Pécs után Debrecen is „Soros-ellenes” nyilatkozatot tesz

  • narancs.hu
  • 2017. december 16.

Belpol

Na, melyik buzgó település lesz a következő?

Miskolc és Pécs után Debrecenben is „Soros-kampányközpontnak” bélyegezhetik a Nyílt Társadalom Alapítványok pályázatán pénzt nyerő helyi civileket. A Szabad Pécs értesülése szerint kedden, rendkívüli ülésen szavazhatnak a pécsihez hasonló nyilatkozatról a debreceni fideszes képviselők.

Miskolc polgármestere túltolta a kormánypropagandát: Kriza Ákos hadat üzent Soros szervezeteinek

Miskolc nem kér Soros civiljeiből akkor sem, ha a régió beledöglik a nyomorba. Nemkívánatos Miskolcon a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány – jelentette ki Kriza Ákos, Miskolc Fidesz–KDNP-s polgármestere. A politikus nyilatkozata szerint az alapítvány a Dél-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön terjeszkedik, a projekt részeként új irodák nyílnak Pécsen és Debrecenben is, ahol már két helyi szervezet be is kapcsolódott a Soros-programba.

Meghozta első gyümölcsét Pécsen Hoppál és Páva Soros-ellenes kampánya

A kulturális államtitkár fenyegetőzése megtette hatását: az Emberség Erejével Alapítványt nemkívánatosnak nyilvánították. Hoppál Péter kulturális államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő arra intette a pécsi vállalkozókat, szervezeteket és minden pécsi polgárt, hogy ne biztosítsanak helyszínt a pécsi „Soros-kampányközpontnak”.

Erre lehet legalábbis következtetni a Cívishír cikke szerint. Debrecen három parlamenti képviselője, Kósa Lajos, Pósán László és Tasó László, illetve a város polgármestere, Papp László ugyanis hétfőre összehívták a helyi sajtó képviselőit. A sajtótájékoztató címe: „Nincs szükség Debrecenben Soros-szervezetekre” – így „a debreceniek is csatlakoznak a pécsiekhez”.

Tehát a Nyílt Társadalom Alapítvány szerepvállalása és a támogatott Alternatív Közösségek Egyesülete minden valószínűség szerint Debrecenben sem lesz kívánatos.

(Szabad Pécs, Cívishír)

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.