„Diktátor, gyere ki!, Orbán, takarodj!” – harsogták a tüntetők, miközben megkezdődött a parlament alakuló ülése

  • Gera Márton
  • Reizinger Zsófia
  • 2018. május 8.

Belpol

A kordonbontás elmaradt, a kifütyülés viszont megvolt.

Ma délelőtt megkezdődött a parlament alakuló ülése, de az igazán érdekesnek nem a Házon belül, hanem az épületen kívül zajló események ígérkeztek. Mert egy csoport délelőttre, az ülés idejére tüntetést jelentett be, de a rendőrség jelezte, hogy a térre biztonsági okokból kordont állítanak. A Jobbik viszont bejelentette, hogy a kordont el fogják bontani, és bár más párt nem csatlakozott hozzájuk, ma reggel Hadházy Ákos, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy lehet, ő is részt vesz majd a kordonbontásban. Kordont legutóbb egyébként Orbán Viktor és a Fidesz képviselőcsoportja bontott 2007-ben, amikor a Fidesz elnöke úgy interpretálta az eseményeket, hogy most ők mutatnak példát demokráciavédelemből.

Élőlánccal indítottak

Már tegnap este élőláncos tüntetés kezdődött a téren, és voltak, akik egészen hajnalig maradtak. A Kossuth térről azonban ma kora reggel a készenléti rendőrség elvitte az ott tartózkodókat, hogy meg tudják kezdeni a beharangozott kordon felállítását. Aki megpróbált bemenni a térre, azt rögtön kiküldték. A 444.hu felvétele szerint mindezt egyébként Orbán Viktor kisbuszos konvoja is végignézte, bár azt nem tudni, a miniszterelnök bent ült-e a fekete autóban. A térre többen krétával rajzoltak, olyan feliratot is lehetett olvasni, miszerint „Orbán Viktor mondjon le!”. Ám még reggel megjelent egy takarítógép, ami gyorsan eltüntette a krétarajzokat.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Nem volt kordonbontás, mert nem volt kordon

Sokáig azt lehetett hinni, hogy felállítják a kordont, azonban a rendőrség végül a rendőrsorfalat választotta. Így bár a jobbikos képviselők megjelentek a téren, simán átmentek a rendőrsorfalon a Parlamenthez. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője közben arról beszélt, hogy a Jobbik sikerének tartják, hogy a rendőrség végül nem húzott fel kordont, sőt, még olyanokat is mondott, hogy ez történelmi tett.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Nem sokkal később megkezdődött a Civil Ellenzéki Kerekasztal tüntetése az Alkotmány utcában, ahol néhány tucatnyian jelentek meg. „Diktátor, gyere ki!” – harsogták a tüntetők, akik sípoltak és fütyültek is a Parlamenthez közel.

 

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ravasz László jogász, a tüntetés egyik felszólalója azt mondta, nem érti, hogyan történhetett meg az, hogy 2018-ban ugyanúgy kell tüntetni a demokráciáért, mint a ’80-as években. Össze kell fogni, mondta Ravasz, aki szerint ha nem tudjuk közösen érvényesíteni az érdekeinket, akkor elsüllyed ez az ország, végül diktatúrába fordul.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.