„Alig több mint félig vannak a tárolóink” - Jenei András a gázválság lehetőségéről

Könnyen gázhiány léphet fel Magyarországon az orosz–ukrán konfliktus miatt – állítja a Méltányosság Politikaelemző Központ energiapolitikai elemzője. A szakértő szerint a Déli Áramlat, annak minden hátrányával együtt, áthidaló megoldás lenne az ellátásbiztonság javítására.

Magyar Narancs: Milyen hatása lehet az orosz–ukrán konfliktusnak Európa és Magyarország gázellátására?

Jenei András: Hatások máris vannak, a múlt héten a lengyelek, a szlovákok és a németek is jelentették, hogy csökken az Oroszország felől érkező gáz mennyisége. A Gazprom ezt később cáfolta, bár hozzátette, hogy a szerződésben foglalt minimumot küldik a vezetékeken. Oroszország részben így kívánt politikai nyomást gyakorolni Lengyelországra és Szlovákiára, hiszen ha csak a minimálisan vállalt gázt szállítja, akkor ezek az országok nehezebben tudnak reverz irányú gázellátást biztosítani Ukrajnának. Megnéztem az adatokat: Magyarország felé nem volt számottevő nyomáscsökkenés, és a tőlünk Ukrajnába szállított gáz mennyisége sem csökkent.

MN: Ukrajna jelenleg a magyar, szlovák, lengyel gázon él?

JA: Nem. Például a Magyarországról Ukrajnába eladott gáz iparági pletykák szerint egy magyar gázkereskedőtől jut el egy ukrán nagyvállalkozóhoz, aki a Kárpátok túloldalán működő vegyi üzemeit látja el azzal. A magyar állam szerepe ebben csupán közvetett, regulátori jellegű. A mennyiség nem kicsi, naponta átlagosan 4 millió köbméter, ami jelentős üzlet, emellett a magyar kereskedő nem használja ki a ­vezeték teljes kapacitását, így ha az ukránok jobban megszorulnak a tél folyamán, nagyobb mennyiséget és drágábban lehet majd nekik eladni.

MN: A nyugati szomszédok gáz­szállításai összességében elegendőek arra, hogy télen ne fázzon Ukrajna?

JA: Nem, ez nem sokra elegendő. Kijevben a lakótelepeken ­augusztus eleje óta nincs melegvíz-szolgáltatás több százezer embernek. Október végéig nem is ígérnek meleg vizet, mert a gázt télre tartalékolják, a fűtési szezonra. Szerintem az alábbi menetrend következik. Ukrajna már nem kap az oroszoktól gázt jú­nius óta, részben a kiegyenlítetlen gázszámla, részben a háborús helyzet miatt. Az ukránok, amikor a tél beköszönt, egy ideig a saját termelésből, a tárolóikból és a nyugati irányú szállításokkal fenntartják majd a rendszerben a nyomást. Takarékossági programot léptethetnek életbe, alacsonyabb hőmérsékletre lesznek fűtve a közintézmények, vagy egyszerűen leállítják a szállítást az ipari fogyasztóknak, gyáraknak, vegyi üzemeknek. De egy idő után egyszerűen nem lesz elegendő a földgáz, és vagy kénytelenek lesznek kifizetni a Gazpromnak a nagy­jából 5 milliárd dollárra rúgó gázszámlát, ezáltal újraindítva a szállításokat, vagy megcsapolják a tranzitvezetékeket. Ezt észlelni fogjuk mi és a többi, a Testvériség vezetéken keresztül gázt vásárló ország. Néhány napos szócsata következik majd, és végül az oroszok lezárják a Testvériséget éppen úgy, ahogyan 2009-ben.

MN: Ez mikorra várható?

JA: Ha a háborús helyzet elmérgesedik, vagy az ukránok valamilyen oknál fogva kénytelenek lesznek azonnal megcsapolni a tranzitvezetéket, akár heteken belül is. De ha nincs látványos politikai megoldás vagy direkt nyugati pénzügyi segély, akkor novemberre, decemberre ez nagy valószínűséggel bekövetkezik.

MN: És akkor mi lesz? Magyarország mivel fog fűteni?

JA: A gáztárolóink közül a Magyar Földgáztárolóéi jelenleg 45 százalékon, az MMBF-éi pedig 85 százalékon állnak, tehát a töltöttség a teljes magyar tárolói kapacitást tekintve 60 százalék körüli. Folyamatosan töltik őket, de a fűtési szezonig már nem lehet feltölteni min­det teljesen. Hagyományosan szeptember végén fejezik be a töltést, de végső esetben – amennyiben az időjárás engedi, és nem kell ­elkezdeni a kitárolást – ezt el lehet húzni november elejéig is.

MN: De miért nem töltötték fel őket teljesen? Nyugat-Európa tárolói állítólag teljesen tele vannak már.

JA: Szerintem nem volt rá idehaza pénz, emellett a földgáz relatíve magas ára is közrejátszhatott ebben. A betárolás nagyon drága dolog. A tárolói töltöttség március közepén 10 százalék körül volt, vagyis a tárolókat a teljesítési minimumig lecsapolták, ami ráadásul nem túl szerencsés. Állítólag volt olyan tároló, amiben kisebb károk is keletkeztek. Ha kiszámoljuk, hogy mennyibe került azóta a betárolt gáz, arra jutunk, hogy nagyjából egymil­liárd dollárra, azaz 200-250 milliárd forintra volt szükség a félig töltéshez – ha csak 300 dollár per ezer köbméteres átlagárral számolok. A töltésre kétféle konstrukció van: egyrészt a stratégiai tároló, ami az állami gáztartalékot képezi – az majdnem teljesen fel van töltve –, másrészt a kereskedelmi tárolók, melyekben gázkereskedők bérelnek az immáron állami tulajdonú tárolókban kapacitást. Ehhez pedig sok pénz kell, például az MVM-ben volt egy 100 milliárdos tőkeemelés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jóvoltából annak érdekében, hogy a biztonsági gáztárolókat fel tudják tölteni.

MN: De a jelek szerint Magyarország el­késett.

JA: Most úgy várjuk az ukrán konfliktusos telet, hogy alig több mint félig vannak a tárolóink. Ez a realitás. Ha bejön egy különösen hideg tél mínusz öt–tíz fokos átlaghőmérsékletű hetekkel, akkor ebből akár gázhiány is lehet. Létezik egy cselekvési terv a fogyasztók korlátozására. Nagy szerencsénkre a legnagyobb, zsinórtermelő erőműveink nem gázzal mennek, vagyis áramunk lesz. A paksi atomerőmű teljes kapacitáson üzemel, a mátrai erőmű szénalapú, ezek mellett több olyan vegyes tüzelésű erőművünk van, amit fűtőolajjal is lehet vészhelyzet esetén működtetni. Bár ez nem feltétlenül vigasz azoknak, akik gázzal fűtenek, vagy központi fűtésüket gáztüzelésű ­fűtőmű szolgáltatja. Ezekben a lakásokban érdemes egy-egy nagyobb teljesítményű hősugárzót tartani. Én is beszereztem már párat, hiszen abban a pillanatban, ha bejelentik a gázkorlátozást, azonnal elfogy az összes elektromos fűtőberendezés a boltokból. Ez nem ­rémálom, 2009-ben a cselekvési terv első két lépcsőfoka már életbe lépett, holott akkor csak elszámolási vita miatt, és csak alig több mint másfél hétre állt le a gázszállítás.

Az energiahivatal minden év szeptember végéig kiad egy fogyasztáskorlátozási sorrendet arra az esetre, ha forráshiány lép fel az ellátás terén. Ebben jelenleg nyolc kategória van, a lakosság fogyasztásának korlátozása mindig a végére esik, jellemzően először az ipari fogyasztókat kapcsolják le a gázellátásról. 2009-ben például leállították Ferihegy és a Suzuki gyár ellátását, több fűtőmű átállt fűtőolaj használatára, és több városban fűtőérték-problémák léptek fel a lakossági ellátásban is. Pél­dául a bevásárlóközpontok korlátozásától csak néhány napra voltunk. És ne felejtsük el, 2009-ben azért sejtettük, hogy az árvitát záros határidőn belül megoldják, most azonban gyakorlatilag háború van a két ország között. Ha a Testvériség vezeték leáll, akkor az oroszok nem fogják egyhamar, pláne feltételek nélkül újraindítani. És azt se feledjük, hogy hiába áll le a Testvériség, nekünk vannak eladási kötelezettségeink a Balkán felé, bár ha nagy a baj, nyilván leállíthatjuk ezeket nemzeti érdekből. Ha október elejétől Ukrajnában bejön a téli hideg, és már november végén leáll a gázszállítás, akkor nekünk a tárolók maradnak, illetve a HAG-vezeték Ausztria felől. Az utóbbi kisebb kapacitású, mint a keleti irányú, emellett rendes esetben ugyanúgy orosz gáz jön benne – csak más áron, az utóbbi években olcsóbban.

Arra számítani lehet, hogy ha leáll a Testvériség, el fognak szállni a piaci árak, hiszen nagy lesz a gázéhség, és az osztrák–magyar vezetékbe valamelyik északon futó gázvezetékből, az Északi Áramlatból vagy a Jamalból kell leimádkozni a molekulákat. A mostani ezer köbméterenkénti 320-350 dolláros árszínvonalról fel fogunk ugrani 370-400 környékére. Ha a tél nem lesz nagyon hideg, akkor jók vagyunk. De sajnos a rosszabb forgatókönyv is bekövetkezhet. Ezzel az érzéssel pedig nem vagyok egyedül: a Dunai Energia Kezdeményezés múlt heti budapesti konferenciáján például a cseh kormány egyik tagja arra tett javaslatot, hogy egy ellenőrző bizottságot állítsanak fel a potenciális gázválságban érintett tagállamok az orosz és ukrán fél bevonásával, mely munkacsoport amolyan indikátor szerepet töltene be, és időben jelezné, ha közel vagyunk a leálláshoz.

MN: Az Európai Unió segélyezi Ukrajnát. Nem lehet, hogy a segély feltétele, hogy a tranzitvezetéket hagyják békén?

JA: Ez könnyen lehet, de eljöhet az a pont, amikor az ukránok az utcára mennek, mert tíz fok van a lakásokban. A Nyugat pedig segélyt tud adni, de gázt nem – bár ebből a pénzből ki lehetne fizetni a mostani tartozást is, ami után elvileg nem lenne akadálya a szállításnak Oroszország felől.

MN: Tehát úgy véli, Oroszország ezt a háborút egy mozdulattal, a gáz elzárásával meg tudja nyerni?

JA: Ez nem ilyen egyszerű. Az EU és az Egyesült Államok sokkal konfrontatívabbak az oroszokkal, mint korábban. A szankciók kifejezetten fájnak Moszkvának. És ha az oroszok azt a mítoszt is eloszlatják, hogy megbízható gázszállítók, lehet, hogy eljön az a pont, ahonnan nincs visszatérés. A helyzetnek van még egy paradoxona. A Gazpromnak valahol érdeke, hogy Ukrajna valamennyi gázt kapjon. Ha ugyanis elfogy a földgáz, Ukrajnának nem lesz más esélye, mint megcsapolni a tranzitvezetéket, aminek bár van az oroszokra nézve pozitív oldala, de ezt összességében szerintem ők is inkább elkerülnék. Az EU-ban sem egyértelmű a helyzet. Ha leáll a Testvériség, akkor az unió lakossága, főleg a keleti országokban, a bőrén érzi ennek a hatását. Könnyen a szankciós politika ellen fordulhat, és gyorsan elveszhet a szolidaritás Ukrajnával.

MN: Régóta beszélünk róla, hogy északi-tengeri vagy arab eredetű gáz is eljuthatna Magyarországra csővezetékrendszeren. Ez a lehetőség most hogyan áll?

JA: Ezen a télen ebből még semmit nem fogunk látni. Ha a szlovák–magyar gázvezeték be is indul, egyelőre azon is csak orosz gáz jöhetne be, emellett a HAG-on át is nagyrészt orosz molekula jön. A katari és a norvég gáz megszerzésének most nincs realitása. Majd ha megvalósul az észak–déli gázfolyosó, a lengyel partoknál megépül a cseppfolyós gázt (LNG) fogadó állomás, vagy a lengyelek ki­termelik valahogyan a palagázt, akkor talán.
A másik opciónk lehetne az LNG az Adria felől, de a fogadóállomás még nem létezik a Krk-szigetnél, ahová tervezik. A mi alternatívánk a következő két-három évben a hazai termelés erősítése, csökkenésének megállítása. Még mindig kitermelünk nagyjából 2 milliárd köbmétert évente, ami nem kevés az éves 9-10 milliárdos fogyasztáshoz képest. Emellett szükség lenne a gázfűtéses lakások egy részének átállítására villanyfűtésre egy állami program keretében, illetve energiatakarékossági programra. Hiszen – ha a magyar energiastratégiából indulok ki – az olcsó áram rendelkezésre fog állni. És be kell látni, hogy érdekünk lenne a Déli Áramlat megépítése. Sok negatívum igaz ezzel a vezetékkel kapcsolatban, de ha ez most működne, kisebb lenne a gázválság kockázata.

MN: A Déli Áramlattal viszont gondok vannak, az Európai Unió mintha most szívatná az oroszokat. A két tűz közé került bolgár kormány már bele is bukott ebbe.

JA: Valóban, Bulgáriának és például Magyarországnak is érdeke, hogy a Déli Áramlat tranzitországává váljon. A bolgár és a magyar szakasz munkálatainak nagyjából felét állami kötődésű cégek építenék meg. Másfelől viszont nem éri meg az EU-val összeveszni ezen. Az unió mostani álláspontja szerint a Déli Áramlat nem felel meg az EU úgynevezett 3. ener­giacsomagjának. Ezt a szabályt még a gázszállítók – jellemzően orosz, norvég és algériai cégek – monopolhelyzete ellen hozták létre, és tettek már kivételt, például az Északi Áramlat esetében. Az EU viszont most keményen használja ezt a fegyvert az oroszok ellen. Ha a Déli Áramlat működne, akkor Ukrajna egyik utolsó érdekérvényesítési poten­ciálja is elveszne. De ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor minket valószínűleg jobban érdekel a háztartásunk fűtése, mint az orosz–ukrán konfliktus kimenetele – kivéve persze annak magyar vonatkozását. Vagyis ha szakmai és ellátásbiztonsági oldalról nézzük, szerintem az uniónak is érdeke lenne a Déli Áramlat engedélyezése.

MN: És az oroszoknak is, hiszen ebből élnek, a nyugati piacból.

JA: Ez meglátásom szerint egy félreértés. Oroszország nem a gázból él, hanem az olajból. Az olajárbevétel mintegy 160-180 milliárd dollár évente. A gáz ennek negyede, az ukrán vezetéken pedig az összes Európába exportált gáz egyharmadát adják el. A Testvériség lezárása nem rogyasztja meg az orosz költségvetést. Moszkva nagyjából 450 milliárd dolláros valutatartalékkal és 100 milliárd dollárnál is nagyobb rendkívüli segélyalappal rendelkezik, a gázvitát gazdaságilag bőven kibírja. Putyin a földgázt sokkal inkább politikai fegyvernek használja, és nem gazdaságinak. Az olaj más dolog. Ezért fáj nekik annyira a legfrissebb szankciós politika, mert a listán olajipari fejlesztési berendezések, kutatást segítő eszközök, finomítói megoldások vannak. Ezek hiánya negatívan érintheti az orosz kőolaj-kitermelést és a finomítói kapacitást, főleg középtávon, három-öt éven belül.

MN: Egy hír szerint már épül Kína felé az orosz gázvezeték, vagyis új piacot találhat az orosz gáz. Onnantól pedig kevésbé lesz szükség a nyugati piacra.

JA: Ez alig több mint píár. A Kína felé menő gáz Kelet-Szibériában és a Szahalin-mezőkön van, soha nem jöhetne Nyugatra. A nyugat-szibériai pedig soha nem mehetne Kínába. Az oroszoknak nagyon is érdekük, hogy Európa megmaradjon jó piacuknak.

MN: A magyar kormány szempontjából most milyen politika lenne helyes az orosz–EU-viszonylatban?

JA: Ha nem lenne pejoratív értelmű a szó, akkor azt mondanám, a hintapolitika. A jó viszonyt az oroszokkal érdekünk fenntartani, de nagyon óvatosan kell lavírozni. A kommunikáción nagyon sokat lehetne javítani, de alig lehet mást csinálni, mi most már nem állhatunk fel, és nem állhatunk be teljesen például Lengyelország retorikája mögé. Az elmúlt négy év oroszbarát politikáját nem lehet semmissé tenni. Igen kellemetlen a szituáció, egyfelől nem táncolhatunk ki teljesen a nyugati rendből, mert annak súlyos, konkrét pénzügyi következményei is lehetnek az EU felől, másrészt az oroszok kezében nemcsak a gázfegyver van ellenünk, utaljunk csak a paksi megállapodásra. De a gazdasági holdudvar már nyilván számít arra a pénzre, amely a paksi bővítésben és a Déli Áramlat megépítésében van, vagyis a kormány mozgástere meglehetősen szűk ebben a kérdésben.

névjegy

Interjúalanyunk 1979-ben született. Politológus, szakterülete az energiapolitika és földgázipar. 2009 óta a Méltányosság Politika­elemző Központ munkatársa, jelenleg az egyik igazgatója. Az Energia Műhely alapítója és vezetője. Speciális szakterülete a palagáz. Több nemzetközi energetikai cég tanácsadója, kutatja a magyarországi palagáz jövendőbeli kitermelésének környezetvédelmi és gazdasági hatásait.