Óbuda után egyre több biciklistát látni, úgy látszik, akik kifényképezkedték magukat a Batthyány téren vagy a Lánchíd pesti hídfőjénél, komolyabb kalandra vágynak. De a Duna közelébe sem engedik a bámészkodókat, sőt Pünkösdfürdő után – a parttól már jóval beljebb – a Királyok útját is lezárták – a békásmegyeri Gát utca nem csak Budapest határa, de igazából is gát, a Barát-pataktól védi a fővárost, a túloldalon már Budakalász kezdődik. Szombat délben már gyalogosan sem lehet megközelíteni, a rendőrök mindenkit visszafordítanak. Belépni csak hivatalos személyeknek lehet és az ott lakóknak: ha nincs lakcímkártyájuk, az ingatlan tulajdoni lapját kell megmutatniuk.
Bulinak indult
A Megyeri hídtól a kalászi gáton munkások dolgoznak, de a Duna felé eső utcákban térdig ér a víz. Körülbelül ötvenen élnek a hullámtérben, vagyis azon a területen, ahol elvileg nem is állhatnának házak. Persze állnak. Most éppen térdig vízben.
| ||
Czapáry Veronika író két évvel ezelőtt vásárolta házát potom pénzért, most már tudja, hogy miért. „Az mondta az előző tulaj, hogy legfeljebb pár centire jöhet be a víz, mert ez a ház van a legmagasabban. Nem féltem annyira, tavaly nem volt semmi, úgy gondoltam, most sem lehet nagy gáz.” Veronika pár nappal ezelőtt, az index.hu videóján még kalandtúrának élte meg az áradást, szombat reggel óta viszont már nem tartja annyira viccesnek. „Akik ideköltöznek a környékre vagy a Lupa-szigetre, mindenki számol ezzel” – mondja, hozzátéve, hogy a lupaiak között sokkal nagyobb összatartás van, mint itt, ahol „a szomszédok alig állnak szóba egymással”. Tény, hogy az írónő elsősorban saját magára, illetve a Lupa-szigetiekre számíthatott, ám hiába rakták körbe a házát homokzsákokkal, a víz átszivárgott, s szombat délben már bokáig ért. Pénteken még sikerült néhány írót elcsalnia a könyvhétről, ők is segítettek, ám szombat reggel óta csak két ismerősre számíthat, akik viszont – az őslakosok többségéhez hasonlóan – viccnek tekintik az árvizet, mivel „a nevetés a legjobb gyógyszer”. Egyikük halat süt, s azt mondja: „a víz ellen úgysem tehetünk semmit, és hol van még a hétfő, amikorra a tetőzést várják!” A kedélyes főzőcskét mégis beárnyékolja, hogy reggel bejött a Duna. De addig kell sütni, amíg az áramot nem kapcsolják ki. Csöng a telefon. Kiderül, hogy a lenti házakban már egyméteres víz áll, de páran ennek ellenére sem költöznek, meghúzzák magukat az emeleten – nem értjük, miért.
Itt most még csak bokáig ér, de felfoghatatlan, hogy lehet ilyen körülmények között létezni. Mentjük a menthetőt: egy üveglapos (!), kovácsoltvas asztal sarkára teszünk téglákat, arra deszkát, majd jöhet a mosogató- és a mosógép. A tákolmány hintázik, de máshova nem lehet tenni a háztartási gépeket. Veronika a fosztogatóktól tart, akik ilyenkor csónakkal járják az utcákat, s a bajt valamelyest az is tetézi, hogy nyolc macskát kellett elhelyeznie az emeleten. A macskák persze nem maradnak nyugton, le-lejárkálnak, amikor valamelyik szétrúgja a konnektort, az egyik cimborát megrázza az áram, teljes a káosz. Megpróbáljuk elérni az állatvédőket, végül az állatorvossal sikerül beszélni, aki megígéri, hogy intézkedik. Közben megérkezik Máté István önkormányzati képviselő, aki a lehetőségekhez képest próbál a hullámtérieknek is segítséget nyújtani.
Nem fogsz megijedni!
Szóba kerül, hogy miért nem lehet itt mobilgát. „Hát azért, mert nincs rá pénz, és nem is lesz – zárja rövidre Máté. – Például a szentendrei mobilgát milliárdos beruházás volt. Budakalász éves költségvetése másfél milliárd forint.” A képviselő szerint most vagyunk (szombat kora délután) a 2006-os tetőzésnél, 860 centis a vízállás, a gát bírni fogja. „Nincs ok pánikra, szinte jól érzik magukat az emberek, jó kis közösségek kovácsolódnak, a jobbikos, az MSZP-s, a fideszes mind együtt lapátolt, hordta a zsákot.”
Máté István a hullámtériekről szólva egyetért azzal, hogy aki ideköltözik, tudja, mire számíthat, együtt élnek ezzel, a házuk úgy van berendezve, hogy az áradás a legkisebb kárt tegye. „Itt nem látni parkettát vagy szőnyeget – mondja, majd Veronikát próbálja vigasztalni. – Nyugodjál meg, a második árvíznél már nem fogsz megijedni. Hidd el, ez a legkisebb probléma, meg kell nézni a Nyírséget, ahol a romos házakat vitte el az ár, azoknak az embereknek odalett az otthonuk. És ott munka sincs. Itt meg eleve úgy építették a házakat, hogy ne dőljenek össze.” A képviselő még hozzáteszi, hogyha nagyobb lesz a baj, tovább tudnak lépni. Kikapcsolják az áramot, vigyáznak az értékekre, s ha nagyon muszáj, evakuálják is a hullámtéren élőket.
Veronika biztosan nem lesz köztük. Szombat este, miután sikerült a macskákat elhelyezni, lezárta a házat, és Budapestre jött. A barátai fogadták be.
