A Kellner Alapítvány ösztöndíjával a connecticuti Hartfordban tanuló fiatal a télen két hetet töltött rothadó házak "kibelezésével" New Orleans szegénynegyedében. A tavaszi szünetre saját csapatot toborzott az egyetemről a Common Ground Collective (CG) nevű önkéntes segélyszervezetnek.
Magyar Narancs: Miért döntöttél úgy, hogy a téli szünetben lemész New Orleansba?
László Péter: Főleg a kalandvágy vitt le, a segítés akkor kevésbé volt fontos szempont. A többi ösztöndíjassal éppen csak megérkeztünk Amerikába augusztusban, és a Katrina elkezdett tarolni. 'szintén szólva nem nagyon voltam képben a New Orleans-i dolgokban, a beilleszkedés meg a tanulás lekötötte minden erőmet. Rigó Mátétól, a Bard College-on tanuló ösztöndíjas társamtól hallottam először a Common Groundról. Mivel januárra nem volt semmi tervem, úgy döntöttem, lemegyek vele, és belekóstolok. Soha nem csináltam önkéntes munkát, kíváncsi voltam, hogy ad-e valami plusz élettapasztalatot.
MN: Mi volt a legelső benyomásod?
LP: A repülőtérről busz vitt a táborhoz. A sofőr hölgy idegenvezetést is tartott közben. Mutatta a házakon, hogy milyen magasan állt a víz. Mesélte, hogy milyen sokan nem kapták még meg a beígért lakókocsit, többek közt ő sem (a szövetségi Federal Emergency Management Agency, a FEMA átmeneti otthonként 90 000 lakókocsit ígért Louisiana államnak, ebből csak 48 200-at osztott ki 2006. februárig - F. E.). Azt is elpanaszolta, hogy a város gazdasága belerokkant a hurrikánba, nincsenek munkahelyek, állás nélkül pedig nem tudnak az emberek visszaköltözni. Igaz, lakás nélkül sem... Ahogy megérkeztem a Common Groundhoz a hatalmas hátizsákommal, az ott dolgozó önkéntesek rögtön segítettek. Valakitől kaptam egy sátrat. A bázisunk a legszegényebb városrészben, az Upper Ninth Wardban volt. Az önkéntesek egy része az ideiglenesen nekünk adott, amerikai stílusú kis templomban lakott: összehajtható tábori ágyon, polifómon vagy hálózsákban, ilyen kommunális formában. Mások az utca túloldalán lévő sátortáborban, a distro, az elosztóközpont mögött, ahol ruhát, élelmiszert, szerszámokat szerezhettek a visszatérő lakosok. A sátorozást választottam, mert fejbe vágott az emberszag a templomban. Később már megszoktam, ilyen körülmények voltak, ezt kellett szeretni.
MN: Az házak újjáépítésén kívül az önkéntesek végeznek más munkát is?
LP: A legfontosabb munka, amit végeztünk, a gutting volt: eltávolítottuk a házakban a tönkrement kartonfalakat, bútorokat, szigetelést, parkettát, lehipóztuk a faszerkezetet, hogy a mindenütt megtelepedő és belélegezve akár halált is okozó penészt eltávolítsuk. A biztosító a kibelezett házon méri fel a kárt, csak innen indulhat bármiféle renoválás. Az önkéntesek bármelyik projekthez csatlakozhatnak, ha van hozzá szakértelmük. Egy építész például, akivel összehaverkodtam, a biokertbe tervezett egy üvegházat, és vezette a munkát. Nagy szükség volt ácsokra; aki értett a villanyszereléshez, rögtön befogták. Máskülönben lehetett a distróban segíteni a készletek adminisztrálásában és kiosztásában, vagy az irodában a Common Ground ügyeit intézni és új tagokat toborozni. Nem volt megszabva, hogy ki mikor mit és mennyit dolgozzon, bármikor lehetett "szabadnapot kivenni". De dönthettél úgy, hogy a bázis körül segítesz valamit, mondjuk főzni a konyhán vagy takarítani, biciklit szerelni, légzőkészülékeket és szerszámokat adminisztrálni. Mostanra már beindítottak egy iskola utáni programot gyerekeknek, és van egy nőknek szóló közösségi programjuk is.
MN: Miből tartják fenn a szolgáltatásaikat? Úgy tudom, januárig még egy városi vezető sem ment el megnézni, mit is csinál a CG, noha addigra 50 000 lakost elláttak.
LP: Így van, és ez elképesztő: nem elég, hogy szinte semmit nem tesznek a saját polgáraikért, de még az is derogál nekik, hogy megnézzék, milyen munkát végez a CG. Nagy segítség lenne, ha mondjuk egy üresen álló épületet átadnának nekünk, de se ezzel, se pénzzel vagy készletekkel nem támogatják a munkát, így a CG csak adományokra támaszkodhat. Szerencsére folyamatosan küldik a magánszemélyek a csekkeket, például a filmes Michael Moore is a támogatók között van. Ebből finanszírozzák az önkéntesek ellátását is, a napi háromszori meleg étkezést. Volt, hogy érkezett egy jó adag banánadomány, akkor banánt ettünk minden mennyiségben: banánpudingot, banánpürét a húshoz. Nem volt valami finom, és nem is volt nagyon laktató, állandóan éhesek voltunk. Örültünk a meleg zuhanynak és szálláshelynek is, ami szintén ingyen volt. Csak az került pénzbe, amikor bementünk a belvárosi mulatókba jazzt hallgatni.
MN: Mi volt a legnehezebb?
LP: Minden penészes volt, így nem volt kifejezetten egészséges a házakat pucolni. Egy-két nap után észrevettem, hogy sokan köhögnek, azt hittem, influenza. De mondták, hogy penész van a levegőben, akinek gyengébb a tüdeje, az nem bírja annyira. Kicsit én is megijedtem, amikor nagyon aprólékosan elmondták, hogyan kell rendesen felrakni a légzőkészüléket, hogy ne szeleljen, mert különben belélegzed a hipót és a penészt. A higiéniára egyébként rendesen odafigyeltünk, mindig fertőtlenítettük a kezünket, a kaját pedig csak a konyhások merhették. A legnehezebb az volt, amikor egyfajta munkára sokan voltunk, és nem volt rám igazán szükség. Végig meditáltam azon is, hogy mennyit is számít a munkánk, és hogy kihez fog eljutni. Amikor a "Kék Házat" hipóztuk, a Lower Ninth Wardba tervezett elosztóközpontot, meg kellett erőltetnem az agyamat, hogy elhiggyem, ebből egyszer működő distro lesz. Valahogy megfoghatatlan maradt, hogy mi is voltaképpen a mi hozzájárulásunk az ügyhöz. Ezért volt jó, amikor egy 73 éves fekete bácsi házán dolgoztunk, és végre biztosan tudtam, hogy valakihez elértünk, és valakivel tudatni tudtuk, hogy nem mindenki hagyta őket cserben.
MN: Malik Rahim, a CG alapítója szerint "maga a csapás a Katrina volt, de a tragédia a rasszizmus". Ebből mennyit láttál?
LP: Nem sokat érintkeztem a lakosokkal, de egyszer a benzinkút boltjában álltam sorba egy fehér fickó mögött, amikor bejött egy fekete srác, és kérdi tőlem, hogy enyém-e a fehér kocsi odakint. Mondom, nem, mire a fehér ficera azt mondja, hogy az övé, miért? A srác mondja, hogy megvenné, ha eladó. Kurta nemmel felelt a tulaj, aztán amikor kiment a srác, elkezdte anyázni. Kérdezem tőle, hogy most mi a baja? Erre azt felelte, hogy nevetséges 5000 dollárért akarta megvenni a kocsiját. Mikor közöltem vele, hogy én nem hallottam, hogy mondott volna összeget, azt válaszolta: nem mondott, de mind ennyit akarnak adni érte. Ez egy apróság, de sokat elárul. A rasszizmusról Malik Rahimtól hallottam, a CG dreadlockos, lánglelkű vezetőjétől. Revelációként ért minden, amit mondott az orleansi társadalmi valóságról, arról, hogy mennyire semmibe veszik a feketéket a saját városvezetőik és rendőreik. Mesélt arról is, hogy a hatóságok a fegyvereket a saját polgáraik ellen fordították a város kiürítése során, meg a korrupcióról és arról, hogy egy CG-vel szimpatizáló rendőrtisztet áthelyeztek, mert elismerőleg nyilatkozott róluk. A rendőrség letartóztatott segélyszállítmányt hozó fekete CG-önkéntest olyan nevetséges indokkal, hogy az elosztóépület előtt rossz helyen állt meg. Sokan ülnek börtönben, mert az evakuáláskor letértek a kijelölt útvonalról, hogy megnézzék, élnek-e még a rokonaik. Közvetlenül a Katrina után rémhíreket terjesztettek a Superdome-ról, miszerint ott elszabadult a pokol, gyilkosságok történtek, a végén meg kiderült, hogy természetes halálon kívül nem volt más. Új arcát mutatta meg nekem Amerika, nem akartam elhinni a közömbösséget, amit láttam! Hogyan lehetséges, hogy csóró egyetemistáknak és egyszerű melósoknak kell ingyenmunkával és a saját verejtékükkel kisegíteni a rászorulókat? Nem az állam dolga lenne ez, és nem az adódollárokból kellene ezt finanszírozni? Hol van ilyenkor a világ legerősebb hatalmának a kormánya? Hogy létezik az, hogy dollármilliárdokat dobnak ki az iraki háborúra, miközben cserbenhagyják a saját embereiket?
MN: Van hajlandóság az evakuáltakban, hogy visszaköltözzenek?
LP: Szerintem lenne, de sok a "ha" a történetben. Sokan azt mondják, visszamennének, ha lenne hol lakni, mit enni, hol dolgozni. Még mindig több mint 300 ezer ember él más városokban az eredeti 500 ezres lakosságból. Vannak sokan olyanok a Lower Ninthban, akik azt mondják, hogy csak a testemen keresztül fogjátok lebuldózerolni a házamat. Telefonon mondta a napokban egy CG-s, hogy a Lower Ninth-i lakosok szerveztek egy tüntetést aznapra, amikor Blanco kormányzó politikusoknak mutatta körbe a negyedet. A tüntetők elállták a busz útját, így Blanco kénytelen volt kiszállni és beszélni velük. Átnyújtottak neki egy öt pontból álló követelést, például: adjátok már oda a FEMA-lakókocsikat, építsétek újra a gátakat, indítsátok újra a vizet és az elektromos szolgáltatást, mert száz nap múlva itt az újabb hurrikánszezon...
A Common Ground Collective-et három New Orleans-i alapította ötven dollárból, a Katrina tarolása utáni héten. Malik Rahim, a mintegy háromszáz önkéntest foglalkoztató szervezet vezetője a Black Panthers nevű fekete polgárjogi mozgalom tagja volt. Januári megmozdulásukkal sikerült leállítaniuk az elhagyott házak lebuldózerolását. Azon dolgoznak, hogy a kormányzat és a helyi vezetés által magukra hagyott emberek ne csak életben maradjanak, de újraszervezzék a várost: ingyenkonyhát működtetnek, házakat pucolnak ki, biokertet terveznek, ahol olyan gombafajt akarnak termeszteni, ami felfalja a földbe szívódott szennyező anyagokat és kőolajszármazékot. Jogsegélyszolgálatuk is van, valamint önkéntes klinikájuk, ahol több kontinensről érkezett orvosok dolgoznak ingyen. A város hasonló lépeseket nemhogy nem kezdeményezett, de a szervezet működését sem ismeri el, a kijárási tilalommal - ami elsősorban a feketékre vonatkozott - megnehezítette az adományok és felszerelések szállítását is. Feltételezések szerint Ray Nagin polgármester városvezetése szándékosan hátráltatja a korábbi lecsúszott lakók visszaköltözését, és a helyükbe jómódú, fehér amerikaiakat akar költöztetni, új kaszinók építésével remél tömegeket odacsalni. A katasztrófák elhárítására hivatott szervezet, a FEMA nagy indulatokat váltott ki a hurrikán pusztítása utáni késleltetett intézkedései miatt: az International Socialist Review 2005. november/decemberi számában felsorolja azokat a sérelmeket, amelyekkel a hatóságokat vádolják. "Hol volt a FEMA többtucatnyi különleges mentőalakulata, amikor szükség lett volna rájuk? A Coast Guard (parti őrség) mentőakcióin kívül a korai mentés nagy részét önkéntes civilek végezték, akik csónakjaikat a térségbe evezték, miután a tévéállomások erre hívták fel a lakosságot. A FEMA később saját akcióinak hazudta ezeket a mentési kísérleteket." Talán soha nem tudjuk meg, miért nem szállítottak gyógyszereket, élelmet, vizet és mobil WC-ket a Superdome-ba az evakuáláskor; miért hagytak parlagon több mint háromszáz helyi buszt, amivel segíthettek volna a lakosoknak elhagyni a várost. Bush február végén 1,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a New Orleans-i gátrendszer építésére. Ennyi vajon elég lesz, hogy megcáfolja a rapper, Kanye West hírhedt kijelentését, miszerint "George Bush nem törődik a feketékkel"? Common Ground: http://www.common-groundrelief.org/ Halottak (a hivatalos adat): 1080 Louisiana és 231 Mississippi államban. Eltűntek: 2000 ember, akik közül van, aki már megkerült, csak nem jelezte a hatóságoknak. Törmelék: 66 millió köbméter, ami huszonötszöröse a WTC helyén maradt romoknak. A felét takarították el eddig. Lakosság: a korábban mintegy 500 000-es városban ma csak 189 000-en élnek, a többiek átmenetileg nagyrészt Atlantában és Houstonban laknak. Iskolák: a korábbi 128 állami általános és középiskolából kb. 20 működik. Közművek: a város egyharmadában van csak elektromosság, gáz és meleg víz ennyiben sem. Minden, ami New Orleans: www.nola.com
