Interjú

„Tolvajokkal szemben”

Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje

Belpol

Lesz-e saját programja a Jobbiknak? Nem tart-e a Jobbikból kilépett politikusok indulásától, vagy Karácsony Gergely bejelentkezésétől? Hogyan állna neki az elszámoltatásnak? Jakab Pétert kérdésekkel provokáltuk.

Magyar Narancs: Azt szokta mondani, hogy az ellenzéki összefogásba a Jobbik érkezett a legmesszebbről. Mi a helyzet most?

Jakab Péter: A hat pártból öt baloldali liberális gyökerekkel rendelkezik, a Jobbik a jobboldali, keresztény, konzervatív értékrendet képviseli. Ezért mondom, hogy mi jöttünk a legtávolabbról a tárgyalóasztalhoz, ahol olyan pártok is ülnek, amelyekkel szemben korábban elég markáns politikai irányvonalat fogalmaztunk meg. De a világ változik, és nekünk is kell. Ennek a változásnak az eredménye az összefogás is. Amit nem is mi fogalmaztunk meg, hanem a választók. A 2018-as választáson kaptunk egy óriási pofont. Akkor az ellenzéki pártoknak fontosabb volt a saját egójuk, mint az, hogy le tudjuk győzni a Fideszt. A második helyért küzdöttünk, aminek az lett a vége, hogy senkit sem érdekelt, ki lett a második, csak az, hogy az Országgyűlésben kétharmada lett a Fidesznek. Ezért meg is büntették a szavazók az ellenzéket, a Jobbikot kiváltképp, nagyon visszaesett a támogatottságunk.

MN: 2018-ban a Jobbik volt a leghangosabb, hogy nem kell összefogni, pedig ha több körzetben visszalép a jelöltje, megakadályozhatta volna a Fidesz parlamenti kétharmadát. Valódi magyarázat máig nincs arra, hogy ez miért nem történt meg. Kit tart a felelősnek?

JP: A felelősséget annak kell viselni, aki a döntést meghozta. Akkor a Jobbiknak volt egy elnöke, aki úgy döntött, hogy nem kell összefogni és koordináltan indulni, pedig így van, ahogy mondja, a kétharmadot megakadályozhattuk volna. Ahogy mondtam, annak a pártvezetésnek és a többi ellenzéki pártnak is fontosabb volt önmaga, mint hogy véghezvigyük a kormányváltást. A mostani ellenzéknek viszont sokkal fontosabb a kormányváltás. Ez nagy fejlődés, hiszen a pártlogika azt diktálná, hogy nekem, mint a Jobbik elnökének az a legfontosabb, hogy a Jobbik legyen a legerősebb ellenzéki párt. De ezzel az ország nem fog előrejutni. Ha a saját egónkat le tudjuk győzni, akkor le tudjuk győzni a Fideszt is.

MN: Azt mondja, Vona Gábor hibája, hogy nem fogtak össze a többi párttal? Nem volt akkor erről párbeszéd vagy vita a pártban?

JP: Az ember alapvetően bízik a pártja vezetésében, abban, hogy megfelelő mérések és információk birtokában van, és tudja, hogy mit csinál. Ha a pártelnök azt mondja, hogy egyedül le fogjuk tudni győzni a Fideszt, akkor elhiszem neki. Nem így történt. Kár keseregni ezen.

MN: A mostani összefogásban a Jobbiktól legtávolabb álló párt a DK. Mennyire volt egyszerű félretenni az ellenérzéseket, és tárgyalóasztalhoz ülni Gyurcsány Ferenccel?

JP: Nekem emberileg nehéz volt, mert sokáig egymással szemben határoztuk meg magunkat. Nem volt könnyű leülni és arról beszélgetni, hogy mi a közös bennünk, amire lehet építeni. Az első, augusztusi pártelnöki találkozón még lehetett érezni némi távolságtartást, de amikor a múltból fakadó különféle ítéleteket elhomályosítja a jövőért való tenni akarás, akkor a fagyos hangulatú beszélgetések konstruktív megbeszélésekké változnak. Nem kell egymást szeretni, de együtt kell dolgozni. A választók is értik ezt, nincs harmadik út, aki középen áll és vakarja a fejét, az az Orbán-rendszer hatalmon maradását segíti.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

MN: A párttagok egyszerűen elfogadták ezt?

JP: Amikor megválasztottak elnöknek, a társaim tudták, hogy az összefogás mellett teszem le a voksomat akkor is, ha ez egyes politikusoknak nem lesz egyszerű. Akiknek ellenérzésük volt, azok elhagyták a pártot. Volt egy kis kardcsörtetés, ennek mindig van médiavisszhangja, de azt akartam, hogy mindenki döntse el, mit akar: harcolni a rezsim ellen, akkor is, ha ez ezer kompromisszummal jár az ellenzéki oldalon, vagy ez nem fér bele a komfortzónájába. Az utóbbiaknak elengedtük a kezét. Belső konfliktusokra egy évvel a választás előtt nincs lehetőség, azt akartam, hogy ez történjen meg a megválasztásom utáni hónapokban, és utána már legyen csend, fegyelem és építkezés.

MN: Vagyis, akik tavaly nyáron elhagyták a pártot, azért tették, mert az ellenzéki összefogásban nem akartak részt venni? Ők inkább belső leszámolásra hivatkoztak, véleményterrorra, diktatórikus vezetési stílusra.

JP: Többen kiálltak a nyilvánosság elé, és teátrális mozdulatokkal közölték, hogy baloldali párttá teszem a Jobbikot, és nem vagyok hajlandó a nemzeti értékeket a politika fókuszába helyezni. Ez nem igaz.

MN: Csupán ideológiai különbség volt köztük és a párt vezetése között?

JP: Belső leszámolás nem volt, így nem tudok másra gondolni, mint hogy a meg nem történt baloldali fordulattól féltek, és az zavarta őket, hogy egy hatpárti együttműködésben kell előrejutni. Talán attól féltek, hogy a másik öt párt felemészti a Jobbikot. Ez hibás feltevés volt, hiszen most az ellenzéki együttműködés centrumában vagyunk, ami nem azt jelenti, hogy én vagy mi uraljuk az együttműködést, hanem hogy mindenkivel megtaláljuk a közös hangot.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk