A hajléktalanokra specializálódott egészségügyi ellátórendszer a kétezres évek elején kezdett kialakulni, addig gyakorlatilag a sürgősségi beavatkozást kivéve ellátatlanul maradtak az utcán élő emberek. A területi illetékességhez kötött háziorvosi ellátás nem tudott mit kezdeni azokkal, akiknek nem volt bejelentett lakcímük. „Nagyjából tíz év kellett ahhoz – mondja Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója –, mire rájöttek e probléma súlyosságára, és létrejöttek az úgynevezett egészségügyi centrumok, ahol területi megkötés nélkül háziorvosi ellátásban részesülnek a lakástalan emberek.” A hajléktalanok szegregált gyógyítása a szakemberek szerint nem a legjobb megoldás, azonban kétségtelen, hogy ők speciális nehézségekkel küzdenek – a fővárosi fenntartású Szabolcs utcai hajléktalankórház tipikusan olyan intézmény, amely a hajléktalanságból fakadó ellátási igényeket kielégíti.
„Ha valaki eltöri a lábát és fekvőgipszet kap, akkor addig, amíg a csont teljesen össze nem forr, nem kórházban fekszik, hanem otthon gyógyul. Egy hajléktalan embernél ez nincs így, hiszen nincs hová hazamennie. Fekvőgipsszel nem tudja látogatni sem az éjjeli menedékhelyeket, sem az átmeneti szállókat, ugyanis mindegyik intézménybe kerülésnek a feltétele az önellátásra való képesség” – emlékeztet Aknai Zoltán, hozzátéve, ezek az egyszerű esetek világítottak rá arra, hogy a hajléktalanoknak létrehozott háziorvosi praxisok mögé muszáj ún. lábadozóágyakat is rendelni. Budapesten jelenleg öt ilyen háziorvosi praxis működik napi 24 órában. Ebből kettőt a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), egyet a Máltai Szeretetszolgálat, egyet az Oltalom Karitatív Egyesület, egyet a Hajléktalanokért Közalapítvány működtet. Régiós szinten vidéken is vannak ilyen centrumok, bár ott nem minden esetben van 24 órás szolgálat.
A kórház mint menedék
A hajléktalan ember háromféleképpen juthat háziorvosi ellátáshoz. Besétálhat az utcáról, vagy – ami gyakori eset – a beteget az utcai szolgálat viszi be. Továbbá heti rendszerességgel az egyes szállókon van mozgó orvosi szolgálat, amely a kapcsolódó intézményekben (például éjjeli menedékhely) látja el a betegeket. A hajléktalan embereknek gyakran nincs társadalombiztosításuk, de ettől még el lehet látni őket, ugyanis bármelyik hajléktalanellátó intézmény bejelentheti az illetőt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél. (Ehhez azt kell bizonyítani, hogy a beteg valóban hajléktalan, és nem rendelkezik bejelentett lakcímmel.) „Budapest viszonylatában ez az öt centrum megfelelően finanszírozott és megszervezett háziorvosi szolgáltatást nyújt. Az igazi gondot az jelenti, hogy mi csak átmenetileg tudjuk menedzselni az önellátásra képtelen betegek sorsát, tartós elhelyezési szükséglet esetén munkánk hatékonysága külső szereplőktől függ. Például az alkoholbetegeknek gyakrabban és fiatalabb korban megy tönkre a memóriájuk, ők szellemileg fokozatosan leépülnek, demenssé válnak és alkalmatlanok lesznek az önellátásra. Ilyenkor nagyon hamar megrekedünk az elhelyezésben. Ezek a páciensek már 24 órás felügyeletet igényelnek, hogy önmagukra ne jelentsenek veszélyt” – magyarázza Papp Magor, a BMSZKI vezető háziorvosa.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
