Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a szakszolgálat dolgozóinak nem kell értelmezniük Kövér beszédét

  • narancs.hu
  • 2021. november 29.

Belpol

Feladataikat Magyarország Alaptörvénye és a vonatkozó ágazati jogszabályok alapján látják el.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal azt állítja, hogy nem volt hatással a titkosszolgálatok működésére Kövér László tavalyi ünnepi beszéde. A Direkt36 kérdésére küldött válaszban úgy fogalmaznak:

„A nemzetbiztonsági szolgálatok – így az Alkotmányvédelmi Hivatal is – feladataikat Magyarország Alaptörvénye és a vonatkozó ágazati jogszabályok alapján látják el. Tevékenységük irányítási rendje tiszta, világos, egyértelmű.”

 A szolgálatok munkatársainak nem kell értelmezniük, kommentálniuk semmilyen ünnepi beszédet, közéleti megnyilvánulást, esküjükhöz híven kell végezni tevékenységüket.

Kövér László tavaly február végén, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának harmincéves évfordulóján mondott beszédet az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat volt és jelenlegi vezetői előtt. A beszédben Kövér arról értekezett, hogy az ellenzék a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázat. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.