Ábel Attila-klón éltette a Fideszt a Facebookon

  • narancs.hu
  • 2024. március 10.

Belpol

A csepeli alpolgármester szerint ez a párt helyi szervezetének csele.

Valaki a Facebookon létrehozott Ábel Attila csepeli alpolgármester nevével és fényképével egy álprofilt, amely aztán kommentelt és lájkolta a Csepeli Házmester nevű oldalt, amely pont a csepeli önkormányzat és Ábel ellen folytat kampányt, a nagyobbik kormánypárt érdekében.

Erről Ábel Attila számolt be az igazi Facebook-oldalán szombaton.

Arról írt, hogy visszaéltek a nevével és a fotójával, és miután tiltakozott, az álprofilt törölték, de szerinte nyilvánvaló, hogy ez az akció a csepeli Fidesz-szervezet műve volt. 

„2019-ben Németh Szilárd elárulva bennünket és a saját pártját, hiúságból és irigységből megpróbálta megbuktatni Borbély Lénárd polgármestert. Nem sokkal ez után arra utasította Csepel vezetését, hogy adjuk át az alapítványának az önkormányzat több értékes vagyontárgyát, körülbelül 10-12 milliárd forint értékben. Ez a jogászaink szerint büntetőjogi értelemben hűtlen kezelés, a közvélemény szerint lopás lett volna. Amikor megtagadtuk a lopást, Németh Szilárd kizáratott bennünket a Fideszből. Az elmúlt héten az ATV-ben nyilatkoztam a történtekről és nyilvánosságra hoztam az erre vonatkozó első írásos bizonyítékot is” – írja az alpolgármester. 

 

 Ábel szóba hozza a kegyelmi botrányt is, amely szerinte „szervezeten belüli, hatalmas ügyviteli hiba” volt. Az viszont szerinte nem ilyen ügyviteli hiba volt, hanem erkölcsi bűn, hogy amikor ők megtagadták Németh Szilárd kérését, kizárathatta őket a Fideszből.

 

A címlapfotó Ábel Attila háttérképe

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”