Kényszermegoldás a nyári kórházi kapacitásátadás

Átirányított ágyra járók

Belpol

Orvoshiány miatt ellátási kötelezettségeket ad át a nyárra a Nyírő a Honvédkórháznak. Kisülhet-e ebből a fővárosi egészségügyi ellátás átszervezése és a kórházi struktúra megreformálása?

A Nyírő Gyula Kórház belgyógyászati osztályának 67 ágya közül 32-nek a használatát szüneteltetik a nyári három hónapban, áll a kórház honlapján. Indoklás nincs, csupán annyi, hogy a területi ellátási kötelezettséget ez idő alatt a közeli Honvédkórház veszi át, és a változás a budapesti 1131, 1133, 1134 és 1135-ös irányítószám alatti lakosokat érinti. A Magyar Nemzet szerint az átmeneti bezárás oka a súlyos orvoshiány; egy, a lapnak nyilatkozó orvos elmondta, hogy több kollégájával egyetemben nemrég ő is felmondott, de az intézményben már rég­óta érzékelhető a szakorvosok, a rezidensek és az ápolók hiánya, az ott dolgozókon így túl nagy a teher. Aki teheti – értsd: jobb ajánlatot kap –, elhagyja az intézményt.

Hogy jelenleg hányan dolgoznak a Nyírő belgyógyászatán és hány orvosra lenne szükség a teljes ellátás biztosításához, arra nem kaptunk választ a kórháztól, csupán arról tájékoztattak, hogy a nyári szabadságolások miatt „a Nyírő Gyula Kórház megoldása nem számít kirívó esetnek”. Az intézmény honlapján egy osztályvezető főorvost, a helyettesét, egy részlegvezető főorvost, egy belgyógyász szakorvost és öt rezidenst számoltunk össze, hárman éppen gyeden vannak. Hogy a kilenc orvos közül mindannyian ott dolgoznak-e még és elegen vannak-e a 67 ágy kiszolgálásához, azt nem tudjuk, ahogy azt sem, mennyi többlet humánerőforrás-kapacitásra van szüksége a Honvédkórháznak a helyettesítés ellátásához. A lapunk által megkérdezett szakemberek szerint önmagában semmi különös nincs abban, ha egy kórház szünetelteti egy fél osztályán az ellátást, ilyen szinte minden kórháznál előfordult már, főleg nyáron. A probléma azonban ennél nagyobb hord­erejű, és az egész kórházi struktúra hibáira mutat rá.

 

Nem bezárni, átalakítani

„Nem az a baj, hogy bezárják egy időre az osztály felét, hanem az, hogy újranyitják” – véli Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár. Budapesten – 2016. januári adatok szerint – 33 fekvőbeteg-ellátó intézmény működik 76 telephelyen, ebből 24 kórház 57 telephelyén folyik aktív ellátás. „Régen igaz volt az, hogy több kórház, több egészség, kórházba jutni ugyanis előrelépés volt, nagyobb biztonságot jelentett ott gyógyulni, mint otthon. Aztán a 90-es években jött a nagy változás: a technológia fejlődésével, a nappali kórház és az egynapos sebészet elterjedésével már rengeteg betegséget nem kórházban vagy műtéttel kellett kezelni, így nem kellett sok időt a kórházban tölteni. Amikor kezdő orvos voltam, a gyomorfekélyt még műtötték, ma már megveszi rá a beteg a gyógyszertárban a vény nélkül kapható tablettát. Ezért ma már nincs annyi kórházi ágyra szükség” – mondja Kincses, és hozzáteszi, manapság nem is előrelépés kórházba kerülni, mert otthon legalább nincs letörve a csempe a fürdőszobában, és a hálószobában is viszonylag kevés húsevő baktérium lakozik a kórházakhoz képest.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint a kórházi ágyak 20-25 százalékát le lehetne építeni, viszont nem mindegy, hol és hogyan. „Az ellátórendszert teljes egészében kell vizsgálni, hiszen lehet, hogy az adott környéken sem a háziorvosi rendszer, sem a járóbeteg-szakrendelés nem működik megfelelően, ezért bár a kórház mind közül a legdrágább ellátási forma, nem lehet leépíteni anélkül, hogy a többi szolgáltatást ne biztosítanánk. A kapacitáscsökkenés előtt ki kell építeni a kórház alatti struktúrát, az alapellátásra és a szakrendelőkre is hangsúlyt kell fektetni.” Azt is figyelembe kell venni, hogy kevés helyen működnek igazán jó szakmai műhelyek, összeszokott, együtt jól dolgozó orvoscsoportok, ahol mégis, ott nem leépíteni, sokkal inkább átszervezni, átcsoportosítani kell a kapacitásokat. Ahogy a Honvédkórházban is er­re lenne szükség: óriási területi ellátási kötelezettségük következtében rengeteg a beteg, az orvos viszont kevés (mint mindenhol), ám az ellátás színvonala jó, így ott a kapacitások átszervezésére, nem pedig a megszüntetésére volna szükség.

A kórházak bezárása egyébként is kényes politikai kérdés, mert bár rengeteg telephely van, mindenki ragaszkodik a sajátjához, legyen szó orvosról, betegről, kórházigazgatóról, politikusról. Kincses Gyula szerint ezért nem bezárni kell az intézményeket vagy azok bizonyos részeit, hanem az aktív ellátásból kivonni, és a szociális szférában, idősellátásban hasznosítani. „Akkor nem kell röntgen és ügyelet, kell viszont szakács, kertész és portás. Lehet vele spórolni, viszont az ilyen munkahelyek nem vesznek el, nem kell lebontani vagy megszüntetni, csak meg kell találni hozzá a megfelelő funkciót.” Egy másik hasznosítási lehetőségként az úgynevezett kórházhotelt említi a volt államtitkár, amely több szempontból is praktikus lenne: ha a páciens egynapos sebészetre vagy nappali kórházba jön, de túl messziről érkezik, vagy például a lakhatási körülményei miatt nem biztonságos rögtön hazaengedni, akkor az ellátóhely mellett a kórházhotelben kaphatna szobát, ahol még egy-két napig ellakhatna. Esetleg, ha vissza kell jönnie, nem utazik feleslegesen, hanem a kórház közelében marad anélkül, hogy orvosi ellátásra szorulna, és elfoglalná az „igazi” kórházi ágyat. A kezelés alatt ingyen vehetnék igénybe ezt, azok a hozzátartozók pedig, akik látogatni járnak be a kórházba, csekély összegért vehetnének ki szobákat. „Így nem zártam be a kórházat, az üzemeltetés mégis olcsóbb, hiszen nem kellenek drága gépek, felszerelés vagy egészségügyi személyzet, viszont praktikusan hasznosítom az épületet” – mondja Kincses, aki szerint ezzel az egynapos sebészetet és a nappali kórházat is vonzóbbá lehetne tenni, s ha ez sikerülne, nagy terhet venne le a kórházak válláról, csökkentve a szükséges kapacitásokat.

 

Együttműködni

A szakemberek szerint a kórházaknak ma már egyébként is specializálódniuk kellene, hiszen egy általános kórháznak az év 365 napján 24 órában várnia kell a betegeket megfelelő gépekkel, laborokkal és szakorvosgárdával, amit 108 helyen nem lehet biztosítani az országban, szükség sincs rá és gazdaságosnak sem mondható. Ezért támogatandó például a Cser­háti Péter-féle Egészséges
Budapest Program (EBP), amely az úgynevezett szuperkórházakra és társkórházaira támaszkodna, egyen­letesen elosztva az ellátást a fővárosban. A kérdés az: hogyan?

„A 2006-os uniós fejlesztési ciklusban a vidéki ellátás észszerűsítése valamelyest megtörtént, Budapesten viszont nem is hallunk arról, hogy ezt a teljes ellátórendszerben terveznék. Az EBP-ben a fekvőbeteg-ellátás szempontjából sok értelmes racionalizálás van, iránynak jó, de a kórházi struktúrán kívüli elemekről, mint az egynapos sebészet vagy a járóbeteg-ellátás, nem mond semmit” – mondja Kincses Gyula. Bár vidéken is vegyes a kép, hiszen Veszprém, Békés vagy Csongrád megyében még mindig sok a kórház, míg Hajdú-Bihar megyében mindössze két városban, Debrecenben és Berettyóújfaluban van. Budapesten viszont rengeteg intézmény működik, ezért az összevonás és telephely-felszámolás szükségszerű volna. De nem úgy, ahogy a Szent István Kórház és a Szent László Kórház esetében, ahol az összevonás gyakorlatilag csupán igazgatói szinten jelent meg, strukturálisan nem. A párhuzamosan futó osztályokat nem iktatták ki, a mára elavult pavilonrendszerben meghagyták az aktív ellátást ahelyett, hogy átszervezték volna oda a krónikust, és építkezések sem történtek. Az EBP szerint most ez is tervben van, a végeredmény viszont még erősen kétséges. (A szuperkórházról és a budapesti ellátás átszervezéséről lásd: Megrendült állapotok, Magyar Narancs, 2016. december 8.)

Az együttműködés a Nyírő és a Honvéd esetében is megfontolandó volna, ráadásul fel sem kellene találni a spanyolviaszt: volt már tervben a két intézmény kooperációja korábban is. Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos 2001 decembere és 2007 között vezette a Nyírő Gyula Kórházat, és már akkor is tárgyaltak a Honvédkórházzal erről. „A krónikus ellátási feladatok átkerültek volna a Nyírőbe – mondja Falus –, ahogy a Honvédkórház pszichiátriája is, patológiát sem kellett volna építeni a Honvédban, mert az a Nyírőben óriási, illetve a szülészet és az egynapos sebészet is átkerült volna, a többi pedig ment volna a Honvédba. Hosszan tárgyaltunk erről, végül azon bukott el a dolog, hogy a Honvéd állami, a Nyírő pedig fővárosi kórház volt. Ma már ez sem lenne akadály, hiszen mindkettő állami. Az együttműködésre ma is szükség volna.”

Így a Nyírőben is megtörténhetne a profiltisztítás: a mindig is pszichiátriai dominanciájú intézményben a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása után megnövekedett a pszichiátriai ágyak száma, így egyfajta „új OPNI-ként” funkcionál. A pszichiátriai betegségekből adódó ritka szövődmények felismerésére és kezelésére is alkalmas belgyógyászat, intenzív osztály, nőgyógyászat és sebészet is működik, illetve működött egészen 2007-ig, amikor is ez utóbbi kettőt megszüntették. „A Nyírőre abszolút szükség van, a belgyógyászati ágyak csökkentésének ideje pedig még nem jött el Magyarországon. A Honvéddal együttműködve, a pszichiátriai betegeknek egy jobb ellátást biztosítva fontos szerepe van” – mutat rá Falus.

A 32 belgyógyászati ágy „átadása” – az orvoshiányt leszámítva – egy kívánt kooperáció felé mutat, amelyet átgondolva és strukturáltan az egész fővárosra ki lehetne terjeszteni – mindehhez már csak az Egészséges Budapest Program észszerű megvalósítására és a kormány szintén észszerű döntésére lenne szükség.

Neked ajánljuk