Alkotmánybírósághoz fordult a lúgos támadó, börtönbüntetése végrehajtásának felfüggesztését kéri

  • narancs.hu
  • 2019. november 1.

Belpol

Beadványa szerint helyrehozhatatlan károkat okoz neki a helyzet fenntartása.

Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a lúgos orvos néven elhíresült Bene Krisztián. Benét tavaly júliusban ítélte el jogerősen a Kúria életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt. Beadványa szerint helyrehozhatatlan károkat okoz neki (!) a helyzet fenntartása – írta a 168 Óra.

Bene ügyvédjének indoklása szerint alkotmányellenes a Kúria hivatkozása és ítélete, ezért kérték, hogy semmisítsék meg a jogerős ítéletet, az ügyet pedig tárgyalják újra a harmadfokon. A panaszt még 2018 novemberében nyújtották be, és az mai napig elérhető az Alkotmánybíróság honlapján.

A Kúria arra hivatkozott, hogy az új büntetőeljárási törvény nem hagyja, hogy akár a másodfokon megállapított tényállást, akár a minősítést módosítsák. Ezért csak a büntetés kiszabásával tudtak foglalkozni, amelyet a másodfokhoz képest két évvel megemeltek.

A hivatkozás szerint a büntetőeljárásról szóló törvény változása miatt nem kaphatott a férfi lehetőséget semmilyen, még korlátozott felülvizsgálatra sem. Az ügyvédi közlés szerint emiatt Bene elesett a valódi felülvizsgálattól, így sérült a tisztességes bírói eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joga.

A panasz úgy szól, hogy függesszék fel a 2018-ban jogerőre emelkedett börtönbüntetés végrehajtását, mivel az Bene Krisztián számára visszafordíthatatlan károkat okozott.

Mint ismert, Bene Krisztán bosszút akart állni volt barátnőjén, Renner Erikán, aki szakított vele, ezért 2013 márciusában maszkban megtámadta a nőt a lakásában, aki éppen a kutyáját akarta levinni sétálni. Egy injekcióval elkábította, majd lúgot öntött a nemi szervére. Az elkövető első fokon négy évet kapott, ezt súlyosbította később a bíróság kilencre, majd azt a Kúria tizenegyre.

Az Alkotmánybíróság november 5-én foglalkozik majd a panasszal.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.