Autósztráda-építések: Civilek a pályán

  • Házi István
  • 2001. július 19.

Belpol

Amióta a jelenlegi politikai vezetés nyíltan feltálalta egy preferált vállalkozói körnek az M3-as autópálya új, Füzesabony és Polgár közötti szakaszának építését (majd valamivel később az M7-es felújítását, a Zamárdit Balatonaligával összekötő út sztrádává szélesítését, valamint az M9-es építését a szekszárdi Duna-híddal), két fontos mondatot őröltek lankadatlanul az imamalmok. Az egyikből megtudtuk, hogy azért nem írtak ki közbeszerzési pályázatot az összességükben közel 150 milliárd forintot kitevő beruházásokra, mert így hamarabb elkészülhetnek a sztrádaszakaszok. A másik egy ígéret, hogy az építésbe elsősorban magyar tulajdonú vállalatokat vonnak be. Jelen pillanatban egyik kijelentés sem állja meg a helyét maradéktalanul.

A tempóról sokat elárul, hogy még a Magyar Demokrata is lassúnak ítéli az autópálya-építést, jóllehet az ellenzékiséggel nehezen vádolható lap kormányértékelőjében nem fukarkodik sem a jó és jeles osztályzatokkal, sem a dicséretekkel. A Népszabadság munkatársai a helyszínen győződtek meg arról, hogy bizonyos területeken nem kis csúszás tapasztalható az eredeti ütemtervhez képest, bár ezt a munkálatok lebonyolításával megbízott Magyar Autópálya-építő Konzorciumban (MAK), illetve a Magyar Hídépítő Konzorciumban (MHK) egyaránt vezető szerepet betöltő Vegyépszer Rt.-nél cáfolták.

A lomha jó

Több oka lehet annak, hogy a Vegyépszerből, valamint a Betonút Szolgáltató és Építőipari Rt.-ből életre hívott MAK, továbbá a Vegyépszer és a Ganz Acélszerkezet Rt. alkotta MHK egyelőre képtelen felvenni a kormány(fő) álmai diktálta sebességet. Az autópálya- és egyáltalán az útépítésben zöldfülűnek számító (értsd: korábban semmifajta tapasztalatot nem szerző) Vegyépszernek például szinte a semmiből kellett ütőképes csapatot elővarázsolnia. Ez viszonylag jól sikerült, hiszen többen állítják, hogy az autópályákon jelenleg azok a szakemberek dolgoznak, akik a legutóbb, 1996 és 1998 között épített Gyöngyös-Füzesabony szakaszon még más színekben tevékenykedtek. A rossz nyelvek szerint a Vegyépszer szürkeállományának nem kis része a fizetésképtelenné vált Betonútépítő Nemzetközi Rt.-ből (nem tévesztendő össze a Betonút Szolgáltató és Építőipari Rt.-vel) érkezett.

A csapatépítés mellett hátráltatta a kivitelezést, hogy a Vegyépszer és az útépítésben régi motorosnak tekinthető Betonút Szolgáltató és Építőipari Rt. álláspontja nem mindenben egyezik. Az M7-es felújításának startja például a hírek szerint azért váratott sokáig magára, mert a két cég nem tudott megállapodni az alkalmazandó technológiában. (A vita leegyszerűsítve: a meglévő betonpálya durván egyszázalékos oldalesését a konzorcium egyik tagja aszfalték kialakításával akarta megduplázni, a másik marással.)

A kételyek ellenére az új M3-as szakasz 2002. november végére kitűzött átadása egyelőre nem feltétlenül forog veszélyben. Bár az útépítők úgy vélik, hogy mesterségüket az év háromnegyedében gyakorolhatják igazán - a jó minőségű aszfaltburkolat terítésére pedig csak nyolc hónap áll rendelkezésükre, novemberrel bezárólag -, nem ritka, hogy az év utolsó hónapjában is látunk gépeket és embereket az utakon. Részben amiatt, hogy a kivitelezési periódus kezdete májusra tolódott, s ezért elcsúszott a vége is, részben pedig azért, mert hozzáférhetők olyan technológiák, amelyekkel az aszfaltozás "téliesíthető". Az M7-es felújítását megelőzően például egy próbaszakaszon szélsőségesen rossz időjárási viszonyok között (0 ¡C körüli hőmérsékleten, miközben néha a lehulló hó nehezítette az építők dolgát) aszfaltoztak úgy, hogy az elhasználódott burkolatot speciális gépekkel melegítették fel. Minőségi munka ugyanis kizárólag abban az esetben végezhető, ha a frissen terített aszfalt és a fogadóréteg hőfoka között nincs nagy eltérés; ellenkező esetben az új aszfalt túl gyorsan hűl ki, folyékonyságát elvesztve pedig hamar kezelhetetlenné válik. A kipróbált eljárás ráadásul elég gyors, akár napi 7000 négyzetméter aszfalt felújítását is lehetővé teszi. Ezzel együtt sem valószínű, hogy a Nemzeti Színház jövő márciusi nyitó előadására Polgárról végig autópályán utazhat az álompolgár.

Magyari úti ultrák

Egyelőre tehát nem szembetűnő, hogy a kivitelezők a szokásosnál gyorsabban haladnának az autópályákkal. Az azonban sokaknak - főleg a külföldi tulajdonú cégeknek - fájt, hogy a kormány nagy nemzeti koprodukciónak hirdette meg a sztrádaprogramot. Ez a szellemiség a munkálatok kezdeti fázisainál nem is okozott gondot a MAK-nak és az MHK-nak. Az M3-asnál maradva: a földművekhez szükséges, az anyagnyerő helyekről származó talajt, illetőleg a töltésföldet és a homokos kavicsot is magyar érdekeltségű cégektől vásárolták, ám a hídépítésnél és az aszfaltozásnál zavar támadt a rendszerben.

A Polgár alatt átívelő, 405 méteres tiszai híd alépítményi munkáinak elvégzésére (a pillérek megépítésére) a Vegyépszer Folyamihíd-alapozó Konzorciumot alapított, amelynek tagja a francia Colas csoporthoz tartozó Alterra Kft. is. A mélyépítési munkákban igencsak járatos - tulajdonosi hátterét tekintve viszont nem magyar - cég megjelenésének kétségtelen pozitívuma, hogy a pillérépítésnél a hagyományos, a környezetre ártalmas zagyos technológia helyett egy környezetbarát eljárást alkalmazott.

Az útépítésnél az jelentett gondot, hogy a hagyományos aszfaltburkolatok alapanyagát adó, megfelelő minőségű zúzottkövet előállítani képes kőbányák "idegen kézben" vannak (nem véletlenül persze; a sok száz kilométer autópálya építésére bazírozó külföldi cégek nagy üzletet szimatolva vásároltak be bő évtizede). Mivel a minőség mellett az autópálya építési költségeinek hatodát felemésztő szállítási költségekre is érdemes figyelni, az M3-as új szakaszánál a recski és a tállyai bányák jöhettek szóba, amelyek egészen véletlenül szintén Colas-érdekeltségek (e logika mentén egyébként abban sincs semmi kivetnivaló, hogy a felcsúti futballcsapat elnökének tulajdonában álló Femol ´97 Kft. két másik mellett egy olyan bányából is szállít követ az M7-es felújításához, amely valamikor Orbán Viktor miniszterelnök családjának érdekeltségébe tartozott). Bár menet közben a MAK magyar tulajdonú bányák után kutakodik (lásd: Több követ fújnak, Magyar Narancs, 2001. május 10.), a zúzottkő iránt felmerülő igények mintegy 85 százalékát várhatóan francia kézben lévő cég elégítheti ki, hacsak a bányákat üzemeltető társaságban nem történik hirtelen tulajdonosváltás.

Ami nem volna meglepő, elvégre az autópálya-építésnek máris megvan a maga Miriuta Lacija. Hiszen milyen rosszul venné ki magát, ha az aszfaltrétegek összeragasztására használt bitumenemulzió kizárólagos szállítója nem magyar cég volna. Pedig csaknem 2001 második feléig a Stravia Kft.-n még két külhoni alapítója, az osztrák Strabag és a Vialit osztozott fele-fele arányban. ´k azonban részesedéseik felét eladták a Betonútnak, így június elejétől a Stravia magyar tulajdonú cégnek számít. E jó tulajdonsággal felvértezve a Stravia az M7-es felújításánál kizárólagos emulzióbeszállítója a Betonútnak, de a Vegyépszernek is folyamatosan szállít, s várhatóan hasonló lesz a helyzet az M3-as új szakaszának építésénél is.

A konzorciumok mindenesetre nem idegenkednek az effajta honosítástól - erősítették meg többen is a Narancsnak. Egyikük úgy fogalmazott: a beruházás 61 milliárd forintos fővállalkozói díjában "vannak tartalékok az előre nem látható problémák kiküszöbölésére".

Házi István

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.