Amnesty: Ne engedjünk a menekültellenes hangoknak!

  • narancs.hu
  • 2015. november 16.

Belpol

Az Amnesty International arra kéri a világ vezetőit, hogy vessék be államvezetői képességüket, és határolódjanak el a borzalmas párizsi támadások nyomán ébredező menekültellenes hangulattól.

„A tragikus párizsi események az egész világban megdöbbenést keltettek; együtt érzünk mindazokkal, akiket érint ez a brutális támadás. Lélekben velük vagyunk. A terrorizmus fenyegetésével szemben mindig határozottan fel kell lépni, mindenekelőtt a biztonság és az emberi jogok előtérbe helyezésével” – mondta John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója. „Eljött az ideje annak, hogy a világ vezetői tanúbizonyságot tegyenek diplomáciai képességeikről és ne engedjenek a beszűrődő menekültellenes hangoknak, amelyek itt-ott máris hallhatóak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy sokan azok közül, akik menedékhez próbálnak jutni, maguk is az erőszak, a félelem és a konfliktusok elől menekültek el: legtöbb közülük éppen az Iszlám Állam néven ismert csoport elől.”

Mit mondanak az egyperces csend után?

Mit mondanak az egyperces csend után?

Fotó: MTI/EPA

„Európa jelenleg két sürgető kihívással néz szembe. Az egyik a terrorizmus régtől fennálló fenyegetése. A másik újabb, a határaira érkező menekültek és menedékkérők megnövekedett száma. A két különböző kihívás közül csak az egyik fogható fel fenyegetésként. Európa vezetőinek oda kell figyelniük arra, hogy különbséget tegyenek a kettő között és látniuk kell, hogy Európa biztonságát nem azzal lehet legjobban garantálni, ha hátat fordítunk egy globális menekültügyi válságnak, hanem ha biztosítjuk a párizsihoz hasonló szörnyűségek elől menekülő emberek szabályos, szervezett és emberséges fogadását.”

(Forrás: az Amnesty International Magyarország közleménye)

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.