Az ENSZ-ben folytatja az EP-t otthagyó Ujhelyi István

  • narancs.hu
  • 2024. június 1.

Belpol

Minden jel szerint véget ér 2002 óta tartó politikusi karrierje.

Június elsejével az ENSZ turisztikai világszervezete nagykövetének nevezték ki Ujhelyi Istvánt – áll a politikus sajtóközleményében. Feladata az uniós intézményekkel való kapcsolattartás és a szervezet brüsszeli állandó képviseletének működtetése lesz.

 
 
Fotó: Kovács Attila / MTI
 

Ujhelyi István 2002 és 2014 között az MSZP országgyűlési képviselője volt, majd 2014 és 2022 között az Európai Parlamentben képviselte a pártot, de a hamarosan véget érő ciklusbna már egyre látványosabban távolodott el a párttól, amiből végül ki is lépett, és bejelentette, nem indul újra EP-mandátumért. Igaz, utódjának is kétes esélyei vannak, ugyanis az MSZP a DK-val összenőve az ötödik helyre tudta csak bemenedzselni Tüttő Katát.

A kinevezése azt is jelenti, hogy Ujhelyi még a mandátuma hivatalos végét semm várta meg az új munka elkezdésével, hiszen csak jövő héten lesz választás.

Közleménye szerint már a 2000-es években, az MSZP és az SZDSZ kormányzásai idején is a turizmussal foglalkozott, majd az Európai Parlamentben tíz éven keresztül volt a közlekedési és turisztikai szakbizottság alelnöke. Ujhelyi azt mondja: az Európai Parlamentből való távozása miatt több nemzetközi cég is megkereste, de csak azok ajánlatát fogadja el, amelyek semmilyen módon nem ütköznek az ENSZ nagyköveti státuszával.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.