- Kevés téma van, ami annyira megosztaná a közvéleményt, mint a kivándorlás. Valószínűleg mindenki ismer valakit, aki az elmúlt években hagyta el az országot, vagy éppen a kiköltözést tervezi. A problémához ugyanakkor sokak szerint semmi köze a politikai helyzetnek.
- Noha a legutóbbi adatok szerint közel egymillió magyar hagyta el az országot a 2004-es EU-csatlakozás óta, a kivándorlók pontos számát továbbra is nehéz megbecsülni.
- A magyarnarancs.hu július elején indult cikksorozata viszont nem a számokról szól. Olyan magyarok történetét mutatjuk be, akik az áprilisi választások után döntötték el, hogy elhagyják Magyarországot. Van, aki egyébként is ment volna, mások ugyanakkor itthon folytatták volna, ha máshogy alakulnak a dolgok.
- A cikksorozat első része itt olvasható.
Ez az a szint, amit már nem vett be a gyomrom
„A mostani választások előtt közvetlenül döntöttünk párommal a kiköltözésről. A választások eredménye inkább a pont volt a mondat végére. Azt jelezte, hogy igen, jól döntöttünk. Mert iszonyatosan sokkoló volt az eredmény” – kezd bele a 24 éves Arnold, aki a középiskola után mérnöknek tanult, azt mondja, többek között azért is, mert „azon kevés pályák egyike volt, amivel tisztességes úton is lehet boldogulni, és nincsen szüksége az embernek magyaros urambátyám-kapcsolatokra.”
Arnold magát alapvetően konzervatív beállítottságú embernek nevezi, élete első szavazásakor például a Fideszre szavazott. „Akkor őszintén úgy gondoltam, hogy egyszerűen nincsen semmi más alternatíva Magyarországnak, főleg a 2006 utáni időszakból kiindulva, tehát ők a legkisebb rossz” – meséli. Ma viszont már úgy látja, nagyon rossz irányba mennek a dolgok: „A változások és folyamatok, amik elindultak az elmúlt 8 évben, illetve főleg az elmúlt években, elkezdtek felemészteni. Pontosan azért, mert én szeretem a hazámat, itt szeretnék élni, de ez egyre inkább messze került a realitástól. Az a mértékű gyűlöletkeltés, ami tapintható a levegőben, a demokrácia lassan teljes mértékű leépítése, elfordulás Európától, és sok millió nemzeti érzelmű magyar hülyítése és zombivá tétele a propagandamédia segítségével, na, ez az a szint, amit már nem vett be a gyomrom, és ezért is döntöttem a kivándorlás mellett.”
| ||
Arnold azt mondja, az ő esetében a pénzügyi okok nem játszottak szerepet, mert ma már úgy látja, sok végzettséggel és szakmával lehet itthon érvényesülni. Sokkal inkább az zavarta, hogy nem látta, mitől változna meg bármi is az elkövetkezendő években: „Ha be is következik a rendszer összeomlása, egyszer majd valamikor, utána megint kormányzati válság és egyéb finomság várja az országot és az itt élő embereket. Egy mondatban: nincs jelen, sem jövő.”
Amikor elkezdte keresni, hogy hová mehetnének, több szempontot is figyelembe vett. „Az volt a fontos, hogy tudjunk munkát találni, hogy angol nyelvvel el lehessen indulni, és számított, hogy mennyire befogadóak az emberek, mert kint mi bevándorlók leszünk. Igen, itthon ez az új szitokszó, most őket kell utálni” – magyarázza. Végül Svédországra esett a választása, mert ott talált magának munkát.
Amikor beszélt a döntéséről a családjának és a barátoknak, nem volt senki, aki le akarta beszélni. „Mind megértették, sokan támogattak, hogy megteszem ezt a lépést, amit ők nem mernek vagy már nem akarnak, mert annyi minden köti őket ide. Azok a fideszesek sem akadtak ki, akiket ismerek. Voltak, akik furcsállták, hogy miért éppen Svédország, mert a magyar fake newsból tájékozódnak, és azt hiszik, hogy valami rettenetes hely.” Pedig Arnold szerint az ország nagyon is élhető: „Itthon a propagandamédiának köszönhetően elég rosszul cseng Svédország neve, de nincs az országban anarchia, nem fél és retteg mindenki nem létező problémáktól, nincs gond a közbiztonsággal, és az emberek biztonságérzete is magas szinten van. Valószínű pont azért választotta ki magának az itthoni propagandabirodalom ezt az országot, mert egyszerűen boldogok, szabadok és élni hagyják az embereket. Ez pont az ellenkezője annak, ami felé Magyarországot tolja a rezsim.”
Arnold számára az álláskeresés mutatta meg a legjobban, hogy mennyivel élhetőbb jelenleg Svédország: „Magyarországon ha egy mérnök munkát akar találni, jelentkezik a pozíciókra, ahogy kell. Több hét, mire reagál a HR-es. Ülnek rajta, fölényeskednek, bizalmatlanok. Mindezt úgy, hogy itthon keresett szakmám van, és inkább multikkal volt tapasztalatom, ahol még jobban bánnak az emberekkel. Svédországban a cég honlapján ott egy menedzser e-mail-címe. Írok neki egy e-mailt, hogy munkát keresek, és hogy ez és az vagyok. Az összes menedzser válaszolt, nagyon sokan gyorsan, pár napon belül. 80 százalékuk pedig Skype- vagy telefoninterjút akart. Ezek az interjúk nekem magyarként olyanok, mint egy small talk, csak lazán dumálunk, semmi feszkó. Majd pedig a nagy részük fel is szeretett volna venni úgy, hogy még csak nem is találkoztunk személyesen. Persze, ha csak random kerestem volna munkát úgy, hogy csak magyarul beszélek és nincs piacképes szakmám, valószínű, hogy sokkal nehezebb lett volna. Vagy semmi se lett volna.”
Arnold még nem tudja, hogyan alakul a jövő, visszajön-e valamikor Magyarországra. Azt mondja, hogy szerinte minimum egy jövőkép kell az országnak és az itt élő embereknek. „Ehhez a mostani fél autoriter rendszer leomlása kellene szerintem, és valami stabil politikai garnitúra. Nem adom fel a reményt, de reálisan úgy néz ki, hogy nem lesz a közéletben és Magyarországon olyan fordulat, ami miatt hazajönnék, és főleg nem hoznám ide a majdani családom.”
Az maga a pokol
Hédi közvetlenül a választások után ment ki Angliába. 4 éves fiát évek óta egyedül neveli, és azt mondja, mint egyedülálló anyuka semmilyen jövőképe nem volt: „Nincsenek lehetőségek, nincsen olyan munka, amivel egyedül el tudtam volna tartani magunkat! Nem támogatott az állam egy forinttal sem.” Mielőtt a gyereke megszületett, nem volt gond a kereskedelemben. Amikor viszont megszületett a fia, elkezdtek megváltozni a dolgok. „Ha valakinek van egy gyermeke és nincs mögötte egy segítő család, akkor az maga a pokol” – meséli Hédi.
Tavaly november körül kezdett gondolkodni azon, hogy gyerekével együtt elhagyja az országot. „Mindenki azt mondta hogy jól teszem! Menjünk, amíg lehet!” – mondja, bár úgy érzi, ha esetleg más eredmény születik az áprilisi választásokon, talán mégis maradtak volna. „Bár sejtettük, hogy ez lesz a végeredmény” – teszi hozzá.
| ||
Ma már Wellingborough-ban él a fiával. Azért jöttek ide, mert a barátnője pár éve már itt lakik, és úgy érezte, segítség nélkül elindulni sem tudtak volna. Hédi azt mondja, hogy a kisfia még annyira kicsi, hogy nem értette, mi történik. „Tudta, hogy Angliába megyünk, de nem értette” – mondja. Ma viszont már azt látja rajta, hogy szeret kint élni, és szerinte ez a lényeg. Ő egyelőre még nem tud dolgozni, mert a fia csak szeptemberben kezdi az iskolát, de szeptembertől a carehome-on kívül igyekszik mindent elvállalni, amit reggel kilenctől délután háromig tud csinálni. Amikor arról kérdezem, mi az, ami hiányzik neki Magyarországról, azt mondja, csupán néhány dolog: „Egy-két barátnőm, pár apróság, ami itt nincs, de igazából semmi. Az otthoni kenyér, a paprika, ilyesmi. De ezek tényleg piti dolgok.” Most azt mondja, nem akar hazamenni, és a visszaköltözést akkor is nehezen tudná elképzelni, ha gyökeresen más kormányzás kezdődne Magyarországon: „Ha itt kezdtünk új életet, akkor nem megyünk vissza. Az én kisfiamnak csak jobb élete lehet itt, mint otthon. Sajnos.”
„Ő is amellett volt, hogy lépjünk le a picsába”
Csabáék esete speciális, legalábbis ő ezt mondja. „Egy francia multinál dolgozom, és a relokáció egy ideje már téma volt a holland főnökömmel, de eléggé low priority volt, jövőre terveztük a feleségemmel. Április 8. viszont annyira felbosszantott, hogy másnap írtam a főnökömnek, mostantól komoly a dolog, vágjunk bele. Nekem itthon is viszonylag magas a fizetésem, tehát a dolog annyiban különleges, hogy anyagi okai nincsenek a kiköltözésnek, inkább a kalandvágy és az értékes munkatapasztalat az, ami miatt megyünk” – mondja a férfi, akinek most hét hónapos a kislánya.
Csaba azt meséli, valószínűleg akkor is mentek volna, ha nem a Fidesz nyer, és ha a munkahelyénél nem lett volna ilyen lehetőség, akkor a kétharmados győzelem ellenére is itthon maradnak. „De tény, hogy akkor elég hevesen és elkeseredetten reagáltam, amit nem bántam meg, viszont ha egy sokkal kisebb különbségű Fidesz-győzelem születik, akkor nem jelzem első felindulásból, hogy menni akarunk” – magyarázza. Csaba ötletét a családi és a baráti körben mindenki támogatta, a felesége még inkább elkötelezett volt a költözés mellett, mint ő: „Ő is amellett volt, hogy lépjünk le a picsába. Érdekes módon a szüleim is, akik turbófideszesek, mégis nagyon támogatják a dolgot. Mondják, hogy bele kell vágni, ki kell próbálni, és ha ők lennének 30 évesek, ők se haboznának. Ők a szocializmus alatt eljutottak mindenhová a baráti táboron belül, ahová el lehetett, de nyugatra nem tudtak menni, szóval úgy vannak vele, ha előttünk van ilyen lehetőség, akkor menni kell.”
„A választások után elég sokan gondolkodtak a kivándorláson az ismeretségi körből, valahogy mindenki úgy volt, hogy oké, le kell lépni, aztán ez persze pár hét után elmúlt, ahogy ment tovább minden, ahogy eddig” – meséli Csaba, aki úgy érzi, erős lesz a honvágy, mivel a feleségével imádják Budapestet. „Viszonylag nagy a baráti kör, eléggé sokan jönnek hozzánk. Szeretjük a várost, az építészetet, a kajákat, járunk túrázni babával is, most például a Börzsönyben leszünk. Ezzel szemben áll az, hogy hatalmas kaland a kiköltözés, mindig is akartunk külföldön élni egy darabig, a gyerekünk megtanul akcentus nélkül angolul” – mondja.
| ||
Csabáék még ebben a hónapban kiköltöznek, a lakhelyük Swindonban lesz, ami szerinte nagy előny, mert így nem Londonban kellett lakást néznie, ahol „elképesztő árak” vannak. Hogy mi lesz a jövőben, arra még nem tud pontos választ adni. Ha megunják Angliát, vagy ha túl erős lesz a honvágy, akkor talán hazajönnek, de szerinte az is benne van a pakliban, hogy továbbállnak egy másik országba. „A düh rég elmúlt már, és azóta ezerféle dolgot intéztünk, a politika már abszolút nem tényező ebben. Ebből kifolyólag 2-3 évre tervezünk kint, és hacsak nem alakul valami nagyon rosszul, akkor hazajövünk.”
A cikksorozat következő, hamarosan megjelenő részében újabb történeteket ismerhetnek meg, és egy pszichológus segítségével azt is megpróbáljuk körbejárni, milyen nehézséggel kell szembenéznie annak, aki új országban folytatja az életét.
