Az előválasztási vereség óta visszavonult Kálmán Olga őszre ígér aktivizálódást

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 14.

Belpol

Egy konkrétumoktól mentes nyilatkozatot tett a volt tévés.

"Ősztől, amint újra felpörög a politika, garantáltan mindent meg fogok tenni azért, hogy ez egy élhetőbb és szabadabb ország legyen" - nyilatkozta az Indexnek Kálmán Olga.

A portál azért kereste meg a tévés műsorvezetőt, mert mióta júniusban a DK által támogatott jelöltként alulmaradt a főpolgármesteri előválasztáson, semmit nem lehetett hallani róla. Pedig akkor azt ígérte, mindenben támogatni fogja Karácsony Gergely kampányát.

Karácsony közel 50 százalékkal nyerte az előválasztást

Pontosabban 48,9%-kal. Ő lesz ősszel Tarlós István kihívója ellenzéki oldalról. Forrásaink szerint az MSZP-P jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki előválasztás ma zárult második fordulóján, amin hárman indultak. Információink szerint - amit az időközben elkezdődött sajtótájékoztatón is megerősítettek - a független, DK által támogatott Kálmán Olga 36,8 százalékot, a Momentum jelölte Kerpel-Fronius Gábor pedig 14,3 százalékot kapott.

Az előválasztás harmadik résztvevője, a momentumos Kerpel-Fronius Gábor is tett hasonló ígéretet, de ő tényleg aktív maradt politikailag, és időről-időre Karácsony kampányában is feltűnik.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.