Megszavazta az Országgyűlés a homofóbtörvényt, a Fudan Egyetemről és az önkormányzati lakások eladásáról szóló jogszabályt

  • narancs.hu
  • 2021. június 15.

Belpol

Elfogadta a kormánypárti többség az óriási tiltakozást kiváltó törvényjavaslatokat.

Megszavazta az Országgyűlés a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényt. Az úgynevezett pedofilellenes törvény eredetileg a gyerekek védelméről szólt volna, egyes módosító javaslatokat követően azonban lényegében a melegek ellen irányuló jogszabály lett, ami tudatosan összemossa a pedofíliát a nemi identitással, a homoszexualitással és a transzneműséggel, méghozzá a gyermekek védelmére hivatkozva.

A javaslatot Kocsis Máté, Selmeczi Gabriella, Nacsa Lőrinc, Gyopáros Alpár és Bánki Erik jegyzi. A keddi szavazáson 160 országgyűlési képviselő volt jelen, 39-en maradtak távol. Az ellenzéki frakciók közül a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd jelezte bojkottját. A Jobbik viszont közölte, megszavazza a törvényt, és majd egy kormányváltás után hajlandó törölni a szövegből az úgymond oda nem illő részeket. 

A homofóbtörvényre így 157 képviselő szavazott igennel, 1 nemmel, tartózkodás nem volt. A jogszabály elfogadása után a kormánypárti frakciók tapsoltak is.

A törvény tiltani fogja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás "népszerűsítését" és megjelenítését. A jövőben nem lehet iskolai előadást tartani ezekről a témakörökről, és korlátoznák vagy kitiltanák az oktatási intézményekből az ezzel foglalkozó civil szervezeteket. Emellett tilos lenne olyan tartalmakat elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, amelyek a homoszexualitást és a nemváltást „népszerűsítik”.

A tervezet ellen jogvédő és LMBTQI-szervezetek, a Magyar Reklámszövetség, a MÚOSZ, a Music Hugary Szövetség, az RTL Klub, közéleti személyiségek és az ellenzéki pártok is tiltakoztak. Hétfőn tízezren vettek részt a homofóbtörvény elleni tüntetésen.

Döntött az Országgyűlés a Fudan Egyetem beruházásról, melyet a fővárossal és Ferencvárossal egyetértésben előkészített Diákváros projekt kárára terveznek megvalósítani. Mintegy 500 milliárd forintos beruházásról van szó. Mint arról lapunk is beszámolt, a Fudan-projekt elleni, “négynemes” konzultáción 30 ezren vettek részt. A válaszadók 94 százaléka ragaszkodik a Diákvároshoz, nem szeretné, ha a Fudant ennek kárára építenék meg, 97 százalék egyáltalán nem akar kínai egyetemet Budapesten, 99 százalék pedig pláne nem akarja, hogy a beruházás kínai hitelből épüljön meg. Karácsony Gergely főpolgármester a veszélyhelyzet után országos népszavazást kezdeményezne a témában. A kormány erőltette Fudan-beruházás ellen is több ezres tüntetés volt a fővárosban a múlt hét előtt.

A Fudan Egyetem megvalósításáról 134 képviselő szavazott igennel, 25-en nemmel, senki sem tartózkodott.

Eldőlt Böröcz László fideszes képviselő lakástörvény javaslatának sorsa is, amely arra kötelezne egyes budapesti kerületi önkormányzatokat, hogy a piaci ár alatt adják el bérlakásaikat a bérlőknek. A bérlakástörvény módosítását is megszavazta az Országgyűlés. A jogszabályt az utóbbi napokban már-már szinte követhetetlen módon változtatgatták a kormánypártok. A végszavazás előtti, véglegesnek szánt szöveg az önkormányzati bérlakások kedvezményes megvásárlását teszi lehetővé, de miután civil szervezetek és ellenzéki polgármesterek mellett kormánypárti városvezetők is tiltakoztak ellene, így már csak szűkebb körben: nem árusítanak ki országszerte mintegy 80 ezer lakást, csupán mintegy 1500, budapesti, világörökségi helyszínen, jórészt a Budai Várban fekvő ingatlan lesz eladó. Cserélt bérleti jogok esetében az 50 százalékos vételár 35 százalékosra csökkent, a korábban már 25-ről 15 évre csökkentett részletfizetési futamidő visszaáll 25 évre, és a Várnegyedben az államon, az önkormányzaton kívül állami, önkormányzati cég is kötelezhető kedvezményes bérlakás-értékesítésre. Jellemzően azoknak lesz lehetőségük az érintett helyszíneken önkormányzati vagy állami tulajdonú lakást venni, a cserelakásos bérlők mellett, akiknek 2020. december 31-én már határozatlan idejű bérleti szerződésük volt. A nem cserelakásosok esetében a bérleti idővel arányosan nő a vételár-kedvezmény, így 25 éves bérlet esetén a vételár a forgalmi értéknek csupán 15 százaléka. A törvény 5 éves elindegenítési tilalmat állapítana meg a bérlakások vevői számára.

Az önkormányzati lakások kiárusításáról szóló törvényről 134 képviselő szavazott igennel, 25-en nemmel, senki sem tartózkodott.

Megszavazta az Országgyűlés a Magyarország 2021. évi központi költségvetési módosításait, valamint a 2022. évi központi költségvetését. A 2022-es költségvetésben a kormány 3,2 ezer milliárd forintos hiánnyal számol, és 5 százalék fölötti gazdasági növekedéssel.

A '22-es költségvetést 132 igen, 26 nem és 0 tartózkodás mellett fogadták el.

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagját is. Az új alkotmánybíró személyéről hétfőn döntött a jelölőbizottság. Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjait az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával, vagyis 133 szavazattal, 12 évre választja. A szavazás titkos volt.

156 képviselő vett részt a szavazáson. 5 érvénytelen és 141 érvényes szavazattal, 136 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett megválasztották Márki Zoltánt, aki le is tette ünnepélyes esküjét.

Azért volt szükség alkotmánybíró választásra, mert a kúriai elnökké választott Varga Zs. András lemondása miatt 2020 októbere óta üres volt a 15. alkotmánybírói hely.

Márki Zoltán 1988-ban végezte el az egyetemet, 1990 óta bíró. Hat évig járásbíróságon ítélkezett. Szintén hat évig (1996–2002) dolgozott az Igazságügyi Minisztériumban a Horn- és az első Orbán-kormány idején. 9. éve dolgozik a korábban Legfelsőbb Bíróságnak nevezett Kúrián, 9. éve kúriai tanácselnök, 3 hónapja volt a büntető kollégium vezetője.

Megszavazta az Országgyűlés a Budapest Diákváros megvalósításának módosító javaslatait, majd az arról szóló jogszabályt is. A képviselők 123 igen, 16 nem, 4 tartózkodással döntöttek az ügyről.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Nincs meglepetés

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Minden út Rómába vezet

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Teszt

Három pár, háromféle társadalmi státusz, háromféle dinamika, három kudarcos viszony – megvan a harmadik darabja is Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.