Alkotmánybírósághoz fordul a civilellenes pécsi nyilatkozat miatt Fodor Gábor
DMOHA20130427004.jpg

Alkotmánybírósághoz fordul a civilellenes pécsi nyilatkozat miatt Fodor Gábor

  • MTI
  • 2017. december 19.

Belpol

A Magyar Liberális Párt az alapvető jogok biztosához és az Alkotmánybírósághoz fordul annak érdekében, hogy vizsgálják meg a pécsi civilellenes nyilatkozatot.

Múlt hét csütörtökön a pécsi „Soros-kampányközpont” létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a városi önkormányzat közgyűlése, Fodor Gábor ez ellen tiltakozik.
Az ügy felháborító, mert az Emberség Erejével Alapítvány is olyan civil szervezet, amelyre szüksége van a társadalomnak – jelentette ki a politikus.
Fodor kitért arra is, hogy kezükbe került a kaposvári Szita Károly levele, amelyben a polgármester azzal fordult kollégáihoz, álljanak ellen annak, hogy Soros György irodákat nyithasson civil szervezeteknek a különböző városokban. Azt mondta, hogy Szita Károly ez ügyben tett lépéseit és kijelentéseit is elítéli.
Fodor Gábor kijelentette, ha ellehetetlenítik a civil szervezeteket, akkor azzal a demokratikus kontroll gyengül. Egyúttal tiltakozott az ellen is, hogy Soros Györgyből ellenséget kreáljanak.
A sajtótájékoztatón részt vett a Liberálisok pécsi vezetője, aki arról beszélt, hogy a város gazdálkodása „szakadékban van”. Hiába állította azt Páva Zsolt polgármester 2015-ben, hogy a városnak nincs adóssága, most ott tartanak, hogy tulajdonképpen megszűnt az önkormányzatiság, mert a városi ingatlanok jó részén állami jelzálog van – tette hozzá Ágoston Andrea. Pécsnek nincs élő gazdasága, nem vezet oda rendes út, a településen nincsenek rendes munkahelyek – mondta a politikus.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.