„Varga Mihály tudja, hogy ezek rossz lépések”

A magyar gazdaságot az uniós pénzek, az amerikai jegybank és a szerencse tartják életben – mondja Soós Károly Attila, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, volt SZDSZ-es államtitkár.

Magyar Narancs: A második negyedévben 3,9 százalékkal nőtt a GDP. Minden rendben?

Soós Károly Attila: Azért az túlzás. Sok minden fojtogatta az országot az elmúlt években, de a válság múlik, a kamatok csökkennek, a kormány pedig letett arról a tervéről, hogy átalakítsa az uniós pénzek elosztási rendszerét. Így aztán a GDP növekedni kezdett. De a kilátásokat a kormányon kívül senki sem tartja jónak, sőt a kormány is lassulásra számít a következő években. A legfontosabb persze az, hogy a világgazdaság hogyan alakul. Azt már látjuk, hogy a német gazdaság nem húz a legjobban, ami bizonyára hátráltatja a magyar növekedést is. Nem biztos, hogy a 2-2,5 százalékos előrejelzés bejön. A növekedés tényezői közül a beruházások szintje alacsony, a tőke a kormányzati rögtönzések permanens forradalmában nem­igen jön, és kevés az állami beruházás is. Nincs képzett munka­erő-tartalék, a rendszer nem nagyon tud mit kezdeni a képzetlen munkaerővel, amelynek növekvő mennyiségét bocsátjuk piacra, hála a nagyszerű oktatáspolitikának. Az Európai Bizottság szerint a potenciális GDP nem fog nőni, így a tényleges sem nagyon.

MN: Mindenki erre a potenciális GDP-re hivatkozik. Egyáltalán mi az, mekkora a szintje, és miért ilyen fontos? Nem elég annyi, hogy a valódi adat 3,9 százalék?

SKA: A potenciális GDP-t abból számítják ki, hogyan alakulnak a munkaerő-piaci és a beruházási adatok. Váratlan külső tényezők, mint a kereslet megnövekedése vagy az uniós pénzek hirtelen meglódulása, amelyek hatása mindig csak ideiglenes lehet, nem játszanak benne szerepet. Ezért mutatja a valódi gazdasági növekedési potenciált. Ami korántsem olyan fényes.

MN: Amikor Matolcsy György és monetáris tanácsa elkezdte csökkenteni a jegybanki alapkamatot, a legtöbb elemző vakrepülésről, sőt ámokfutásról beszélt. De a jelek szerint ez bejött.

SKA: Szerencse is létezik a világon, az akkor valóban fennálló veszélyek nem realizálódtak. Az Európai Központi Bank, de főleg az amerikai jegybank olyan politikát folytatott, amelyik a nulla felé vitte a kamatokat.

MN: Erre mondják a szakértők, hogy az amerikai jegybank lélegeztetőgépen tartja a világgazdaságot. Ez mit jelent?

SKA: Az amerikai nyugdíjalapok hatalmas pénzeket tartanak államkötvényekben. Csakhogy az amerikai hozamok az alacsony kamat miatt rendkívül alacsonyak. Az igazgatóság veri a menedzs­ment fejét, hogy több jövedelmet termeljen. Az alapok pedig elviszik a pénzeiket olyan, magasabb kockázatú országokba, ahol magasabb hozam érhető el. És nálunk lényegesen magasabb a hozam. Amíg Amerikában egy százalék, addig itt 3–5 százalék is lehet.

MN: Vagyis magas kamatokon veszünk fel hitelt ezektől az alapoktól.

SKA: Igen, csakhogy ez a kamat a korábbiaknál alacsonyabb. Így az alapok rárepülnek a magas hozamú országokra, mi pedig alacsonyabb kamattal az államadósságunkat újrafinanszírozgatjuk. Ha egyet vissza kell fizetni, felveszünk egy másik hitelt.

MN: Az államadósság pedig nem csökken, holott a kormánypropaganda sokáig erről szólt.

SKA: Most is mondják, a pénzügyminiszter a legutóbb is kijelentette, hogy csökkenni fog az adósság, mégpedig úgy, hogy elsőként az újraelosztás mértéke csökken. Ilyen kijelentések önmagukban is javíthatnak a kamatokon. És az látszik, hogy egyelőre nem teljesen hiteltelen egy-egy ilyen bejelentés. Amikor Varga Mihály ezt mondta, a forint árfolyama azonnal javult. De a valóságban az államadósság nem csökkent.

MN: Varga Mihály kijelentése arról szólt, hogy a kormány az államháztartási kiadásokat a mostani 50 százalékos GDP-arányos szintről 45-re szeretné levinni. Ebből sok elemző máris 1700 mil­liárdos megszorító csomagot számolt ki. Ez stimmel?

SKA: Nem tudjuk. Azóta már Varga maga is azt mondta, hogy nem lesznek megszorítások. De a kiadás mértékének csökkentése mindenképpen fájdalmas lépé­sekkel jár. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy a Bokros-csomag sem ilyen megszorításokra épített, hanem főleg vámnövelésre. Ha lesz megint infláció, azzal máris nőnek az adóbevételek, vagyis könnyen lehet, hogy megszorító lépésekre nem is lesz szükség. Amikor Matolcsy György még gazdasági miniszter volt, és bejelentette a Széll Kálmán-tervet, akkor nem 45, hanem 40,2 százalékra akarta csökkenteni a GDP-hez mért állami kiadási hányadot. Varga Mihály persze ekkora marhaságot nem mondana, de a Széll Kálmán-tervből semmi sem lett; az­az nem kell azt gondolni, hogy ­ebből lesz. És hozzáteszem, jelentős kiadáscsökkentést nehéz elképzelni, az oktatásügy, az egészségügy, a nyugdíjrendszer már épp eleget élt át.

MN: A Puskás-stadion 100 milliárdba kerül majd. Nem lehet, hogy ilyen presztízsberuházások leállításával is elérhető volna az áhított újraelosztási szint?

SKA: Ilyesmivel olyan sokat nem lehet megtakarítani. Ha sikerülne GDP-növekedést produkálni, akkor – hosszabb távon – anélkül is menne.

Varga Mihály

Fotó: MTI

MN: Mit mondhatunk Matolcsy György másik édes gyermeké­ről, a növekedési hitelprogramról? A jelek szerint ez is bejött, nem?

SKA: Abból sok pénzt korábbi hitelek kiváltására fordítottak, de kétségtelenül volt pozitív hatása. Mégis úgy gondolom, az a normális, ha a bankok maguk találnak a betéteikből forrást a hitelezésre, ez tehát csak ideiglenes intézkedés lehet. Annak is szánták. A bankok betéteiből kell hitelezni; az ezt helyettesítő jegybanki pénzteremtés inflációt okoz. Varga Mihály maga is utalt rá, hogy a bankoknak kellene finanszírozniuk a gazdaságot.

MN: A bankoknak? Most kapnak megint egy ezermilliárdos púpot a hátukra az elszámoltatási törvénnyel.

SKA: Amikor Varga Mihály ilyeneket mond, akkor az úgy értendő, hogy ő szólt a többieknek: a bankokat nem kellene ennyire nyúzni. Ám ahelyett, hogy lemondana, miután már sokadszor nem hallgatják meg, csinálja tovább. A katasztrofális ügyek közül, talán az egy visszaállamosítást kivéve, neki mindenre volt egy nagyon finom elhatárolódó véleménye. Vagyis ő tudja, hogy ezek rossz lépések, mégis csinálja.

MN: A devizahiteles-mentésnek mi lesz a következménye?

SKA: Előbb nézzük át, mi történik. A bankokat az árfolyamkockázat áthárítása, az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés miatt támadják. Ebből az első teljesen indokolatlan, a bankok világosan elmagyarázták a hitelfelvevőknek, hogy ez a kockázat létezik. Persze, épp az árfolyamkockázat miatt így sem kellett volna ilyen mértékű hiteleket nyújtani ingatlanvásárlásra, de ebből nekik úgyis lett és lesz káruk, és kétséges, hogy még büntetni is kell-e őket. A további hasonló bajok ellen irányul a devizahitelezés korlátozása; ez az első olyan jelentős gazdasági lépése a kormánynak, amit én nem tartok katasztrofálisnak. Ami az árfolyamrést illeti, annak a visszafizettetése is kétséges ügy, mert a bankoknak tényleg van átváltási költségük, igaz, nem annyi, mint egy lakossági ügyfélnek. A kamatemelés ügyében viszont a bankok egy részénél voltak simlisségek. Amikor az adósok egy része elkezdett nem fizetni, akkor a többiektől kamatemeléssel szedték be a kieső pénzt. A meghozott intézkedések közül az előtörlesztést csúnya dolognak tartom, amivel a politikai vezetők a jómódúakat és nem utolsósorban önmagukat segítették ki a bajból. Hogy pedig végül egyszerűen törvényt hoztak arról, hogy a bankok csaltak, az megint nagyon durva dolog; hagyni kellett volna, hogy a bíróságok kezeljék ezeket az ügyeket. Ezermilliárdot elvisznek a bankoktól, az alaptőkéjük egyharmadát, így pedig továbbra sem fog növekedni a vállalatok hitelezése.

MN: De akkor miből növekszik a gazdaság?

SKA: Az állami beruházásokból, amelyek 90 százalékát az Európai Unió finanszírozza. Szép megrendeléseket kapnak belőle a kormányközeli építőipari cégek.

MN: De ott mintha lenne egy kis zavar. Hadd tegyem fel korunk legkínzóbb kérdését: létezik Orbán–Simicska-háború?

SKA: Nem tudom. Lehet, hogy új leosztások lesznek, ezekre látunk jeleket. Az világos, hogy a magánmeggazdagodások támogatása folyik. A visszaállamosítási rohamból vagy például az MVM állami tulajdonban tartásából látszik, hogy ez a politika jelentős magánhasznot hoz. Az MVM átláthatatlan gázügyletei a MET nevű céggel például 2013-ban 55 milliárd forint osztalékfizetést tettek lehetővé a MET-ben, ahol egy Orbán-közeli ember is tulajdonos. Zsíros bizniszeket korábban a Közgép szerzett meg, most majd valaki más. Azt államosítási roham egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne magánzsebekbe kerülne sok pénz. Érvek pedig nincsenek mellette. Mit jelent az, hogy „stratégiai vállalat”? Egyedül egy amerikai óriásvállalat vezetője adott nekem értelmes választ erre a kérdésre. Azt mondta, jobs for the boys, vagyis állások a haveroknak. A rezsicégeket nyugodtan meg lehetett volna az árszabályozással regulázni, épp a Fidesz bizonyította most be, hogy lehet ezeket a szabályokat keményen alkalmazni. De államosításra vagy egy nagy állami szereplő létrehozására a rezsicsökkentéshez nem lett volna szükség; az ezekre fordított ezermilliárdok kidobott pénzek.

MN: A magyar kormány bármit megtehet? Az Európai Unióból örökké áramlani fog a pénz?

SKA: Az a gyanúm, hogy Angela Merkel és társai nem látnak ésszerű alternatívát. Tartanak az erősödő szélsőjobbtól, így hiába nem lelkesednek a mostani színtársulatért, belenyugszanak az ismert rosszba. A német magatartást amúgy nem egészen értem. Sok német cégnek nagy károkat okoz a kormány, például a rezsicsökkentéssel. A másik oldalon az autógyárak jelentős előnyt élveznek itteni beruházásaikkal. A német kormánynak fel kellene háborodnia azon, amit a rezsicégekkel csinálnak, de lehet, hogy a kettő valahogyan kioltja egymást. Merkel vagy az Európai Bizottság a demokrácia leépítése miatt sem fog drasztikus lépé­sekhez nyúlni. Olyan eljárásokat kellene elindítani, amelyekhez a rajtunk kívüli összes tagállam konszenzusára volna szükség, amit nagyon nehéz megszerezni, különösen azt végiggondolva, hogy ez precedens lenne. Egy másik tagállam is gondolhatja úgy, hogy rá is lesújthat egy po­litikai szankció, és inkább nem fordul a magyar kormány ellen. Olyan lépéssorozatra, amelynek a végén elzárnák például a strukturális alapok pénzcsapját, nem számítok.

MN: Ráadásul közben szép üzletek születnek Keleten.

SKA: A keleti nyitás kapcsán megnéztem, hogy 2010–2013 között a Kínába, Oroszországba, Azerbajdzsánba és Kazahsztánba irányuló exportunk összesen nagyjából ugyanannyival növekedett, mint a Csehországba irányuló: mintegy 200 milliárd forinttal. Németországba pedig 2000 mil­liárddal nőtt, tehát tízszer annyival, mint új keleti barátaink felé. Vagyis ez a nyitás inkább csak politikai síkon értelmezhető, más értelme nincs nagyon.

MN: Várja már Matolcsy György új könyvét?

SKA: Én már sok Matolcsy-írást olvastam, dolgoztunk is együtt reformbizottságokban, de nem emlékszem semmi meggyőzőre.

MN: És legalább az meggyőzte, hogy micsoda nyereséget ért el a Matolcsy vezette Magyar Nemzeti Bank?

SKA: A központi bankok nyeresége semmi esetre sem fokmérője a bank működésének. A központi bankoknak két okból szokott nyereségük lenni. Egyfelől akkor, ha növekszik a gazdaság pénztartás iránti kereslete. Ez például akkor van, ha nő az infláció.

MN: Most nem növekszik.

SKA: Így van. Ebből nem is származott nyereség. A másik tényező a forint árfolyama. A forint leértékelődésével a korábban bevásárolt valutatartalékot magasabb áron lehet eladni, és mivel az MNB forintban számol, itt valóban keletkezett szép nyeresége. De ezt minden józan rendszerben közpénznek tekintik, és befizetik az államkasszába. Az Egyesült Államokban a FED, a köz­ponti bank nyeresége 2013-ban 75 mil­liárd dollár volt, abból 73-at befizettek a központi költségvetésbe. Az, hogy a nyereséggel Matolcsy azt csinál, amit akar, kastélyt vesz, alapítványokat stafíroz ki, vagy ingatlanspekulációba kezd, az igazi hungarikum. Nem hiszem, hogy a forint leértékelődését MNB-érdemnek kellene tekinteni. A kormány, azaz a parlament dönthetné el, hogy mi legyen a központi bank nyereségével, de a magyar kormány jelenleg engedékeny. Az az abszurd az egészben, hogy ha a jegybank veszteséges lenne – ami nálunk is, külföldön is gyakori –, akkor azt az államkassza kipótolná, más lehetőség nincsen.

MN: De ha ez ilyen egyszerű, akkor csak tovább kell rontani a forint árfolyamát, és máris me­gint hullik a pénz az égből.

SKA: Ahhoz a devizatartalékot is tovább kellene csökkenteni, eladni a valutát, mert csak a realizált árfolyamnyereség nyereség. Ha az árfolyam romlik, azzal me­gint nő az államadósság, mert az adósság fele devizában van. Szóval legalább ezzel nem kellene játszadozni.