Áttörni a félelmet – Közmunkás-érdekvédelem

Belpol

Közmunkás aktivisták, aktív közmunkások – a Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) tagjai saját érdekeik védelmében csoportot szerveznek, közösséget építenek, hangjukat hallatják a Belügyminisztériumban és Brüsszelben.

„Öt évig voltam regisztrált munkanélküli, mindig csak két-három hónapra kaptam munkát, pedig van érettségim, technikumom, négy szakmám és 35 éves munkaviszonyom. Voltam operátor a Nokiánál, biztonsági őr az MTA könyvtárában, dolgoztam nyomdában és még Angliában is. Mindent megpróbáltam. Aztán közmunkásként három és fél hónapig utcát söpörtem, majd megszűnt a szerződésem és soha többé nem hívtak. Ennek már két éve, jelenleg szociális segélyből élek” – meséli Károly, akinek öt éve van a nyugdíjig. A rendszerből törölték, a munkaügy helyett mostanában a családgondozóba jár. A csoporthoz másfél éve csatlakozott, jelenleg ő látja el a médiakoordinátori feladatokat, szerkeszti a blogot és a Facebook-oldalt.

false

Nincs főnök

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) „egy közmunkás tapasztalattal rendelkező emberekből álló pártfüggetlen, önkéntes, érdekvédő csoport” – definiálják magukat. 2012 őszén kezdte szervezni Vojtonovszki Bálint a Magyar Szegénységellenes Hálózat olyan „fiókcsoportjaként”, amely egyfajta érdekvédelmi társaságként működik. „A Szegénységellenes Hálózat 2004 óta létezik Magyarországon, jelenleg 134 tagszervezetből áll, és két fő törekvése van: az egyik, hogy különféle programokon keresztül segítse a szegénységben élőket, másrészt hogy szakpolitikai tevékenységgel és aktív érdekképviselő szervezetként tudjon fellépni a védelmükben” – mondta Bálint Mónika, a KMJ jelenlegi szervezője. (A hálózat a jövedelmi szegénységre koncentrál – F. Zs.) Egy idő után erősödött az az igény, hogy a célcsoport tagjai maguk is megtanuljanak élni a jogaikkal és tudjanak nyilatkozni a helyzetükről, akár a nyilvánosság előtt is. Ezért választotta a hálózat egyik tevékeny­ségeként a közösségszervezést mint új stratégiát. Eleinte az Orczy-kertben szerveztek közmunkáspiknikeket, majd elindult az utcai megkeresés, amelynek köszönhetően decemberre 40-50 tagú lett a csoport. „Ez volt az az év, amikor a kormány is egyértelműen kinyilvánította, hogy a közmunkát továbbra is támogatja: nagyobb lesz a bázis, de kevesebb a bér” – mondta Bálint Mónika, aki 2014 szeptemberében vette át a KMJ szervezését Vojtonovszkitól. A csoport elsődleges céljaként a közmunkásbérek növelésének elérését határozta meg, de ugyanilyen fontosnak tartják a szerződések időtartamának felülvizsgálatát, vagy a munkakörülmények javítását és a munkavédelmi előírások betartását is.

Jelenleg 10-15 aktív tag van a csoportban (a kezdeti 40-ről 2013-ra 15-20 főre csökkent a létszám), újakat elérni nem egyszerű. A közmunkások könnyen elbocsáthatók, ezért sokan már néhány mondat után azon aggódnak, meg ne tudják a munkahelyükön, hogy beszéltek a mozgalom tagjaival. A szervezők a félelmet legyűrendő igyekeznek a csoportba járást különféle szolgáltatásokkal is vonzóbbá tenni, például nyelvi és számítógépes tanfolyamok indításával.

Mindenki hangsúlyozta, náluk nincs főnök. „Konkrét feladata jelenleg úgy öt-hat embernek van, ők a munkacsoportok vezetői, illetve vannak a mentorok. Hivatalosan az számít tagnak, aki legalább hat alkalommal eljött a találkozóinkra, de formális tagságunk nincsen. Van továbbá két szóvivőnk, József és Erzsike, igyekszünk a nemi egyensúlyra is figyelni” – mondta Bálint Mónika szervező, aki hetente új tagokat igyekszik bevonzani a KMJ-be, a fluktuáció ugyanis igen nagy, van, akit néhány alkalom után többet nem látnak.

A csoport tagjai közül mindenkinek bizonytalan a lakhatása, a szerencsésebbek rokonnál vagy ismerősnél élnek, de sokan hajléktalanszállón. „Erzsike az egyedüli, aki szociális áron bérli a lakását a VIII. kerületben, de őszintén szólva, nem tudom, hogy tudja fenntartani” – mondta Mónika. A szerencsésebbek közé tartozik József is, aki ápolásra szoruló nagynénjénél lakik, egyébként ő is az utcára került volna. 2009 júliusa óta közmunkásként dolgozik, a IX. kerületben söpri az utcát. „Előtte 17-18 évig éttermekben dolgoztam, az utolsó munkahelyem azonban csődbe ment, ekkor regisztráltam a munkaügyi központban, egy hónap múlva pedig már a Lónyay utcát takarítottam. Akkor még egyéves munkaszerződést és minimálbért kaptunk, 2011 januárja óta sokkal rosszabb a helyzetünk, 50 ezer forintból maximum éhen halni lehet.” József 2012 augusztusától, tehát kezdettől tagja a csoportnak. Azóta ő a KMJ egyik sajtószóvivője, a CEU-n külföldi roma diákoknak tartott előadást közösségszervezésből, de hívják előadni a Corvinusra és az ELTE Társadalomtudományi Karára is, tavaly pedig ő képviselte a csoportot Brüsszelben, a szegénységben élők európai találkozóján. Esélyt nem lát arra, hogy a közfoglalkoztatásból kikerüljön az elsődleges munkaerőpiacra, januártól azonban őt is beiskolázzák: a múlt héten szóltak neki, hogy március végéig az iskolapadban kell ülnie, de hogy napocskát kell rajzolnia vagy OKJ-s képzésre járni, még nem tudja.

Civilek a pincében

A munkacsoportok vezetői tartós önkéntes szerződésben állnak a Szegénységellenes Hálózattal, így alkalmi jelleggel – például ha rendezvényre, előadásra hívják őket – legalább az útiköltségüket megtérítik. A közmunkásoknak amúgy nem jár utazási támogatás, ami még jobban nehezíti a csoporttá szerveződést. „Van, aki naponta jár be Csepelről dolgozni és vissza, és persze bliccel a buszon meg a HÉV-en, de miből is venne jegyet vagy 10 ezer forintos bérletet?” – vázolta a helyzetet Mó­nika, hozzátéve, ezért koncentrál a KMJ is a belső kerületekre.

A Bérkocsis utcai pincehelyiséget egy civil szervezet bérli a tulajdonostól, és több más civil szervezet is használja találkozóhelynek, a közmunkáscsoport hetente hat órát, ha eltölt benne: a hétfő délutáni szeánszok alkalmával a munkacsoportok vezetői beszélik meg a teendőket, keddenként az egész csapat találkozik. „Ha olyan dologban kell döntenünk, amely az egész csoport számára fontos, vagy ha képviselőt kell választanunk, vagy az a kérdés, hogy felvegyük-e a kapcsolatot más szervezetekkel, ekkor bocsátjuk szavazásra” – mondta Bálint Mónika, aki a XIII. kerületben is közösségszervezésbe kezdett. A helyiség rezsiköltségét, a telefon vagy a nyomtatás költségeit, illetve a találkozókon biztosított kávé és sütemény árát a hálózat állja. „Egy magánalapítványtól kapunk minderre támogatást, ez a forrás jövő augusztusig van. Tavaly a Szimpla-kertben volt egy főzésünk, és adománygyűjtést is többször szerveztünk már, jó lenne, ha saját lábra tudnánk állni.” Mónika szerint munkájuk alapdilemmája, hogy egyfelől a KMJ önálló civil szervezetté válásán dolgoznak, másfelől viszont a közmunkarendszer ellen harcolnak, amelyet emberi jogi szempontból korántsem tart elfogadhatónak. „Aktivistaként jobban örülnék egy másfajta rendszernek, de úgy látszik, a közmunkaprogramot jó pár évre bebetonozta ez a kormány, így azért küzdünk, hogy a közmunka segítsen visszavezetni az egyént az elsődleges munka­erőpiacra. Ezért kell tárgyalnunk a foglalkoztatókkal, ezért kell tanácsot adni az önkormányzatoknak, hogyan használják ki a legjobban forrásaikat értelmes, a későbbiekben is fenntartható munkahelyek létesítésére.”

Eseti lobbizás

A foglalkoztatókkal való tárgyalásról – ahol a KMJ-t önkéntes jogászok segítik – egyelőre felemásak a csoport tapasztalatai. Konkrét ügyekben jó az együttműködés, átfogóbb kérdésekben kevésbé. Utóbbira példa, hogy a KJM „szeptember óta bombázza levelekkel” a VIII. kerületi közfoglalkoztatót, egyelőre hiába, pedig a csoport mindössze két kérdésre vár választ: miért kell bizo­nyos közmunkásbrigádok tagjainak szá­mot hordani a kabátjukon, illetve miért csak bankszámlára utalják a béreket, holott a munka törvénykönyve szerint ha a cég rendelkezik házipénztárral, a foglalkoztatott dönthet a kifizetése módjáról. Ezzel a csoport érdekvédelmi képviselője, Zoltán foglalkozik, aki Amerikában járt egyetemre, majd a 2000-es évek elején hazajött. „Azt hittem, minden csuda jó lesz, de miután nem lett semmi sem az, én is beleestem a közfoglalkoztatás rendszerébe.” Zoltán hivatalosan két-három évig volt közmunkás, de végzettségére és korára tekintettel soha nem tudtak neki munkát adni, mostanra pedig már kiesett a rendszerből. Egy éve lett az érdekvédelmi munkacsoport vezetője, a Belügy­minisztériumtól kezdve a Józsefvárosig mindenkivel ő levelezik, tárgyal. „Beszélem a nyelvüket, értem, amit mondanak, és nem félek tőlük. Engem nem tudnak megszorongatni.” Van eredmény is. Például a tavaly téli közfoglalkoztatási képzésen lévők később kapták meg a fizetésüket – a bért a jelenléthez kötötték, a jelenléti íveket viszont késve adták le –, sokaknak veszélybe került a lakhatása. A tárgyalás után azonban minden rendeződött, és a csoport máig ezt tartja működése egyik legnagyobb sikerének.

Közfoglalkoztatók

A fővárosi területek közfoglalkoztatásáért 1996 óta a Budapest Esély Nonprofit Kft. a felelős (elsősorban a hajléktalanok közfoglalkoztatását szervezi), ám a kerületi önkormányzatoknak joga van eldönteni, szerződnek-e a kft.-vel, vagy maguk oldják meg a közmunka szervezését – így például a Budapest Esély mellett a VII. kerületben az ERVA Zrt., a VIII.-ban pedig a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat (JKFVSZ) is jelen van. A Budapest Esély 2014-ben 160 közmunkás munkába állását segítette elő, a Feszofe pedig átlagosan havonta 200-500 fővel dolgozik a IX. kerület teljes területén. Utóbbiak kérdésünkre elmondták, nem állnak kapcsolatban a KMJ-vel, a Budapest Esély viszont néhány alkalommal találkozott és egyeztetett a csoport képviselőivel.

 

Neked ajánljuk