Akár már tavasszal százmilliókba kerülhet, hogy a kormány uniós menekültügyi jogot sért

  • narancs.hu
  • 2023. december 5.

Belpol

A menedékjogot érintő súlyos kockázatok miatt az Európai Bizottság az uniós belügyi alap kifizetéseit is blokkolta.

Az Európai Bizottság szerint egy kötelezettségszegés eddig várhatóan több mint egymillió euróba kerül majd a magyar kormánynak

írjaNépszava. Az uniós testület a magyar menekültügyi szabályok, köztük a tranzitzónák miatt indított eljárást, amely az EU bíróságán kötött ki. A magyar kormány 2020 decemberében elveszítette a pert. És bár az Európai Bizottság szerint tett lépéseket, például bezárta a tranzitzónákat, nem igazította teljesen a magyar szabályokat az ítélethez. A késlekedés miatt pedig az uniós testület 2022 februárjában megtette a következő lépést és pénzbírság megállapítását kérte az EU bíróságától. Elsőre

legalább napi közel 5500 eurós – már most több mint egymillió eurónál, jelenlegi árfolyamon nagyjából 400 millió forintnál járó – büntetést kért

arra az időre, ami a legutóbbi és a leendő ítélet között eltelik. A napi bírságot több mint 16 ezer euróra emelnék, ha a kormány még ezt követően sem hajtaná végre az ítéletet.

A lap forrása szerint

az ítélet a megszokottnál hamarabb, már jövő tavasszal megszülethet,

mert az eljárásban kihagyják a főtanácsnoki indítványt. Az ítélet előtt általában a bíróság egyik tagja kiad egy véleményt, de a Népszava úgy tudja, hogy a testület nem találta bonyolult jogi problémának a keresetet. A bíróság határozata jóváhagyhatja vagy módosíthatja az Európai Bizottság pénzbírsági javaslatát. Ha a kormány nem fizetné ki a megítélt pénzt, az összeget levonják az országnak járó uniós támogatásból.

Az EU bírósága júniusban egy másik eljárásban közös jogot sértőnek találta a tranzitzónák bezárása után ideiglenesen bevezetett eljárást is. A rendszerben a magyar határon benyújtott menedékkérelmeket – néhány kivételes esetet leszámítva – csak akkor bírálják el, ha a beadó előtte a kijevi vagy belgrádi magyar nagykövetségen előzetes szándéknyilatkozatot tett, azt elfogadták és belépési engedélyt adtak.

A menedékjogot érintő súlyos kockázatok miatt az Európai Bizottság az uniós belügyi alap kifizetéseit is blokkolta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.