Elvben az sem kizárt, hogy három külön helyen épüljön fel majd Attila hun fejedelem „egyetlen hiteles” fapalota-másolata, mivel három település – a Békés megyei Zsadány, illetve az egyaránt Pest megyei Tápiószentmárton és Érd – is állítja: a területükön temették el a hajdani uralkodót.
„Január 7-én Attila napja van, és valószínűleg 2003-ban ünnepeltük Attila hun király 1600 éves születését. Ezért fontosnak tartom tájékoztatni a közvéleményt eddigi adatgyűjtésemről, Attila hun király feltételezhető lakóhelyéről, amely királyi központja volt” – írta majd’ két évtizeddel ezelőtt Dudás Árpád, a Békés megyei Zsadány polgármestere. A falu első embere rajong az Attila-legendakörért, és egykorú történeti források magyar fordításait olvasgatva jutott arra, hogy a hun fejedelem egykori fővárosa sehol máshol nem lehetett, mint a mai Zsadány területén. Priszkosz rétor bizánci diplomata és történetíró munkájából kikövetkeztette, hogy a követ útja a mai Zsadányba vezetett. Dudás mindezt az utazással töltött napok számával és az egy nap alatt teljesített út hosszával „bizonyítja”, és úgy látja, hogy a leírásban említett folyó nem a Tisza, hanem a Sebes-Körös lehetett. „Attila-kutatásairól” a kilencvenes évek végén számolt be először Dudás; régészeket és történészeket is megkeresett, és az sem szegte kedvét, hogy elméletét a szakma elutasította.
„Attilát »királynak« a források emlegetik, helyesebb »hun uralkodónak« nevezni. Ahogy helyesebb a hun birodalom központjáról, s nem fővárosáról beszélni, amelynek a helye nem lokalizálható” – vázolta a Narancsnak írt válaszában a helyes terminológiát Bálint Csanád Széchenyi-díjas magyar régész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a korszak egyik elismert honi ismerője. A hun birodalom központja a leletek és a bizánci követjelentés alapján a mai Dél-Alföldön, egy fátlan síkságon lehetett, feltehetően a Tisza bal partján. „A hunok Kárpát-medencei berendezkedése a 420-as évekre tehető, s az alávetett szarmaták és germán népek Attila halála (453) után föllázadtak, a birodalom fölbomlott. Ennyi! A legtöbb sztyeppei birodalom egy-két nemzedékig tartott ki. Attila sírhelye nem határozható meg. A hármas koporsóról megoszlanak a vélemények, magam arra hajlok, hogy az ázsiai hunok átvehették bizonyos észak-kínaiak azon szokását, hogy a halott hamvait jelképesen három darab, egymásba matrjoska módon illeszkedő ládikába rakták; egy mongol hagyomány is kapcsolatba hozható ezzel” – válaszolta írásbeli kérdéseinkre Bálint Csanád. (Lásd még a Puja Frigyes szelleme című keretes anyagunkat.)
A „bizonyítottság”
„A projekt célja egy hagyományőrző jelleggel kialakításra kerülő, a hunok történelmét ismertető, bemutató tematikus turisztikai kiállító tér létrehozása: az Attila Palotája. Ez a kiállító tér az egész megye turisztikai vonzerejét növeli. Olyan többfunkciós látogató tér kerül kialakításra, ahol hasznosan tölthetik el szabadidejüket a fiatalok, felnőttek és idősek egyaránt. A kiállító tér létrehozásának apropója, hogy Zsadány község bizonyíthatóan Attila, a királyok királyának uralkodói központja volt, vagyis a Hun Birodalom fővárosa 435–453 között. A kialakításra kerülő épület fából készült, teteje zsindely. Az épületen belül egész évben nyitva tartó kiállító tér kerül kialakításra” – olvasni abban a projekt-összefoglalóban, amely EU-s támogatásért folyamodott még 2017-ben. A pályázati anyagot átnézve persze nem derül ki, hogy Zsadány miért is „bizonyíthatóan” Attila uralkodói központja. A projekt régészszakmai „megalapozottságát” jól mutatja, hogy minderről a Narancs érdeklődésekor szerzett tudomást a Békés Megyei Múzeum.
„Szinte alig valamit tudunk az Attila fejedelem változó helyen lévő központjaiban felépített fapalotáiról, amelyet most Zsadányban akarnak megépíteni. Felteszem, ezt egy építész megtervezte. De kérdem, mi alapján, milyen méretben, milyen arányokkal és milyen fából készülne? Ezek azért jogos kérdések, mert a szakma ezekre nem tud egyértelmű választ adni” – mondta a Narancsnak Medgyesi Pál békéscsabai régész.
A zsadányi önkormányzat 2017 májusában elnyerte a támogatást a projektre: a „társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” címen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében és előlegként megkapta csaknem a teljes összeget, kis híján 89 millió forintot. A falu vállalta, hogy a beruházást 2019-ig megvalósítja. A határidőt azonban nem sikerült tartani, ezért hosszabbítást kért és kapott az önkormányzat. Az új céldátum 2021. március 31. lett. Mire e sorok megjelennek, már át kellett volna adni „Attila király fapalotáját” Zsadányban, de az elmúlt négy év arra sem volt elegendő, hogy a projekt kivitelezésébe belekezdjenek; a beruházásra kijelölt terület amúgy a község focipályája mellett található.
Az EU támogatási szabályrendszere szerint egy újabb hosszabbítás már nagyon nehéz procedúra lesz. Az ügyben kerestük Dudás Árpád zsadányi polgármestert, aki munkatársain keresztül választ ígért a kérdéseinkre, ez azonban lapzártánkig nem érkezett meg. Nem elképzelhetetlen, hogy az elmúlt években jelentősen megemelkedett építőipari árak is szerepet játszanak abban, hogy a kivitelezés máig nem kezdődött meg.
Az egykori rendőrből lett faluvezető, Dudás Árpád kis megszakítástól eltekintve 25 éve vezeti a sok hátránnyal küzdő, kevés munkahellyel rendelkező viharsarki települést. A helybéliek „éktelen hülyeségnek”, „marhaságnak” tartják polgármesterük Attila-mániáját, és bizalmasan azt mondják az őket kérdező újságírónak, földhözragadtabb dolgok sokaságát kellene megoldani a mára alig 1600 lakosú faluban.
Versenytársak
Nemcsak Zsadány polgármestere tekinti magáénak Attilát, hanem a Pest megyei Érden is vannak olyan hangok, amelyek szerint Attila fejedelmet a település közelében temették el 453-ban. Ezt azonban meggyőzően cáfolta már például Németh György ókortörténész, az MTA doktora. A szintén Pest megyei Tápiószentmártonban – Zsadányhoz hasonlóan – pedig úgy tartják, hogy csakis ott állhatott Attila fából készült palotája. A nagyközségben lévő Kincsem Lovaspark területén mindenesetre Attila nevét őrzi az az „energiadomb”, amelyet gyógyító hatásúnak mondanak. A helyi legendák szerint a híres versenyló sikereinek egyik titka is az lehetett, hogy az „energiadomb” zöld füvét legelte. (A tápiószentmártoni Attila-dombot lapunk már megénekelte egyszer, lásd: Feri berezonált, Magyar Narancs, 2003. május 8.) Itt találták meg 1923-ban az ország egyik legismertebb szkíta kori emlékét, a híres aranyszarvast is, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható; ámbár ez az i. e. 7–6. század táján készülhetett, Attila halála előtt több mint ezer évvel.
A valamivel több mint 5 ezer lakosú nagyközségben 2005-ben merült föl, hogy Zsadányhoz hasonlóan felépítik Attila fejedelem fapalotáját. Györe János polgármester mindezt megerősítette, de hozzátette, azóta nem történt semmi. Mint lapunknak elmondta, a már elhunyt Kocsi János, Nagykáta egykori polgármestere és a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark tulajdonosa állt a projekt mellé; utóbbi a zsadányi Dudás Árpádhoz hasonlóan Priszkosz úti jelentéséből olvasta ki, hogy Attila fejedelmi központja és sírhelye Tápiószentmártonban lehetett. Korabeli tudósítások 1,2–1,5 milliárd forintra taksálták a beruházást, és ennek megvalósítása másfél évtizede nem tűnt lehetetlen feladatnak, ugyanis Kocsi János jó kapcsolatokat ápolt Orbán Viktorral és családjával. Halálával ez a kapocs megszűnt, de Györe János kitartott: a 2014-ben készült Pest megyei fejlesztési tervben szerepelt Attila fapalotájának tápiószentmártoni megépítése, igaz, a becsült költsége immár 7 milliárd forintra rúgott. „Sem akkor, sem pedig a mai járvány sújtotta időkben mindennek megvalósítására nem volt és nincs forrás” – jegyezte meg a polgármester. Pedig Kocsi Jánoshoz hasonlóan ő is nagy lehetőséget lát a terv megvalósulásában annak „óriási turisztikai vonzereje” miatt.
Puja Frigyes szelleme
„A nomád birodalmak esetében, mint amilyen a hun birodalom is volt, állandó fővárost nem kereshetünk. Ahogyan az életmódnak is, a nomád hatalomgyakorlásnak is lényeges eleme a mozgékonyság. Az uralkodói központ és az azt követő „udvar” a birodalom területén oda vonulhatott, ahol a legnagyobb szükség volt állandó jelenlétére” – írta válaszában Szenthe Gergely. A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti tárának munkatársa arra is emlékeztetett, hogy Attila esetében Priszkosz kelet-római követ beszámolója az egyetlen forrásunk. Priszkoszék a mai szerbiai Ništől északra keltek át a Dunán, és innen félnapi járóföldre (14–15 kilométer) találkoztak Attilával és a kíséretével. Priszkosz arra vonatkozó adatai, hogy hány napig vonultak, hány folyón keltek át – mivel ezek a politikai célú követjelentés számára érdektelenek voltak – meglehetősen pontatlanok.
Medgyesi Pál, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésze nagy talánynak és ellentmondásnak nevezte, hogy bár a hun birodalom központja a 400-as évek derekán akár négy évtizedig is valahol az Alföld területén lehetett, érdemi hun leletek nem kerültek elő – ellenben több, szarmaták által használt tárgy és ékszer igen.
A temetés körülményeiről Priszkosz munkájának elveszett részeit számunkra fenntartó gót történetíró, Jordanes tudósít. A folyó alá temetésről nincs szó: Jordanes szerint Alarich gót királyt temette el így a népe. A keveredés Ipolyi Arnold 19. századi történetírói tévedésére vezethető vissza, oszlatott el egy vaskos történelmi tévhitet a Nemzeti Múzeum régészeti tárának munkatársa. „Jordanes ezzel szemben említi Attila sírhalmát, a többszörös koporsót/szemfedőt és a sírba helyezett hatalmas kincseket, a sírt ásó szolgák legyilkolását: ezeket az elemeket a sztyeppei nomádok halotti szokásairól szóló egyéb források is hihetővé teszik.”
Bálint Csanád akadémikus egy évtizedekkel ezelőtti emlékét is fölidézte lapunknak „Az 1970-es évek elején az MTA elnöki titkárságának a vezetője hívatott. Elmondta, hogy az Attila sírját Dombegyházán »megtaláló« kéziratáról kell véleményt mondanom. Kiderült, hogy magas helyről támogatják annak kiadását, s a kísérőlevelet úgy tartotta, hogy el tudtam olvasni: »A Magyar Népköztársaság Külügyminisztere«. Nagyon igyekeztem elhárítani, de egyértelműen biztatott: írjam meg nyugodtan a kritikámat. Megírtam, semmi dorgálás nem történt.
A magas rangú külügyér, aki 1973 és 1983 között vezette a magyar diplomáciát, a Dombegyházhoz közeli Battonya szülötte, Puja Frigyes volt.
