionális magyarázata?
DI: Racionális megközelítéssel valóban nem lehet mit kezdeni e megállapítással. Buta, érzelmi politizálás az, amelyik a maga érveit ilyesfajta kategorikus kijelentésekkel kívánja alátámasztani. Az MDF növelte a szavazóbázisát, miközben a két nagy párté csökkent a 2002-es eredményhez képest. Ez nyilván sokak fantáziáját meglódította jobb- és baloldalon.
MN: Jobboldali riválisaik az MDF-et rendre "balra húzással" vádolják, amit önök mindig azzal vernek vissza, hogy határozottan kijelentik: az MDF balra zárt. A fórummal nyíltan rokonszenvezõ Debreczeni József viszont egy nemrégi publicisztikájában felvetette: értelmetlen, ha egy középpárt ilyen mereven elhatárolódik, mert a középpártiság egyik lényegi jegye épp a minden irányú koalícióképesség.
DI: A fórum konzervatív értékrendje és a Normális Magyarországért programja teljesen világos. 2006-ban a választást meg kell nyerni.
MN: Említette, hogy az önökre szavazók számára vonzó lehetett a Normális Magyarországért program. De valóban program ez, vagy csak egy jól hangzó kampányszlogen, amit idõrõl idõre elõ lehet venni?
DI: A kampányunkat a Normális Magyarországért programunkra építettük. Ennek egyik legfontosabb része az, amelyik a közéleti bajainkra keresi a megoldást. Közéleti zsákutcában vagyunk ugyanis, amelybe a buta ellenzéki és buta kormánypárti szerepjátszás navigálta az országot tíz-egynéhány év alatt. Én nem tudok elképzelni olyan normális közéletet, ahol nincsen tisztességes párbeszéd a parlamenti pártok között. Manapság az egymás melletti elbeszélés, a másik ígérgetéseire licitálás, az egymás legyalázása sokkal fontosabb cél, mint az, hogy konkrét ügyekben szót értsünk. Ha valaki azt hiszi, hogy négyévenként újabb és újabb jövõt lehet kínálni a nemzetnek, az téved. Nyolc-tíz évre kiszámítható programok is kellenek. Például az nonszensz, hogy minden kormány a saját kénye-kedve szerint dönt arról, ad vagy sem nyugdíj- vagy családipótlék-emelést. Továbbá kizárólag hosszú távon lehet tervez-ni az oktatásban vagy az egészségügyben is, ezeken a területeken ciklusokon átívelõ programok kellenek. Hiányoznak azok a mûhelymunkák, amelyek értelmes vitákat indítanának arról, hogy mi a XXI. században az állam szerepe. Pedig elõbb-utóbb mindenkinek be kell látni: a ravaszkodás, az egymás elõli bujkálás helyett meg kell találni annak a módját, hogy a fentiekhez hasonló lényeges kérdésekben ciklusonként egymásra építõ módon tudjunk dolgozni. A politika leszoktatta a magyar társadalmat a közéleti gondolkodásról, a párbeszédrõl, arról, hogy nekünk közös felelõsségünk megtalálni a helyünket az Európai Unióban. Számtalan javaslatunk volt, például a Nemzeti Összefogás Alapítvány létrehozása: meg akartuk teremteni a mûhelymunka lehetõségét a magyar ér-telmiség azon részének, amely nem kötõdik pártokhoz, de szívesen hozzászólna olyan, nagy horderejû kérdésekhez, mint mondjuk a gazdaság átalakulása. De a szándék sem volt meg erre a többi pártban. A parlamenti közéleti munkát manapság csak az érzelmi, rövidlátó és pillanatnyi haszonra törekvõ politika uralja. Ez pedig sehova nem vezet. De számos, a társadalmi igazságosságot felvetõ témát is érint a programunk. Hogyan lehetne például javítani a 45 éven felüli munkavállalók olykor kilátástalan helyzetén? Készítettünk egy tervezetet, amit benyújtottuk az Országgyûlésnek, mint ahogy javaslatot dolgoztunk ki a gyermekszegénység felszámolására, a korrupció megfékezésére vagy a hátrányos helyzetû tanulók esélyeit javító ösztöndíj- és kollégiumi rendszer megvalósítására. Programunkban szerepel az adók felülvizsgálata, s ezen belül a haláladó, azaz a legetikátlanabb adónem, az örökösödési adó eltörlése. A program része a szabadabb piac, kisebb állam és sorolhatnám, csupa hagyományos, európai konzervatív érték, melyek elvi alapjait a Konzervatív kiáltványban körvonalaztuk. Lufikat csak a választás estéjén fújtunk, hogy szebb legyen az MDF-székház nagyterme. Ezek a programelemek tehát nem lufik, nem puszta kampányfogások voltak: az elmúlt idõszakban az MDF e témák mindegyikében letett egy-egy javaslatot az Országgyûlés elé. A folytatást is hasonló szellemben képzeljük.
MN: A Normális Magyarországért azt sugallja, hogy a korrupció elleni harc élére kívánnak állni. Ezzel mi a helyzet?
DI: Az MDF az elõzõ kormányban egyetlen tárcáért, az igazságügyiért viselt felelõsséget. Annak a négyéves munkának a középpontjában a korrupcióellenes küzdelem állt. Az ENSZ korrupcióellenes globális központjával készítettünk egy 26 pontból álló csomagot, amibõl vagy 20 meg is valósult, például az összeférhetetlenség, a vagyonnyilatkozat szabályozása, az aktív-passzív vesztegetés büntethetõségének újraszabályozása. Sok mindent megoldottunk, néhány kérdés hátramaradt, a munkát folytatni kell. Szükség lenne egy lobbitörvényre, a pártok gazdálkodásának az átláthatóságát biztosító új törvényre, egyáltalán a pártfinanszírozást új alapokra kellene helyezni. Vannak élõ javaslataink is: az egyik azt a helyzetet próbálja megoldani, hogy jelenleg a büntetõ törvénykönyvben (Btk.) nincs szabályozva a tisztességtelen piacszerzés. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírsággal sújtja azokat, akik kizárják a verseny szabadságát, és elõre leosztják a lapokat. A GVH büntetési gyakorlata az, hogy a vétkes cégre az elõzõ évi bevétele 10 százalékáig terjedõ bírságot ró ki. Tapasztalataim szerint az állami megbízásokból élõ cégeknél ez azt eredményezi, hogy az adófizetõk a bírságot a következõ beruházásnál megfizetik: a lapokat ugyanis újra leosztják, csak a büntetés nagyságával megemelt megbízási összegért. A társadalom állja tehát az adott társaság tisztességtelen piaci magatartásának a számláját. Ezért azt javasoltam: a kormány dolgozza ki, hogy a Btk.-ban a gazdasági bûncselekmények között mindez szankcionált legyen, és súlyos börtönévek járhassanak a tisztességtelen piacszerzésért. Ez ugyanis az adófizetõk kontójára, a verseny kizárására megy - arra, hogy ne a jobb, az olcsóbb, a hatékonyabb érvényesüljön a versenyben. A másik javaslatunk a közbeszerzéseket érinti. Az elmúlt években számunkra az is világossá vált, hogy a közbeszerzés rendszerét újra kellene gondolni. Látszólag van egy törvényünk: de ez kijátszható. Meg lehet kerülni elõminõsítéssel vagy személyre szabott pályázati kiírással: mondjuk olyan referenciát kérnek, amellyel Magyarországon csak egyetlen cég rendelkezik és így tovább. Olyan nevetségesen, szinte díszletként használjuk a demokráciát e téren is, hogy ezen mindenképpen változtatni kell. Azt javasoltuk: az Állami Számvevõszék (ÁSZ) mintájára jöjjön létre Magyarországon egy külön erre a feladatra specializálódott közbeszerzési hivatal. A politika maradjon a maga területén, és ha a szakmának kell közbelépnie, akkor az legyen ez a hivatal. Egyedül a Fidesz nem támogatta az MDF korrupcióellenes csomagját az alkotmányügyi bizottságban. Szerencsére a többi párt igen, így a kormányt az Országgyûlés arra kötelezte, hogy szeptember közepéig tegyen le a Ház elé mindkét témában javaslatot.
MN: A média és ennek nyomán a közvélemény arra harapott rá, amikor ön azt mondta, hogy a két nagy párt gazdasági holdudvara az állami beruházásoknál 70-30 arányban osztozkodik. Ön bedobott valamit, amirõl, ha nem is "százalékosan", de vannak sejtések és sejtetések, és vannak erre utaló közvetett jelek. Szerintem az ön felelõssége, hogy ne hagyja a levegõben ezt.
DI: Nem hagyom. Végig fogom vinni ezt a témát, bár engem nem az egyes ügyekben való nyomozati buzgalom hajt, nem is hiszem, hogy a dolgom lenne, hanem a jelenség elleni küzdelem. Jellemzõ: az általam mondottakra az elsõ ellenreakciók nem azok voltak, hogy nem igaz, nem így történik. Idõnként hátra kellene nézni, hogy azok a gazdasági szereplõk, akik a pártok nevében megkötik a maguk tisztességtelen üzleteit, ne élhessenek vissza a pártokhoz fûzõdõ kapcsolataikkal. Ez szerintem mindenki érdeke. Nem is értettem, miért nem volt mindenki partner ebben. Nincs jobboldali meg baloldali korrupció: csak korrupció van, amit tûzzel-vassal irtani kell, mert olyan lápvilághoz vezet, amibõl nincs kiút. Sajnos el kell fogadni, hogy a korrupció létezik. Minden közéleti embernek ugyanakkor dolga, hogy harcoljon ellene, mert a korrupció rombol: gazdaságot, erkölcsöt. Károsan befolyásolja az ország megítélését, rossz hatással van a tõkebefektetésre. Ráadásul az egész ország, az önkormányzatoktól a vállalkozókig lázban ég az európai uniós pénzek "lehívása" miatt: ugyan miféle bizalmat lehet teremteni Magyarország iránt, ha a politika nem elszánt a korrupcióellenességben? Egyébként a konkrét fölvetés az volt: ha az autópálya-építéseknél megfogalmazódott a 70-30 százalékos "kiegyezés", akkor mindannyian keressük meg a választ arra az Országgyûlésben, hogy tényleg, mi is az oka annak, hogy már évek óta Európa legdrágább autópályáit éppen Magyarországon építik. Ebben az ügyben levelet írtam a gazdasági bizottság elnökének, még várom a válaszát, így, 50 napon túl is.
MN: E kérdésre speciel az Állami Számvevõszék jelentései az M3-asról, az M7-esrõl vagy a szekszárdi Duna-hídról nagyon pontos válaszokat adnak.
DI: Ez igaz. És történt bármi? Ez egy következmények nélküli országÉ A Gazdasági Versenyhivatal csak a gazdaság szereplõinél járhat el, ezért csendben maradnak azok, akik az állami tenderek kiíróiként partnerek abban, hogy létrejöjjenek ezek a szabad versenyt és a tisztességes piaci magatartást semmibe vevõ megegyezések. Errõl senki nem akar tudni. Pedig beszélni kell róla, különben néhány év múlva mindent maga alá temet a korrupció okozta tehetetlenség.
MN: Miközben a jelenlegi kormány leváltásának a fontosságát hangoztatja, ami egy ellenzéki pártelnöktõl természetes, ugyanilyen hangsúllyal beszél a jobboldalon tapasztalható értékválságról. Nem is kertel, teljesen világos, kiket bírál. Nyilatkozataiból arra következtetünk, hogy ön nemcsak a kormány, de a Fidesz leváltásában is gondolkodik, azaz vissza akarja szerezni az MDF korábbi pozícióját.
DI: A politika már csak ilyen: mindenki a maga programjában és értékrendjében hisz a legjobban. Vannak emberek, akik egyfajta értékrend, nem pedig a nyers érdekek vagy a puszta pragmatizmus mentén szövetkeznek abból a célból, hogy kiszámítható programokkal a hatalom részesévé váljanak. Akaratát, elképzeléseit a politikus csak így érvényesítheti és valósíthatja meg, így tud tevékenyen részt venni egy önkormányzat vagy egy nemzet sorsának az alakításában. Annyi-féle álszemérmes mondat hangzik el errõl - holott egy politikus ezért dolgozik. A Magyar Demokrata Fórumban mindhárom együtt van: az évtizede következetesen vallott szilárd értékrend, az erre alapozott program és az a szándék, hogy az értékeket képviselõ és a programot megvalósító embereken keresztül részt vegyen a hatalomban, mindennapi életünk alakításában. Minden párt arra törekszik, hogy részese legyen a hatalomnak. A nemrég közzétett konzervatív hitvallás egyik fontos üzenete, hogy csak az értékekre épülõ politika lehet hosszú távon biztonságos és kiszámítható. Ebbõl a szempontból az MDF-nek valóban komoly tervei vannak - mint ahogyan komoly tervei voltak annak idején a Fidesznek is, amikor célul tûzte ki, hogy felváltja a jobboldalon az MDF-et. A politikailag azonos oldalon rivalizáló pártoknak is természetes törekvése, hogy meghatározó módon befolyásolják a közéletet. Aki nem hisz a maga erejében, a maga programjában, abban, hogy felelõsebben és jobban tud riválisainál kormányozni, nem hisz magában, a saját lendületében, energiájában, célkitûzésében, hanem egy másik táskacipelõje akar csupán lenni, azt a politika elõbb-utóbb kilöki magából. A Magyar Demokrata Fórum alakító tényezõ akar lenni a következõ évek közéletében. Az MDF korrekt, együttmûködõ partner, nálunk a cél nem szentesíti az eszközt: ebbõl adódóan a fenti folyamat lassabb a kelleténél. De hosszú távon az értékelvû politizálásnak nincs alternatívája. Aki ez ellen beszél, annak valószínûleg az a víziója a jövõrõl, hogy a politikai pártok közötti különbség a vörösingesekre meg a Pál utcai fúkra korlátozódik, meg aki nincs velem, az ellenem van. Ez komolytalan.
Bundula István
Az MDF a június 13-i európai parlamenti választáson 164 025 szavazatot kapott, s így az 5 százalékos küszöböt 0,33 százalékkal átlépve egy mandátumot szerzett. A pártvezetés áttörésrõl beszélt, Dávid Ibolya ellenzéke pedig arról, hogy az eredmény csak relatíve jó, hiszen alacsony volt a részvétel, illetve a voksolásnak nem volt belpolitikai tétje: vagyis a választók könnyebb szívvel ikszeltek a kis pártokra. Azt, hogy a 164 ezer voks arányosan kivetíthetõ vagy sem egy 50-60 százalékos részvételû választásra, teljességgel értelmetlen vizsgálni: csak az a biztos, ami már megtörtént, jelen esetben az, hogy az MDF június 13-án átlépte a bejutási limitet. Az a felvetés viszont, hogy egy kiélezett kampánnyal felvezetett országgyûlési választáson a szavazók - "biztosra" akarván menni - inkább a két nagy párt valamelyikére voksolnak, nagyon is megalapozott: és ezzel nemcsak az MDF-nek, hanem a valamivel biztosabb lábakon álló másik kis pártnak, az SZDSZ-nek is szembe kell néznie. A dolgok jelenlegi állása szerint az MDF esélyeit az is rontja, hogy a Fidesz az EU-választás fölényes megnyerésével alapos hátszelet kapott: a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok Orbánék további erõsödését mutatják - miközben az MDF ismét 5 százalék alá szorult a biztos pártválasztók körében.
Az az állítás, miszerint az MDF az MSZP-tõl rabolt volna szavazatokat, az adatok tükrében nem helytálló: a párt júniusban ott szerepelt az országosan elért 5,33 százaléknál jobban, ahol erõs a jobboldal: például Nyugat-Magyarország, Bács-Kiskun megye településein, a budai kerületekben. Az általában baloldali többségû területeken - mondjuk Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén vagy a fõváros pesti "MSZP-s" választókerületeiben - az MDF többnyire nem érte el az 5 százalékot sem.
