A grafitmoderátoros reaktorban (oroszul: RBMK) a hűtővíz grafittéglák között elhelyezkedő csövekben kering. Minden csőben egy-egy rúd alakú, fűtőelemekből álló köteg van felfüggesztve. Az RBMK-típusú reaktor teljesítménye tetszés szerinti határig növelhető. (A csernobili katasztrófa is egy teljesítménynövelő akció következménye, ráadásul kikapcsolták az automata biztonsági rendszert.) 1968-ban Angliában bezártak egy grafitos erőművet: helyette egy nyomottvizes reaktor (angol rövidítéssel NPP) építésébe kezdtek. A hasadóanyagot tartalmazó rudak itt nagyméretű tartályban vannak, így a teljesítmény növelését a tartály mérete eleve korlátozza. Novotny professzor tekintélyének köszönhetően kétéves huzavona után a CSKP KB az utóbbi típus megépítése mellett döntött.
Bohunice
1968 márciusára a CSKP ki is jelölte az atomerőmű helyét, a Pozsonytól 68 km-re, a nagyszombati járásban lévő Apátszentmihály község környékét. A település 912 fős lakosságát átköltöztették a befogadásukra felhúzott nagyszombati panelházakba, a falut ledózerolták. A beruházás akkori árakon 61,2 milliárd korona volt. A költségekből úgy igyekeztek lefaragni, hogy a föld- és betonozási munkákat rabokkal végeztették el.
A bohunicei atomerőműben a láncreakció által keletkezett hőt víz veszi át, amely zárt csőrendszerben kering: ez a primer kör. Ebből egy hőcserélőben veszi át a hőt a szekunder körben keringetett víz, amely gőz alakban jut a turbinába, ami a generátort meghajtva termeli a villamos áramot. Az NPP-atomerőműben nemcsak a reaktort, hanem az egész elsődleges vízkört is egy vastag, túlnyomásbiztos, hermetikus betonépítményben kell elhelyezni. A hermetikus térhez egy lokalizációs torony tartozik, ami az esetleges üzemzavaroknál felfogja és csökkenti a túnyomást, vagyis lecsapja a gőzt. Egy nagy vízveszteséggel járó üzemzavar esetén automatikusan külön vízrendszer lép üzembe, biztosítva a reaktor aktív zónájának lehűtését. A teljes leállás után ugyanis minden reaktorban képződik hő (a nukleáris fűtőanyag radioaktív termékeinek bomlása miatt), és ha ezt nem vezetik el, akkor zónaolvadás következhet be. A felszabaduló radioaktív anyagok szabadba való kikerülésének megakadályozására szolgál a hermetikus tér és a lokalizációs torony.
A spórolás és az orosz technológiai kivitelezés következtében azonban a hermetikus teret nem építették meg, továbbá a lokalizációs torony gőzfejlesztő csőrendszerének vezetékeit rossz minőségben hegesztették össze. Amikor aztán a lokalizációs toronyhoz csatlakozó szivattyúrendszer főmotorja is meghibásodott, a három kockázati tényező együttes hatására zónaolvadás következett be az atomerőmű I. és II. blokkjában. A súlyos baleset során nagy mennyiségű radioaktív gőz és gáz szabadult ki, ami 40 km-es körzetben szennyezte a környezetet, és a lakosság 3,6 százaléka a csernobilihez hasonló nagyságú sugárdózist kapott.
Mindez 1977-ben történt, de csak 1997 decemberében jelent meg erről az első tájékoztatás. A meghibásodott reaktorblokkokat ugyanolyan betonszarkofág borítja, mint a csernobilit. Az erőmű megolvadt reaktorcsarnokát 13 éve hűtik a Vág vizével, de a szarkofág alatt most is ég az atommáglya. A két "öreg" blokk mellett ma is működik a III. és IV. "új" blokk.
Mohi
A bohunicei erőműbaleset után a CSKP KB 1978/67. számú határozata kimondta: "A bohunicei atomerőmű kiváltására egy új nukleáris erőművet kell építeni, melynek tervezett helyszíne a Bratislavától 80 km-re lévő Levicei krajnában fekvő Mohovce község és környéke." Mohi 718 fős lakosságát átköltöztették a befogadásukra megépített lévai és nyitrai panelházakba. A falut ledózerolták a föld színéről, és megkezdték Szlovákia második atomerőművének felépítését.
1980 januárjában a Prágai Geológiai Intézet akkori főigazgatója levélben figyelmeztette a CSKP illetékes elvtársát: "Mohovce egy geológiai törésvonalon fekszik, ezért szeizmológiai szempontból megfontolás tárgyát képezi egy oda tervezett atomerőmű létesítése." A főigazgató egy 1411-ben bekövetkezett 7,2-es erősségű földrengésre hivatkozott, melynek epicentruma Mohinál volt. A szakmai fenntartásokat a CSKP annyiban akceptálta, hogy másfél kilométerrel áthelyeztette a munkálatok színhelyét, ahol néhány domb lefaragása után már sziklaalapon kezdhettek építkezni. A párt által megszabott 1500 méteres odébbállás nem győzte meg a geológusokat: újabb méréseket végeztek, majd azt javasolták, hogy "a mohovcei atomerőmű összesen 23 hektáros területéből a sziklás talajra eső 7 hektárnyi területen, az építmények alá is 1,5 méter vastagságú containment-betonszőnyeget terítsenek". A CSKP vezetőinek (Bohunice miatt is) figyelembe kellett venniük a szakemberek véleményét. Ám Bohunice hűtése (a Vág vizét 12 km-ről szivattyúzzák) és ezzel párhuzamosan a mohi beruházás alapzatának megerősítése óriási összegeket emésztett fel: 1981-től 1989-ig háromszor állították le pénzhiány miatt a mohi építkezés munkálatait.
Az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalom után az új szövetségi kormány gazdasági minisztere, Vladimir Dlouhy rábólintott az akkor már nyolc éve húzódó objektumépítés folytatására. 1990. szeptember 30-án a Szabad Európa Rádió (SZER) észak-magyarországi munkatársainak (Hlavay Richárd és Gyurkó Péter) a személyében először lépett magyar újságíró a mohi atomerőmű építési területére. A riportból már akkor kiderült: "A reaktor első fokozatának turbináit rejtő gépház lengéscsillapítói az orosz szabvány szerint készültek, melyek csak 4-es erősségű rengést képesek felfogni." Mindezt Szigeti József, a primer kör magyar származású operátora állította. A szakember nagy kockázatot vállalt magára: alapjaiban kérdőjelezte meg az orosz államadósság fejében importált és kivitelezett reaktorszentély műszaki állapotát. A SZER 1990. október 1-jén (azon a napon, amikor Vladimir Dlouhy díszbejárást tartott az erőmű építkezésén) hozta nyilvánosságra ezt az információt.
A jelentés
1995. február 16-án kelt az a jelentés, amely először számol be részletesen a mohi atomerőmű műszaki hiányosságairól és veszélyeiről. A jelentést egy szakember írta egy politikus kérésére.
Egy atomerőmű biztonságos üzemeltetésének első számú szempontja a reaktortartály épsége (integritása). "Így nyugtalanító, hogy a mohovcei atomerőmű biztonságtechnikájának szlovák és külföldi elemzése olyan megállapításokat tartalmaz, ami szerint: a reaktortartály ridegedési kockázata nem kellően számításba vett; rézmaradványok és kénszennyezések jelenléte mutatható ki abban az acélban, amiből a reaktortartály készült, sőt a tartály alapanyaga sem kellően ismert; a mohovcei atomerőmű nem rendelkezik teljes containmenttel, így egy baleset következményei nagyon súlyosak lehetnek." (Bohunicénél is ennek hiánya okozta a zónaolvadást.)
Az illetékes csehszlovák nukleáris hatóság, illetve a szlovák utódszervezet megállapításai a kivitelezésről a következők: "1987 - minőségi hiányosságok a reaktortartály külső burkolatának varrathegesztésében; 1989 - hiányosságok az I. blokkban a fűtőelemkosár és a fűtőelemkosár alja közötti varrathegesztések ellenőrzésében; 1990 - az előző években megállapított hiányosságokat csak részben szüntették meg; 1992 - nagy kiterjedésű korrózió mindkét blokk berendezéseiben, hiányosságok a primer kör vezetékeinek hegesztése során: az adalékanyagok kezelése nem megfelelő, a hegesztésre kijelölt felületek előkészítése nem kielégítő, nincs dokumentáció a hegesztésre kijelölt felületek vizsgálatáról; 1993 - jelentős munkák leállítása, biztonságelemzési munkák folynak, egyúttal súlyos korróziós problémák merülnek fel."
A biztonságos működés második legfontosabb szempontja a vészleállító rendszer képessége a reaktor gyors és megbízható leállítására. "A mohovcei atomerőmű biztonsági rendszerének elemzése szerint legnagyob probléma, hogy az ellenőrző rendszer és a vészleállító rendszer kölcsönösen össze van kapcsolva, ami áthallást és hibás jelzéseket eredményez a vészleállító rendszer számára. Ez annyit jelent, hogy vészhelyzet esetén a vészleállítást visszafordíthatják, amikor ezt nem lenne szabad, és ez katasztrófa lehetőségét hordozza magában. Végül érdemes megjegyezni, hogy nincs információs kontroll sem a vészleállító rendszerben, ahogyan hiányzik a tűz, a víz és a gőz elleni védelem is. Ez azt jelenti, hogy a rendszer meghibásodásának kockázata viszonylag nagy. A mohi reaktorok, a tervezett módon feljavított biztonsági rendszerükkel együtt, mint új erőmű, egyik nyugati országban sem kapnának működési engedélyt, mivel ez a szovjet típus ehhez eleve elavult. A kelet-németországi Greifswaldban egy ugyanilyen típusú, már beindított reaktort végleg leállítottak, mert nem tudák úgy feljavítani a biztonsági rendszerét, hogy a német követelményeknek megfeleljen. Most ugyanez a német vállalat (Siemens) végzi ezt Szlovákiában ugyanazzal a céllal."
Az atomerőmű biztonságának harmadik kritikus pontja a következő: "A mohovcei erőmű esetében problémák merültek fel az erőmű lokalizációs tornyának szerkezeti épségével kapcsolatban egy nagy mennyiségű hűtővízvesztéssel járó baleset során. A lokalizációs torony egészének vagy részeinek összeomlása egy súlyos baleset során nagy mennyiségű gőz és gáz kiszabadulását eredményezné, amely nagy távolságokban szennyezné a környezetet. A lokalizációs torony elemzésénél azt a következtetést vonták le, hogy egy olyan balesetnél, melyet a gőzfejlesztésből visszatérő vezeték törése okoz, a torony visszatartaná a gőzt és a sugárzást. Hasonló elemzést végeztek egy ennél súlyosabb balesetre vonatkozóan: itt a reaktortartály teljes elrepedését (amely összefügg a ridegedéssel) vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a keletkező nyomás gyakorlatilag elegendő lenne ahhoz, hogy a reaktortartály felrepülő fejrésze a containmentrendszer felső kupolájáról visszapattanjon, egyenesen bele a fűtőelem-tárolóba." Kétségek merültek fel az ellenőrzés során a baleset-lokalizáló rendszerben lévő elemek szerkezetével kapcsolatban is: "A baleset-lokalizáló rendszerben lévő elemek szerkezete túlságosan gyenge ahhoz, hogy ellenálljon egy baleset során keletkező terhelésnek, továbbá a tervezők számításon kívül hagyták az elemekre ható tényleges nyomáskülönbségeket, és elhanyagolták a vékony falú szerkezet sajátos jellegzetességeinek számottevő eltéréseit a klasszikus épületszerkezethez képest."
Eltitkolt földrengés
Összesen öt alkalommal (1993. szeptember, 1994. április, 1995. május és december, 1996. augusztus) tartottak vizsgálati bejárást a mohi atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szakemberei. Ezek eredményeként összesen 87 műszaki módosítást kellett végrehajtaniuk a nemzetközi összefogással dolgozó beruházóknak és kivitelezőknek. 1998. április 1-jére a német Siemens, az amerikai Westinghouse, a francia Electricité de France, a német-francia Framatom, az orosz érdekeltségű Atomenergo-export és a Tvel egyesülés, a cseh Skoda Praha és az Energoprojekt Praha, valamint a szlovák Vuje társulás demonstratíve letették a nagy esküt arra, hogy Mohi immár megfelel az atomszakmában mértékadó német szabványnak. Hans Meyer, az IAEA bécsi központjának szóvivője is ezzel érvelt, amikor 1998. július 2-án a Greenpeace aktivistái tüntettek a bécsi központ előtt, követelve a mohi erőmű teljes üzemű beindításának leállítását.
Nagy Vilmos, az Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület munkatársa is részt vett ezen a tüntetésen: "Meyer úr csupán az IAEA máig hatályos előírásairól feledkezett meg: az atomerőművek létesítésénél és tervezésénél mértékadó szempont a történelmi korokban feljegyzett legerősebb földrengés, melynek fokától egy fokkal erősebb rengés kibírására kell tervezni és kivitelezni a leendő atomerőművet. Ezzel szemben a mohi atomerőművet hatos rengésre >>turbózták fel<< a németek, holott az itt feljegyzett 7,2-es rengés miatt Mohit minimum nyolcasra kellett volna feljavítani." Nagy Vilmos érveit támasztja alá az 1995-ben írott jelentés is. Ma az erőmű egy hatos erősségű földrengést valószínűleg kibírna, csakhogy az erőmű földrengésveszélyes zónában fekszik. "E térségben már mértek nyolcas erősségű földrengést is."
Mindezek miatt komoly gondokat okozhat az erőműtől 2,5 km-re lévő radioaktívhulladék-lerakó. A 11,2 hektáros területen fekvő, 21 ezer köbméter befogadóképességű lerakót 1998 áprilisában egy luxemburgi székhelyű (Belgatom) és egy svéd (KBS) cég kezdte el megépíteni. Az 1995-ös jelentésben ez áll: "Az új elképzelések alapján az erőmű közelében építik fel a tárolókapacitást, mely 20 évre biztosít helyet az erőmű kiégett fűtőelemeinek. Ez 600 tonna, azaz 5000 darab fűtőelem. A 4 reaktorblokk beindítása után kell ezt a tárolókapacitást bővíteni a reaktor teljes élettartamára, melyet 30 évre terveztek. A lerakókapacitás ilyen mértékű megnövelése hatással lesz a Mohi környéki veszély növekedésére. Bizonyos balesetek esetében (földrengés, repülőszerencsétlenség, tűzesetek, áradások) a nukleáris hulladék ilyen nagy sűrűségben való jelenléte komoly környezeti problémák forrása lehet."
"2000. február 16-án a Pilisvörösvári árok térségében 2,4-es erősségű földrengést regisztráltak. A rengés 13 km-es fészekmélységből indult ki, ezért a rengéshullámok megálltak az északi országhatárnál. Csakhogy a Pilisvörösvári árok és Mohi egyazon geológiai törésvonalon fekszik, ezért egy hazánkból kiinduló négyes erősségű rengés már felerősítheti a rengéshullámokat, amelyek bemozdíthatják a mohi reaktorszentélyt. Az igazi veszélyt azonban az jelenti, hogy a törésvonal miatt Mohitól is indulhat rengés!" A földrengés tényét és várható következményeit a Göncöl Alapítvány szakembere, Kiszel Vilmos szivárogtatta ki. Az Országos Földrengésjelző Obszervatórium (OFO) munkatársa, Tóth László imigyen cáfolta Kiszel információját: "A Vili hülyeségeket beszél!" Az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) szakértőiből is csak annyit sikerült kihúzni, hogy "Magyarország biztonságát garantálja egy magyar-szlovák kormányközi megállapodás, melynek keretében rendszeres konzultáció folyik a két ország között". És mindkét helyen figyelmeztettek arra, hogy "ne keltsenek felesleges pánikot". Ugyanakkor tény, hogy az OAB és az OFO szakemberei (köztük Tóth László is) 2000. április 3-7-ig szeizmikus felmérést és vizsgálati bejárást végeztek a mohi atomerőműben, valamint a hozzá tartozó hulladéklerakóban.
A zóna
A SZER munkatársai 1990-es riportjukban ezt írták: "Az építkezés információs osztályának vezetőjétől arról érdeklődtünk, hogy a harminc kilométeres halálzónán túli, de ahhoz igencsak közeli magyarországi településeket érinti-e a Havaria-terv. A válasz erre az, hogy a magyarok nem akarták, hogy a mohi erőmű csatlakozzon ahhoz a biztonsági lánchoz, amelybe a paksi, a bohunicei és a finnországi loviisai erőmű is tartozik."
Az OAB csak az IAEA biztonságos üzemmódot szavatoló 1999. november 1-jei nyilatkozata után csatlakozott a nemzetközi monitoringrendszerhez. Az IAEA nyilatkozata kapcsolódik ahhoz az EU-állásfoglaláshoz, miszerint a szlovák kormány ígérje meg, hogy a veszélyes bohunicei erőművet 2006-ra, a mohi erőmű I. és II. blokkját pedig 2008-ra leállítja és végleg bezárja.
És hogy miért épp e két évszámot határozták meg? A választ magukat megnevezni nem kívánó szlovákiai informátoraink adták meg: a bohunicei erőmű 2006-ig termeli a villamos energiát Szlovákia számára, majd azt váltja ki a Mohiban 2008-ra felépülő III. és IV. blokk beindítása. A mohi atomerőmű I. és II. blokkja által megtermelt villamos energiának ugyanis csupán 10 százaléka marad belföldön, 90 százalékát a német és francia befektetés fejében, törlesztésként exportálják a két országba. A nyugati energiakonszernek ugyanis kiszámították: ily módon tíz év alatt térül meg a szlovákiai befektetés. Vagyis a németek és a franciák lényegében építettek maguknak egy atomerőművet Szlovákiába (s így országaikban 10-15 százalékkal csökkenthették a lakossági áramdíjakat).
Ami az OAB által felemlegetett kormányközi megállapodást illeti, az csupán írott malaszt egyelőre, mivel a mai napig nincs konkrét megállapodás a két ország között. A Polgári Védelem vezérkarában dolgozó szakember is csak annyit tudott mondani, hogy "talán jövőre elkészül valamiféle megállapodás-tervezet". Wollent József, az Ipoly Unió szlovákiai elnöke így fogalmazott: "Annak ellenére, hogy Bohunice ki tudja, meddig fog még sugározni, és Mohiban is lesz mindig földrengésveszély, a mai napig nem létezik semmiféle evakuációs kormányközi terv Szlovákia és Magyarország között. Márpedig a 20 km-es halálzónákon túl a bohunicei sugárzás és a Mohinál meglévő földrengésveszély miatt a Topolcsány, Nyitra, Galánta által határolt zóna a legveszélyesebb. Magyarországon Kelet-Komárom, Észak-Pest megye és Nyugat-Nógrád tartozik a veszélyeztetett zónába. Budapestet az uralkodó széljárás veszélyezteti egy esetleges erőmű-baleset következtében. De ezek a tények a politikusokat nem zavarják. Sőt a Bohunice >>új<< blokkjainak megépítésétől a mohi atomerőmű III. és IV. blokkjának 2008-ra tervezett beindításáig terjedő időszakban Szlovákiának összesen 8,2 billió koronába kerül ez az egész, ami mostani árfolyamon is 413 milliárd márkának felel meg. A politikusok és az energiakonszernek az utóbbi húsz évben ötven évre eladósították Szlovákiát."
Szőke Zsuzsa
