Alapítványi helyett céges fenntartásba kerülhet a BME

  • narancs.hu
  • 2024. november 14.

Belpol

A kormány már meg is kezdhette a „modellváltás” új formájának előkészítését.

Már két kormányülésen is téma lehetett a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) privatizálása, amely viszont nem egy alapítvány, hanem egy cég fenntartásába kerülne – értesült a Telex egyetemi forrásokból.

A lap úgy tudja, ezzel a javaslattal az egyetem nyáron megválasztott rektora, Charaf Hassan állt a kormány elé, a BME modellváltásában pedig a Mol is szerepet kapna, a fenntartó részvénytársaság részvényeseként. A csütörtöki kormányinfó után a Telex kérdésére Gulyás Gergely nem tagadta az értesülést, és meg is erősítette, hogy „a Mollal vannak ilyen tárgyalások.” A kormány korábban azzal igyekezett az egyetemet a modellváltás felé billenteni, hogy majdnem háromszor annyi pénzből gazdálkodhatna 2025-ben, ha az évet már magánegyetemként kezdi el.

A BME kommunikációs igazgatósága a lap érdeklődésére a következő választ küldte: „A BME nem készít előterjesztéseket a kormánynak. Annyit azonban fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi modellben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem működése és fejlesztése nehézkes, az egyetem közössége szerint szükség van egy új keretrendszerre, amely a BME versenyképességét a változó világban, az Európai Unió Erasmus és Horizon pályázati programjaiban részvétel lehetőségével biztosítja.”

A portál szerint a kormány már megkezdhette annak előkészítését, hogy ne csak alapítványi modellbe lehessen felsőoktatási intézményeket szervezni. A Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért (MOJ) nevű, BME-s oktatókból és kutatókból álló csoport egyik tagja ugyanis talált egy passzust a kormány október 29-én benyújtott egyik salátatörvény-javaslatában, ami erről szólhat. A hivatkozott bekezdés felsorolja, hogy felsőoktatási intézményt a magyar állam, országos nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaság, valamint Magyarországon nyilvántartásba vett alapítvány, vagyonkezelő alapítvány, közalapítvány vagy vallási egyesület alapíthat.

A MOJ Facebook-bejegyzése szerint „az állami fenntartóra való kivétel” törlése azt készítheti elő, hogy bármely egyetem fenntartója bármilyen említett szervezetnek, így akár egy cégnek is átadhatja a fenntartói jogokat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk