Áder: „kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik”

  • MTI
  • 2021. január 1.

Belpol

A köztársasági elnök szerint most legyen kevesebb a kérdés és több a bizalom.

A hagyományos újévi fogadkozások helyett "most tegyünk egyetlen komoly elhatározást": azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk "az életekért, amiket megmenthettünk" és az "egymást segítő megható pillanatokért" - mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.

 Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.

    "Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk" - jelezte, majd felidézte, "tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel. Kiemelte, ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány. Áder hangsúlyozta, "kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik": orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban.

Meghálálhatjuk ezt valaha is nekik? Meghálálható-e a végeláthatatlan műszak?

 - tette fel a kérdést.

    Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel.

    "Legyünk hálásak a tudósoknak, mert kutatásaik segítenek egyre jobban kiismerni a nemrég még ismeretlen ellenséget és biztonságos védőoltáson, hatékony terápián dolgoznak!" - mondta.

    Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat.

    "Legyünk hálásak a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek, mert miattuk működött és működik az ország" - jelentette ki Áder János. "Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom!" - kérte.

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.